A Dél-Alföldön is az Albacomp épít optikai hálót

Pukler Gábor, az Albacomp Zrt. Vezérigazgatója, valamint Szirbik Imre, a Szentes Kistérség Többcélú Társulásának elnöke, országgyűlési képviselő a mai nap széles sávú internetinfrastruktúra építéséről, tervezéséről, megvalósításáról és engedélyeztetéséről szóló szerződést írt alá. A bruttó 328 millió forint értékű – GVOP-pénzből finanszírozott – megbízás értelmében az Albacomp a szentesi és csongrádi kistérségben, valamint Mindszenten 115 kilométer hosszú optikai gerinchálózat kialakítását, a szükséges aktív és passzív eszközök telepítését, továbbá a kisebb településrészeken vezeték nélküli last mile kiépítését, a gerinchálózati szolgáltatás biztosítását, az előfizetői hálózat és csatlakozási pontok szolgáltatását és központi vezérlését végzi el. A komplex beruházás keretében a cég a kiépített hálózatot az országos gerinchálózathoz csatlakoztatja.

A héten ez immár a második olyan nagy értékű kivitelezői munka, amelyet nyílt közbeszerzési pályázat keretében az Albacomp Zrt. nyert. Mint ismeretes, két nappal korábban a vállalat Hortobágy menti térségre szóló, informatikai fejlesztésekre vonatkozó szerződést írt alá bruttó 374 millió forint értékben.

Az Albacomp a szentesi és a csongrádi kistérségre vonatkozó ajánlatában rendszertámogatást is vállalt, amelyet 1 + 4 éven keresztül biztosít a térségben. A projekt megvalósításának határideje, a rendszer üzembe helyezése 2006 vége, a szerződés – garanciális időszak, majd az üzemelő rendszer támogatása, hibaelhárítás – határideje azonban egészen 2011. december 29-ig tart. A szerződés és a fejlesztés a következő tizenhárom települést, illetve azok településrészeit érinti: Szegvár, Derekegyház, Nagymágocs, Magyartés, Árpádhalom, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagytőke, Dózsa-telep, Bokros, Felgyő, Tömörkény, Csanytelek.

Azóta történt

Előzmények