3G karácsonyra számít a Vodafone

A világ legnagyobb mobilszolgáltatója, a brit Vodafone Group Plc. a karácsonyi vásárig 15 új, harmadik generációs mobiltelefont dob piacra, hogy jövő március végéig megháromszorozza 3G-s szolgáltatásának jelenlegi csupán 3,3 milliós ügyfélkörét. A készülékek közül tíznek a Vodafone lesz a kizárólagos forgalmazója; kilenc a luxusigényeket, hat pedig a 3G-s szolgáltatásokkal most ismerkedők igényeit szolgálja ki. A Vodafone 2004 novemberében indította be a harmadik generációs, szélessávú internetet, a valós idejű hang- és képközvetítéseket lehetővé tevő szolgáltatást; az új készülékeken emellett már a CD-minőséget produkáló MP3-lejátszó is beépített tartozék. Lesz mit lejátszani: a Vodafone előfizetői több mint félmillió zeneszám közül válogathatnak, és egyre több mobil televíziós szolgáltatást is igénybe vehetnek.

A harmadik generációs kezdőknek a Vodafone két-két Sharp, illetve Samsung, valamint egy Motorola és egy Sony Ericsson készüléket ajánl, a luxuskategóriában pedig a Toshiba és a Sharp telefonjait küldi csatasorba. Az utóbbiak közül is kiemelkedik a Sharp 902 Ferrari limitált változata, amely az igazán vastag pénztárcájú vásárlóknak exkluzív Ferrari-tartalmakat kínál, de a legfőbb cél az olcsó készülékek kínálatának bővítésével kiszélesíteni az előfizetői bázist.

Azóta történt

Előzmények