Alkalmazottainak harmadát elküldi a Sony Electronics

A Sony a VAIO-üzletág eladásának bejelentésekor már jelezte, hogy tévégyártásában is jelentős változtatásokra kell számítani, a vállalat termékportfóliójának újrapozícionálásáról és a részleg kiszervezéséről beszélt. Az átszervezés elindítására nem kellett sokáig várni, a Sony tegnap bejelentette, hogy a San Diego-i székhelyű Sony Electronics 2014 végéig mintegy 1000 alkalmazottját fogja elbocsátani, és egyúttal bezárja 20 márkaboltját is az Egyesült Államokban.

Hirdetés

Érthető, hogy a Sony minél gyorsabban le akarja tudni az átalakításokat, főleg az évek óta igen gyengén teljesítő és veszteséges televíziógyártást szeretné végre rendbe rakni. Bár az eddig végrehajtott és a tervezett változtatások a következő években várhatóan újra stabilan nyereségessé teszik a japán vállalatot, ezeknek igen jelentős egyszeri költséggel járnak, éppen ezért a Sony a március végén záruló pénzügyi évére közel 1,1 milliárd dolláros veszteséget vár.

“Bár ezek az intézkedések nagyon kemények, mindenképpen szükség volt rájuk ahhoz, hogy a jövőben a vállalat újra növekedési pályára álljon.” - nyilatkozta Mike Fasulo, a Sony Electronics elnöke, hozzátéve, hogy teljesen biztos abban, hogy az átszervezés sikerrel jár majd.

Érdekes, hogy úgy tűnik, a fentiek ellenére egyelőre nincs létszámstop, a Sony Electronics a LinkedInen jelenleg 25 pozícióra keres embert.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

  • 5,3 millió PlayStation 4 fogyott eddig

    A Sony korábban 5 millió konzol eladásával számolt március végéig, ezt a mennyiséget azonban már február elején meghaladta, a hétvégi japán debütálás után pedig könnyen 6 millió közelébe kúszhat a számláló.

  • Majdnem lettek MacOS-t futtató Sony VAIO-k

    Igaz nem mostanában, hanem több mint egy évtizede, amikor Steve Jobs éppen próbálta feltámasztani poraiból az Apple-t.