Jogellenes-e a letöltés?
Szabad-e letölt’ni?
Szabad – válaszoljuk húsvéti hangulatban. A magyarázatot a szerzői jogi törvényben leljük.
35. § (1) Magáncélra bárki készíthet a műről másolatot, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik az építészeti műre, a műszaki létesítményre, a szoftverre és a számítástechnikai eszközzel működtetett adattárra, valamint a mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra való rögzítésére.
A fentiekből több dolog is világosan következik. Hogy szoftvert még magáncélra sem másolhatunk, leszámítva azt a szintén e törvényben rögzített – 59. § (2) bek. – lehetőséget, hogy jogos felhasználóként saját célra egy darab biztonsági másolatot azért elkészíthetünk. A másik következtetés pedig az, hogy mivel a zenék és filmek nem szerepelnek ebben a felsorolásban, ezek letöltése – amennyiben teljesül az a feltétel, hogy jövedelemszerzést még közvetve sem szolgálnak – jogszerű. Igen, még akkor is az, ha a forrása egyébként jogsértő, mint ahogy például egy fájlcserélő hálózat esetében mindenképpen az. Ez egyébként az Artisjus hivatalos jogi állásfoglalása is e kérdésben.
Itt lép be a képbe a tudatosság és a szemléletmód, amelyek sajnos távolról sem jogi kategóriák. Ugyanis a fentiekkel nem azt szeretnénk elérni, hogy ezentúl a letöltők ezt a kinyomtatott oldalt lobogtatva folytassák a tevékenységüket. Tudatosság szintjére kell emelni, hogy az interneten megosztott szerzői jogi oltalom alá eső tartalmak jogszerűtlenül vannak ott, nem helyes tehát támogatni ezeket a jogsértéseket azzal, hogy magunk is piacot biztosítunk nekik. Természetesen ne legyenek illúzióink, pontosan tudjuk, hogy mennyit nyom a latban a szemléletmód abban az esetben, ha valami ingyen letölthető a hálóról a jelenlegi DVD-árak mellett. De a lényeg mégis az, hogy ugyan etikailag nem állja meg a helyét, a magáncélú letöltés nem büntethető.
Még akkor sem, ha vannak, akik erről mást mondanak. Mert bizony vannak. Részlet egy rendőrségi kommünikéből:
Sajnos Magyarországon a rendőrségnek kifejezett hajlama van rá, hogy a jogszabályok értelmezésére ragadtassa magát, elfelejtve, hogy a szervezetnek nem értelmezési, csupán végrehajtási jogköre van – a jogértelmezés a bíróságok feladata. Ebből aztán a fenti téves állásfoglalások következnek, és mindazok az enyhébben vagy súlyosabban jogsértő eljárási gyakorlatok, amelyektől a különböző „szerzői jogi razziák” kapcsán hangos a honi háló.
A fenti gondolat amúgy megegyezik az ASVA álláspontjával. Igaz, ők gyakran egészítik ki nyilatkozataikat azzal, hogy nem az otthoni letöltők az elsődleges célpontjaik. De véleményem szerint ez lényegesen különbözik attól, mintha kimondanák, hogy pusztán a letöltés nem jogellenes, mivel így bizonytalanságban tartják a felhasználókat - amit talán annyira nem is bánnak. Hiszen e nyilatkozatok üzenete a következő: „Elkaphatnánk, de nem fogunk. Persze nem tudhatod, mikor gondoljuk meg magunkat.”
Azt mindenesetre érdekes lesz megfigyelni a jövőben, hogy a két, egymással e kérdésben ellentétes állásponton levő szerzői jogvédő csoport, az Artisjus és az ASVA hogyan fog dűlőre jutni egymással. Természetesen nem arról van szó, hogy az ASVA szeretne mindenkit lecsukni, mert ők rosszak, az Artisjus pedig nem, mert ők ennyire barátságosak, hanem komoly gazdasági érdekekről. Az üres hordozók árába beépített, az Artisjus kasszájába befolyó jogdíj létjogosultságát az adja, hogy ez teszi lehetővé, hogy az otthon, magáncélra filmeket, zenéket letöltő júzert ne kriminalizálja a jog. Ha az ASVA – a velük szerződésben álló ORFK-val karöltve – mégis fellépne ezen otthoni felhasználók ellen, akkor a hordozók árában fizetett jogdíj alapja dőlne meg, azt nem lehetne tovább beszedni. A 2004-es pénzügyi adatok még nem nyilvánosak az Artisjus honlapján, de 2003-ban a 12 milliárdos jogdíjbevétel ötöde, 2,4 milliárd forint származott az üres adathordozókból. Az összeg tavaly jelentősen növekedhetett, hiszen azóta indult be igazán a memóriakártyák piaca, amelyek után a 41, illetve 150 forintos CD- és DVD-jogdíjak helyett ezres nagyságrendű összeg csörgeti meg az Artisjus-kasszát.
Minden, ami tilos
A magáncélú másolás lehetőségét számos rendelkezés korlátozza, ezeket is ismernünk kell, ha nem akarjuk megsérteni a törvényt. Nem készíthetünk másolatot még magáncélra sem abban az esetben, ha a forgalmazó a hordozót olyan technikai védelemmel látta el, amelynek célja a másolás kizárása. A másolásvédelem ugyanis olyan műszaki intézkedésnek számít, amelynek megkerülését egyaránt tiltja a szerzői jogi törvény és a Büntető törvénykönyv (1978. évi IV. tv.):
329/B. § (1) Aki a szerzői vagy szomszédos jog védelmét szolgáló, és a szerzői jogról szóló törvényben meghatározott műszaki intézkedés megkerülése céljából az ehhez szükséges eszközt, terméket, berendezést vagy felszerelést haszonszerzés végett a) készít, előállít, b) átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a szerzői vagy szomszédos jog védelmét szolgáló műszaki intézkedés megkerülése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő gazdasági, műszaki, szervezési ismeretet másnak a rendelkezésére bocsátja. (3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szomszédos jog védelmét szolgáló műszaki intézkedés kijátszását üzletszerűen követik el.
Márpedig aligha találunk a boltok polcain olyan DVD-filmet, amelyet nem láttak el ilyen védelemmel. Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben nem arról van szó, hogy a kiadó vagy forgalmazó a másolásvédelem révén korlátozza a szabad másoláshoz való jogot – hiszen az törvénybe ütköző lenne –, mivel a magáncélú másolás nem fogyasztói jog, csupán egy megengedő kivétel a szerzői jog alól. Más szóval, ha technikailag nem tudom kivitelezni a magáncélú másolást – márpedig másolásvédelem esetén csak bűncselekmény árán tudnám –, akkor az nem követelhető senkin.
Szintén érdemes kiemelni a szerzői jogi törvény egy másik rendelkezését:
35. § (3) Nem minősül szabad felhasználásnak – függetlenül attól, hogy magáncélra történik-e – ha a műről számítógéppel, illetve elektronikus adathordozóra mással készíttetnek másolatot.
Vagyis saját eszközeimmel saját célomra lemásolhatok bármit – kivéve szoftvert –, de más részére nem tehetem meg ugyanezt. Úgy gondolom, ezt az általánosan kevéssé ismert szabályozást sem árt észben tartani, még ha nincs is talán olyan számítógéppel és CD-íróval rendelkező személy Magyarországon, aki ne írt volna már másnak CD-lemezt – persze nem anyagi haszonszerzés céljából.
És természetesen nem maradhat ki a tiltott dolgok listájáról a jogvédett tartalmak interneten való megosztása vagy letöltésre felkínálása. Ez ugyanis már nyilvánossághoz való közvetítésnek számít, ami külön szerzői jogi kategória külön jogdíjfizetési kötelezettséggel, a mű egy legális példányának megvásárlásával pedig nem szerezhető meg ez a jog. Bár a törvény betűje szerint a szabad felhasználásba még beleférne a szűk baráti körben történő vetítés vagy kölcsönzés, egy DC-hub már bajosan tekinthető annak. Ugyanis azt az esetet, amikor a felhasználók a hozzáférés idejét és helyét egyénileg szabadon választhatják meg, illetve bárki teljesítheti a hozzáféréshez szükséges feltételeket – például fizetés vagy regisztráció útján – a bírói gyakorlat már nyilvánosságnak tekinti.
Szentesi Kálmán
Cikkünk következő részében Kálmán András, az ASVA igazgatója fog válaszolni kérdéseinkre.
Kapcsolódó linkek:
