Már harminc éves
Az idő múlásával visszatekintve minden szebbnek tűnik, mint amilyen valójában volt. Lassan eléri az életközépi válság korát az a generáció, mely a nyolcvanas évek második felében, a mikroszámítógépek korában kezdte informatikai (és játékosi) pályafutását. Számos azóta kultikussá vált konstrukció jelent meg akkoriban, és sokra valóban inkább csak a régi első élmények kapcsán emlékszünk örömmel, de akadtak mai szemmel is figyelemre méltó gépek. Mind közül kitűnt a Commodore Amiga, az 1985-ben debütált gépcsoda néhány évvel később a magyar kockatársadalomra is nagy hatást gyakorolt.
Az első Amiga, 256 KB RAM-mal és floppy meghajtóval [+]
A Commodore cég az 1982-es Commodore 64 átütő sikere után szerette volna érdemben továbblépve folytatni. Sikerült megszerezniük 84-ben az Amiga Corporation (korábban Hi-Toro) céget, mely még az észak-amerikai videojáték piac bukása előtt kezdte meg egy újgenerációs videojáték platform kifejlesztését. (Az Amiga Corporationt és a hardver lapkák fejlesztését vezető mérnök, Jay Miner emlékére a platform rajongói ma az ő születésnapján, május 31-én ünneplik a Nemzetközi Amiga Napot.)
Miner a kezdetektől egy belül 32, kívül 16 bites processzor, a Motorola 68000-es köré szervezte a platformot, mely akár 16 MB RAM-ot is képes volt megcímezni. Ennyit a legtöbben csak később, a kilencvenes évek közepére tudhattunk magunkénak egy PC-ben, igaz, az első Amiga is csupán 256 KB RAM-mal jelent meg. A körülbelül 7 MHz-es processzor lényegesen gyorsabb volt, mint a 84-ben megjelent IBM AT Intel 80286-osa, inkább a később megjelent Intel 80386-os processzorhoz állt közelebb valós teljesítményben. Annál is inkább, mert 68000-es és a mellé rendszeresített Amiga OS képes volt kontrollált többfeladatos végrehajtásra (preemptive multitasking), azaz párhuzamosan és simán futhatott több program egyidejűleg. Grafikus kezelőfelülettel és egérrel is dicsekedhetett (ez utóbbi alaptartozék volt), pedig az alapmodellnek nem volt része a merevlemez, 3,5 hüvelykes dupla sűrűségű (DD) floppyról indult a rendszer. Az Amiga OS összes erényét csak jó 8 évvel később tudhatta magáénak a konkurens vállalat, a Microsoft operációs rendszere, konkrétan a Windows NT.
Az Amiga beépített ablak- és állománykezelője, a Workbench
A lapkakészlet első változatától erős koprocesszorok kezelték a hangot és grafikát, ami multimédiás szempontból jóval a korabeli gépek fölé emelte a rendszert. Az eredeti chipset grafikus lapkája 320×200-tól 704×576 képpontos felbontásig volt képes dolgozni, a „planar” (bitréteges) üzemmódokban 32 színig, ezeket 4096 elemű palettából lehetett kiválogatni. Ezen felül a hozzáadható volt egy további fényességfelező (HalfBrite) réteg, ami gyakorlatilag 64 színűre finomította a látványt – és a kép még kiválóan animálható maradt. A HAM (Hold and Modify) üzemmódban mind a 4096 szín egyidejűleg használható a képen, de a soron következő képpontra lépve nem fordulhat elő tetszőleges szín, lépésenként csak egy színkomponens (az R, G és B valamelyike) változhat.
A Rambo betöltőképernyője a Commodore 64-en trükközés nélkül elérhető szintet hozza.
Ma, a True-Color videovezérlők korában ez nem tűnik forradalminak, de az akkori konkurenciával összevetve már meggyőzőbb képet kaphatunk. A nyolcbitesek legtöbbje, még a méltán sikeres Commodore 64 is csak 16 színig nyújtózkodhatott (160×200-as felbontás mellett), talán az Enterprise lóg ki a sorból egy kicsit 256 színével (80×256 képpont mellett). Az IBM XT CGA grafikus vezérlőjén négy négytagú színpalettából választhattunk csak, az IBM AT-hoz pedig egy autó áráért vehettünk akkoriban EGA vezérlőt és monitort, hogy 640×350-es felbontás mellett 16 színt használhassunk a lehetséges 64-ből. (Egyébként azóta a CGA-ból demo scenerek sokat kihoztak, de a mindennapi felhasználásban ez akkor alkalmazhatatlan volt.)
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
