Hirdetés

2018. december 12., szerda

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) pruzsi


pruzsi
(senior tag)

Trailer

A CryEngine 3-as nyitott világú akció-szerepjáték úgy néz ki, mintha a Path of Exile, a Diablo és a Skyrim nászából született volna és márciusban került fel a Steam Early Access rendszerébe, méghozzá Wolcen: Lords of Mayhem névvel. A fejlesztők mutattak egy vadonatúj trailert annak bizonyítékául, hogy a játék köszöni szépen, jól van, fejlődik és teljes erővel dolgoznak azon, hogy minél előbb megkaparinthassuk (tekintve, hogy igen sok pozitív visszajelzést kapott már a Valve rendszerében, ez hatványozottan igaz).
A Wolcen: Lords of Mayhem játékmenetében a karakterünket teljes mértékben szabadon fejleszthetjük, nem kötnek minket előre meghatározott karakterosztályok, valamint ízlés szerint elkészíthetjük a fegyvereinket és páncéljainkat is, amiket aztán varázslatokkal is felvértezhetünk. Lesz többjátékos mód, a világban váltakoznak a nappalok és éjjelek, az időjárás szeszélyes, a dungeonök véletlenszerűen generáltak, saját házat hozhatunk létre, a Kytheria elnevezésű mesterséges intelligencia miatt az ellenfelek alkalmazkodnak a változó körülményekhez.

Forrás: (GS)

Korai hozzáférés

(#2) pruzsi


pruzsi
(senior tag)

Üdv!
Mai napon vettem meg a játékot és nem találtam róla fórumot így kezdeményeznék egyet.
Holnap nap folyamán várható játékmenet bemutató tőlem!

(#3) pruzsi


pruzsi
(senior tag)

(#4) kökény


kökény
(fanatikus tag)

Én is megvettem, hétvégén nyomtam is vele, 19-es szinten vagyok, de első főbosst még nem sikerült kinyírnom.
Lehet kicsit félrefejlesztettem, de már megvárom a level 20-at, akkor elég jófajta fegyókat és egyéb cuccokat lehet már vásárolni az NPCk-től.
Eddig a legjobb Diablo klón, amivel én játszottam(saját véleményem nyilván) POE és Grim D-al is próbálkoztam.
Mondjuk ez hasonít a legjobban is a D3-ra, CHC, CHD, Attack speed stb itt is ugyanúgy megvannak.Nem bonyolították túl, nekem ez is tetszik benne.Pont eltalálták azt az egyensúlyt, h 1-1 bossfightnál megvan a kihívás, de érzed azt is, hogy kis odafigyeléssel lenyomhatóak.Nem kell egy fehér mobot percekig csapkodni.
Én egy közelharcost építgetek, 2 hammerrel a kezében, csipázom,hogy kell használnia magic spellet is és az is sebez rendesen, ha ellőtted a magic spellt töltődik a range-nek nevezett akármid, abból meg tolhatod a fizikait, leapattak-szerű spell vagy itt is van whirwind stb stb.
Skillfa is rendben van, nem olyan átláthatatlan, mint a POE.Elkezded egy közelharcos ágat, de teszel mondjuk a Hunterre is, hogy például növeld az AS-ét a karinak, vagy rágyúrsz a vazsi ágra, ha keményebben akarod tolni a light,fire és egyéb spelleket.Sztori szinte 0, de egyáltalán nem zavaró.
Grafika *5-ös, a skillek effektjei nagyon látványosak, élvezetes no :)
Ami nem tetszik: nyilván az alpha állapot miatt, de tele van bug-al a játék,játék közben kidob egészen a Windows-ig, néha "lebeg" a karim a föld felett, nem lépeget, nem fut, hanem lebeg, bizti átmegy Archon formába :D Beragadt a vízbe, mondjuk ott TP segített. Waypointnál szintén beragad, nem indul el egyik bill parancsra sem. Néha a skillek effektjei is elmaradnak, elsüti, de a látvány elmarad.
Vannak rare magic lego tárgyak, eddig 19-es szintig egy legot dobott.Skilleket bármikor inygért visszatörölheted, nem csak a passzívot, hanem a erőre, ügyességre stb-re tetteket is.(itt is mint D3-ban,csak máshogy nevezik). Van ékszerész, kovács stb...
Röviden ennyi, arénába még nem jutottam, gondolom túl kéne esni az első főbosson, de ahhoz még gyenge és türelmetlen vagyok :)
Szóval most lelkes vagyok, remélem nem cseszik el és ki is jön majd valamikor az egész játék, endgame-ra is kíváncsi vagyok, azon sok múlik ;) Bármi kérdés van, jöhet, megpróbálok rá válaszolni.

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#5) kökény


kökény
(fanatikus tag)

Kis update: végigvittem, level 20 jelenleg az elérhető max szint. Főboss megölése után megköszöni a játék, hogy időt szántál rá, a sztori itt egyelőre véget ér, de felajánlja, hogy arénában próbára tedd magad, meg dungeon masterrel is beszélhetsz.(Ez utóbbi nem jött össze, bugos a lelkem, majd egyszer beadja talán külföldi fórumokon is panaszkodnak rá, nem működik még normálisan)
Amúgy látványosan lehet fejlődni lvl20 után.Skilleket könyvekből lehet megtanulni ha már megtanultad, akkor a talált könyveket "knowledgert" cserébe el lehet adni az Archivistnél vagy hogy a fenébe hívják, DE nehogy a kovácsnak add el, mert akkor csak pénzt kapsz érte, a skilles csókának kell eladni és akkor lehet az érte kapott knowledgeből a skilleket fejleszteni.Én is elb@ctam, te ne kövesd el ezt a hibát! :)
Aréna: van sok különböző, de alényeg ugyanaz, jönnek hullámokban a szörnyek öld le őket, vagy szintén jönnek, lőnek ütnek-vágnak, neked meg túl kell élni, bizonyos időlimitig életben kell maradnod.
Van amelyik nevetségesen könnyű, egyetlen szörny jön és kábé a leheletedtől megfekszik, ezen még lenne mit csiszolni, de már így is akad 1-2 kihívást jelentő.A végén jutalmat kapsz, van ahol szép kis lego cumót dob. :C
Van egy napi leaderboardos küldi is, ez nem az arénában, itt végig kell menni egy barlangszerűben és minél rövidebb idő alatt kell teljesíteni, hogy minél előrébb végezz a leaderboardon...semmi értelme sztem, hacsak az nem,hogy most benne vok a legjobb 30-ban :D
Most már véregyszerű szinte minden egy ütés, 300 körüli dmg-ről pillanatok alatt felmentem a talált jó cucokkal 1300 fölé. Nem tudom, h ez örvendetes, vagy egyszerű, de elég, ha mondjuk minden pontodat a Ferocityre rakod(melee-nél, rangednél meg Agilityre) és fekszik minden,skillfán meg a szokásos dolgokra, AS, CHC CHD növelő tulajdonságokra.
Kipróbálok még egy íjász ágat meg egy vazsisat, most el vagyok vele, jó kikapcsol a monoton D3 után.

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#6) reelc válasza kökény (#5) üzenetére


reelc
(őstag)

Köszi, hogy szóltál a D3 topikban, :)
Köszi a beszámolót is.
Milyen géppel játszottál?
A crafting milyen?
Sok gyűjthető dolog van, amit lehet cuccra augmentálni, vagy csak párféle színes gyémánt Diablo 3 módra?
Mert gondolom van/lesz a játékban.
A játék szép, de még nem látom, miben jobb/másabb, mint a többi.

Sajnálom, hogy a Grim Dawn nem jött be neked, így számodra nem jó hír, hogy a második félévben jön az új kieg hozzá. Annyira jó volt a rengeteg D3 után...

Ami a Wolcen illeti néha nézek róla frissebb videókat, és nézem a patch notest, hogy haladnak. Egy ideje már rajta tartom a szemem.
Vásárlás talán a Winter Sale alatt majd. Addigra sokat fejlődnek. Talán akkorra körvonalazódik, mikor fogják befejezni. Ez is egy pár emberes projekt, nem sokan vannak a fejlesztők.

Az arénát láttam videón, ígéretes fejlesztés. A Grim Dawn Crucibléjének egy változata. Tetszik, jóféle játékmód.
A sztorit ha jól tudom nemrég kezdték el írni.
Láttam videón az íjászt, van pár Diablo 3 - Demon Hunter szerű skillje, ami nálam jó pont. Multishot, Rain of Vengeace persze mindez más néven.

Véleményem szerint mire kijön kb. a PoE és a Grim Dawn lesz még mellette, a Diabloval meg senki sem tudja mihez kezd a Blizz addigra. Szóval ha jól összerakják a játékot, sikeres lesz a műfajában, és új.

[ Szerkesztve ]

(#7) kökény válasza reelc (#6) üzenetére


kökény
(fanatikus tag)

Szia, gondoltam szólok, mert te csipázod az új dolgokat ;)
Laptopon próbáltam ki GTX850-es van benne, nem a legideálisabb, tudom, jad ha a gyerek odaenged az asztalihoz azon is kipróbálom :)
Crafting, mint olyan még nincs, én nem találkoztam vele.Vannak gemek(drágakövek), amelyek különböző szintűek, mintD3-ban, ezeket lehet a foglalatos tárgyakba belerakatni az ékszerésszel, tökre ugyanaz, mint D3.
Sajnos nincs még rengeteg, hanem ahogy írtad párfajta drágakő van és slussz.Jól látod semmiben sem jobb/több ez a játék, de komolyan, ez is csak egy klón, tényleg a grafikát tudom kiemelni, meg a skillek látványosak, menőn néznek ki a szörnyek köbö ennyi.Jó ötlet az aréna, de még kidolgozatlan, nevetségesen könnyű most még.Tetszik, hogy nincs túlbonyolítva, innen-onnan loptak ötleteket, de ezeket remélhetőleg jól használják fel. Multiplayerrre is kíváncsi leszek, eléggé zabálj a teljesítményt nincs nyilván rendesen balanszolva, ez így most multiban állókép lenne sztem nagyon sok gépnél.Ja megnyílt végre a dungeon masteres rész is, nyílik egy portál, lemész és ölöd az ellent, D3 sima riftjéhez hasonlít, több dungin végigmész és a végén van egy főbossz.De néha olyan pályákon megyek, hogy állam keresem, szépen kidolgozott a táj, egyes helyeken olyan mélység alattad, hogy beleszédülök, ebben erős ez a játék.
Amúgy jól látod skillek nagyon hasonlóak a D3-hoz, itt is van seismic(még a neve is ugyanaz) whirlwind, vazsi ágon fireball, fire rain, íjásznál égből eső nyílvessző, multishot, fagyasztós nyíl stb.stb.
Azt olvastam, hogy 5 ACT lesz, egyik fejlesztő nyilatkozta, hogy sok videós átmenetet akar bele rakni, sztori módba ez van, akinek bejön van, akinek nem(nekem bejött a D2-ban anno).
Szóval van it még mit fejleszteni, de ha egy jó kis klón lesz, patentül összerakott játékmenettel, ötletes endgameval már nyertünk sztem.D3 nem tudom mi lesz, azon lehet csak egy D4 segítene már csak.
Jó a Wolcenbe, hogy alig várom h este toljam megint, most farmolok még a karimnak cuccokat, fel lehet tolni rendesen a sebzést megfelelő cumókkal. Felüdülés a monoton D3 után, amit még mindig szeretek, de na több ezer óra után kell a vérfrissítés :D
GD még mindig azt mondom,h jó játék, de nekem nehéz, és elment tőle a kedvem, de megvan steamen, bármikor elővehetem ;)

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#8) DeckardCain


DeckardCain
(senior tag)

Na topic mentve. :)

(#9) kökény válasza DeckardCain (#8) üzenetére


kökény
(fanatikus tag)

:C Szuper, kíváncsi lennék pár ősdiablos véleményére is, kinek, hogy tetszik, ha lesz rá lehetőségetek adjatok neki egy esélyt. Mondjuk előre szólok, h tele van bug-al, de az Alpha verzió tudatában erre előre fel lehet készülni és el kell neki nézni még most :)

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#10) kökény


kökény
(fanatikus tag)

Itt a roadmap: [link]
Valamelyik fórumon olvastam,hogy idén márciusban jön megint új tartalom, a fenti linken lejjebb kell görgetni és olvashatjátok mit terveznek 2018-ra.(Crafting is most fog jönni!)
Asszondja, hogy: "Apocalyptic form !" - na erről jó lenne többet tudni.

[ Szerkesztve ]

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#11) kökény válasza kökény (#10) üzenetére


kökény
(fanatikus tag)

Ezt találtam róla hirtelen: "Apocalyptic Form: According to your play style, you will develop special powers for your character, changing their abilities and look. Fierce melee warriors may gain a third arm to equip with a new weapon; a fire caster will have their skin turn into lava, healing from fire. Even wings and horns might appear depending on your actions!"
Jól hangzik, szóval akár Isten is lehet belőlünk, vagy legalábbis mindenható :)
[link]
Features pont alatt.

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#12) DeckardCain válasza kökény (#9) üzenetére


DeckardCain
(senior tag)

Jelenleg GD megy, de nagyon. :)
De ha lesz sale, megveszem. De megvárom a játékkal a végleges verziót, remélem. :)

[ Szerkesztve ]

(#13) reelc válasza kökény (#7) üzenetére


reelc
(őstag)

Elnézést, hosszú lett, sok offal.

Nem várok én egy játéktól sem világmegváltást.
Az már megvolt, amikor annak idején kialakultak a játék stílusok. :)
Jelen esetben, ugye a Blizzard North, a Diablo 1-2-vel.

Úgy rémlik írtam olyat a D3 topikban, hogy elzavarnám a fejlesztőket, hogy játsszanak a konkurens játékokkal. Lássák hogy áll jelenleg ez a stílus. Vagy építenek rá, vagy szembemennek vele. Ez igaz mindegyikre amúgy. Szóval én egyáltalán nem bánom, ha teljesen ismerős megoldást látok egy játékban, mert a másikban már volt olyan. Sőt, építsenek be mindent a játékukba, amit jónak látnak. De találjanak ki maguktól is dolgokat, legyenek kreatívak. A grafikától eltekintve is működjön a játék, kösse le az embert, legyen hangulata. Legyen miért farmolni.

Egyetértek, párezer óra D3 után nekem is kellett váltás, ez volt a GD. Ami nálam logikusan adta magát a Titan Quest után, ami szerintem az egyetlen játék volt, ami jobb volt, mint a Diablo 2. :)
Amúgy rövidebb-hosszabb ideig játszottam a Diablo 1-2-3, Hexplore, Dungeon Siege, Titan Quest, Sacred, Torchlight, Van Helsing, Victor Vran, Grim Dawn, és biztos hagytam ki valamit játékokkal. Szinte mindegyikben voltak számomra érdekes megoldások, és ha emellé maga a játék is tetszett, akkor nem kb.20-25 órát öltem bele :) az elmúlt évek során. Viszont valamiért ritkán jutottam el a játéksorozatok 2-ik részéig. :) Lehet az is az oka volt, hogy már a piacon volt a folytatás, amikor az első részt nyüstöltem, és utána másra vágytam, és már nem tértem vissza az adott játék világába.

(#10) kökény: Na igen. Szerintem jövőre valamikor lesz belőle játék. Sokmindent akarnak, ami jó. Ambiciózusak. De ez időbe telik. Az év vége felé biztosan megveszem, ezzel is támogatva őket. De szerintem ehhez már egy proci-alaplap-memóriacserét kell majd eszközölnöm.

Ami a Grim Dawnt illeti, jelenleg 842 órát öltem bele. Szólóban, még nem multiztam. Nincs még meg a 100-as karimhoz se minden, sőt komoly szettbónuszoktól elesek, és vannak olyan monsterek, akik lecsapnak, mint a taxiórát Ultimate fokozaton. De még így is lehet boldogulni, ez tetszik benne.
Ha gondolod bepróbálkozhatunk ketten, hogy milyen. Van alacsony és magas szintű karim is. Trade is van a játékban, át lehet adni a másiknak cuccot. Nincs időlimit és party megkötés, mint a Diablo 3-ban.
Továbbra is úgy gondolom, hogy a stílusában egy nagyon jó játék, minőségi darab. Párszáz órát te is bele tudnál ölni, amíg kijön a Wolcen. :) Ha már megvetted, ne add fel. Nekem megvan az alap+AoM kieg, és a Crucible is. Lehet azért érzed nehéznek, mert a Diablo 3 elkényelmesíti az embert. :) Hamar összeszeded az endgame cuccot, utána már csak azt tökéletesíted + a Paragont gyújtöd. Illetve upgrade után próbálsz magasabb GR-t menni, és ennyi.
Amúgy örülök, hogy rátaláltál a Wolcenre, és tetszik. Jó dolog, hogy nem hagyod itt a stílust beleunva a D3-ba... ismerek olyat aki így tett. Csak a D, aztán egy ideje már rá se bír nézni ezekre a játékokra.

(#12) DeckardCain: GD +1 :)

Ja, még annyi, hogy 5 hét múlva Kickstarterre kerül a The Last Epoch. Szerintem ennek is összejön a pénz amennyit akarnak. Az eddigiekből kiindulva, ez vagy 3 év múlva lesz majd kész, talán addig a Blizz kijön az új Diabloval, azzal kell majd konkurálnia.

[ Szerkesztve ]

(#14) kökény válasza reelc (#13) üzenetére


kökény
(fanatikus tag)

Nem off ez, elfér itt szerintem.
Én mindig is kerestem más alternatívát a D3 helyett, egy ideig én is POE-ztam, általában a nyarakat kihagyom, rossz időre visszaülök a D3 elé, amúgy jó visszatérni hozzá, de most megint dögunalom.
Nekem egy nagy ellenségem van a közös játszmákkal...az idő.2 gyerkőc van egyik 2éves kiscsaj és akkor el is mondtam mindent, lehet megbeszélünk egy időpontot és qrvául nem jön össze, mert minden más közbe jön, ezért nincs állandó D3 csapatom sem, nem is ígérgetek, mert hiteltelenné válnék.
Mindig azt mondom, ha fent vagyok írjon rám,aki játszani szeretne, GD-t nem adtam fel, fogalmazzunk úgy,h félreraktam, de szívesen elfogadnám a felajánlott segítségedet, lehet, hogy csak egy kezdő seggbebillentésre lenne szükségem és rákapnék az ízére ;)
D3-nak fl kell kötni a gatyát, emlékszem amikor kijött a Lost Arc első videója, az nálam állleesős volt, aztán ott van a Lineage Eternal, csak Európába ezek még nem jöttek át, sőt Koreában is még heggesztik őket, ha nem tévedek.Szóval vannak itt szépséges játékok, pár éven belül remélhetőleg kijön 1-2 belőlük készen is és akkor D3 bajban lesz, már most is bajban van a POE miatt szvsz.Itt sikeres jövőt csak a D4-ben látok, nem lesz elég a D3 szintű grafika, játékmenet stb.Meg kell újulniuk, mert a klónok előbb-utóbb beelőzik a nagy múltú D-t.
Amúgy igazad van D3 elkényelmesít, utána minden játékban az egyszerűséget a könnyű haladást várnám el, de tudom, hogy ez nem helyes, sőt, ha küzd érte az ember sokkal jobban örül az eredménynek.
GD-vel kapcsolatban kereslek majd a topikjában vagy priviben ;)

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#15) la_cc


la_cc
(őstag)

Tetszetős a játék. :) Van infó, hogy mikor kerül ki early-ből?

Szerk.: Gameplay-ben mi rettenet az a 30 fps már... :DDD

[ Szerkesztve ]

~ ~ ~ Q('.'Q) Q=('.'Q) ~ ~ ~

(#16) reelc válasza la_cc (#15) üzenetére


reelc
(őstag)

Ez még alfa, sok bug, optimalizálatlanság, stb. EA ezzel jár, épp ezért nem szabad emiatt leírni a játékot. :)

Az még a Roadmapban sem volt feltüntetve.
De van egy erős tippem.
Abból kiindulva, hogy sokminden nincs még a játékban, kis csapat csinálja, ill. hogy a Grim Dawn is hasonló utat futott be (sikeres Kickstarter, majd Steam Early Access), még kb. 1 évig dolgozniuk kell rajta.
A GD is kis híján 3 évet volt EA-ban, a Wolcen lassan 2 évnél jár ebben a státuszban. Persze lehet vesznek még fel embert és belehúznak stb., hogy a karácsonyi szezonra legyen kiadás, de ha van eszük, nem kapkodják el.

Nagyot is lehet ám bukni, bárhogy is nézzen ki a játék. Lásd a Vikings - Wolves of Midgard-ot. Ez nem indie volt, van mögötte kiadó, és az a helyzet, hogy rengeteg patch jött ki a megjelenés után. Lehet már jó játék, de semmi nem mossa le róluk a megjelenéskori rengeteg negatív kritikát a bugok, stb. miatt. Örültem volna ha nem így végzi, vikinges mitológiai téma fantasybe ültetve. Ezalapján akár második Titan Quest is lehetett volna, ha jó lett volna. Konzolon nem tudom mennyire lett sikeres. Ja és Unity Engines.
(Steamen 100-nál több ember nem nagyon játszotta egyszerre az elmúlt hónapokban. A Wolcent próbálgatják kb. annyian, pedig el sem készült. :) )

[ Szerkesztve ]

(#17) reelc válasza kökény (#14) üzenetére


reelc
(őstag)

PoE-be talán 40 órát öltem, és ahogy nézegettem a buildes oldalt (mellette az árakkal), rájöttem, hogy ha boldogulni akarok, akkor vagy még nagyobb energiaráfordítással tolom, mint a D3-at amikor még élveztem (na ilyet nem akarok többet), vagy kereskedek, vagy leállok. Leálltam.
Tetszett a játék, ötletes, meg minden, de én így elveszítettem az érdeklődésemet iránta. De nem szenvedtem hiányt, ott volt továbbra is a D3, GD + egyebek.

Bevallom én az MMO-kat sosem veszem számításba, nem játszom velük, mégha ARPG-k, akkor sem.

Igen, egy új Diablonak bármikor van jövője. De attól tartok, hogy bármilyen is lesz, legalább 70%-ban a név fogja eladni, meg hogy "Blizz". A "klónok" meg szerintem már rég beelőzték a Diablo 3-at. A PoE, a Grim Dawn - ezek sikeresek a mai napig is. Más sikeresek is voltak, sőt konzolátiratok is vannak egynémelyikből.
Úgy érzem, hogy (a közelgő Wolcennel együtt) sosem jött még ilyen erős mezőnybe új Diablo játék - feltételezve, hogy 1-2 éven belül jön a nagy D.
Jó lesz a következő Diablo, ha felhagynak a Paragonnal meg még pár dologgal.
Megvolt a varázsa a D3-nak, de annyi óra után és a sorozatos könnyítések miatt a kihívás vész el... persze nézőpont kérdése, sokan szeretik, még izgalmasnak érzik, így van ez jól.
Bízom a Blizzben, hogy másféle üzleti modellel és koncepcióval fogja kiadni. Olyannal, amit ők tudnak folyamatosan frissíteni, és a nép is fizet még érte, mert úgy érzi megéri.

GDvel kapcsolatban írtam privit.

(#18) kökény


kökény
(fanatikus tag)

Felraktam asztali gépre is, ott még jobban akadozik, mint laptopon, mondjuk mindent high-ra állítottam, elindítottam egy crossbow-s karit, élvezetes azzal is eléggé darál, de a bug és akadozás most már tud idegesítő lenni, gyorsabban haladna az ember, most már, hogy kicsit ismeri a sztorit, de a vas nem engedi... :)

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#19) reelc válasza kökény (#18) üzenetére


reelc
(őstag)

Jó dolog a lelkesedésed.
De ugye tudod, hogy benne van a pakliban, hogy egy újabb verzió resetelheti a karikat és a ládád tartalmát is?
Vagyis bármennyit is ölsz bele, lehet valamelyik következő verzióban megy a levesbe.
A 0.5.0.4 patch notesben volt ilyen.

[ Szerkesztve ]

(#20) kökény válasza reelc (#19) üzenetére


kökény
(fanatikus tag)

Ja persze, nem érdekes, játszottam vele eddig 21 órát, nem baj, ha megy a levesbe, 3000 órás karinál már nem lenne őszinte a mosolyom :D
Arra jó, hogy ha lesz egyszer belőle valami nem teljesen vakon kezdek majd neki ;)
Úgy vagyok vele, ha már kiadtam érte a 6eFt-ot legalább próbálgassam amennyire időm engedi.

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#21) reelc válasza kökény (#20) üzenetére


reelc
(őstag)

Persze, próbálgasd.
Én is azt tenném. :) Felhúznék pár karit.
Csak nem árt tudni, hogy ez is benne van a pakliban.

Régen nem tudtam, hogy lehet ilyen reset, a GD még félkész volt, sokat próbálgattam és farmoltam. Ott szerencsére már nem volt ilyen reset amikor beszálltam (lehet előtte sem, nem tudom), de szomorú lettem volna, mert vagy 100 órát biztosan toltam bele akkor. De megmaradt minden amit addig összeszedtem + a karik is. Annyira jó volt a D3 mellé alternatívának, felváltva toltam őket.

[ Szerkesztve ]

(#22) Peppo


Peppo
(fanatikus tag)

Mint D2 és D3 játékokkal elég sok időt elcsesző játékos, pár hete figyeltem fel erre a játékra. Akkoriban volt valami akció, megvettem, de tegnap próbáltam csak ki komolyabban. 10-es szintig jutottam, és bár az első küldetések még nevetségesen egyszerűek, és sztori se nagyon van, már elkapott a játék hangulata. Sikerült úgy lemásolniuk a Diablot (és amennyit láttam belőle, a Path of Exilet is), hogy közben azért vannak benne újdonságok is.
A grafika már most gyönyörű, és ennél nyilván csak szebb lesz. Nálam 4k-ban teljesen jól megy, igaz erős gép van alatta.
A harcrendszer elsőre fura, még nem sikerült megszokni, de szerencsére még nem akadtam meg sehol. Eddig egyszer csaptak le, de azt is a figyelmetlenségemnek köszönhettem. Szóval egyelőre nem túl nehéz.
A skillrendszer érdekes, még nagyon nem mélyedtem bele, egyelőre próbálok egy mage karaktert építeni. Eddig elég hatékonynak tűnik. :)
Igyekszem a kampányt hamar elvinni a jelenleg elérhető pontig, aztán várom az újításokat. Egyelőre tetszik a játék.

(#23) reelc


reelc
(őstag)

New global roadmap and ETA on patch 0.5.0.5

(#22) Peppo: üdv, akkor te már az új patch birtokában próbálgatod.

[ Szerkesztve ]

(#24) Peppo válasza reelc (#23) üzenetére


Peppo
(fanatikus tag)

Jaja. Vannak még problémák bőven, de eddig játszható volt. Volt mondjuk egy grafikai "összeomlás", mikor tele lett téglalapokkal a képernyő. De a town portal szerencsére segített. Aztán a térkép is fura néha. Pl. tab-bal nem jön elő, pedig elvileg kellene neki. Egy kis dungeon-ben viszont működött, szóval nem tudom, mi van vele. Aztán legutóbb 90 fokkal elfordult, pedig nem kértem rá. Egyébként is szokni kell a térképet, mert más, mint a Diabloban volt.

Egyébként max. beállításon 4k-ban nem akadt, 50 fps körül volt végig, ami szerintem ebben a stádiumban nem rossz.

Eljutottam a sztori jelenlegi végéhez, sikerült kinyírni a bosst. Ő már kissé megizzasztott. Át kellett rendeznem a skilleket meg ezt-azt, hogy le tudjam verni, de végül is meglett.

Nem tudom, itt milyen cuccok lesznek a későbbiekben. Pár sárga már esett, de leginkább fehérek potyognak és pár kék. Legó, ha van, még nem esett, és nem tudom, itt vannak-e set cuccok.

(#25) kökény válasza Peppo (#24) üzenetére


kökény
(fanatikus tag)

Szia, na örülök, hogy tetszik neked is. Ha kivitted 20-ig, próbálgasd a dungeon mastert, olyan, mint a sima GR D3-ban. Vannak legok is a játékban, nekem esett már több is. Arénát is próbáld ki, ott a Grozogr "küldit" kiválasztva 100% ad egy lego kardot, de akárhányszor megcsinálod, csak azt fogja dobni igaz más statokkal ;)
Set cucokkal még nem találkoztam, sztem azok még nincsenek benne, gondolom bizonyos szint felett dobja majd a játék, tuti nem 20-as szinten fogja hozzánk vágni :)
Térkép jah, az xar vagy szokatlan, nekem sem jelenik meg csak dungiban, ha Tabot nyomok, 1-2 waypoint megtalálása gondot okozott nekem is.
Még az új patchet nem próbáltam, nem voltam itthon mostanság...
Jah lego cuccot fénycsóva jelzi itt is, szóval könnyen észre fogod venni ;)

[ Szerkesztve ]

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#26) Peppo válasza kökény (#25) üzenetére


Peppo
(fanatikus tag)

Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Ránézésre (leginkább a grafika miatt) azt mondaná az ember, hogy már egy majdnem kész játékról van szó, de ahogy belemerülsz, látod, hogy messze van még ettől nagyon. Az viszont biztató, hogy már most is nagyon jól fut, tehát az optimalizáció talán nem veszi majd el minden idejüket, készülhet hozzá a tartalom is. A weboldalt kicsit felpörgethetnék, nem sok konkrét infó van rajta. Mondjuk a tervezett dolgok jól hangzanak. Reméljük, minél több megvalósul!

(#27) reelc válasza Peppo (#24) üzenetére


reelc
(őstag)

Mivel alfa verzió, természetes, hogy bugok vannak benne, hiányoznak funkciók, stb.
Akkor lesz majd érdekes, amikor megjelenés előtt a báta változatot hagyja majd maga után. Akkor lesz kb. teljes a kép.

(#26) Peppo: A grafika az engine, és a játék design művészeinek az érdeme.
Biztos vagyok benne, hogy még sok ember elfog csábulni a grafika miatt.
Én azt remélem, hogy maga a játék lesz olyan jó, hogy a vásárlás után megtartsa az embert.

Infókat ne a weboldalon, hanem itt keress inkább. Én továbbra is azt mondom, hogy év vége, de inkább a jövő év eleje lehet a leghamarabi megjelenés.

Az elmúlt évek bizonyították, hogy kis csapat is tud színvonalasat alkotni ebben a műfajban.
Pl. a Crate csapata a Grim Dawnnal. Régen túllépték az 1 milliós eladást, ami nagy szó egy kis csapatnál és egy olyan játéknál, ami nem azt célozta be, hogy neked könnyű legyen. :) Azóta volt 1 kieg., és jön a következő is.
Úgy gondolom, ha a Wolcen is sikeres lesz, megtud fogni a tartalmával sok embert, akkor a GD-hoz hasonló utat járhat be. Én mindenesetre drukkolok, mert ebben a műfajban ritkán jön ki (szerintem) színvonalas játék.

(#28) Peppo válasza reelc (#27) üzenetére


Peppo
(fanatikus tag)

Köszi! Megnézem.

Igazából annyi bug nincs is benne, hogy zavaró legyen. Most viszont van egy idegesítő dolog, amit eddig nem csinált. Nem biztos, hogy bug, mert kis animáció is kíséri. Annyi történik, hogy megyek és irtok a, aztán egyszer csak a karakter meghal. Bárhol előfordulhat, csak annyit látok, hogy a kari körül vöröses lángnyelv szerű valamik jelennek meg, aztán már fekszik is. Menekülésre nincs idő. Akkor is előfordul, ha nincs éppen semmi élő ellenfél a látótérben. Gondoltam, felviszem 20-asra a karit, de így eléggé nehézkes.

(#29) pruzsi


pruzsi
(senior tag)

Hopsz lemaradt a páncél :D
Nem modoltam vagy ilyesmi így töltött be

(#30) la_cc válasza pruzsi (#29) üzenetére


la_cc
(őstag)

Kemény a mammer, mint a kád széle. :DDD

~ ~ ~ Q('.'Q) Q=('.'Q) ~ ~ ~

(#31) reelc válasza pruzsi (#29) üzenetére


reelc
(őstag)

Na ez most bug, vagy vásárló csalogató? :)

(#32) Peppo


Peppo
(fanatikus tag)

Megvan lvl 20, mentem bountyt meg arénát is, esett pár legó, de semmi olyan, amit használni is tudnék. (Ilyenkor kicsit hiányzik a Diablo drop rendszerere.) Nem nagyon maradt mit csinálni, legfeljebb új karaktert kezdhetnék. Egyelőre iszonyat op a mage karakter. Egy kis villámmal egy komolyabb csapat is eltűnik egy pillanat alatt. Gondolom, ezen majd változtatnak.
Szerintem a fireball bugos. Ha azt használom, időnként meghal a karakter, de ha váltok villámra vagy a lila halálsugárra, aminek nem ugrik be a neve, akkor semmi gond nincs.
Vicces, hogy a villámlás után a talaj tovább szikrázik, de nem tudom, van-e ennek értelme. A gépet biztos terheli, és szerintem az első fagyásomat az előbb ennek köszönhettem az arénában. Persze pont a legutolsó hullám jött volna. :)

Még mindig tetszik a játék, egyedül is élvezhető. Remélem, minél hamarabb jön új tartalom!

[ Szerkesztve ]

(#33) reelc válasza Peppo (#32) üzenetére


reelc
(őstag)

Mindjárt itt a következő patch, ezt írták:
"The patch is planned for release on March 27th. It will include a lot of bug and crash fixes, some optimization, UX improvements, bows and new spells."

(#34) Peppo válasza reelc (#33) üzenetére


Peppo
(fanatikus tag)

Az jó, mert azóta már tucatnyi alkalommal kifagyott. Jellemzően akkor, mikor sok kis villám szikrázik a földön. Levettem a grafikát minimumra, de nem segített ez sem. A fireballtól meg állandóan meghal a kari, szóval így kicsit körülményes a haladás. :)

(#35) kökény válasza Peppo (#32) üzenetére


kökény
(fanatikus tag)

Lvl20-on mindegyik kari op, elég ha csak az összes pontot az adott kari főstatjára teszi az ember, meg olyan kék tárgyakba öltözteted, ami szintén a főstathoz ad, meg nyilván a skillfát sem cseszni el nagyon és akkor mint kés a vajon.
Ahogy olvastam ezzel a villámlással azt akarják(ták) elérni, hogy például vízben álló monsztákra a villámhatás felerősödik,tehát környezetfüggő lenne egy adott elementális skill dmg-je, de úgy látszik ez ilyen bugos maradt, földön is villámlanak ha kell, ha nem :)

Diablo3 battletag: kokeny#2541

(#36) reelc válasza kökény (#35) üzenetére


reelc
(őstag)

Nyomás vissza alfatesztelni, kijött az új patch. :)

(#37) Peppo válasza reelc (#36) üzenetére


Peppo
(fanatikus tag)

Nekem csak ma ment fel.

A fagyások úgy tűnik, megszűntek. Igaz, a földön villódzó kis villámokat is kivették, alighanem ez az oka. Néha fps drop van olyan helyeken, ahol eddig nem volt, de ezt leszámítva jól fut. Pár új skill is van. Más változást egyelőre nem láttam.

(#38) pruzsi


pruzsi
(senior tag)

Magyarítás Lostprophet munkája,steam alapból letölti,tehát alapból tartalmazza a játék. Én csak ma fedeztem fel!

[ Szerkesztve ]

(#39) la_cc válasza pruzsi (#38) üzenetére


la_cc
(őstag)

Teljesen fölösleges a magyarítás, (angolul kell megtanulni), mindenesetre megsüvegelendő, hogy valaki neki állt megcsinálni. :R

~ ~ ~ Q('.'Q) Q=('.'Q) ~ ~ ~

(#40) reelc válasza la_cc (#39) üzenetére


reelc
(őstag)

Látom sok fordítása van az illetőnek.
Nem hiszem, hogy a Wolcent magyarul játszanám, de remélem elfog készülni vele, biztosan sokan örülnének neki.

Lostprophet 2014-ben belekezdett a Grim Dawn fordításába, majd abbahagyta. Még valaki ugyanígy járt el.
Tavaly valamikor egy topikban ránézett valaki, hány karaktert tartalmaz. Rengeteget, nem 1 emberes munka lenne, hogy belátható időn belül el is készüljön. Pedig a fejlesztők támogatják a fordításokat. Ezért is van 11 nyelv az angolon kívül. Szerintem magyar nem is lesz.

(#41) reelc


reelc
(őstag)

14,99€ 2 napig a Steamen.
2x volt ilyen áron, olcsóbb még nem volt.

(#42) la_cc válasza reelc (#41) üzenetére


la_cc
(őstag)

Early access a game, nem hiszem, hogy jelenleg megérne 15 EUR-t is egyáltalán. Ettől függetlenül, aki inkább kiad most 15 EUR-t a semmire annak hajrá, én szvsz megvárom, hogy lesz-e valami belőle, ugye láttunk már olyat, hogy early után se lett jobb a cucc jelentősen.

[ Szerkesztve ]

~ ~ ~ Q('.'Q) Q=('.'Q) ~ ~ ~

(#43) reelc válasza la_cc (#42) üzenetére


reelc
(őstag)

Igen, bárki eldöntheti szavaz-e bizalmat egy csapatnak, vagy sem.
Én olyan 0.9-es verzió körül venném meg akcióban. Mert előfordul, hogy 1.0-nál emelkedik az ár, és akcióban is drágább lesz egy ideig, mint ilyesmi áron kifogni a megjelenésig.
0.9 körül már látják a fejlesztők a végét, és aki nem vette meg, nézheti a folyamatosan érkező videókat azoktól, akik megvették. Ekkor már felelősséggel el lehet dönteni a dolgot.

A mai napig egyetlen játék létezik, amit EA-ban megvettem, az pedig a Grim Dawn.
A csapat fő embere a Titan Quest egyik kulcsembere volt + azt az ARPG vonulatot követték. Nagyon szerettem a TQ-t, így bizalmat szavaztam nekik. Amikor megvettem pár hónap alatt beletoltam kb. 150 órát, pedig kész sem volt, de ameddig igen, teljesen játszható volt. Alig több, mint 1 évvel a megjelenése előtt vettem meg. Persze előtte tájékozódtam a hivatalos honlapjukról, láttam, szépen haladnak, normálisak a játékosokkal, kommunikálnak a mai napig is, stb.

[ Szerkesztve ]

(#44) reelc válasza reelc (#43) üzenetére


reelc
(őstag)

Ezt most találtam kiemelve egy fórumról:

"https://wolcengame.com/new-roadmap-eta-0-5-0-5/

Few paragraphs down:
These features are not related to the planned updates during the Early Access Alpha or the Beta and are still subject to changes during the development of the game. Meaning that even if some elements are “in progress”, it will not mean that it’s planned for the next update. For instance, Act II, III, IV and V are not supposed to be accessed during the Alpha or the Beta version of the game, only at the release, but you will know when we’ll be working on them."

(#45) la_cc válasza reelc (#43) üzenetére


la_cc
(őstag)

Szerintem meg még AAA-s címeket sem szabad megvenni első pár hétben (hónapban?) míg ki nem javítják azokat a nagyobb bugokat, amiknek eleve benne se szabadott volna lenniük.

Ettől függetlenül szorítok Wolcen-nek, félre ne érts. Nagyon kéne már a Path of Exile mellé egy rendes hack 'n' slash. ;)

[ Szerkesztve ]

~ ~ ~ Q('.'Q) Q=('.'Q) ~ ~ ~

(#46) reelc válasza la_cc (#45) üzenetére


reelc
(őstag)

Nagyjából egyetértek veled, nem szabad hamar megvenni új játékot.
Nekem ráér akkor, amikor olyan -75%-ban van már és ha lehet GOTY. :)

Path of Exile mellett van rendes hack 'n' slash, a Grim Dawn. :)

(#47) la_cc válasza reelc (#46) üzenetére


la_cc
(őstag)

Sokat hallottam, de az inkább single player, nem? Poe-ban relatív nagy a játékos bázis pl és van community is.

[ Szerkesztve ]

~ ~ ~ Q('.'Q) Q=('.'Q) ~ ~ ~

(#48) reelc válasza la_cc (#47) üzenetére


reelc
(őstag)

Igen. Annak készült, bár van benne coop.
De inkább single. Emiatt (is) sokaknak bejön, nem mindenki szereti a multit, szezont/laddert, stb. Annyit játszik az ember amennyit akar, senkitől sincs lemaradva. Szóval vannak előnyei is.
De van benne coop, pl. át lehet adni cuccokat is, nem fontos konkrétan multizni.
Pár év D3 után nekem felüdülés.

Ja, a PoEnek jó tesz az hogy ingyen is lehet játszani, meg a sok frissítés - ezzel nem lehet versenyezni.
De a GD-nek is kialakult a közössége.
PoE-t nyomják most 26378-an, a GD-t 3637-en, és ebben a műfajban ez van a második helyen a Steamen. A többi sehol sincs játékosszám szempontjából. 2016-os, megvásárolt játék, 1 kiegje volt, 1 aréna módja. Sok ingyenes patch tartalommal is. Szóval azt mondom ennek is tisztességes a supportja és jó a communityja is. De a PoEvel az üzleti modellje miatt, és a Diabloval a "nagy név" miatt nemigazán lehet versenyezni. De a D3-ban csalódott emberek vagy a PoEnél, vagy a GD-nél kötöttek ki. :)

[ Szerkesztve ]

(#49) la_cc válasza reelc (#48) üzenetére


la_cc
(őstag)

D3 min. 2-3 éve halott game, 0 tartalommal, azután minden felüdülés. :C

~ ~ ~ Q('.'Q) Q=('.'Q) ~ ~ ~

(#50) pruzsi


pruzsi
(senior tag)

Én a Lost Ark és a Lineage Eternalt várom :D

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.