Új hozzászólás Aktív témák

  • Csaszykj

    aktív tag

    válasz Evgenii #616 üzenetére

    Hali!

    Na most látom félreértelmezted a helyzetet, leírom úgy, hogy érthető is legyen mindenkinek.

    A giga lapot én adtam el decemberben, hibátlanként.
    Majd jött a " 1. számú haver", hogy ha beszámítanám az abit ip35 pro lapomba, akkor ő igényt tartana rá.
    A giga lapot én vettem ki a gépből, működött a lap - mivel a báttya az 1.számú havernak épp játszott rajta amikor én érkeztem.
    Gép kikapcs, lap ki, abit lap be, giga be a dobozába, és hazahoztam, polcra vele.

    Jött a "2. számú" haverom, hogy ő átvenné a lapot. Eljött érte, hazavitte, majd rá 2-3 napra mivel dolgozott össze akarta építeni, és ekkor jött elő az első probléma : az északi híd le van sarkazva 2 helyen is.

    Tehát mind2 személyt személyesen ismerem, jó viszonyban vagyok velük, és sem a rendőrséget, sem fogyasztóvédelmet nem szeretnék bevonni ebbe, csak arra lennék kíváncsi egyedül, hogy szerintetek KI A HIBÁS MOST :F

    Mert én ittam meg a levét az egésznek lényegébe, most kárpótolhatom a 2. számú havert, mert az 1. számú haver - teljesen elzárkózott attól hogy bárminemű kárpótlást adna, mivel " nálam működött a lap" .

    Na most tégy igazat, úgy, hogy senkit se sérts meg....

    Végülis a 2. számú haver miután lehiggadt, a 4670en megvizsgálta, 1 ellenállás durrant le a kártyáról, reméljük a cseréje megoldja a hibát.

    Nagyjából már megegyeztünk, hogy vesz tőlem még a 2. számú haver hibátlan hardvert - ami megmaradt az asztali gépemből, csak engedek neki az árakból, és ennyi.

    Itt mutatkozik meg az emberi gerincesség, hogy senki sem vállal fel semmit, pedig közvetetten nekem sincs sok közöm az egészhez, mivel én nem használtam a giga lapot 1 percet sem miután elhoztam az 1.számú havertól...

    Már nem is érdekel a dolog, soha többet nem adok így el hardvert - hogy nem tesztelem le, pláne ha beszámításról van szó.

    A bizalmam eljátszották viszont ismét, max ennyi amit vesztettem az egésszel, na meg vagy 2-3 doboz cigi amit a stressztől füstöltem el.

    Szerencsére már esélyem sem lesz rá, mivel májusban megyek külföldre melózni, és felhagyok a "szervizes" tevékenységemmel amit folytatok már jóideje.

    Érdekes a sztory végülis, két szék közé esni sosem jó... De azért tanúnságos is, így leírtam.

    Köszi a hsz.eket.

    ÜDv.: Csaszy

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák