Hirdetés

Hozzászólok Aktív témák

  • kezo0

    őstag

    Én eddig nagyjából-egészében elégedett voltam a UPC-től kapott szolgáltatásokkal és az ügyfélkezelésükkel is. Azt hiszem, most egy kicsit változott a véleményem.

    Írtam már itt korábban, hogy aug. végén lejárt a hűségem, és az utolsó számlán már előre értesítettek, hogy ezt követően minden szolgáltatásomat párszáz forinttal drágábban fogom kapni: összesen kb. úgy 800 Ft-tal nőtt volna a végösszeg.

    Ekkor vettem a bátorságot, és aug. 28-án délután felhívtam a 1221-et. Elmondtam, hogy 15 éve vagyok az ügyfelük, ne csesszenek már ki velem, mert itt van a házban az összes konkurenciájuk is, és tulajdonképpen jóval olcsóbban is kaphatnék a jelenlegivel azonos vagy jobb paraméterekkel rendelkező szolgáltatást - de én nem szeretnék váltani, ha ajánlanak valami olyat, ami legalább ugyanazt tudja, mint eddig, csak kicsit olcsóbban, vagy azonos áron többet tud, mint eddig.
    Szerencsére kifogtam egy nagyon kedves és segítőkész ügyintézőt, akivel végül odáig jutottunk, hogy többet fogok kapni, és olcsóbban, mint eddig! :)
    Egyetlen apróság, hogy az eddigi 120-as netet még bírta a nálam levő Motorola modem, de mivel innen kezdve 240-es lesz a sebességem, ezért hozni fognak nekem egy másik eszközt. Szabadkozott a pasas, hogy ezt viszont csak szeptember 7-én (azaz MA) tudják nekem kihozni, előbbi időpontot nem tud adni. OK, legyen, megállapodtunk benne, hogy déli 12h és 16h között várom majd a technikust.

    Ez van ugye MOST. Várom tehát a technikust. Közben kíváncsiságból ránézek a MyUPC-re, és csodálkozva látom, hogy a 11 nappal megbeszéltekhez képest nekem nem mutat semmilyen folyamatban levő ügyet...
    Nosza, felhívom a 1221-et, mondom nekik, hogy én épp most várok egy technikust, hogy modemet cseréljen nekem, mert több mint egy hete telefonon megállapodtunk egy csomó módosításban egy ügyintézővel, és a mai napot tudta csak ajánlani a technikus kiszállására. Mire a vonal túloldalán hosszas tanácstalankodás után nem azt mondja nekem az ember (akinek mellesleg alig értem a mondatait, mert valami nagyon durva tájszólással beszél), hogy ő NEM LÁT A RENDSZERBEN SEMMIT ezzel az egésszel kapcsolatban?!?
    Mondom neki, hogy márpedig én egy IGEN HOSSZAS telefonbeszélgetést folytattam kb. 8-10 napja egy emberükkel (fejből hirtelen nem tudtam, hogy egész pontosan melyik napon volt ez, azóta kiszámoltam, hogy aug. 28-án, tehát 11 napja), és egy CSOMÓ MINDENBEN megállapodtunk (aminek csak egy mellékes következménye a modem cseréje, ami miatt várom a technikust): tételesen felsorolták nekem akkor, hogy milyen szolgáltatásokat fogok kapni ezentúl és mennyiért, és elvileg önök ezt a telefonbeszélgetést rögzítették, mint az összes többit is!
    Hát ő sajnos ennek most akkor sem látja semmi nyomát a rendszerükben, ezért ő most csak azt tudja tenni, hogy kivizsgáltatja az ügyet, és visszajeleznek majd telefonon vagy e-mailben, hogy végül is akkor most mi van...
    Szóval jelenleg úgy tűnik, nemhogy a technikus nem fog ma jönni, de a hosszas alkudozással kiharcolt kedvezményes, egyedi csomagomat is bukhatom, és majd kezdhetem elölről az alkudozást. Mindeközben az ominózus telefonbeszélgetés óta eltelt 11 napban már drágábban kaptam a szolgáltatásokat, mint korábban, hiszen ugye a kialkudott jó áraknak nincs semmi nyoma a UPC rendszerében. Hurrá.

    "Beam me up, Scotty! There's no sign of intelligent life down here...”

Hozzászólok Aktív témák

Hirdetés