Hirdetés

Hozzászólok Aktív témák

  • Stanley-B.

    őstag

    nem kell bocsánatot kérned a véleményed miatt amúgy, szerintem semmi gond nincs azzal ha így látod :) én csak rá akartam világítani egyéb aspektusaira is a dolognak.

    érdekes amúgy mert én meg pont úgy látom hogy az RT2600 teljesen korrektül van árazva figyelembe véve, hogy szoftveresen szerintem nagyon sokat ver a konkurensekre otthoni routerek terén mind a router szoftvereit illetően, mind a körítésben, ahogy írtad is a mobilos appokat. És ráadásul ennyiért dual WAN is van benne amitől nálam instant get kategória így összességében.
    Bár nem tudom, hogy mások miért veszik az RT2600-at és nem az Asust amit linkeltél, de ha tippelnem kéne, valszeg azért főleg, amiért én is, az SRM miatt.

    "Btw, ha tönkremegy az RT 2600, akkor aktiválom a WiFit a szolgáltató eszközében..."
    a szolgáltatói router nem igazán tudja átvenni a helyét még rövid ideig sem, pl. SSL VPN hogy az egyik legfontosabbat említsem

    [ Szerkesztve ]

  • Ano

    senior tag

    + (#3247) hsrasus

    Én egy ASUS RT-AC87U-t (újonnan az is valami 62e Ft volt) cseréltem a Synora, mert voltak eléggé furcsa gondok vele, ami mint kiderült a hardveres tulajdonságai miatt jelentkeztek, de 1 percig se bántam meg a cserét, mert lényegesen jobbnak vélem és többet is tud a Syno (szoftveresen elsősorban) mint az Asus!

    Synology MESH system felfedezés alatt

  • roolee82

    csendes újonc

    Sziasztok!
    Nemrég vásároltam egy synology mash MR2200ac routert. Elsősorban az itthoni hálózat kialakítása miatt vásároltam. Számomra eddig hozza amit elvártam tőle,csak egy kisebb gondom van ami zavar egy kicsit. Az uTorrent után áttértem a download stationra,és a letöltési sebességem azóta visszaesett 10MB/sec-ról kb 3-3,5 MB/sec-ra. A beállításoknál 8 MB/sec-ra állítottam,de még 4-ig sem ment fel soha sem.Érdeklődnék hogy van e valakinek ilyen készüléke,és esetleg neki mik a tapasztalatai.
    A válaszokat előre is köszönöm!

  • Kendek

    Topikgazda

    717 MHz-es Cortex A7 proci van benne, szóval valószínűleg ennyit tud. Az RT2600ac hoz olyan max 15-18 MB/s-t, de én ezt is kiváltottam inkább egy RPi4-gyel.

    <-ƘƘ->

  • roolee82

    csendes újonc

    Köszi a gyors választ!Igen akkor valószínű a processzor lesz a gond.Nem voltam elég figyelmes a vásárlásnál.Sajnos nekem a RPi4 nem jó megoldás mivel vezeték nélküli megoldást szeretnék mindenképp. Majd később beruházok egy rt2600-ra,és megoldódik ez a probléma a sebességgel.

  • Kendek

    Topikgazda

    A RPi4-ben van integrált 2,4 és 5 GHz-es AC WiFi, de közvetlen a router mellé is betehető egy nagyon rövid kábellel. Elérni pedig ugyanúgy el lehet, csak nem a 192.168.1.1-es címen, hanem mondjuk a 192.168.1.2-n. Csak azért írtam mert ez így még hatékonyabb mint a router-es torrentezés. Ha pedig emiatt cserélni is kellene az MR2200ac-t akkor olcsóbb is.

    <-ƘƘ->

  • roolee82

    csendes újonc

    Akkor lehet én is kiváltom erre,de sajnos nem nagyon vagyok képbe ezekkel.Segítség biztos kellene hozzá.Meg lenne pár kérdésem,vásárlás előtt. Nem tudom itt feltehetem e,vagy inkább egy másik fórumon?

  • Kendek

    Topikgazda

    Ha kifejezetten RPi4-re irányul a kérdés, akkor inkább ne itt mert az nagyon off. Biztosan van neki topikja, illetve szívesen válaszolok privátban is amire tudok.

    <-ƘƘ->

  • hsrasus

    tag

    + (#3251) Stanley-B.

    Én egy Asus AC56U-t cseréltem az RT2600-ra (na jó először egy Asrock G10-re, aztán azt erre). Nekem is volt olyan firmware az Asus-ra, ami nem volt olyan stabil, de az hamar megoldódott és alapvetően nem volt vele problémám (mondjuk a Wifi jel nem volt olyan erős, de a lakásban rendben volt).
    Mindenkinek más szempontok fontosak egy router választásánál, nekem az, h működjön rajta médiaszerver, de ami a legfontosabb, legyen rajta USB3-as port és lehessen rá torrentezni a gyári(!) firmware-rel. Ez utóbbi a legfontosabb, mert én az egy eszköz híve vagyok, nem akarok emiatt egy NAS-t is, meg egy médialéjátszót is fenntartani. Engem a VPN úgy ahogy van nem érdekel, mert géppel nem akarok belépni, viszont azt nagyon nagyra értékelem, h telefonnal elérem a routeren lógó vinyót és le is tudom játszani/meg tudom nyitni a rajta lévő tartalmakat (érzékeny anyagot nem tartok rajta).
    Ilyen gyárilag torrent képes routert a fent említett 3 gyártón kívül nem találtam, ha van is akkor én biztos nem tudok róla, de nyitott vagyok mindenre.
    Ha megengedtek az én szempont rendszerem szerint egy összehasonlítást a 3 fenti eszközről, -ami erőteljesen magánvélemény és nagyon apró szeletét használom ki az eszközök tudásának- (mivel mind3 eszközt végig ugyanott, ugyanazzal az okos TV-vel használtam, ezért a felhasználási képességek tekintetében szerintem releváns az összehasonlítás).
    1. hardware:
    Ez igazságtalan az én Asus-ommal szemben, lévén még megjelenésekor sem ugyanabban a kategóriában játszott, mint a másik 2. Anno azért választottam, mert ennek már 256 MB memóriája volt, szemben akkoriban nagyon sok másik akár drágább routerrel. A WiFi jelerőssége egyértelműen gyengébb a másik2-nél. Az Asrock hardware-esen szinte ugyanaz, mint a Syno RT2600 (egyel "kisebb" SOC, memória ugyanannyi), külső antennák és SD kártya olvasó nélkül, de 2 USB3-as és infra portokkal. A WiFi jele meglepően erős, a tapasztalatok alapján nekem ugyanolyan erősnek rémlik, mint a Syno, bár az is igaz, h nem dokumentáltam anno ezt, pedig most jó lehetne. Mind3 át tudja vezetni az IPTV adást, de lehet ez inkább fw feature..
    2. router firmware:
    Az Asus felülete nekem elég egyértelmű, áttekintés szempontjából nekem pl letisztultabb, mint a Syno (pl ha meg akarom nézni kik lógnak a hálózaton az Asusnál ha belépek a felületre teljesen triviális, h hova kell kattintani és beszédes kis ikonokat is kapok, Az Asrocknál csak egy listát, míg a Syno esetében sosem tudom mit is kell elindítani, h lássam, mert szinte tök ugyanolyan nevű ikonok vannak (és ha keresek valamit legjobb esetben a 3-ikra sikerül azt elindítani ahol lehet), de ez teljesen szubjektív. Számomra nem igazán nyújt többet a Syno firmware-e, az Asushoz képest, mert nagyjából mind2nél megvannak ugyanazok a funkciók (nyilván nem ellenőriztem tételesen), de sztm az Asus felülete letisztultabb (talán a "hagyományosabb" a legjobb kifejezés) és nekem ez szimpatikusabb. Továbbá a Syno felületére belépve számomra érezhetően belassul az eszköz, ha be vagyok lépve nekem olyan, mintha több erőforrást használna (leglátványosabb torrent esetén: Asus csak 7-8 MB-t tudott, de jóval gyengébb hardware, az Asrock 15-17-et, míg a Syno akár 20-at is, de ha a felületre belépve nézem a letöltési sebességet, akkor 6 fölé biztos nem megy, de inkább még annyit sem ér el). Amúgy maga a torrent kezelése ennek ellenére a Syno esetén a legjobb, mert bár az asus csinált egy progit, ami egykor működött de nekem Win10 óta nem ment, míg a Syno esetén csak be kell másolni egy általad kiválasztott könyvtárba a torrentet és már el is kezdi a töltést. A médiaszerver tekintetében egyértelműen az Asus a legjobb, mert az megjegyzi, h hol tartott az ember egy bizonyos film esetén, míg a másik 2 nem. Ráadásul az Asrock nem kezeli le a bemásolt feliratokat, csak azokat, amik benne vannak a médiafájlban. Egyébként az Asrockon futó fw a vicc kategóriát súrolja, ha a Gigabyte routerem után ezt láttam volna meg először, akkor még talán el is vagyok vele, de az Asus után nevetséges volt. Emellett sem az Asust, sem a Synot nem kellett beállítani, h bizonyos időnként újrainduljanak, akár hónapokig is képesek futni újraindítás nélkül, míg az Asrock esetén "self healing" feature címszóval adták ezt el és ha nem állítja be az ember, h 24 óránként újrainduljon, akkor max 2 nap után összeomlik. 100 körül volt eddig a maximális torrentek száma mind3 eszköznél, ezzel nem is volt gond, bírta mind3 és azért nem több, mert mindig a külső vinyó adta meg magát. Mind3 routerben van VPN funkcionalitás, de mivel én nem használom, erről nem tudok nyilatkozni. Dual WAN opció megvan az Asusban is, de az Asrock ezt nem képes kezelni.
    3. egyéb software:
    Itt alapvetően a telefonos appokra gondolok. Mivel nálunk IOS van (korábban BB10 és WP8 volt), így Android oldalról nem tudok nyilatkozni, simán el tudom képzelni, h ott nagyon más lenne a tapasztalat, majd ezt jelzem is. Az Asus esetén van egy telefonos app a routernek és egy másik az adattárolónak, megjegyzi a jelszót, könnyen be lehet rá lépni. A Synonál is ez van, de nekem a telefonos app összehasonlítása teljesen az ellentettje 2.pontban felállított viszonynak a 2 cég között, ugyanis sztm kissé kesze-kusza, nem egyszerű megtalálni semmit. A média tartalmak elérésére is sokkal jobb a Syno appja, sztm gyorsabb és IOS-en teljesen szabadon le tudok játszani vele videókat, míg az Asus-oson nem (csak 2 javasolt videolejtátszó van egy tudja ingyenesen kezelni, de csak 5 percet játszik le, míg a Syno a saját mellett feldobja a VLC-t is és mind2-vel működik teljes értékben). Az Asrock ezzel szemben csak egy alkalmazást ad, ami sosem jegyzi meg a jelszót (ok lehet, h biztonság szempontjából jobb, de kényelmetlen) és 3 részre oszlik: be lehet lépni a router felületére (!! tehát nem egy átdizájnolt felületet ad, hanem telibe ugyanazt kapod, mint amikor belépsz gépről, semennyire nem hatékony); hozzá lehet férni a vinyókhoz, de konkrétan IOS-ről semmilyen fájltípust nem tudok megnyitni, tehát semmi értelmeset nem tudok csinálni; és a harmadik, h lehet vezérelni az infra portokat (itt ez az extra feature, de csak akkor működik, ha úgy van elhelyezve a router, h rá is lát valamire, amit távirányítóval iránytana az ember pl.: klíma, anélkül kb haszontalan). Ahogy korábban említettem lehet, h a média megnyitási probléma csak IOS esetén áll fenn és Androidnál nem lenne ilyen gond, így ez árnyalhatja a képet, de mivel nekem csak IOS van, azzal tudtam tapasztalatot mondani (és számomra jelenleg az a releváns).
    4. ár:
    Az Asus új korában 35 körül volt és akkoriban azt sem tartottam kevésnek, de egyértelműen nem ugyanabban a kategóriában játszik, mint a másik 2. A privát véleményem az, h ár-érték tekintetében talán az egyik legjobb volt abban az időben és hiába választottam volna egy magasabb kategóriás drágább modellt a gyártótól, nem kaptam volna igazán többet a pénzemért. Az Asrock nyitóára a Synoval volt pariban (ezzel akartak betörni a piacra, sikertelenül), de mikor én vettem, már olcsóbban sikerült hozzájutnom (újonnan!) mint az Asushoz. A hw hiába jó, ha a körítés sajnos nem igazán az, mindezek ellenére azt mondom, aki a 30k alatt jutott hozzá az Asrockhoz újonnan, talán nem csinált nagyon rossz vásárt. A Syno ára sztm senkinek nem titok itt, amit még mindig elég jól tart is, de az erősen elgondolkodtató, h valóban megér-e +70k-t egy alap 10k-s routerhez viszonyítva a torrent kliens és a média szerver (és még sok egyéb más, amit nem feltétlenül használok), vagy a +40k-t a múltkori hozzászólásomban linkelt Asushoz viszonyítva, amivel sztm le tudom fedni a teljes funkcionalitást, amire szükségem van. Ha az AX56U kicsit több mint fél évvel korábban megjelenik, akkor nem kérdés, h a Synot, vagy azt veszem, viszont lecserélni már biztosan nem fogom, mert alapvetően elégedettebb vagyok ezzel, mint az Asusal lennék, de sztm kicsit sokba került. Így talán jobban érthető, h miért írtam sztm drága, ugyanakkor elnézést is kell kérnem mindenkitől, mert nem vettem figyelembe, h mennyi minden egyébre használható még, ami engem egyelőre nem érdekel és nem tudom, h hogyan van megoldva a konkurenciánál. (Szóval ezért írtam, h nálam simán át tudja venni a szolgáltatói eszköz a helyét, mert addig legfeljebb nem töltök le filmeket, kár nem ér, munkában nem akadályoz, ha otthonról kellene dolgozni)

    Egyébként az Asus anyósoméknál kötött ki, könnyűszerkezetes családi házban, ahol elég a WiFije és feleségem öccse ki is használja a torrent képességeit és örülnek, h így okosTV-n meg tudják nézni a filmeket (gyakorlatilag ugyanaz a felhasználás mint nálam volt, csak 20Mbites nethez).
    Az Asrock az én szüleimnél kötött ki, jóval nagyobb, hagyományos építésű családi házban, akiknek emiatt erős WiFire volt szüksége, meg h le tudja kezelni az IPTV átjátszást, gyakorlatilag semmi másra nem használják, erre minden bizonnyal túlzás. Igaz nekik még képcsöves TV-jük van, talán az idén ha újítanak, akár többre is lesz használva, nekik feliratos film úgysem kell, mert nyelveket nem beszélnek.

  • hsrasus

    tag

    Ha megengeded, hatékonyság tekintetében szerintem ez erősen véleményes (mi alapján mérjük a hatékonyságot: -letöltési sebesség/áramfogyasztás/helyigény/egyéb-), viszont az nem kérdés, h ha csere merülne fel, akkor olcsóbb megoldás. :R

  • Ano

    senior tag

    Ebből nekem az jön le elsőre, hogy mennyire nem vagyunk egyformák ... természetesen a pénz mindenkinek számít, így mindenki eldöntheti, hogy melyik a drága vagy melyik a megfelelő árkategóriájú termék.

    Én a routert nem használom letöltésre (arra van külön NAS-om) ... routernek használom ... és mivel több mint 20 eszközünk van itthon és sokszor itthonról dolgozunk ezért kellett egy jól személyre szabható eszköz, ami mellette stabil, gyors, biztonságos és működik ahogy kell és ki is tudja használni a 1000-es Digit ...

    Az Asusom is megfelelő volt, csak volt egy hibája, amit nem tudtam rendesen megoldani ... mellete viszont stabil volt nagyon ... viszont amióta megvan a Syno, már látom, hogy miben tud többen mint az Asus ... pl a Safe Access-t azt nagyon jól be lehet lőni az eszközökre és a tartalom szűrés is jobbnak tűnik a számomra, így jobban védve van a család és a gyerek eszközök, ami manapség azért eléggé fontos dolog szerintem.

    Cserébe viszont a Syno nem olyan stabil ... a legelső anomália olyan 40+ nap uptime után jelentkezett ... azóta van heti automatikus restart ... azóta nincs anomália, szóval nem a legszebb megoldás, de legalább működik ahogy elvárom tőle ...

    Az ár meg megint csak viszonyítás kérdése ... nekem is fájt amikor ki kellett fizetni a Syno-ért a sok sok 10ezrest, de utólag visszatekintve már csak azt tudom mondani: megérte!

    [ Szerkesztve ]

    Synology MESH system felfedezés alatt

  • Kendek

    Topikgazda

    A plusz eszköz az nyilván valamennyi plusz fogyasztást is jelent. Viszont a router hardvere hamar el tud fogyni, olyannyira, hogy normálisan ki sem lehet használni az összes funkcióját. Szóval mint alap NAS is lehet használni, de egy viszonylag gyors internetkapcsolat mellett már kompromisszumos.

    <-ƘƘ->

  • Stanley-B.

    őstag

    én is ezt a konklúziót tudnám vonni hogy nem vagyunk egyformák és tényleg drága ha a dolgok 70%-ára nincs is szükség.
    Pl. én sem használom torrentezésre, de a médiás funkcióit sem (még csak kipróbálás szintjén sem).
    Ugyanakkor több mint 70 eszköz van a Syno Mesh hálózaton kábelen és vezeték nélkül vegyesen, dual WAN 1-1 gigabites kapcsolattal, 2 külön szolgáltatóval + 4G backup, VPN folyamatos használatban, újraindítva gyakorlatilag sosincs és atomstabil minden.

    Egyedüli gond az volt hogy sok eszköznél hajlamos volt drasztikusan lelassulni a vezeték nélküli sebesség és úgy is maradt akkor is ha már nem volt terhelés alatt de ez az egyik frissítéssel pár hónapja megoldódott és azóta sem volt újraindítva.
    Egyedüli kívánságom mostmár csak az lenne hogy a következő Syno flagship routerbe kerüljön valamiféle high availability megoldás párba állított routerek esetén.

  • Franko49

    csendes tag

    Üdv! Van arra valami lehetőség, hogy Download Stationnel nem a routerre kötött vinyóra, hanem egy a hálózaton lévő gépnek a tárolójára töltök le?

  • gyugyo79

    addikt

    Szerintem nem is a Syno drága hanem úgy egy normális router drága otthonra. Persze a router is idézőjelbe kell tenni mert ugye a router+ switch + wifi lenne a pontos ha nézzük a kicsit komolyabbnak pozicionált termékeket is amik még valójában nem azok mert azokból egy olyan amin wan oldalon pld ppoen -n megvan a gigabit az kb. 4 switch port meg a wifi nélkül is verik a Synot árban, és nyilván még többet tudnak, csak otthonra majdnem minek.

    Amúgy én a már beígért rendes VLAN kezelést tudom majd még díjazni, és én sem használom egyik nem "router" funkcióját sem az eszköznek ....

    Kívánság meg a logba rendesen bekerülő általuk elkészített portra kérhető ip szintű log lenne még. Tehát melyik ip -ről mikor volt használva ha éppen bekapcsolom az adott portra ....

    [ Szerkesztve ]

  • Ano

    senior tag

    Fogadjunk hogy neked valami kis iroda vagy hasonlóra van beállítva a router ... mert a dual WAN + 4G backup és a 70+ eszköz az nagyon ritkán szükséges otthoni felhasználás esetén :)

    A "HA"-ról meg ne is beszéljünk ...

    Esetleg akkor lehet szükség otthoni körülmények között az általad leírtakra, hogy ha van valami "hásziendád" sok sok hektár földdel és tele vagy kamerákkal meg mindenféle biztonsági cuccokkal :))

    [ Szerkesztve ]

    Synology MESH system felfedezés alatt

  • Kendek

    Topikgazda

    Ilyesmi beállítására nincs lehetőség az SRM felületén. Max SSH-n keresztül, parancssoros felületen lehet NFS vagy FTP csatolást csinálni, de az sem az igazi. Egyrészt mert először az ideiglenes helyre tölti le a fájlokat és csak utána mozgatja a célkönyvtárba, másrészt pedig torrenthez sem optimális.

    <-ƘƘ->

  • Stanley-B.

    őstag

    hasonló, a kettő együtt mondjuk úgy :D

    (#3265) gyugyo79: ezt a kettot en sem bannam, mondjuk nem tudtam azt sem eleve h be lett igerve :Y

    [ Szerkesztve ]

  • Repiv

    csendes tag

    Áramkimaradás esetén, utána van valami amire esetleg figyelni kell 2600-as routernél? (Bármi beállítás amit elfelejt ilyesmire gondolok)
    Azok a dolgok amiket parancssorból állítottam be megmaradnak?
    Köszönet
    és elnézést ha hülye kérdés.

  • Kendek

    Topikgazda

    Nem felejti el az SRM beállításait, de ha valami hiba van azt észre fogod venni. Parancssorból nem tudom miket állítottál, de pl. beállításfájlok átírása nyilván ugyanúgy megmarad, és amihez van valamiféle autostart, az is lefut.

    <-ƘƘ->

  • Tamarel

    aktív tag

    Másnak is egyre instabilabb a Safe Access?
    Lassan már hetente dobja el magát, pedig a használati szokások nem változtak. Sőt, egyszerűsítettem is.
    Legfrissebb csomag, google safe browsing nélkül.

    [ Szerkesztve ]

  • Ano

    senior tag

    Azt hogy látod hogy eldobja magát? Nem fut és újra kell indítani az admin felületen?

    Synology MESH system felfedezés alatt

  • Tamarel

    aktív tag

    Nem működnek olyan dolgok, amiknek pedig kellene. Router restart oldja meg.

  • Ano

    senior tag

    Lehet beállítani ütemezett újraindítást ... nálam minden vasárnap hajnalban csinálja a router ... esetleg érdemes lenne beállítani a neked is a megfelelő időpontra.

    Synology MESH system felfedezés alatt

  • mtz81

    csendes újonc

    Helló Mindenki!

    Nekem is csinált ilyen rejtélyes összeomlásokat a SafeAccess és a TreatPrevention.

    Ezeknek az alkalmazásoknak a működéséhez különböző adatbázisokat tölt le a router, és logol adatbázisba. Nem mindegy, hogy ezek az adatbázisok milyen adattárolón vannak.

    Én először a fiókból elővettem egy pendrive-ot és azt használtam erre, majd kb. 1 hónap múlva jöttek az említett alkalmazás összeomlások.

    Aztán fogtam magam és vettem egy jó minőségű UHS1 U3-as sdkártyát, beleraktam, megformáztam ext4-re és beállítottam, hogy ide rakja az adatbázisokat és log archívumokat.

    Azóta tökéletesen működik.

  • Kendek

    Topikgazda

    Én nem vettem észre semmi különösebbet, szerintem szépen teszi a dolgát. Napi rengeteg blokkolás, most is az ötödik oldalra kell lapozzak ha a mai legelső bejegyzést szeretném látni (összesen 3559 elem). Sőt, most a Threat Prevention-re sincs semmi panaszom, az is gyűjti és blokkolja amit kell, és probléma nélkül frissíti az adatbázisát.

    <-ƘƘ->

  • Tamarel

    aktív tag

    Igaz lehet, egy ideje pendrive volt benne.

    Tegnap eladtam, asus ax56u lesz helyette. Nem fogom követni ezt a témát.
    Sziasztok.

  • hsrasus

    tag

    Ha véletlenül mégis követnéd, én személy szerint kifejezetten örülnék egy összehasonlításnak!

  • hsrasus

    tag

    Szia,

    Szeretnék némi segítséget kérni.
    Egyik barátom csinált egy Plex szervert egy régi kiszuperált i5-ösből és megosztotta a baráti társasággal. A feleségemnek jobban tetszik, mint a TV "sima folderes" felülete (nekem az a szimpatikusabb, de nem vagyunk egyformák ugye) és arra gondoltam, akkor kipróbálnám a routeren és megosztanám öcsémékkel is 100kmvel odébb, mert okos TV-jük van. Mivel írtad, h fel lehet tenni -nem úgy mint az asusra- "kompromisszumosan" ugyan (illetve az összefoglalóban is szerepel), ezért gondoltam nekifogok és ehhez lenne pár kérdésem.
    1. Mit jelent pontosan a kompromisszumos használat? Csak a transcode hiányát, vagy egyéb esetben is észre lehet venni? Helyi hálón furcsállnám, ha nem tudná ugyanazt, mint a TV lejátszója, távolra meg úgy gondolom a Net sebesség a szűk keresztmetszet, mert az ottani TV procija fogja (tudni, vagy nem tudni) lejátszani a filmet, jól sejtem?
    2. Értelmezésem szerint az SRM egy fajta linux és én jobb szeretem a grafikus felületen a telepítést, hát még a "Next, Next, Finish" típusúakat :DDD . Az nem lehetséges, h a Plex oldaláról leszedem az egyik Syno NAS-hoz tartozó telepítőt és azt varázsolom fel? Attól nyugodtabb lennék.
    3. Ha a 2-es nem működik, akkor az összefoglalóban lévő képen az 5-ös pontban lévő karaktersort kell beírni, vagy az összefoglalóban linkelt oldaladon található shell script kódsorát, h leszedje a szükséges telepítőket? -Egyáltalán leszedi ilyenkor? Ha igen, hova és hogyan lehet törölni utánna?- (Ahogy értelmezem az Entware nélkül nem lesz Plex, tehát azt is telepítenem kell, de előtte még szereznem kell valami külső tárolót EXT4-es partícióval)
    4. A jelzett minimum méretű swap fájlt telepítés közben, vagy után tudom/kell beállítani (igazából még Plex szervert sem telepítettem soha) és azt már lehet valami grafikus felületen?
    5. Ezzel az egész bűvészkedéssel "téglásíthatom-e" a routert, ha feltesszük, h teljesen béna és idióta vagyok, mert ha igen, akkor inkább hozzá sem fogok, hanem várok, h DSM-re upgradeljék a fw-t. (Tényleg az várható valamikor, vagy csak vágyakozunk rá?)
    6. Jól értelmezem, h minden egyes router fw frissítés után frissítenem kell manuálisan az Entware-t (és a Plexet is)?

    Első körben ennyi lenne, előre is köszönöm szépen a segítséget! :R

  • Kendek

    Topikgazda

    A médiaszerver (vagyis a tévé sima folderes felülete) az egyszerűbb, a Plex-hez inkább a Kodi hasonlítható, de az fullos. Annyi megkötés van a Plex esetén, hogy transzkódoláshoz és a feliratok felégetéséhez alkalmatlan a router hardvere. Szóval a lejátszás csak úgy megy ha van elég sávszélesség, és a kliens hardvere tudja dekódolni. Ezenkívül maximum a felület sebességére lehet még panasz, de alapvetően használható.
    A Plex telepítéséhez kell az Entware, ahhoz pedig egy ext4 fájlrendszerű USB-s külső vinyó/SSD/pendrive, vagy egy jobbfajta SD kártya. A SWAP fájlt az Entware telepítésekor tudod beállítani, fel fogja ajánlani a telepítőszkript. Csak parancssoros megoldást tudok, de gyakorlatilag next-next-finish jellegű az is, vagyis nagyon egyszerű.
    Innen futtasd a syno-router-scripts.sh-t (goo.gl/Pkyohd), 1-es az Entware, majd a 9-es a Plex. Az sh -c-s megoldással a telepítőszkript közvetlen a memóriába töltődik le és onnan is fut. Vagyis nem szükséges utána semmit sem törölni.
    A Plex-nek van webes felülete, és telepítés után ott is tudod beállítani. Gyakorlatilag utána már mindent ezen a grafikus felületen csinálsz.
    Az én szkriptjeimmel nem lehet téglásítani a router-t, és bármit is telepítesz velük, azt maradéktalanul el is lehet távolíttatni.
    Az SRM főverziójának a frissítésekor lehet szükség a 2-es pont lefuttatására. De ez egyrészt igen ritka, másrészt pedig csak pár másodperc az egész és utána megy tovább minden ahogyan előtte.

    <-ƘƘ->

  • hsrasus

    tag

    Nagyon szépen köszönöm a segítségedet és hogy egyáltalán ezt elkészítetted! :R

    A telepítés úgy tűnik sikeres volt, most a Plex-el ismerkedem (még javában keresgél). Azonban lehet nem a most befogott vinyót akarom majd erre használni, hanem később szerzek be egy újat. Akkor előtte majd uninstallálnom kell az Entware-t, majd mikor rá teszem az új vinyót, akkor újra installálni, vagy mi a helyes eljárás?

    A Plexnél még nem tiszta minden, de úgy tűnik a sorozatoknak meg a filmeknek külön könyvtárban kellene lennie, ennek nem örülök...

    Mindenesetre köszönöm szépen még egyszer a segítségedet!

  • Kendek

    Topikgazda

    Nem muszáj uninstallálni, ha kicseréled a vinyót, akkor simán csak telepítsd újra a szkripttel. De amúgy az entware könyvtár szabályos átmásolásával erre sem lenne szükség, és akkor minden beállítás meg is maradna.

    <-ƘƘ->

  • Tamarel

    aktív tag

    1x1 és 2x2 kliensek, valamint digi 500/300 fttb mellet kb ugyanaz a kettő.

    - wifi-lan: ~600 Mbit/s
    - wifi-wan: 300-350 helyett 400-450 Mbit/s
    - asus-ban nincs reklámblokkoló (aiprotection pro aktív)
    - vpn: l2tp helyett ipsec van (automatikus iphone vpn miatt érdekes [link] )
    - openvpn tcp 443-at nem engedi használni, de átirányítani lehet (így a nas adja)
    - stabil, magától keres firmware frissítést, Merlin nincs rá

  • Kendek

    Topikgazda

    Egy dolog még a Plex kapcsán. Az automatikus és a webes felületen keresztüli frissítése az nem működik. Vagyis most, hogy jött hozzá frissítés (1.18.7.2438), én frissítettem a szkriptet az új verziószámmal. Ahhoz, hogy a router-re telepített Plex is frissüljön, újra le kell futtatni a telepítőt. Ekkor minden beállítás és adatbázis megmarad, csak kicseréli a futtatáshoz szükséges fájlokat.

    <-ƘƘ->

  • hsrasus

    tag

    Köszi szépen! Épp akartam kérdezni a frissítést, mert kiírta, h van újabb verzió. Egyébként van értelme telepíteni a frissítéseket? (Értem ezalatt, h ha mindig manuálisan kell futtatni a scriptet, kell ezt nézegetnem, nyerek vele komoly dolgot, vagy annyira azért nem fontos?)

  • hsrasus

    tag

    Köszi! Gondolom a Merlint is megcsinálják rá hamarosan, egyelőre még túl új.

  • Kendek

    Topikgazda

    Ha működik és jó minden, akkor gondolom nem feltétlen muszáj frissíteni. Jómagam aktívan nem használom és nem láttam még egyetlen changelog-ot sem, csak annyit vettem észre, hogy a webes felületén néha változtatnak ezt-azt. Pár hét és hónap között szoktak érkezni a publikus frissítései, néha ránézel és kész.

    <-ƘƘ->

  • hsrasus

    tag

    Abban esetleg még tudsz segíteni,h hogyan tudom életre kelteni a "távoli hozzáférés engedélyezése" menüt? Digi eszköz bridge módban, de mégsem megy. UpNP be van kapcsolva, de a NAT-PMP-t nem találtam sehol a routerben. Előre is köszönöm szépen! :R

  • Kendek

    Topikgazda

    A távoli hozzáférés egyik alapfeltétele a szerver oldali nyitott port. Mivel a router-en fut a Plex, ezért elég egy tűzfalszabály a 32400-as portra. A UPnP amúgy csak a router-re csatlakozó klienseszközökre működik, szóval ebben az esetben hatástalan.
    Ezzel még nem biztos, hogy nyitott a port, mert manapság az internetszolgáltatók alapértelmezetten NAT-olják az IPv4-et. Ezt ellenőrizd le, vesd össze a router IPv4-es WAN címét (Hálózati központ -> Állapot -> IP-cím) azzal amit itt kiír. Ha a kettő nem egyezik akkor NAT-olt a neted, és az lehetetlenné teszi a portnyitást (be kell telefonálni az ügyfélszolgálatra, hogy adjanak saját publikus IPv4 címet).

    <-ƘƘ->

  • hsrasus

    tag

    Valóban, a tűzfalba szabályként elfelejtettem felvenni. Most már működik.
    Köszönöm szépen a segítségedet! :R
    Meg akkor már kipróbálom a Cloud Station-t is.

Hozzászólok Aktív témák