Keresés
  • lomposfarkas

    lelkes újonc

    "elfogadja azt, hogy a digitális kompetenciák fejlesztése érdekében a korábbi fejlesztések eredményeire építve
    egységes digitális kompetencia keretrendszer létrehozása szükséges, erre fiyelemmel felhívja az innovációért
    és technológiáért felelős minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterével együttműködve dolgozza ki
    a Digitális Kompetencia Keretrendszer (a továbbiakban: DigKomp) fejlesztés hosszú távú koncepcióját, szervezeti,
    intézményi, fianszírozási modelljét, valamint vizsgálja meg a digitális kompetenciák értékelési és igazolási rendszer
    kialakításának lehetőségét, valamint a digitális kompetenciák validálásának és beszámításának eljárásrendjét, és azt
    terjessze a Kormány elé;"

    Ebből egyetlen egy mondat sem érthető, valami sajátos jogász posztmodern halandzsa, ahol a szöveg eleve bullshit és eleve nem jelent semmit és az a hülye, aki mégis kapaszkodik bele, hogy akkor is értelmezhető. Ez persze nem az itcafé sara, hanem a "törványalkotóé". Azért idézőjeles, mert ahogyan a beszélgetések során szoktam nevezni a hazai törvényalkotókat, azért repülnék... De hogy el lehet majd projektezgetni rá pár 10 milliárdot egyetlenegy kapavágás nélkül, az kb. 100%.