2018. december 18., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#151) janeszgol válasza dabadab (#132) üzenetére


janeszgol
(PH! kedvence)

Ő az a figura, aki anno leírta azt, hogy ő jobban járt a Fidesszel (ezzel még semmi baj nincs) és akinek nem megy jól, az vessen magára, keresse magában a hibát (na ez már hiba). Pedig megírta, hogy csak az egykulcsos adó miatt keres jobban.

A női nemnél csak a női igent szeretem jobban.

(#152) MCGaiwer válasza hallador (#150) üzenetére


MCGaiwer
(PH! addikt)

frankón nem érdekel, ki mit csinál, arról írtam, hogy ne mondja azt, hogy németországban minden jobb, hiszen ő is kap netto 800at, miközben itthon kiruúgták és netto 200ért sem akarják foglalkoztatni, miközben ezt csalással tudja csak elérni. ha már csal, akkor ne netto 900ért tegye, mert annyira nem sok pénz az, hogy megérje.

a hszed nagy részéhez semmi közöm.

Amazon.co.uk, £50 értékű Gift Card cserélhető/eladó

(#153) janeszgol válasza MCGaiwer (#149) üzenetére


janeszgol
(PH! kedvence)

Többet, meg pontosabban, meg keményebben. Aha. A magyarok így is sokat dolgoznak, csak sajnos feleslegesen, mert semmi haszna. Annyira bürokratikus az ország működése, hogy ez elviszi a hasznot.
Azt el kell ismernem, hogy a legtalpraesettebb párt a Fidesz. Én a Jobbikra szavaztam, amit meg is bántam: mint a tavaszi szél a húgyot úgy fújta szét őket a megpróbáltatás. Ezekre rábízni egy országot? Nem!
Ide reform kellene, hogy ne legyenek ilyenek, mint ebben a cikkben. Ezt a Fidesz sem meri meglépni, pedig ők képesek lennének végig verni, a többi párt szóra sem érdemes. Nem vagyok Fidesz szavazó, sosem leszek, de idén megtanultam azt, hogy balfék se legyek.
A néphülyítés az ellenzéki oldalról is bőven ment. Ennyit erről.

A női nemnél csak a női igent szeretem jobban.

(#154) nyisziati válasza MCGaiwer (#149) üzenetére


nyisziati
(őstag)
LOGOUT blog

"nem lett mindenki munkanélküli. ha 5 raktárosból kirugnak 3-at, akkor nem a cég a hibás, hanem a 3 akit kirugtak, mert volt náluk 2 jobb munkás, aki többet / pontosabban / keményebben dolgozott."

Próbáld meg értelmezni, amit írtam. Nem azért rúgtak ki embereket, mert nem dolgoztak jól, hanem mert szűkült a tevékenység.

Konkrétan: a betonos cég, ahol dolgoztam, 2006-ban volt a csúcson. 6 B.pesti telep termelt 440.000 köbméter betont.

2010-re ez az érték 130.000 köbméterre esett. Ez kb. 70 %-os csökkenés. Emiatt elküldtek 8 diszpécserből hetet. Pedig mindenki 95% fölötti eredményességű volt (mérték). Aki maradt, az is azért, mert kétgyermekes családanya volt és a főnökasszonynál ez számított.
Ennyi.

"A hitelt sem kényszerítette rá senkire senki."
Ja. A Baltikumon se, mégis hasonlóan nagy baj lett belőle. Csak ott az egyik miniszterelnök (már nem tudom melyik, lett, észt, litván - valamelyik) kiállt az országa elé és azt mondta: elengedjük a tartozásokat, de akkor pár évig nehéz lesz. És így lőn.
Nem is mentek onnan tömegével sehova.

[ Szerkesztve ]

Redmi Note 2 (CyanogenMod 12.1); QKZ kd8 HEAVY BASS; Pebble Time Steel

(#155) Lacok válasza ksanc (#62) üzenetére


Lacok
(őstag)

Ott a pont. :C
Ez semmi másról nem szólt csak a lenyúlásról.

[ Szerkesztve ]

(#156) MCGaiwer válasza nyisziati (#154) üzenetére


MCGaiwer
(PH! addikt)

kiállt az országa elé és azt mondta: elengedjük a tartozásokat, de akkor pár évig nehéz lesz. És így lőn.

nekem pl felállt volna a hátamon a szőr, ha azt látom, a szomszéd hülye módjára veszi fel a hitelt, nyaralni megy, házat épít és autót vesz belőle, majd amikor cseszik fizetni, a közös adónkból kifizetjük neki a tartozását. Közben én meg annyi pénzt költöttem el, amennyit megkerestem, ésszel gazdálkodtam. Tipikus más fszával verni a csalánt esete.

Elhiszem, hogy mindenki jól dolgozott, biztos te is megtettél mindent a munkahelyen. Ettől függetlenül azt nem hiszem el, hogy a kétgyerekes diszpécser 150%-át hoztad volna akkor is téged küldenek el. Kb egyenlő teljesítményetek volt, ezért az azon kívüli egyéb szempontok döntöttek (gyerekek száma).
Senkit nem hibáztatok a válság alatti eseményekért, a legtöbb munkavállalónak se rálátása, se befolyása nincs ezekre a dolgokra. Egyszerűen az lenne a lényeg, hogy ne folyamatosan a másra mutogatás menjen a saját sanyarú sorsunkért, hanem inkább azt a kérdést tegye fel mindenki, hogy Ő mit csinálhatott volna / csinálhatna másként, hogy jobb legyen. Saját sors, kovács.

Amazon.co.uk, £50 értékű Gift Card cserélhető/eladó

(#157) nyisziati válasza MCGaiwer (#156) üzenetére


nyisziati
(őstag)
LOGOUT blog

"Ettől függetlenül azt nem hiszem el, hogy a kétgyerekes diszpécser 150%-át hoztad volna akkor is téged küldenek el. "
Naív vagy királyfi.
Ez még egy normális cég volt egyébként.
Ismertem olyat, ahol a párthozzáállás és a nyelvhosszúság számított.
De láttam olyan hirdetést is, ahol térdelő titkárnőket vettek föl. Vagy olcsó albérlethez vidéki lányoknak kötelező volt a szex.
Mocskosabb a világ, mint hinnéd, a valódi teljesítmény már nemigen divat. Max. takarítóknak meg kulimelósoknak.

Redmi Note 2 (CyanogenMod 12.1); QKZ kd8 HEAVY BASS; Pebble Time Steel

(#158) schawo válasza nyisziati (#157) üzenetére


schawo
(Jómunkásember)

Egy állami szervezet irodavezetőjének néhány éve felvettek egy szépségkirálynőt 7 számjegyű fizetésért. A kislány semmihez sem ért, de nincs is semmi dolga (ahogy az egész szervezet is csak önmagáért létezik), mint szórakoztatni a szervezet elnökét. Napközben valamikor betipeg, szükség szerint térdel és pucsít. Konferencia körúton (ford: ingyen kaja, meg szálloda) meg p.csmelegítőként szolgál. A szervezet amúgyis egy teljesen fölösleges, nulla feladattal és céllal, már rég kiszervezték alóluk az összes feladatkört. Csak bent ragadtak egy alternatív valóságban, mert van egy túl értékes irodaházuk, amihez senki sem mer hozzányúlni. Ez volt múlt, fél éve elkezdték az épület lőrincesítését, még fél év és fillérekért megvehető lesz (na nem nekünk, hanem vikt öö lőrincnek). Akkor legalább a vezérnek és a kislánynak nem lesz tovább munkája (pár milliárdot bukunk az épületen és spórolunk pár millát havonta, mármint mi, adófizetők), de a vezér majd valószínűleg fölfelé bukik valami államtitkárság-helyettesnek, és onnantól az ottani beépített kislány szolgáltatásait kapja (a helyi is már sorban a harmadik vezérf..z végét ápolja 2 év alatt).

[ Szerkesztve ]

SoftDirect - Windows és Office licencek http://goo.gl/GqwSTH

(#159) Dark Archon válasza MCGaiwer (#156) üzenetére


Dark Archon
(PH! addikt)

"nekem pl felállt volna a hátamon a szőr, ha azt látom, a szomszéd hülye módjára veszi fel a hitelt, nyaralni megy, házat épít és autót vesz belőle, majd amikor cseszik fizetni, a közös adónkból kifizetjük neki a tartozását. Közben én meg annyi pénzt költöttem el, amennyit megkerestem, ésszel gazdálkodtam. Tipikus más fszával verni a csalánt esete."

Hát ja, nehogy már. A hülyéké és a tolvajoké a világ.

Dark Archon | i5-8600 - GTX 1060 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN

(#160) Tikakukac


Tikakukac
(Jómunkásember)

Órát nem sikerült rakni a Moszkvára. Meg egy szutykos ledcsíkot, a többiről nem beszélve. Jól mondják a trollok: hamarabb lesz jegyre kenyér, mint elektronikus a buszokra.

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#161) nyisziati válasza Dark Archon (#159) üzenetére


nyisziati
(őstag)
LOGOUT blog

"A hülyéké és a tolvajoké a világ."
Nana. Azért nehogy már a bankok által megvezetett széles tömegeket, akik csak egy családi házat, vagy egy lakást akartak venni, hülyének vagy tolvajnak nevezd. Mert igenis ŐK voltak többen, nem azok, akik X6-ost vettek pucér fenékkel.

szerk.: nem mellesleg könnyedén szét lehet(ne) választani az ingatlanhiteleket a fölösleges költekezéstől.

[ Szerkesztve ]

Redmi Note 2 (CyanogenMod 12.1); QKZ kd8 HEAVY BASS; Pebble Time Steel

(#162) Tapsi válasza MCGaiwer (#156) üzenetére


Tapsi
(őstag)

Saját sors, kovács.

Ezt a szociológia tudománya már réges-régen megcáfolta. Valójában a sorsod már a születésed pillanatában eldől javarészt, hiszen nem mindegy, hogy hova születsz. A devizahiteles katasztrófa pedig a legnagyobb bűn, ami az utóbbi évtizedekben történt. Emberek széles tömegei vesztették el otthonukat, és élnek jelenleg is adós-rabszolgaságban. Csak jelezném, hogy ez még az ultrakapitalista USA-ban sem történhetett volna meg, ugyanis ott létezik az elsétálás intézménye. Keress rá, hogy mit jelent!

...ésszel gazdálkodtam

Ők is ezt tették, a probléma az, hogy senki (a bankok sem) számítottak rá, hogy a 70 ezres törlesztőből hirtelen 200 ezres lesz. Ez itt a probléma. Ezen segíthetett volna például a kormányzat az MNB-vel karöltve. Az MNB-nek ugyanis volt devizatartaléka jóval kedvezőbb árfolyamon. Erről persze senki sem beszél, csak egyetemi előadásokon hangzik el.

[ Szerkesztve ]

(#163) nyisziati válasza Tapsi (#162) üzenetére


nyisziati
(őstag)
LOGOUT blog

"ugyanis ott létezik az elsétálás intézménye. "
Így van. Nálunk meg a magáncsődöt se engedte Orbán bevezetni... Aztán csodálkozik, mennyien "sétáltak el" az országból.

Redmi Note 2 (CyanogenMod 12.1); QKZ kd8 HEAVY BASS; Pebble Time Steel

(#164) Dark Archon válasza nyisziati (#161) üzenetére


Dark Archon
(PH! addikt)

A bankok nem vezettek meg senkit. Legalábbis nem jobban, mint a TVshopos termékeknél. Ahhoz igenis hülyének kell lenni, hogy valaki ne fogja fel az árfolyamkockázatot és 10 meg 20 évekre vegyen fel kölcsönt. Vagy ahhoz, hogy 40% THM mellett "hetek alatt" letudnak bármennyi kölcsönt (Provident reklám). De ebbe sem avatkozik be az állam érdekes módon, mindig csak tűzoltás van.

Ami házat mi is megvettünk egyébként, 13mFt devizakölcsönt volt rajta. Nem is tudták már fizetni, el is váltak, 2 gyerek. Előfordul, hogy így alakul, de szerintem ezek jóval kevesebben vannak, mint akik hobbiból, ész nélkül veszik fel a kölcsönöket. Aztán sírnak a tévében, hogy nem tudják etetni a kölykö(ke)t. Hát, egyrészt feltalálták a kotont, csak a hülyék nem ismerik. Ezért is szaporodnak jobban, míg mi a nejemmel 50x meggondoltuk, mikor jöjjön a gyerek, előre gondolkozva: lakástakarék, legyen ház, stabil munkahely, félretett pénz, stb. S akkor a sok hülye megszavazza a FIDESZt és tartunk itt, ahol.

A hülyéknél és a tolvajoknál. Rohadtul ki vagyok ábrándulva az ún. magyarokból. S persze előre gondolkozva majd gondoltuk, jövőre megint befizetünk Fundamentába, mert milyen jó volt. Ja, ezek a tolvaj, szeméttelepre való söpredékek az utolsó jó dolgot is elvették tőlünk. Köszönjük minden kedves, hülye választópolgárnak.

[ Szerkesztve ]

Dark Archon | i5-8600 - GTX 1060 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN

(#165) nyisziati válasza Dark Archon (#164) üzenetére


nyisziati
(őstag)
LOGOUT blog

Totál fail a hsz-ed, nem is állok neki egyenként megcáfolni, pedig bőven tudnám.
Ha így gondolod, akkor neked ez a világod.
Szia.

Redmi Note 2 (CyanogenMod 12.1); QKZ kd8 HEAVY BASS; Pebble Time Steel

(#166) spirit007 válasza Dark Archon (#164) üzenetére


spirit007
(senior tag)

"A bankok nem vezettek meg senkit."

Azért mert neked kevés az ismereted a témában ez nem így van!

(#167) Dark Archon válasza nyisziati (#165) üzenetére


Dark Archon
(PH! addikt)

Egyetlen hsz-t írtam, mit akarsz egyenként megcáfolni? Ha többet írtam volna, azt meg tudnád egyenként cáfolni. Nem baj, a politikusok is ezt csinálják... ezt tudnák, meg azt tudnák, pofájuk nagy, de csinálni semmit nem tudnak. Egymás szapulásán kívül persze.

spirit007: annyira nem kevés, nekem is volt CHF hitelem autóra. De annyi havi törlesztővel, amit tudtam, hogy tudok fizetni, ha beüt a krach, akkor is. Beütött. Így lecsökkentettem a futamidőt fél évre, s az alatt letudtam az egészet. Tény, hogy valamit machináltak, mert végül visszakaptam némi pénzt, többet nem is megyek ahhoz a bankhoz. De ezek működési engedélyét is ki adja?

Az állam ellehetetlenítette pl. az AXA működését, pedig remek feltételekkel lehetett ott tárolni a pénzt. Bedöntötte a kajajegyet, ami bevezetéskor talán 4 vagy 6eFt volt, miközben úgy 20 ezret kaptam volna Sodexho-ban, ami tényleg fedezte a havi kajálásomat. Most kapunk 8 ezret, elég 1,5 hétre. Aztán a Fundamenta. A szelektív hulladékgyűjtés is káosz. S ezek csak azok a dolgok, amik érintettek engem.

[ Szerkesztve ]

Dark Archon | i5-8600 - GTX 1060 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN

(#168) arty válasza nyisziati (#161) üzenetére


arty
(PH! addikt)

Bankok által megvezetett? Ott voltál minden szerződéskötésnél? Vagy honnan a pontos diagnózis?
(pl a saját környezetemben senki nem volt hajlandó kifizetni a forinthitel többletköltségét, azaz a biztonságot - nyilván ez se túl nagy minta, de ebből kiindulva én nem látom, hogy miért csak a bank lenne a "bűnös", szerintem ebben együtt voltak benne)

---

A BKK-nak pedig gratulálok, jól illeszkedik a következmények nélküli ország imidzsbe ez a projekt is. A menesztett vezér két hónap múlva ott fog ülni egy másik zsíros állami bizniszben (ezért kell/jó államosítani, hogy a kádereknek legyen hova átülni egy esetleges bukó után), ahogy az már lenni szokott.

stadion, kisvasút, freemail

(#169) tomtyi válasza Trailblazer (#123) üzenetére


tomtyi
(PH! kedvence)

Nem ritkán látni példát szelektív olvasásra, értelmezésre, de te Guinnesse-rekord gyanús teljesítményt nyújtottál.

(#125) dabadab
Rögtön az első cikket olvasd el bátran! Emellett felhívnám a figyelmedet arra, amit írtam.
A 2008-as válság beb.szásakor a 20 milliárd €-t olyan feltételekkel vették fel Gyurcsányék, miszerint a lehívhatóság utolsó időpontja 2010. áprilisa, a visszafizetés kezdete nyilván ezután, de végső időpontként 2013. első féléve volt.
És mit ad Isten, pont ugyanezeket a feltételeket mondta a csótány és írták a médiumok:
Bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábbi tévéinterjújában azt mondta, hogy a megállapodás 17 hónapra szól, mert nem akarják a jelenlegi kormányzati cikluson túl nyújtani az IMF-hitel időpontját - és ez így erkölcsös szerinte -, azóta kiderült, hogy a hitel törlesztése csak évek múlva kezdődik meg. Valójában Gyurcsány a hitelkeret rendelkezésre állását kötötte ki 17 hónapig, amíg a mostani kormány mandátuma tart, vagyis az új kabinetnek már nem lesz ilyen hitelkerete, viszont a törlesztés marad a 2010-es választások utánra, akárki is kerül hatalomra.
Ugyanakkor a devizában kibocsátott adósságnak van egy rejtett költsége. Miután a jegybank a friss devizaforrás egy részét forintra váltja le, az a gazdaságba kerül és a túlzott likviditást a jegybank kéthetes betétein keresztül szívja ki a gazdaságból (sterilizál). Mivel a kéthetes betét kamata érdemben magasabb volt a devizatartalékon elérhető kamatnál, ezért a devizahitel felvételének rejtett költségeként tekinthető ez a sterilizációs veszteség is. Így aztán teljes bizonyossággal nem állíthatjuk azt, hogy az EU/IMF finanszírozás olcsóbb lett volna más (forintforrás bevonási) lehetőségeknél.
Egyáltalán nem arról van szó, hogy a libbolsik „szakértő” tevékenysége (a Horn-kormány idején bevezetett manyup éves szinten 250-300, az MNB fent említett rövid betétei 150 milliárd Ft lyukat ütöttek a költségvetésen, és ez csak két tétel) következményeként ne lett volna szükség a hitelre.
Szóval kicsit szerényebben…

(#126) Dr. Akula
Hát persze! :D
Annak ellenére történt ez, hogy szokatlanul magas, 25 milliárd dolláros (20 milliárd eurós) készenléti hitelt kaptunk a Nemzetközi Valutaalaptól, az IMF-től, illetve az EU-tól és a Világbanktól, sőt, a magyar pénzügyi kormányzat az első adandó alkalommal lehívta a hitelkeret első részletét, 4,2 milliárd SDR-t. Ez 4,9 milliárd eurónak, illetve 6,3 milliárd dollárnak felel meg a valutaalap honlapja szerint.
Te kevered a 20 milliárd hitelkeret és a ténylegesen felvett hitelt a kezességvállalással, mintha ez csak egy banki garancia lett volna, holott ez a hitel az állam finanszírozhatóságának a feltétele volt. Kicsit nézzél már utána, így 10 év távlatából!

(#127) Gargouille
Ezt mondta több fideszes politikus vagy csak így emlékszel, mert az ellenzék ezt sulykolta? A libbolsi hülyeségekre igazán ironikusan, szarkasztikusan, cinikusan reagáló Lázár János is ennyit mondott csak:
Nem lehet megélni 47 ezer forintból - jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Lázár János hozzátette azt is: 47 ezer forintot az a segédmunkás kap, aki egyedülálló.

"Minden újságíró pontosan tudja" - folytatta -, hogy sem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, sem Zsiga Marcell fideszes parlamenti képviselő nem azt az egyszerű kijelentést tette, hogy "47 ezer forintból meg lehet élni", hanem ennél jóval kerekebb, "pázmányosan bővített" mondatban fogalmaztak.

(#133) hallador
Részben igazad van, de messze nem mindenben.

(#148) nyisziati
Az vajon feltűnt-e, hogy a németekhez és az osztrákokhoz 2011-ig nem is mehettek szabadon a 2004-ben csatlakozott tagállamok munkavállalói?
A valóság 2017-ben:
Expats across the EU
ebben a cikkben.

乾屎橛 Hobbyjúzer vagyok. People liked NASCAR because the constant crashes made it exciting, and this gave me an idea. Bill Gates on Microsoft Windows

(#170) Trailblazer válasza tomtyi (#169) üzenetére


Trailblazer
(őstag)

Én egy véleményt írtam, a te egyik mondatodból kiindulva.

Az e-jegyes kudarc témájánál a 47 ezer ft-os vérforraló mondatokat kínosan megmagyarázni igyekvésed pedig egyenesen megmosolyogtató. Bár megszoktuk, hogy a jobbant oldal mindent meg tud magyarázni, felelősséget sosem elismerni és hárítani. Az nagyon megy nektek.

[ Szerkesztve ]

Ellentétben a manapság ragályként terjedő pongyola igénytelenséggel, a magyar nyelv szabályai szerint az ige előtt álló igekötőket egybe KELL vele írni!

(#171) hallador válasza tomtyi (#169) üzenetére


hallador
(PH! addikt)

Részben igazad van, de messze nem mindenben

Mesélj melyik részében találtál hibát ? 🤔

[ Debian Stretch; Fedora 27/28; Linux Mint Cinnamon]

(#172) Tikakukac válasza tomtyi (#169) üzenetére


Tikakukac
(Jómunkásember)

libbolsi

Kell a forrás ahonnan ezek jönnek :DDD :DDD :DDD Azt hittem az átlagos szobahőmérsékletű IQ-s csoportokban a "lipsi" a csúcs, de megleptél. Ez még lentebb ment egy emeletet a parkolóban. Minden nap élmény felkelni.

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#173) tomtyi válasza Trailblazer (#170) üzenetére


tomtyi
(PH! kedvence)

Hogy a szövegértésed még konkrét kifejtés után is nulla, az nem arra biztat, hogy megerőltessem magam.

#172) Tikakukac
Elkezd! Okos vagy, rájössz.

[ Szerkesztve ]

乾屎橛 Hobbyjúzer vagyok. People liked NASCAR because the constant crashes made it exciting, and this gave me an idea. Bill Gates on Microsoft Windows

(#174) Trailblazer


Trailblazer
(őstag)

Kár az ilyennel vitázni. Szerencsére prémium tagként jár a rejtés, most elsőként használom is.

Ellentétben a manapság ragályként terjedő pongyola igénytelenséggel, a magyar nyelv szabályai szerint az ige előtt álló igekötőket egybe KELL vele írni!

(#175) Necroman_Mk2 válasza arty (#168) üzenetére


Necroman_Mk2
(senior tag)

Mint olyan ember, aki annak idején forgolódott ilyen körökben, abszolút igazat adok Neked: a devizahitel válság összehozásában mindkét fél, bankok és hitelfelvevők, részt vettek. Pontosabban: az akkori hurrá-optimista légkörben senki se vette komolyan az árfolyam ingadozását, hogy mert attól, hogy a CHF árfolyama az elmúlt 3 évben stabilan 180 Ft volt, nem determinálja azt, hogy ez 20 éven keresztül is így marad, és nem szállhat el.
Láttam összehasonlító táblázatokat, ahol a forint hitelnél kb. másfélszer nagyobb havi törlesztőrészlet szerepelt, mint az uurós és frank táblázatokban - márpedig a hitelfelvevőnek kb. ez az egyik legelső kérdése az összeg és a futamidő megálmodását követően. Persze a pénzintézetek is igyekeztek e felé terelni az embereket, mert ugyebár ezekre nem keleltt az államot, mint kamattámogató szereplőt, bevonni (ami ugye a bürokrácia mellett az államadósságot is az egekig növelte volna). Ugyanakkor a bankok is nagy hibát vétettek, amikor az árfolyam emelkedésekor keménykedni próbáltak, és mindenáron be akarták hajtatni a törlesztő részleteket.
Bonyolult sztori ez, na.

Az alaptémához pedig csak annyit, hogy kíváncsian figyelem a fejleményeket.

"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"

(#176) Necroman_Mk2 válasza Tikakukac (#172) üzenetére


Necroman_Mk2
(senior tag)

Csak a bunkók használják a liberálist szitokszóként.

(#68) D1Rect Végül is egy rossz rendszer is több a semminél, igaz, ennek analógiájára akár egy félbemaradt építkezés is sikernek tekinthető lenne ;) De csak akkor, ha végül valaki befejezi.

B](#169) tomtyi Tény, hogy az MSZP kormányok, érezvén a választási vereség közeledtét, behúztak egy ilyen kicsi, mocskos trükköt. Persze az ellenállás miatt ezt nem sikerült keresztülverniük, ezért nem került rá sor, és a FIDESZ megoldhatta a dolgot saját maga.
Más kérdés persze, hogy a 2010 utáni kormányok ezt a megsarcolásos politikájukkal érték el, nem beszélve a MANYUP einstandolásáról. És akkor ugye még csak a felszínt kapargattam meg.

[ Szerkesztve ]

"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"

(#177) Necroman_Mk2 válasza MCGaiwer (#149) üzenetére


Necroman_Mk2
(senior tag)

Raktárosok: egy ideális, vagy inkább: a vulkánihoz hasonló racionális világban ez talán így működne, de a való életben időnként a munkaképesség mellett egyéb szempontok is közbejátszanak egy ilyen döntés meghozatala előtt. Örülj addig, amíg ezt te vagy az egyik közeli rokonod, ismerősöd nem tapasztalja meg!

"A hitelt sem kényszerítette rá senkire senki."
Aha, csakhogy egyrészt nem akarta megvárni, amíg összegyűlik a megfelelő összeg egy nagy beruházás (ház, lakás, autó) megvásárlására, mert az átlagmagyar fizetésekkel ez bizony évekig tartana (mondjuk külföldön is, azlért népszerű a bérlés). Volt az egyik banknak egy reklámja, amiben öreg emberek tartottak lakásavató bulit - no, az nagyon is jól kifejezte, hogy miért is éri meg hitelt felvenni, mint évtizedeken át kuporgatni. (Az öröklést most hagyjuk.)
Persze ha valaki nyarka-főre vette fel a hiteleket, és abból dorbézolt, az megint egy másik kategória, mint aki csak a lakásvásárlási célból vette fel. Mondjuk volt pénzügyes kolléga is mondta: amíg nincs késedelmünk, addig lehet egyezkedni a bankkal.

(#167) Dark Archon Ha van most futó Fundamentád, akkor annak a feltételei továbbra is változatlanok, azaz jár rájuk az állami támogatás annak a lejáratáig. Persze ha szerződést hosszabbítasz vagy módosítasz, akkor ennek fuccs, mert csak az új állami szabályozásnak megfelelő kondíciókkal lehet :(((

[ Szerkesztve ]

"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"

(#178) MCGaiwer válasza nyisziati (#161) üzenetére


MCGaiwer
(PH! addikt)

szerk.: nem mellesleg könnyedén szét lehet(ne) választani az ingatlanhiteleket a fölösleges költekezéstől.

nem lehet(ett). Amíg nem volt rendesen szabályozva az önrész mértéke, és közel 80%os hitelhányaddal lehetett jelzáloghitelt felveni, addig a következő eset volt a módi:

van 15 millió önrészünk
a lakás kerül 25 millióba

25 milliónak felvesszük a 80%át, azaz 20 milliót hitelbe, mert az úgy jó
a saját 15 ből 5öt berakunk a házba, 10et meg elverjük autóra, nyaralásra meg k.vákra.

És én fizessem ki az adóból az ő urizálását? a francokat.

Amazon.co.uk, £50 értékű Gift Card cserélhető/eladó

(#179) Tapsi válasza MCGaiwer (#178) üzenetére


Tapsi
(őstag)

És mindezt statisztikákra alapozod, vagy csak a hasadra ütöttél? Mert akiket én ismerek, azoknál közel sem ez volt a helyzet devizahitel tekintetében. És megkockáztatom, hogy nem az volt a többség, amiről te beszélsz.

(#180) Gargouille válasza tomtyi (#169) üzenetére


Gargouille
(tag)

https://m.youtube.com/watch?v=57afSNJy6RA

(#181) MCGaiwer válasza Tapsi (#179) üzenetére


MCGaiwer
(PH! addikt)

korrelációkra, pontos kimutatás nincs, főleg, hogy max betyárbecsszóra lehet alapozni, hogy ki mire költötte a pénzt.

Amikor nőt a devizahitelek állománya azzal együtt nőt az autóértékesítések és a tartós fogyasztási cikkek forgalma is. wonder why.

Amazon.co.uk, £50 értékű Gift Card cserélhető/eladó

(#182) Tikakukac válasza MCGaiwer (#181) üzenetére


Tikakukac
(Jómunkásember)

Akkoriban voltak vicces sztorik. Mikor noncasco ügyfél megtudta, hogy a bank titokban cascot kötött a kocsira pölö :DDD Fehérgalléros bűnözés at its finest :P

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#183) Kopi31415 válasza MCGaiwer (#181) üzenetére


Kopi31415
(PH! félisten)

Mivel az autó hitelek egy része is deviza volt. Viszont annak semmi köze nem volt az ingatlan hitelhez.

Part to Part | Status:122% completed | Estimated time remaining:1193hr 2min 30sec

(#184) tomtyi válasza Trailblazer (#123) üzenetére


tomtyi
(PH! kedvence)

Nem látod, mert elmenekültél. Szerinted vita volt, szerintem meg nem, mert érvet nem sikerült produkálnod. Sebaj! Hozzászoktam már.

(#175) Necroman_Mk2
Komoly probléma volt, hogy bárki, aki lakás akart volna venni, de perpillanat nem volt egyben 15-20 milliója, így 2003-tól a komcsi haverok által kitalált és tolt devizahitel volt az egyetlen lehetőség.

„ezekre nem kellett az államot, mint kamattámogató szereplőt, bevonni (ami ugye a bürokrácia mellett az államadósságot is az egekig növelte volna”
Ezt mondták Kúrcsányék. A valóság meg az, hogy az államadósság ettől függetlenül az egekig nőtt, most pedig, amikor nem ők vannak hatalmon, a kamattámogatott hitelek mellett is az államadósság csökken.

Melyik mocskos trükkre gondolsz? :DDD

A manyup éppen nem einstandolás volt, hanem oda került vissza a pénz, ahonnan eszetlenül elvették, ezzel is okozva bazi nagy hiányt.

„Volt az egyik banknak egy reklámja”
Ja, ja. Meg volt ilyen is.

(#167) Dark Archon
Ó, az a csodás lakástakarék. Ami az államnak óriási kiadás, a lakáskasszák semmit nem tettek hozzá, csak zsebelték be a nyereséget, lakás meg alig épült belőle.

(#180) Gargouille
A Retekklub ebben videóban pont annyira egyeztette a saját szövegét Zsiga szavaival, amennyire Matolcsy esetében. Zsiga nem helyeselte Matolcsy véleményét, ahogy meg ő maga mondta, az a hangsúlyból is hallatszik, hogy elég bizonytalan, azaz fogalma sincs, csak ezt (is) hülye beismerni. No, kb, ezt az egyet tudod hozni, mert más nem is volt.

[ Szerkesztve ]

乾屎橛 Hobbyjúzer vagyok. People liked NASCAR because the constant crashes made it exciting, and this gave me an idea. Bill Gates on Microsoft Windows

(#185) Tikakukac válasza tomtyi (#184) üzenetére


Tikakukac
(Jómunkásember)

Ha érv kell miért fizesse ki valaki a prémium tagságit, akkor javaslom ezt a threadet. Tényleg motiválóan tud hatni.

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#186) tomtyi válasza Tikakukac (#185) üzenetére


tomtyi
(PH! kedvence)

Tudod, egy párbeszéd, ne adj, Isten, vita nem abból áll, hogy mindenki elfogadja azt, amit te mondasz (akkor főleg nem, ha nem is mondasz semmit) vagy hiszel. Ha te ehhez szoktál hozzá, akkor eddig rossz helyeken jártál.

(#176) Necroman_Mk2
„Csak a bunkók használják a liberálist szitokszóként.”
Hát, erről nem azok tehetnek, akik „szitokszóként” kénytelenek használni, hanem azok, akik megkövetelik, hogy kizárólag rájuk használják ezt a kifejezést, miközben a liberalizmus még nyomokban sem látszik rajtuk. Klasszikus és tipikus magyar képviselője az SZDSZ volt. Az USA-ban évek, évtizedek óta a liberális és a baloldali szinonimákként szerepelnek.
Fareed Zakaria: Liberals think they're tolerant, but they're not

乾屎橛 Hobbyjúzer vagyok. People liked NASCAR because the constant crashes made it exciting, and this gave me an idea. Bill Gates on Microsoft Windows

(#187) Necroman_Mk2 válasza tomtyi (#184) üzenetére


Necroman_Mk2
(senior tag)

Azért a lakásvásárlás problémája korábban is megvolt, nem 2003-as keltezésű a dolog, hogy az embernek hitelt kell felvennie, ha hozzá szeretett volna egy saját fedélhez jutni. (Az öröklést most hagyjuk.) Illetve annyiban igen, hogy a kamattámogatott hitelek révén megnőtt az embereknek a lakásvásárlási kedve, emiatt is emelkedtek meg hirtelen az árak (mindenki jó drágán akarta eladni, amilye volt), ezzel párhuzamosan a hitelek összege is.
A kamattámogatás miatt azonban félő volt az államadósság durva elszállása, és ez ellen kívántak a szocialisták tenni valamit. Pont kapóra jöttek az előző Fidesz kormányok által bevezetett devizahitelek, mivel egyrészt kedvezőbb kamatozásúak voltak (1,5 % EKB vs. 6,5 % MNB alapkamat), másrészt az államadósságot se terhelték meg. No, emiatt is kezdhettek el ezek felfutni a devizahitelek.

Az államadósság meg csupán arányaiban, százalékban csökkent, abszolút értékben azonban jóval megnőtt akár a 10 évvel ezelőtti összeghez képest is. Ennek az ellentétes mozgásnak az oka pedig az előző kommentemben is emlegetett megsarcolásos gazdaságpolitika, lásd különféle ágazati különadók.

A manyup éppen nem einstandolás volt, hanem oda került vissza a pénz, ahonnan eszetlenül elvették, ezzel is okozva bazi nagy hiányt.

Ezt meséld annak, aki éveken keresztül fizetett be oda, milliós nagyságrendű megtakarítást felhalmozva. Abban egyetértek, hogy ezen magánkasszák bevezetése túl hirtelen történt, ugyanakkor a megszüntetésük az előző mondatomban leírtak miatt sokkal nagyobb mocsokság volt. Pláne, hogy 1. az állam sehogyan se kárpótolta a befizetőket (a pénzintézeteket most hagyjuk) 2. a manyup okozta adóterhet nem szüntette meg az állam 3. a beígért magánszámlák azóta se készültek el.

"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"

(#188) tomtyi válasza Necroman_Mk2 (#187) üzenetére


tomtyi
(PH! kedvence)

De pont ez a „félő volt” volt a ballib „érve” a megszüntetése mellett, miközben valójában nem féltek a hiányt bármeddig feltolni, csak az ő zsebükbe menjen a pénz.
A devizahitel lehetősége tényleg a Fidesz lett és sajnos nem raktak mellé egy korlátozó szabályozást. Pedig a célja nyilván az volt, hogy olyanok és olyan devizában vehessenek fel így hitelt, akiknek az adott devizában van a bevételük. Gyurcsányék elszabadulásáig 100-200 milliárd Ft-nyi volt ez a hitelmennyiség, ami aztán 2008-ra 6000 milliárd fölé ment úgy, hogy az államadósság ettől függetlenül lett ~80 %-os és sok százezer család devizában adósodott el. Azaz a dilettáns intézkedéseik tömege csak sokkal szarabb helyzetet teremtett.
A magánkasszák bevezetésével nem a hirtelenség, hanem a forma volt a baj. Mert munkavállaló nyugdíjjárulékának nagyobb része (6-7-8 %) az államiból átkerült a manyupba, miközben a nyugdíjakat továbbra is az állami kassza fizette a jelentősen csökkent bevételekből.
A nyugdíjjárulékok (fedezetek) alakulása 1998-2012 között
A táblázatból látszik, hogy a ballib hogyan próbálta korrigálni a hiányt: a Fidesz kormány által 6 % ponttal 18 %-ra csökkentett munkaadói járulékot visszaemelték 24 %-ra, miközben a munkavállalói járulékot is megemelték. Az előző táblázat is beszédes.
Nem riasztó a magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűntetése Fritz von Nordheim szerint. Az Európai Bizottság foglalkoztatási főigazgatóságának nyugdíjszakértője az MTI szerint úgy vélte, a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modellje alapvetően hibás volt.
Mert a normális manyup az államiba befizetetteken felüli befizetésekből van, nem ennek rovására.

乾屎橛 Hobbyjúzer vagyok. People liked NASCAR because the constant crashes made it exciting, and this gave me an idea. Bill Gates on Microsoft Windows

(#189) tomtyi válasza Necroman_Mk2 (#187) üzenetére


tomtyi
(PH! kedvence)

De pont ez a „félő volt” volt a ballib „érve” a megszüntetése mellett, miközben valójában nem féltek a hiányt bármeddig feltolni, csak az ő zsebükbe menjen a pénz.
A devizahitel lehetősége tényleg a Fidesz lett és sajnos nem raktak mellé egy korlátozó szabályozást. Pedig a célja nyilván az volt, hogy olyanok és olyan devizában vehessenek fel így hitelt, akiknek az adott devizában van a bevételük. Gyurcsányék elszabadulásáig 100-200 milliárd Ft-nyi volt ez a hitelmennyiség, ami aztán 2008-ra 6000 milliárd fölé ment úgy, hogy az államadósság ettől függetlenül lett ~80 %-os és sok százezer család devizában adósodott el. Azaz a dilettáns intézkedéseik tömege csak sokkal szarabb helyzetet teremtett.
A magánkasszák bevezetésével nem a hirtelenség, hanem a forma volt a baj. Mert munkavállaló nyugdíjjárulékának nagyobb része (6-7-8 %) az államiból átkerült a manyupba, miközben a nyugdíjakat továbbra is az állami kassza fizette a jelentősen csökkent bevételekből.
A nyugdíjjárulékok (fedezetek) alakulása 1998-2012 között
A táblázatból látszik, hogy a ballib hogyan próbálta korrigálni a hiányt: a Fidesz kormány által 6 % ponttal 18 %-ra csökkentett munkaadói járulékot visszaemelték 24 %-ra, miközben a munkavállalói járulékot is megemelték. Az előző táblázat is beszédes.
Nem riasztó a magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűntetése Fritz von Nordheim szerint. Az Európai Bizottság foglalkoztatási főigazgatóságának nyugdíjszakértője az MTI szerint úgy vélte, a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modellje alapvetően hibás volt.
Mert a normális manyup az államiba befizetetteken felüli befizetésekből van, nem ennek rovására.

„Az államadósság meg csupán arányaiban, százalékban csökkent”
És ez miért baj? Ez éppen azt mutatja, hogy igencsak emelkedik a GDP.

A magánszámlákból ez lett, már 5,5 éve. Nem is lesz más.

[ Szerkesztve ]

乾屎橛 Hobbyjúzer vagyok. People liked NASCAR because the constant crashes made it exciting, and this gave me an idea. Bill Gates on Microsoft Windows

(#190) Tikakukac válasza tomtyi (#186) üzenetére


Tikakukac
(Jómunkásember)

1 hete mondjuk kórházban jártam. Mutert hoztam haza a kórházból. Az valóban rossz hely volt. De 40km-re termálvizes lówellness is van felénk, az lehet jobb hely.

Én ezekhez szoktam hozzá :P Szerintem első körben olvasd vissza amit leírsz. Ha szerinted okés, akkor nekem is okés. Csak egy minimális szintet tarts már meg embertársad felé, mert néhol az állatias jelző is finom lenne.

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#191) tomtyi válasza Tikakukac (#190) üzenetére


tomtyi
(PH! kedvence)

Segíts!

乾屎橛 Hobbyjúzer vagyok. People liked NASCAR because the constant crashes made it exciting, and this gave me an idea. Bill Gates on Microsoft Windows

(#192) Tikakukac válasza tomtyi (#191) üzenetére


Tikakukac
(Jómunkásember)

Ezen? Nem lehet. Egészen addig amíg nincs meg az a bizonyos pofon az élettől, addig ez marad. Ha mákod van, akkor még lesz egy szelete az életedned tovább, ha nem, akkor statisztika leszel.

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#193) Necroman_Mk2 válasza MCGaiwer (#181) üzenetére


Necroman_Mk2
(senior tag)

Talán mert ezeket is hitelre vették az emberek? :))
A Tapsi által mondottakat pedig csak megerősíteni tudom: akikkel te példálózol, azok kisebbségben voltak. Mondjuk annyiban igazuk volt, hogy nem tettek fel mindent egy lapra, hogy közben más dolgokat is tudtak venni, és nem kellett külön gyűjtögetni pl. egy autóra. Utazás - hm, határeset az "emlékeket senki se vehet el" alapon.

(#186) tomtyi Valahol jogos, ha a konzervatívok így érzik. Más kérdés, hogy ez inkább a konzervatívok agresszív megnyilvánulásaira adott válasz, lásd rasszizmus vagy homofóbia, esetleg a Bibliára való állandó hivatkozás. És ők pedig most sírnak, mint az ovisok a verekedésben, hogy "ő visszaütött".
Ja, és ne keverjük a szezont a fazonnal: a bunkó nem egy véleményre, sokkal inkább annak a kifejezési módjára értendő. És ez tetszik vagy sem, de ez itt, manapság inkább a magát keresztény-konzervatív értékeket valló emberek sajátossága, lásd a 444 kommentszekciójának romkocsma hangulatának összevetése a 888 füstös késdobáló érzésével.
Persze amíg mi kultúráltan tudunk beszélgetni a különböző világnézetünkről, addig nincs nagy gond :)

A reklámok esetében nekem ez a favorit. Mikor először megláttam, már éreztem, hogy jön a baj.

[ Szerkesztve ]

"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"

(#194) tomtyi válasza Tikakukac (#192) üzenetére


tomtyi
(PH! kedvence)

Mármint abban, hogy szerinted mi nem volt jó. Persze, csak annak fényében, hogy amiket írtam, azok válaszok voltak.
Viszont megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmedet: a sokadik hsz-edben nem írtál semmit. Tehát?

[ Szerkesztve ]

乾屎橛 Hobbyjúzer vagyok. People liked NASCAR because the constant crashes made it exciting, and this gave me an idea. Bill Gates on Microsoft Windows

(#195) Tikakukac válasza tomtyi (#194) üzenetére


Tikakukac
(Jómunkásember)

Hogy mi nem volt jó? A csótányozás előtt, után vagy közben?

Én pedig ahhoz ragadnám meg az alkalmat, hogy elhagyjam ezt a hajót, mert csak ökölbe szorul a kezem és a gyomrom minden ilyen alkalommal. Kívánom, hogy soha ne kelljen kiborulnia itthon a bilinek. Mert ha fog, akkor az garantáltan csúnya lesz.

Viszlát!

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#196) Necroman_Mk2 válasza tomtyi (#189) üzenetére


Necroman_Mk2
(senior tag)

A félő volt esetében szerintem jogos az érvük (attól, hogy mert Gyurcsányék mondták, az nálam nem minősül még automatikusan badarságnak), sőt, azért is akarták elejét venni a dolognak, hogy másra lehessen állami szinten költekezni. Amit persze ki is használtak, de ez egy másik történet - jó kérdés lenne azonban, hogy csak a forinthitelekkel mekkorára duzzadt volna az államadósság.

"A magánkasszák bevezetésével nem a hirtelenség, hanem a forma volt a baj."
Szerintem a két dolog összefügg: túl hirtelen akartak mindenkit beterelni ebbe, és éppen ezért kellett az intézkedés az extra munkavállalói járulék visszaemelésével. Mondjuk erre az i-re a FIDESZ tette fel a pontot, amikor az előbbit járulékról adónak minősítette át, szigorúbb büntetést adva annak, akik
De legalább valamiben egyetértünk :)

A GDP számítására pedig több módszer is létezik, az államadósság esetében pedig az állam bevételei az igazán mérvadók a kintlévőségek és kötelezettségek mellett. Amik meg nőttek az előbb is említett megsarcolásos politika révén, de ez az általad (amúgy hibásan) linkelt táblázatodban is látszik.

"A magánszámlákból ez lett, már 5,5 éve. Nem is lesz más."
Idézet: "Az általános vélekedéssel ellentétben azonban ez nem tekinthető valós számlának - csak nyilvántartási számlának-, nincs mögötte sem tőke, sem befektetés, az ott lévő összegek alapján nem fognak nyugdíjat fizetni." Ez pedig így kb. félmegoldás, legalább is az egykori megtakarítók számára. És azért jogos az ő felháborodásuk, még ha csak megígért, de ki nem fizetett pénzről is van szó.

(#195) Tikakukac És tudod mi a legszebb? Hogy ez a kiborulás hirtelen fog jönni, gyorsabban, mint az elszálló devizahitelek vagy a BKK jegyrendszer botránya. Csak sajnos itt komolyabb áldozatokat is vízionálok "néhány" bedőlt hitelesnél :(

[ Szerkesztve ]

"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"

(#197) hallador válasza Necroman_Mk2 (#196) üzenetére


hallador
(PH! addikt)

Otthon semmi nem lesz, vízió sem. MI lenne? Az emberek 50 %-a semmire, de az ég egy világon semmire nem alkalmas ami a követelmény lenne a mai világban. Nem is érdekli, nincs is igénye rá, mert lusta nem törődöm, és semmire kellő, erre nevelték.
Csak meg kell nézni a fórumot, és akkor nem a 50 - 60 -70 éves korosztályról, hanem fiatalokról van szó, annyira nem önálló a "nemzet hőse", hogy ha nem mondod meg neki, hogy vegyél levegőt elkezd fulladozni, mert arra nem képes, hogy felfogja, hogy ha Ő nem oldja meg senki nem fogja, és mások nem azért vannak, hogy megoldják helyette... Nem kell gondolkodni, nem kell önállónak lenni, nem kell tanulni, nem kell semmi, majd vikike megmondja mi a jő nekünk. Aztán mikor kiderül, hogy nem a Kádár rendszerben élnek, akkor elkezdenek ellenséget keresni...

Ezektől az emberektől Te milyen változást várnál el?

Abból az országból el kell menni... Semmi értelme olyan társadalmat táplálni, ami csak elvár, de semmit nem akar tenni nem, hogy a társadalomé saját magáért sem.

Nézd csak meg, ha van egy TV adón egy felhívás, akkor azonnal utalja a pénzt, de, hogy magától eszébe jusson, hogy elmenjen és segítsen bármiben másnak esze ágában sincs. Nem minden a pénz.

És ez kell a mindenkori hatalomnak rájött erre Rákosi Mátyás is, meg Kádár is. Nem véletlenül neveltek önállóságra teljesen alkalmatlan nemzedékeket, akik aztán a gyerekeiket is erre nevelték, majd az unokáikat is, persze meg vagyunk mi akiknek ez nem kell, így elmentünk. Mert kinek kell ez amúgy?

Persze ezek költői gondolatok voltak, de ettől még igaz...

(Itt egy példa: Kijön bélánk a szocializmusból (50 - 55 éves emberről beszélünk), kicserélei a vízórát, majd megnézem folyik a hideg,, meg a meleg is, mondom folyik mire meghúzza mindkettőt a számla már a kezében, ennyi lesz. Mire megint megnézem mondom folyik a meleg még mindig majd a száját húzva meghúzza, vazza, ha tehetném én csinálnám meg, mert hozzá ne nyúljon ez a kontár szociból szabadult senkiházi. De nem nyúlhatok hozzá, mert hát ott a blomba, meg ugye ha már kijön, akkor csinálja meg a szarházi...
Na az ilyen mikor fogja látni, hogy a világ nem ilyen amúgy, tele van Magyarország ilyen emberekkel, ezel lázadni? Mire. ha jól van ez így nem? )

[ Szerkesztve ]

[ Debian Stretch; Fedora 27/28; Linux Mint Cinnamon]

(#198) bteebi válasza janeszgol (#153) üzenetére


bteebi
(PH! addikt)

"Én a Jobbikra szavaztam, amit meg is bántam: mint a tavaszi szél a húgyot úgy fújta szét őket a megpróbáltatás. Ezekre rábízni egy országot? Nem!"

Ezt én spec. pont nem a Jobbik nyakába varrnám. Ha én hatalmon lennék, és >csak úgy< megbüntetnélek téged mondjuk 200 millió forintra, mert az nekem jó, akkor próbálnál-e bárhol alkalmazottként, vagy akár vállalkozóként pénzért (nem termékért) dolgozni, ha ki lenne mondva, hogy minden bevételedet elveszem, mert csak??? Lehet, hogy igazságtalan lenne, de ha én vagyok hatalmon, neked meg kuss a neved, akkor max. puccsal tudsz eltávolítani, esetleg megölsz. Az viszont fel se merüljön benned reális alternatívaként, hogy el tudsz ítéltetni, hiszen mindenki a csókosom, aki számít... :P

"Ide reform kellene, hogy ne legyenek ilyenek, mint ebben a cikkben. Ezt a Fidesz sem meri meglépni, pedig ők képesek lennének végig verni, a többi párt szóra sem érdemes."

Reform??? :Y Ne röhögtess már? Minek? Saját maguk ellen? :U Ők vannak leginkább a reform útjában! Mindenesetre megérte 2006-ban a mártírkodás meg a kokárdázás, megkapta a sok paraszt, amit érdemel... És az az igazán szomorú benne, hogy a legtöbben még csak nem is sejtik, hogy csúnyán át lett b*va a fejük.

Az a legnagyobb poén az egészben, hogy az elkúrtuk hangfelvétel nélkül valószínűleg csak sima többséggel nyert volna a Fidesz, és akkor egyrészt kénytelenek lettek volna valamit letenni az asztalra (nem csak elvenni róla), mert különben nem választották volna újra őket, most viszont már addig fognak uralkodni, amíg csak akarnak. Szerintem lassan már egyébként rá fognak unni. Az ellenzék viszont - amúgy minden bizonnyal teljesen jogosan - kellően fog félni tőlük ahhoz, hogy bármikor bárkit megpróbáljanak valóban felelősségre vonni. De még ha meg is próbálnák, akkor se feltétlenül tudnának bármit tenni, mert egyrészt ahhoz bizonyítékok kellenek, meg olyan bírók, akik hajlandóak valós döntéseket hozni. Mivel a fővezér, meg a többi díszpinty nem kis része is jogász, az "igazság"szolgáltatás meg eleve a kezükben van, ezért ennek az esélye konkrétan nulla...

Cancel all my meetings. Someone is wrong on the Internet.

(#199) btprg válasza Tikakukac (#172) üzenetére


btprg
(kvázi-tag)

A libbant agyúak elérték, hogy mára a liberális egy szitokszó lett a normális emberek körében. :)

"Tepid! Tepid is no good for a star, but it'll do for stardust." (nmlorg/naim)

(#200) btprg válasza tomtyi (#184) üzenetére


btprg
(kvázi-tag)

Az államadósság a rendszerváltás óta soha nem csökkent.

"Tepid! Tepid is no good for a star, but it'll do for stardust." (nmlorg/naim)

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.