Új hozzászólás Aktív témák

  • számvevő

    csendes tag

    válasz Major Major #19 üzenetére

    Látom, Te is tudod: "a 600k intézményi + 400k oktatási felhasználó, a 160k-s 4 éves bérlet, vagy az európai tapasztalatokra alapozott 50%-os megtakarítási lehetőség".
    Komolyra fordítva tehát: miért nem igaz sem a 200 milliárdos költség, sem ebből 100 milliárd megtakaríthatósága
    A KSH TEÁOR szerint a köztisztviselők és közalkalmazottak létszáma a költségvetési intézményekben 2008-ban összesen 722 ezer fő. Ebből a főbb területek: közigazgatás, védelem, TB=262 ezer fő, oktatás=244 ezer fő, Eü=163 ezer fő. A 722 ezer közszolgából több mint 253 ezer fizikai dolgozó (nem ún. szellemi) – az ő esetükben „nem tipikus” az office használat, így annak megvételével sem szabad számolni. Levonhatnánk még másokat is, pl. az egészségügy területéről, sőt, az is nyilvánvaló, hogy nincs mindenki asztalán számítógép (nincs is mindenkinek asztala).
    Ebből következik, hogy 400 ezer felhasználóval sem lehetne számolni – ezzel szemben az urak szerint „a közszféra hozzávetőlegesen legalább, de inkább több mint egymillió felhasználót jelent”.

    Az ODFA számításai szerint „az MS Office éves bérleti díja felhasználónként 40 ezer forint”. Így elenyésző számban licenszelnek MS Office-t. Erőlködés nélkül is lehet kevesebb mint a feléért licenszelni. Vagyis négy évre, négy év támogatással, hogy kerek szám legyen és drága: 100 ezer forint. (Tudva, hogy hülyeség a lineáris számítás!)

    Tehát 100 000 * 400 000 = 40 milliárd. (A kormány a 400 ezernél csak jóval kevesebbre köt keret jellegű szerződést)

    Kérdés: Hogyan takarítható meg a négy évi 40 milliárd forintból 100 milliárd?

    De itt még ne álljunk meg!

    Az EuroOffice egy felhasználóra, csupán egy év támogatással 30 000 forint. Az ODF logikáját követve ez igaz „csak” 12 milliárd, de csak egy év supporttal. (Megjegyzendő, hogy a 3 hónapos supporttal rendelkező termék ára 9840 forint, tehát 9 hónap support költsége e termék esetén több mint 20 ezer forint, így az ODFA logikája szerint a 40 milliárddal szemben 44 milliárd az olcsóbb megoldás!)

    Erre mondom, az ODFA csak a számokkal bűvészkedik, és ez kóklerség!

    + Látni kell, hogy a ODFA nem egyenlő az ingyenszoftver-mozgalommal. Annak meghatározó szereplői a non-MS kereskedők és gyártók.

    "semmi sincs ingyen, csak nem tudjuk, mikor fizetünk érte - de megfizetünk, az biztos"

Új hozzászólás Aktív témák