Új hozzászólás Aktív témák

  • PaleeCa

    csendes tag

    Mindenek előtt gratulálok a cikkhez. Örülök, hogy nem csak én néztem végig ez előadást keserű szájízzel. Vinton Cerf szerint az információ megosztása a hatalom, aminek nyoma sem volt a beszédében. Inkább a Google képviseletének voltunk szemtanúi, számadatokkal megspékelve. A műsor vége tetszett igazán, amikor Google független projektről, a bolygók közötti kommunikációról beszélt.

    A hideg engem ugyan nem rázott ki a hűtőszekrényes elmélkedésétől, s míg a feleségemet az a rész fogta meg igazán. Nézőpont kérdése ez is. Nekem sose legyen bezárva a hűtő ajtaja, de szerinte meg nem ártana. :D De hogy a hűtő tudja, hogy mi van benne, és már dobja is a recepteket, na ekkor jött rá az asszony, hogy neki kell ilyen!

    Több technika info átadását vártam. Pl., szívesen hallgattam volna tovább a hűtős és mérleges eszmefuttatást, hogy mi várható még lakásainkban. Vagy az IPv6-os fejlesztésről, illetve v5-ös bukásáról, stb.

    Jelenleg is több IP alapú biztonságtechnikai termék és szolgáltatás létezik, sok kényelmi funkcióval. Ezeket mi ki is foglyuk használni, de nem úgy, mint a bennszülöttek. Mert igaz, hogy 1 milliárd ember van már „behálózva”, és több mint 5 milliárd vár még a netre V.C. szerint, s emiatt még nagyon sok munka vár rá. Dehogy vár! Nem kell messzire menni, csak pl. rokonaimhoz Győr.M.S. megyébe, akik disznóvágás közben magasról tesznek az Internetre. Erősen gyanítom, hogy akkor a bennszülötteket sem az izgatja terelgetés közben, hogy mit töltsenek le a BitTorrent-ről.

    Mint evangélistának, olyan helyeken kellene terjeszteni az ilyen fajta igét, ahol még nem hallották. De azért örültem, hogy legalább kis hazánkba eljött, ha már a bennszülöttekhez nem is… [link]

    [Szerkesztve]

    Üdv: Palee

  • chop

    őstag

    Valoszinuleg nem arulok el nagy titkot, de a XXI. szazad Microsoftja a Google lesz. (Vagy talan mar most is az?...)

    Ami szomorubb, hogy nincs konkurenciaja. Es hiaba keltik Brinnek azt az erzest, hogy a Google mennyire emberbarat, hiaba jarnak rollerrel az alkalmazottak az epuletek kozott, a Google attol meg egy szokvanyos vallalat, es mint ilyen, profitorientalt. Innentol kezdve pedig...

  • dajkopali

    addikt

    válasz PaleeCa #1 üzenetére

    Köszi, a linket is! Technikai részletekről azért nem írtam, mert egyrészt az volt a számomra a legfontosabb, amiről írtam, másrészt ezekről azok a netes lapok elég kimerítően írtak, akik mélyebben foglalkoztak Cerf előadásával.
    Az nagyon jó, amit a feleségedről írtál :) , ez nekem is eszembe jutott, bár én a páromat még nem teszteltem le, de megteszem :DDD Épp emiatt ódzkodom, de biztos úgy leszek majd mint a mobillal: addig húztam-halasztottam, amíg lehetett, de egy idő után már kényszer, mert elveszel nélküle. Lehet, 10 év múlva nem tudom majd elképzelni, hogy ne a hűtőm vásároljon be, de most azé még ijedezek tőle egy kicsit :)

    "fácánjava calvadosban/teljesítünk, egyre jobban " - Konok Péter

  • lapa

    veterán

    két szubjektív a cikkhez:

    -nem biztos, hogy bánkódom amiatt, hogy száznál több magyar tudós tarthatott már előadást, mire az első külföldire ''ráfanyalodtunk''. persze a szóhasználat sarkított, de asszem érthető mire szeretnék kilyukadni. lehet ezt más szemmel is nézni szerintem, mint ahogy leírtad.

    -bevallom még nem néztem néztem meg az előadást, így csupán félinformációim vannak. eszerint végülis érthető lehet, ha az adott szektor vezető cégének munkatársa nagyjából egy lapon említi az általános legfejlettebb dolgokat az általuk készített dolgokkal. nemtom ez mennyire érthető.

  • dajkopali

    addikt

    válasz lapa #5 üzenetére

    az elsőre: valóban sarkított :) , pontosan ezt kifogásolta a ME képviselője is :) , mégis fenntartom a véleményemet, hogy ez rendezvénysorozat, habár eredetileg kifejezetten a magyar tudósokra alapozva jött létre, az elmúlt években eljutott odáig, hogy a világ legnagyobbjai is megjelenhessenek itt sorozatosan. Hál'istennek elég sok nagyszerű, világhírű magyar vagy magyar származú tudós él a világban, jártak már az Egyetemen ilyenek is, de azért vigyázni kell, a ''minden nagy tudós magyar'' azért csak egy mítosz, s óvnék a provincializmustól is. Szval, hacsak lehet, jöjjenek azok az amerikai nagyágyúk - akik közül igen sok Európából költözött oda :)
    értem a másodikat is, ez szemlélet kérdése, Vint Cerf nagyon nagy retorikus :)

    "fácánjava calvadosban/teljesítünk, egyre jobban " - Konok Péter

  • tsikorgo

    csendes tag

    válasz dajkopali #6 üzenetére

    Viszont úgy látszik, hogy a cikk hatással van VC magyarországi értelmezésére: ''Vint Cerf, a lecserélésre ítélt TCP/IP hálózati technológia kifejlesztője, a Google internetevangélistája óvatosan fogalmaz...''

    Forrás: [link]

  • concret_hp

    addikt

    ''ám az igencsak meglepett, hogy a 157. előadásig kellett várni arra, hogy az első amerikai tudós is megérkezzék. Elhiszem, hogy roppant nehéz az Egyesült Államokban élő és dolgozó nagy koponyákhoz eljutni s elhívni őket ide, az isten háta mögé''

    nemtudom a cikkírót honnan ''szalajtották'' meg biztosan én vagyok a tudatlan, de szerintem örülni kéne neki, hogy ennyi magyar tudós van, aki méltó arra, hogy egy ilyen jellegű rendezvényen tartson előadást. miért kéne idehívni a világ túlsó végéről tudósokat ha helyben is vannak? :U

    hozzáteszem, jó volt az előadás, de nem hiszem hogy ez azt jelentené, hogy ezentúl külföldi figurákat kéne idehívni. van bőven hazai szakember, akik méltók arra, hogy előadást tartsanak.

    vagy fullba vagy sehogy :D

  • tkazmer

    addikt

    Szerintem az előadásnak egy fő baja volt, mégpedig, hogy a vége felé számomra kezdett inkább google termékbemutatóvá válni...de ezt feledtette a tolmács:)(nem akarom se őt szidni, se a saját nyelvtudásomat dícsérni, de szerintem nem volt túl jó a fordítás)

    úgy tervezték, hogy kibirjon egy atomtámadást is. De nekünk komolyabb fegyvereink vannak, mint pl Béla bá, a földmunkagépkezelő

  • dajkopali

    addikt

    válasz concret_hp #8 üzenetére

    van bőven hazai szakember, akik méltók arra, hogy előadást tartsanak
    persze, teljesen igazad van, ez ügyben már futottunk is egy kört a ME szervezőivel :)
    Most már látom, némiképp félreérthető volt ez a rész. De.
    - A magyar tudós mítosza az csak mítosz, különösképpen a ''minden Nobel-díjas'', ''minden atomtudós'' magyar, ez egy nemzeti identitásképző elem, aminek végtelenül kevés köze van a valósághoz, pont olyan, mint a ''magyar'' Nicolas Sarkozy.
    - Minden tiszteletem a magyar tudományos élet nagy koponyáié, s ahol lehet propagáljuk is a munkásságukat, de hát ha nem szűklátókörűen nézzük a dolgot, a világ todományos életében ez közösség csak porszemecske
    - A lényeg: épp azért írtam, amit írtam, mert a ME a kevés nagyon jó, büszkeségre okot adó magyar vállalkozás egyike, ám mostanra, sőt már egy-két éve bizonyosan, kifutott egy fázis, véleményem szerint nyitni és emelni kell, legyen ez eu-i vagy még nagyobb rangú sorozat. Az ME egyik szervezője burkoltan el is ismerte, s szerintem a jövőben, hálistennek egyre több nagy tekintélyű külföldi tudóst látnak majd vendégül.
    Türelmetlen vagyok? Lehet... De gyűlölöm a még mindig élő ''extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita'' szemléletét...

    "fácánjava calvadosban/teljesítünk, egyre jobban " - Konok Péter

Új hozzászólás Aktív témák