Aktív témák

  • updog

    senior tag

    válasz Noukoum #243 üzenetére

    Én is úgy látom ahogy már többen írták, szerintem nincs gyereked, hanem egyszer megszívtál egy ilyen bizniszt, vagy lemaradtál valamiről, és a sértődöttség dolgozik benned.

    Ha láttál volna már (normálisan nevelt) gyereket, fel se merülne hogy "nem lesz miről beszélgetni", meg hogy lényegében tönkremegy az élete emiatt. Mi a C64-et, a NES-t, az első PC-ket, PS-eket, mind úgy nyüstöltük hogy átmentünk a másikhoz, megosztottuk az élményt. De aki nem volt ott, az se maradt ki másnap a beszélgetésekből, hanem csillogó szemmel hallgatott, kérdezett (igen, aláírom hogy amúgy tud fájni, a legtöbb dolog nekem sem volt, talán ebből profitáltam a legtöbbet az életben hogy kb. semmi nem volt a valagam alá tolva, mert ha akarták volna se lett volna rá pénz).

    A másik elképzelésem hogy nemhogy gyereked sincs, de kb. középiskolás lehetsz, nekem onnan ismerős ez a fajta kognitív disszonancia. Ez esetben hadd segítsek: nálunk az volt "valaki", akinek (20 éve) 20-30.000 forintos Biző cipője volt. És akinek volt, azt hitte, hogy mindenki olyat akar, és nagyon menőnek gondolta magát amiatt, hogy neki van. A többi 98% meg pont le****ta.

    "Bocs, főnök, de én csak két emberben bízom. Az egyik én vagyok. Nem maga a másik." || "Hóhahó, mégis van graffaló!"

  • Somatom

    veterán

    válasz updog #251 üzenetére

    Egyik sem. Ilyen a gondolkodásmódja, stílusa. A minap másik topikban is hasonlót produkált.

    14 éves koromban felénk a Simson Enduro volt a menő, de az számomra elérhetetlen volt. Mégis szereztem egyet. Igaz, csak 25 évvel később. :)

    [ Szerkesztve ]

    Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

  • #90088192

    törölt tag

    válasz GEIL #250 üzenetére

    Az egy mas problema kor, amibe magam sem szeretnek belemenni, maradjunk ennyibe :R

  • Noukoum

    veterán

    válasz #90088192 #244 üzenetére

    Nem sertesnek szantam, ahogy irtam, en igy ertelmeztem amit mondtal.
    Nem is vettem sértésnek, mert nem találtam benne semmi sértőt. Remélem te sem veszed annak, mert én sem annak szánom.

    Ha a gyerek nem tud kommunikalni, mert azt csak az iskolaban szerezheti meg ahol kikozositik mert nincs meg egy targy akkor ott meg nagyobb problemak vannak.
    Tudod a gyerekkel a szulonek is kell foglalkozni, tanitani, mi tobb kommunikalni es megtanitani arra, hogy ha ezert nem akar vele valaki beszelni, akkor azzal nem erdemes szoba allni, ha ez egy komplett iskola, akkor nagyon rossz helyen vagytok.
    Bár ilyen egyszerű volna. Abban lehet van valami hogy a fővárosban több az iskola, könnyebb váltani. De vidéken ez sokkal nehezebb és macerásabb dolog. És nincs is választék az iskolák között. Ráadásul egyáltalan nem elfogadott dolog hogy finoman fogalmazzak. Nem egy komplett iskolára gondoltam, elég egy olyan osztály. Persze irreális hogy egy gyerek tényleg senkivel nem tud szóbaállni, de láttunk már ilyet. Egy 8 éves gyereknek nehéz lesz elmagyarázni hogy ha az osztályban nem megy próbálkozzon máshol.

    Nem kell a feleloseget masra haritani, nincs az az ok a vilagon, ami egy targy megvetelet ilyen okbol kikenyszeritse.
    Tényleg? Ezt gondolod? Akkor nagyon rosszul gondolod szvsz. Ez is pontosan olyan érdek mint amikor a fiatal srácok autót akarnak hogy könnyebb legyen csajozni. Vagy 30 évesen új német prémium autó kell hasonló ok miatt. Vagy saját lakás. Vagy valaki a legmenőbb skint veszi meg a játékban, hogy a játékotársak felfigyeljenek rá. Vagy valaki kutyát vesz ismerkedős, csajozós célból, nyaralni megy hogy lássák hogy ő valaki. stb stb stb
    Minden csak nézőpont kérdése, a fiatal srácok is tudnának csajozni autó nélkül nem? De tudnának, csak sokkal hamarabb néz rájuk bármely lány ha vagy egy 15 éves bmw-jük.. Érdek- pénz el kell hogy keserítselek de a világunk így működik.
    Nem nevezném felelősség hárításnak azt hogy egy olyan gyereknek mely nem barátkozós és adottságai sem trendik, az egyetlen egy eszköze a társalgásra a tárgyai. Szó sem volt kikényszerítésről, pont ezt magyaráztam. Szimplán előnyről van szó. Pont olyan előny mikor ugyanazon srác akkor lesz a lányok körében népszerűbb ha autóval van. (Ehhez nem kell gold diggernek lenni a mai társadalmi normák alapján). Vagy pont olyan előny amikor hálapénzt adsz az orvosnak a műtét előtt. Anélkül is megcsinálja, csak valószínűbb hogy szívni fogsz.. stb

    Mit gondolsz 100 evvel ezelott senki nem tanult meg kommunikalni
    Miért ne tanult volna meg? Annyi a különbség hogy régen a gazdag és a szegény el volt választva egymástól. Ma már csak nagyon kevés esetben és ez sem törvényszerű (magániskolák). És akkor bármilyen meglepő lehet számodra teljesen természetes volt hogy szegény ember szegénnyel gazdag ember gazdaggal társalog. Ma már ez nem íratlan törvény, mégis a gyakorlat ez. Ahogy a tulaj sem ül le csevegni általában a karbantartóval, úgy a "gazdag" gyerek a "szegénnyel" se fog. Csak a karbantartó már felnőtt, ezt megérti könnyen feldolgozza. A gyerek viszont nem.

    Na akkor most figyelj, itt vagyok szovegertelmezesi kepessegek nelkul, kb kikozositve nottem fel, amig nem talaltam meg azokat akik erdemes arra, hogy beszeljek veluk. Es 0 ismeretseggel, kommunikacios kepessegek nelkul tokeletesen boldogulok.
    Ennek én örülök, bár semmi konkrét nélkül muszáj vagyok elhinni amit írtál. Mert kívűlről lehet máshogy látná mindenki. Ellenben mit dolgozol ha szabad tudni?
    Ez nem változtat azon hogy kinek van nagyobb esélye. Mert te azt állítottad hogy ezektől a tárgyaktól nem lesz jobb senkinek, elég a bot. Nem véletlenül azért állítod azt mert te így nőttél fel?

    Vagyis megegyszer ertelmezd, nem a kulsosegek tesznek egy embert, nem az, hogyan tud bajologni
    Ezt kérlek magyarázd el az ország 95%-nak. Az mert ők máshogy gondolják, vagy ha nem is gondolják máshogy cselekvésük mást mutat. Én is szívesebben élnék egy szigeten, sajnos még nem találtam meg a megfelelő helyet és időt. Muszáj vagyok alkalmazkodni. Én tudom mi miért van, a gyerekem nem. Én tudok reagálni dolgokra, ő nem.
    hanem a tudas es szandek ami meghatarozo
    Sokkal többre viszed az ismerettséggel hidd el. Mikor gyerek voltam én is pont így gondoltam, aztán jött a magyar valóság. Persze ha olyan képességekkel születsz melyek biztosítják azt hogy olyan helyen dolgozz amelyre ma nagy kereslet van, akkor tényleg nincs semmi gond. Csak jóreggelt, nem mindenki pl programozó, nálunk a 150ezres nettó bér (összesen ennyi, ehhez nem jön semmi extra melyet a munkáltató biztosít) az egy teljesen jó bérnek számít és sokan áskálódnak egy ilyen fizetéssel rendelkező teljes állású melóhely után. Persze van aki többet keres, meg mégtöbb aki kevesebbet.
    ahhoz meg neveles kell, hogy ne csak a rovidtavu ingerk amik hatassal legyenek.
    A nevelés nem pótolja a gyermekkort, az akkor megszerzett sérelmeket. Tegyük hozzá minél szegényebb egy család jellemzően annál többet dolgoznak a szülők, annál feszültebbek, annál kevesebb idő jut a kikapcsolódásra. És ez a gyereknevelés rovására megy. Szerinted a távoktatás miért probléma a kisgyerekesek számára. Azért mert anyuka apuka 6órakor hazaér a 12órás műszak után, és még legyen annyi energiája hogy a gyerekkel leül tanulni. És lehet nem is egy gyerek van. Persze papíron milyen egyszerű nem számítanak az anyagiak, elég a nevelés :))
    Legye perspektiva, mert az hogy egy iskolaban beszelgetni tudjon az nem perspektiva, az mar igen, hogy boldog ember legyen. Ahhoz meg nem az kell, hogy mas elismerje, hanem hogy magaban felismerje a lehetosegeket. Minden itt kezdodik.
    És ezt annyira könnyű elérni hogy hirtelen mindenki boldog ember lett. Hát nem igazán. Csak hogy ne menjek messzebb. A gyerek tinidzsér korára kezdi felfogni hogy mi van körülötte. Még csak kezdi. Ha egész gyerekkorát sérelmek veszik körül, és mire feleszmél azt veszi észre hogy egész élete szenvedés volt. Hát abból nem sok jó sül ki. Gondolom neked sikerült boldognak lenni, meg sikeresnek. Na de nem mindenki te, ne magadból indulj ki! Ami neked megy, nem biztos hogy megy másnak. Ez nem csak annyi hogy húzd fel azt a retkes maszkot hogy aktuális példát mondjak.

    Ha ez nincs meg akkor pont oda jutunk amit leirtal, egy potcselekves az egesz.
    Amit az igeretrol irtal, talalkoztam en is ilyen emberrel, nagyon fontos, egy gyerek nem azert kell hogy tanuljon/jobban tanuljon mert akkor kap valamit. Es ha meg igy is van, akkor egy szulonek kell annyira ertelmesnek lennie, hogy el tudjon magyarazni egy ilyen szituaciot a gyereknek. Mert nagyon sok mindenre fel leht keszulni a vilagban, de nem minden tolunk fugg. Ez is a lecke resze a gyereknek, mert a szandek megvan, de rajtad kivul allo okok miatt nem megy. Es lenyegtelen az ok, az mar csak felesleges aggresszio.
    Az emberek szerinted nem a fizetésért dolgoznak? De azért. A gyerek is tanul valamiért. Vagy a jelenért, vagy a jövőért vagy a múltért. Ezért kár a szülőt elővenni.
    Nem minden tőlük függ ez igaz. Na de amit tudunk azt illik odatenni nem? Hiszen ő a gyerekünk! A gyerekkel elég nehezen fogod megértetni hogy bizonyos élősködő bácsik teljesen legális módon csalják az adót, kihasználva a nagy keresletet. Ez nem a lecke része, a lecke nem árt a gyereknek pont azért lecke. Az ok felesleges agresszió? Értem. Mondjuk ez úgy marhaság ahogy van. Szerintem nem mindegy hogy azért tört el a kezed mert rádtámadtak vagy azért mert elestél. Az eredmény ugyanaz, mégsem ugyanúgy fogsz érezni garantálom.

    Kulonben rovidre lehet zarni a problemat, add oda az MSRP-t a gyereknek, hogy na itt van amit igertem most neztem meg ennyibe kerul, vedd meg. Aztan majd magatol rajon, hogy a vilag ilyen.
    Ez rendkíüli rosszmájúságra utal. Téged nem érint, akkor kit érdekel szívjon más. Szokásos. Így mindent el lehet intézni.

    Sehol nem irtam ezt, azt irtam, ha a gyerek nincs nevelve, hanem potcselekvessel kitoltik az idejet, abbol nagyon nagy %-ban nem lesz teljes erteku ember, fuggetlenul az anyagi helyzetre.
    Én meg leírtam hogy attól még hogy gazdag a család, nem jelenti azt hogy nincs nevelve. De azonnal erre következtettél ezért írtam az egészet!!!! Szóval nem nekem kell olvasni az biztos.

    Tudod nagyon sok 14 eves fiu BMW-re vagyik, meg markas cuccokra, mert igen csak felre lett nevelve, hiszen a parkapcsolati sikereket automatikusan targyi szuksegletekhez koti.
    Szerinted egy boldog csaladban, ahol nevelik is a gyereket, nem fog a gyerek rajonni arra, hogy nem a megvett targyak teszik azza aki, hanem a viselkedese?

    Az összes gyerek BMW-re vágyik, sőt ez a felnőttekre is igaz. Márkás cuccok szintén. Hibahatáron van az aki nem.
    De majd egyszer biztos rájön. De nem 8 évesen.

    „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

  • PuMbA

    titán

    válasz Noukoum #254 üzenetére

    "Az összes gyerek BMW-re vágyik, sőt ez a felnőttekre is igaz. "

    Én nem, nekem egy új Skoda Octavia is mindent tud, ami nekem kell :) Telefonom is csak egy 30k-s Xiaomi, pedig régebben drágább telefonjaim voltak, de amint belegondoltam, rájöttem, hogy felesleges. Ezek csak szimpla használati tárgyak, semmi több.

    [ Szerkesztve ]

  • Noukoum

    veterán

    válasz updog #251 üzenetére

    Én is úgy látom ahogy már többen írták, szerintem nincs gyereked, hanem egyszer megszívtál egy ilyen bizniszt, vagy lemaradtál valamiről, és a sértődöttség dolgozik benned.
    Nagyon rosszul látod.

    Ha láttál volna már (normálisan nevelt) gyereket, fel se merülne hogy "nem lesz miről beszélgetni", meg hogy lényegében tönkremegy az élete emiatt. Mi a C64-et, a NES-t, az első PC-ket, PS-eket, mind úgy nyüstöltük hogy átmentünk a másikhoz, megosztottuk az élményt. De aki nem volt ott, az se maradt ki másnap a beszélgetésekből, hanem csillogó szemmel hallgatott, kérdezett (igen, aláírom hogy amúgy tud fájni, a legtöbb dolog nekem sem volt, talán ebből profitáltam a legtöbbet az életben hogy kb. semmi nem volt a valagam alá tolva, mert ha akarták volna se lett volna rá pénz).
    Régen lehetett így, én a mai helyzetről beszélek. Ilyen szempontból nem érdekel a múlt mert teljesen tárgytalan és érdektelen a mai gyerekekre nézve. És nem is tudjuk meg milyenek voltak az anyagi körülmények a gyerekek között. Ha nincs nagy különbség akkor persze hogy nincs baj, akkor ma sincs.
    A másik elképzelésem hogy nemhogy gyereked sincs, de kb. középiskolás lehetsz, nekem onnan ismerős ez a fajta kognitív disszonancia. Ez esetben hadd segítsek: nálunk az volt "valaki", akinek (20 éve) 20-30.000 forintos Biző cipője volt. És akinek volt, azt hitte, hogy mindenki olyat akar, és nagyon menőnek gondolta magát amiatt, hogy neki van. A többi 98% meg pont le****ta.
    Ez esetben ne segíts, hanem inkább fejezd be a képzelgetést. Látszik hogy nem értetted meg a mondani valóm, semmi baj nincs belőle. Őszintén szólva én sem vagyok egy zseni fizikából, nem is szólok olyan helyeken ahol az a téma. Bár mindenki így járna el.

    Sértődöttség maximum amiatt dolgozik bennem hogy rengeteg a troll manapság, a Föld kapacitása pedig rohamosan csökken. Nem korrekt elvenni a helyet másoktól és sosem fogom megérteni miért jó azért élni hogy romboljunk mikor építeni is lehetne? És ezt egyáltalán nem neked szánom.

    #255PuMbA
    Én sem vágyok BMW-re, én drágább autóra vágyok :D Oda is írtam hogy hibahatáron van aki nem ilyenekre vágyik. És direkt hangsúlyoztam hogy nem csupán azért fontos egy gyereknek a tárgyak mert hogy ki mi vagyok, hanem mert ez az egyik legfőbb eszköze az iskolában. Felnőttként oda mész ahova akarsz, azt csinálsz amit akarsz és ott ahol akarod. Megtudod keresni azokat akikkel tudsz társalogni. Gyerekként nem így működik.
    Amúgy más meg az új skodára mondaná azt hogy teljesen felesleges. Örögi kör mely a folyadékig és ételilg megy el..

    [ Szerkesztve ]

    „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

  • #90088192

    törölt tag

    válasz Noukoum #254 üzenetére

    Latod, itt kezdodik az egesz, a Szulo enged a tarsadalom nyomasanak, ami teljesen elferditi az ertekrendet, ez oda vazet, hogy az uj ertekrend ami "Normalis" valojaban nem normalis.
    Ezt tekerhetjuk korbe, oda vissza, a lenyeg valtozatlan, ha engedunk ennek a nyomasnak, akkor az hosszutavon nem a gyerek erdekeit szolgalja abban, hogy egy egeszseges boldog felnott ember valjon belole.

    Rovid tavon, lehet, de hosszu tavon semmikep. Ehhez fog tarsulni az elfuseralt jutalmazasi rendszer, ami igen csak megkeseriti majd az eletet, es azon mar nem lehet utolag valtoztatni.
    Sajnos talalkoztam ilyen emberrel is, es olyan szurrealis beszelgetesem volt vele, amit nem kivanok senkinek.

    Igen a tarsadalom hibas ami levetul a gyermek nevelesre is, de ha valahol nem torod meg a korfolyamatot, akkor ertelmetlen az egesz.

    Es ez az egesz egy X-boxban csucsosodik ki.

    Pont azert vannak ezek az emberek, mert hibas az ertekrendjuk, es torzult egyenek lettek beloluk, mert nem jo nevelest kaptak, vagy rossz mintakat masoltak. Ez onnan ered merd egyfajta kenyszer van a kulso elismeresre az egyennek, amit mestersegesen generalnak, es sugalmaznak minden honnan. Ettol kell a gyermeket megvedeni, es akkor nagyon gyorsan ki lehet kerulni ebbol a korbol.

    A rovidre zarast azert irtam ,mert minden opciot kimeritettem, igy ez volt az utolso lehetoseg, ami potencialisan felmerulhet reszemrol. Nem gyozom hagsullyozni, nem akarok senkinek rosszat, csak ha minden alternativat kimeritettem ami eszervekkel fel tudtam hozni, es eleg emberbarat, de megsem alkalmazhato, akkor lehet, hogy a hallgato kozonseg masra vagyik. Probat meger, mert ki tudja.

    A munka es tanulas, ez is egy hibas osszemosasa a ket elgondolasnak, a tanulas egy fontos folyamat amiben a jutalom a tudas maga, es majdani gyakorlati alkalmazasa. A munka ezen tudas felhasznalasa a letfentartashoz(Sajnos). A kettot nem lehet es nem is szabad ossze hasonlitani.

    Csak ugye kellene egy oktatasi rendszer is ami erdekelte teszi a gyereket a tanulasban, es meg tudja ertetni mi lesza jutalma. Ezt hivjak eltolt jutalmazasnak, ami kezd kihalni az emberekbol. Vissza jutottunk a tarsadalom nyomasaig, hiszen az instant reakcio amiert a mai vilagban mindent megteszunk, nincs elore gondolkodas. Miert? Ezt rad hagyom, mert nincs eleg karakternek hely.

    Ez mind oda vezet, hogy ha a tarsadalom elvarasainak megfeleloen nevelunk gyereket, abbol nem sok jo fog kisulni. Ehhez kell olyan szulo akinek egy kicsit tobb fogalma van, es kepes helyes viselkedesi mintakat, es ertekrendet tovabb adni. Mi a helyes? Na ezt nagyon nehez akar korbeirni is, de talan meg lehetne tenni. Csak ugye a helyes, jelen allapotban=normalis=nem normalis. Igy igen csak hosszu lenne megintcsak a koruliras, de gondolom azert van sejtesed rola, mert amit leirtal igen hasznos gondolatokat tartalmaz. Csak az oket osszefogo logika jutattot hibas konkluziora SZVSZ.

    Mivel nincs gyerekem es nem is lesz, igy lehet ram mutogatni, de azert eleg beszedes az, hogy miert nem akarom, pont ezert, en nem vagyok hajlando helikopter lenni, amikor valahol melyen azert elgondolkozol rajta, hogy mindenkinek helikopternek kellene lennie valamilyen szinten. De itt mindenki....amit szeretnel pl normalis, csak en vagyok nem normalis. Buszke vagyok ra :R

  • Gargouille

    őstag

    válasz GEIL #247 üzenetére

    Szubjektív lesz amit mondok, de a jelenlegi felnőtt társadalom túlnyomó többsége "egy elkényeztetett és életképtelen senkiházi". De mondhatnám úgy, hogy a legtöbb ember, aki elítéli a fiatalokat meg a gyerekeket az "értékrendjük" miatt, azoknak először tükörbe kellene inkább nézniük. Egyszerűen nincs meg az erkölcsi alapjuk elítélni a fiatalokat, hisz pont ugyanazt csinálják maguk is. :)

    Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.

  • #90088192

    törölt tag

    válasz Gargouille #258 üzenetére

    Ez meg annal is rosszabb, hiszen az a fiatal, honnan masolta a viselkedes strukturajat? Csak nem?

    Vagyis az emberek kopkodik magukat szembe, es meg buszkek is ra, anelkul, hogy felismernek mit is csinalnak.....

    :(

    [ Szerkesztve ]

  • GEIL

    addikt

    válasz Gargouille #258 üzenetére

    Értelek.
    "...Mit tettem le az asztalra ? Hát Én hoztam az asztalt...."
    A mi generációnk (1980 körül születettek) még határesettel, de kb képesek egyedül és saját munkából előteremteni egy lakást/házat + autót meg mindent ami kell.

    Rokonságban és ismerősi körben is van 14-15 éves fiu, akik szájából hallottam hogy minek tanuljon meg erőltesse magát majd munkával...majd szülei vesznek neki autót
    18. szülinapra...házat vagy lakást meg majd később.....de Samsung s20 meg "szifon x" az ott a zsebben, meg otthon a 300 ezres PC amit már fikáznak.........ilyen nekem meg se fordulna a fejemben.....nem becsülnek semmit....de mindent akarnak nulla erőfeszitéssel.

    18. szülinapomra egy mobitelót kaptam.....aztán nyekk.....nemhogy több milliós autót vagy 20-25 milliós lakást....na erre értettem amit írtam. :R :( :(( :((( :o

    [ Szerkesztve ]

    i7 13700k - 32Gb DDR5 - RTX4070 /// i5 9600k - 16Gb DDR4 - RTX3060 /// i5 4570s - 16Gb DDR3 - GTX1650 -------------------------------------------- PS5 /// Samsung S23 Ultra 5G /// Xbox Series X --------------------------------------------

  • #90088192

    törölt tag

    válasz GEIL #260 üzenetére

    Na akkor most figyelj, de nagyon, a vilag olyan mertekben valtozott az elmult 30 evben, hogya tokekoncentracio kb megduplazodott. Mit jelent ez?

    Azt, hogy a 80-as evekben meg letezett egy eros kozeposztaly, ami eltunt. Vagyis statisztikailag, 1: milliohoz, hogy milliomos legyel, de lassan eljutunk oda, hogy azon javak eloteremtesehez amelyeket felsoroltal, nem elegendo nem hogy 1 de lehet 2 darab emberi elet sem. Lasd Japan.

    Akkor akik ezt fiatalon felismerik, es latjak, hogy az osoknek minden megvan, nem gondolkoznak el azon, hogy mia francnak gurizzem vegig az eletem, amikor gyakorlatilag SEMMI hasznom nem lesz belole, max kepes leszek vegetalni?

    Lasd a jelenlegi valosagot, mert gyakorlatilag ez tortenik.

    Vagyis lehet hibaztatni a gyereket, igazad van, de ahhoz hogy legyen valami ertelme az eletenek, ahhoz eloszor ra kellene jonnie, azokra a dolgokra, amiket mar leirtam korabban.

  • GEIL

    addikt

    válasz #90088192 #261 üzenetére

    Ezt is értem....de akkor ne "350 ezres mobillal vegetáljon" egy fiatal..hanem tegye félre az árát....ahogy tőlem is várják hogy tegyek el pl nyugdíjra valót. :U :(

    Teljesen igaz amúgy amit leirtál...még 2 generációval korábbra tekintve pl csak dédapám dolgozott......dédanyám otthon volt 3 gyerekkel...nagy föld...szőlő...épitett 2 generációs ház...tele állatokkal (ló, tehén, kecske, malacok, tyúkok...)
    lovaskocsit vettek,...."nyaralni jártak"....minden megvolt...1 fizubol..és még sporoltak is.
    Az is más világ volt....kibirták 4K meg PS5 nélkül is...najó, dédapám azért akart egy RTX3090-et...de hát na. :O :DDD :DDD :DDD

    [ Szerkesztve ]

    i7 13700k - 32Gb DDR5 - RTX4070 /// i5 9600k - 16Gb DDR4 - RTX3060 /// i5 4570s - 16Gb DDR3 - GTX1650 -------------------------------------------- PS5 /// Samsung S23 Ultra 5G /// Xbox Series X --------------------------------------------

  • Gargouille

    őstag

    válasz GEIL #260 üzenetére

    Én 77-es vagyok, és őszintén szólva inkább azt látom, hogy a generációm egy szégyen. Tisztelet a kivételnek. Igen, mindenki - főleg a fórumokon - ultrabecsületes, meg titángerincű és példamutató életet él, a szorgalom mintaképe, keményen megdolgozott mindenért és önállóan érte el amit elért... ühüm, persze. A való életben én inkább ügyeskedő, "okosba megoldjuk" hozzáállású, a másik elé tolakodó, a másikat szemrebbenés nélkül átb***ó korombelit látok. Ezt mondjuk remekül megtanulták az előző rendszerből. A nagy részük a szülőktől, rokonoktól örökölt, vagy feketén összeharácsolt vagyonnal rendelkezik inkább (már akinek van ugye), a munka címszó alatt meg leginkább azt látom, hogy úgy állnak hozzá, hogy más is odaférjen.

    Szóval szerintem hagyjuk már ezt az "Én hoztam az asztalt." dumát, mert ja, te hoztad... haza a gyárból, ahonnan loptad. Tisztelet a kivételnek persze, de többségében én ilyennek látom a generációmat. :)

    Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.

  • GEIL

    addikt

    válasz Gargouille #263 üzenetére

    Hoztam és loptam az asztalt mert eljártam dolgozni....de mint említettem a 15 éves srácok még azt sem akarják hogy a melóhelyről tudjanak hozni asztalt...mert azt is a szülőktől várnák........tisztelet a kivételnek, de mindenki irodai melóra tervez..."managerek" lesznek...
    céges autó (saját mellé), céges teló (saját mellé)...de a konkrét munka az büdös.
    Én is megfogom a könnyebb végét és ügyeskedek ha tehetem....de szerencsére már "megtehetem" és hagyom a 24-34 éveseket is kibontakozni..... :C :R

    [ Szerkesztve ]

    i7 13700k - 32Gb DDR5 - RTX4070 /// i5 9600k - 16Gb DDR4 - RTX3060 /// i5 4570s - 16Gb DDR3 - GTX1650 -------------------------------------------- PS5 /// Samsung S23 Ultra 5G /// Xbox Series X --------------------------------------------

  • #90088192

    törölt tag

    válasz GEIL #262 üzenetére

    Nem tudom ki mikor mondta, de elobb utobb el fog jonni az ido amikor a javakat ujra el kell osztani. Lenyegtelen mikor es hogyan, de eme tokehalmozas nem mehet a vegtelensegig.
    Nem azert mert en mondtam, hanem azert mert latjuk hova tart.

    A kovetkezo generaciot nuhilizmusba taszitja gyakorlatilag, ami nem "baj" mert ugye akkor a gazdasag is ossze fog szakadni, ami majd ujrarendezi a dolgokat. Csak ezt az asztal masik oldalarol nehez belatni.

    Mert nincs eltolt jutalmazasi rendszer, latod lassan a a negyedeves jelentesekrol eljutunk a heti szintre, mert latni akarjak az "eredmenyt".

    Ez megint egy masik tema.... :R

  • AxBattler

    félisten

    válasz Gargouille #263 üzenetére

    A való életben én inkább ügyeskedő, "okosba megoldjuk" hozzáállású, a másik elé tolakodó, a másikat szemrebbenés nélkül átb***ó korombelit látok. Ezt mondjuk remekül megtanulták az előző rendszerből.

    Nagyon igaz, az átkos egy csomó mindent átírt az emberekben, mint Kína (hopp, ez eddig nem volt korhatáros), csak enyhébben.

    [ Szerkesztve ]

    "Csak egy dologtól félek. Ha meghalok, az asszony eladja a gépeimet annyiért, amennyit bevallottam neki." KERESEM: Lian Li PC-C50 ......................................................................................................................

  • Hieronymus

    addikt

    LOGOUT blog

    válasz #90088192 #257 üzenetére

    "Latod, itt kezdodik az egesz, a Szulo enged a tarsadalom nyomasanak, ami teljesen elferditi az ertekrendet, ez oda vazet, hogy az uj ertekrend ami "Normalis" valojaban nem normalis."

    OK! Vagy más értékrendbe nőttél fel vagy már elfelejtetted az iskolás éveidet. De nem ennek van jelentősége. Úgy tolod, a biztosat, hogy bejegyzéseid feldolgozatlan dolgokról szólnak.
    Egy másik témában válaszoltál nekem. Sokáig nem értetem a dolgot, mert pont azt írtad, amit (gondolom) rossznak gondolsz.
    Tessék megérteni, hogy a társadalom emberek közössége. Ki lehet vonulni erdei remetének a társadalomból, csak a problémák száma nem fog változni. Legfeljebb az összetétele.

    Az az értékrend, amit jónak gondolsz, nem jó mindenkinek.
    Bizonyosan van olyan értékrend, ami 10 év alatt megoldaná az emberiség, pontosabban a Föld velünk kapcsolatos problémáit.
    A The Handmaid's Tale sorozat első évadához gondolom hozzáférsz.
    Nézd meg. Vajon az ár megéri a sikert? Mennyi esélye annak, hogy egy átlagos ember a bot jobbik oldalára tudja pozicionálni magát.

    Eddig mindig vakvágányra futott a társadalom kialakulásától eltérő értékrend erőltetése. Lassan lehet alakítani, de nem diktátorok útján.

    Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

  • Dilikutya

    félisten

    válasz Noukoum #243 üzenetére

    Azért az ugye megvan, hogy
    - nincs minden háztartásban konzol
    - nem minden gyerek gerjed erre
    - premierkor a többség nem vett újgenerációs konzolt, mert drágállta, az előző ugyanazt nyújtja, és/vagy eleve nem is jutott.

    Nem lesz senkiből szar alak, mert önhibáján kívül nem tudja karácsonyig beszerezni, akár megígérte, akár nem. Ne harcoljunk a racionalitások ellen, nem életszerű és tömeges gyakorlat, hogy 180 ezres eszközöket megveszünk 300-400 ezerért, hogy decemberben legyen ott, és ne február végén.

    Nevelés kérdése, az fel sem merült benned, hogy normálisan nevelt gyerek megtalálja a hasonló barátokat? Nem abból lesz jó barátság, akiket csak a hülye Xbox köt össze.

    Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)

  • Noukoum

    veterán

    válasz Dilikutya #268 üzenetére

    Ismerd meg picit mélyebben az embereket és akkor talán nem fogod ennyire felületesen látni a dolgokat.

    „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

  • cskamacska

    addikt

    válasz Lenry #237 üzenetére

    "egyszerűbb és sokkal rövidebb lett volna, ha 200 hsz-el ezelőtt leírod, hogy TE nagyon szerettél volna egy PS5-öt és rohadtul bassza a csőröd"

    Hogy Noukoumot épp mi fűti, nem tudhatom, de engem ha a direkt sakálkodás nem is, maga a topikban burjánzó attitűd rettentően zavar. :(

    Mélyen tisztelt pulikum csak addig jut el, hogy itt egy hete se kijött új és drága _játék_ gép, itt dob az agyuk egy loopot, "fene se venne olyat most vagy egyáltalán, így _nyilván_ ha én meg tudok nélküle lenni, akkor másnak sem kell" tartalommal, így mikor odáig jutnak hogy egyesek lerabolták a készleteket és most többszörös áron adják tovább, akkor a végtelen parancs alapján jön az öszinte schadenfreude "muhaha, így jártak a lúzerek, aki hiénának állt az leleményes és ügyes".

    Pedig hát szegény hiénák, azok ha nem is épp a mostani poszt tárgyán keresztül, de azért mostanában mégis csak belemar a mélyen tisztelt pulikum seggébe is, ugye mindjárt itt a Balkán Friday, előttünk és mögöttünk is. Köztudomású, hogy az igazán jó ajánlatok azok percek alatt kifogynak, ami viszont nem, az az oka. Még pedig hogy a köztiszteletben álló hiénáink, ha máshogy nem botokkal és scriptekkel, a készlet jelentős részét újraértékesítési célból lerabolják egy pillanat alatt, majd Hardvateraprón és más helyszíneken szép (de le nem adózott) haszonnal továbbértékesítik, még épp annyival a hivatalos ár alatt hogy eladható legyen.

    A mélyen tisztelt pulikum pedig vehet 120 ezres mosogatógépet 70k helyett 110k-ért sakáléktól, de ugye ez nem probléma, mert neki úgyse kellett volna, ha mégis akkor pláne mégse, mert az asszonyának a Jóisten a kezeit is mosogatásra teremtette, és ő kézen járva a 3 méteres -50 fokos aknatölcséres hódarában reáliskolába menetelt, közben szájzsebeit krumplin sült tüzes parázzsal melengetve.

    De tough luck, aki most nyerészkedik és üzletel vele, hát az leleményes és ügyes.
    Hát így.

    Mint ahogy leleményes és ügyes emberek ülnek az állami cég vezetői közt is, zönkormányzatban is, a minisztériumban is, "te is azt csinálnád a helyükben", "jól teszik ha tehetik", "te is csak irigykedsz rájuk", "te miért nem jutottál olyan helyre, most te is csinálhatnád ugyanazt".

    Szerintem meg jobban jártunk volna ha közmegegyezéssel agyonütjük azt a rablót a határba. :( Ha PH!-n nincs rá se ember, se lehetőség, az bezony meglehet. De úgy összességében csak jobban jártunk volna. Mi is, meg a pulikum is.

    "Para mis amigos todo, para mis enemigos la ley"

  • Egon

    nagyúr

    válasz Noukoum #269 üzenetére

    Pont te látod nagyon felületesen (és végletekben gondolkodva) ezt a kérdést.
    Általános iskolás gyerekem van, alsós. Ezerrel Minecraftoznak pár osztálytársával. Pécén. Van otthon XBOX, de egyáltalán nem érdekli a gyereket. Lehet vannak konzolosok is az osztályban, nem tudom. De sosem panaszkodott, hogy neki miért nincs ez vagy az a konzol (ezen az alapon, ha egy nyolcadikosnak megveszik mondjuk a PS5-öt, a középsuliban meg mindenki X-BOX tulaj lesz, mert kifog egy ilyen osztályt, akkor alanyi jogon járna a gyereknek a másik konzol?!? :U ). A gyerekem monitora egy őskori lelet, még 5:4-es képaránnyal, idén karácsonyra kap egy új monitort, mert már nekem rossz nézni, hogy ezen játszik.
    A gyerekek nem úgy működnek, ahogy elképzeled, ezt első kézből tapasztalom.

    [ Szerkesztve ]

    "Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)

  • Noukoum

    veterán

    válasz cskamacska #270 üzenetére

    Azt azért rögtön tegyük hozzá hogy az akciós ár és a listaár között óriási a különbség. A black fridayen (vagy nevezzük ahogy akarjuk) kapható termékeket megveheted egy nappal utána is csak nem akciós áron hanem listaáron vagy azalatt. A konzoloknál azonban a hivatalos listaáron felvásárolták az emberek majd önkényesen és adótöbblet befizetése nélkül továbbadják.
    Képzeld el jönne a karácsony és valaki ezt megcsinálná. Milyen jó lenne ha a legolcsóbb fa is 100ezer forintnál kezdődne. Itt az se lenne baj, inkább örülni kell neki nameg akinek kell az úgyis megveszi.

    Amúgy a kedves hardveraprósok annyira rendesek hogy még azokat a konzolokat is megakarják venni akik normális áron kipróbálás után adják el a konzolukat direkt. Nyilván saját célra, akarom mondani csak a vétel után 3 órával kerül fel jófogásra vagy ide a konzol dupla áron. :)) Mondjuk az is szomorú hogy erre kereslet van.

    „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

  • Gargouille

    őstag

    válasz cskamacska #270 üzenetére

    Szívemből szóltál. Engem is maga a "jelenség", az "elv", ez az "attitűd" vagy "hozzáállás" ami zavar, nem maga a konkrét termék, az most tök mellékes. Vannak dolgok a világban amik építenek, hozzátesznek valamit és vannak amik elvesznek, rombolnak. Mondhatni kétféle ember van, a hangya és a tücsök. Ezek, akikről szó van, ők a tücskök. Ha mindenki tücsök lenne, azt hiszem megnézhetnénk magunkat...

    Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.

  • HyP3b0y

    senior tag

    válasz cskamacska #270 üzenetére

    Kevered nagyon a dolgokat. Nem húznak hasznot senkin csak azon aki hagyja. Nagyon nem mindegy, hogy miről van szó. Állíthatsz itt bármit, de egy konzol nem lesz nélkülözhetetlen sosem (főleg nem annyira hogy ne bírd kivárni míg már nem lesz hiánycikk).

    Nem arról van szó, hogy a U2 jön Budapestre, amúgy is 50k egy jegy, de egy cég felvásárolja az összes elérhető jegyet és 2-3x áron adja tovább. Vagy ugyanez akár ritka gyógyszerrel. Egy koncertjegy ára idővel nem lesz alacsonyabb, az egészségem idővel nem lesz jobb ha ritka gyógyszerre van szükségem. Ezek mind bunkóság/patkányság és nettó büntetendő kell legyen (bizonyos aspektusaiban és bizonyos helyeken az is).
    Viszont a konzol ára nem lesz tartósan magas, mert elértéktelenedik, jön nagyobb kínálat, egyre elérhetőbbé válik. És nem, nincs érv ami legitimálja azt hogy egy ilyen eszköz valakinek a 0. naptól kell és ezért tisztességtelen ha valaki ebből hasznot húz. Az eddig felhozott "társadalmi nyomás" is bullshit.

    A black friday (nagyon jól írtad, nálunk nincs ilyen csak balkán friday) megint teljesen más tészta. Igen, ott az nyer aki gyorsabb, bármilyen legális eszközzel. Sehol egyik bolt sem írja, hogy tilos botot alkalmazni, őket nem is érdekli, a készletük kicsi és véges, vigyék. Ráadásul itthon ezek inkább rajtuk maradt szarok kiszórása, másra sosincs igazán kedvezmény. Ezek amúgy is maradnának és mennének outletbe.

    "ez a 3d olyan mint az űrverseny volt a hidegháborúban: sokba kerül, problémás, de muszáj csinálni, mert a versenytársak is csinálják" by JoeYi :)

  • koanla

    aktív tag

    válasz cskamacska #270 üzenetére

    Pár dolgot leírnék elöljáróban:
    - bazi hosszú lesz, aki szédül a betűktől ugorja (nyilván egyébként is ezt tenné)
    - kizárólag az én véleményem tükrözi
    - ez a véleményem nem akar értékmérő lenni és semmiképp nem akarja eldönteni, hogy kinek az "oldalán" van az "igazság"
    - nem hiszek a vitában olyan formában, hogy bárkit is meg akarjak győzni
    - abban viszont hiszek, hogy érdemes több nézőpontot is megmutatni, mert ez esetleg(!) árnyalhatja a másik látásmódját
    - fenti kettőből adódik, hogy nem szeretnék "nyerni", nem érdekel, hogy kinek van/lesz "igaza"
    - nem szeretnék elköteleződni egyik "oldal" mellett sem, viszont szintén fentiekből adódóan úgy érzem, hogy ha mást nem, egy másik nézőpontot talán be tudok hozni a beszélgetésbe. Hogy ez mennyi hozzáadott értékkel rendelkezik, majd eldől valamikor - vagy nem.
    - nem érzem megszólítva magam a soraid által, de szeretnék reagálni (aki idáig eljutott, szerintem érti, nem szükséges tovább faragnom)
    - ha bárki megtisztel azzal, hogy elolvassa, azt megköszönöm
    - ha nem, akkor sem lehet egyetlen szavam sem
    - ha reagálni szeretne, azt kérem, hogy nyitottan tegye és ne személyeskedjen sem velem, sem bárki mással. Ez elvekről szól, nem személyekről - továbbra is: szerintem

    Szóval szerintem az itt a vita forrása, hogy nem mindenki tud elfogadni gazdasági törvényszerűségeket. Azt meg már pláne kevesen, hogy ezek az törvényszerűségek nem azért jöttek létre, mert valamikor egy gonosz ember kitalálta és azóta vagyunk ilyen vásottak, hanem az emberi természetet megfigyelve alakultak ki. Vagyis, ilyenek vagyunk mi, emberek.
    Két alapvető törvényszerűség van ebben a topikban, amit nem muszáj elfogadni. De megitélésem szerint attól még ezek léteznek és a topik felvetése is ezekre alapszik:
    1) minden termék vagy szolgáltatás annyit ér, amennyit adnak érte
    2) kereslet-kínálat törvénye*

    Személy szerint nem védek senkit, nem állok senki mellett. Mégis, biztos vagyok benne, hogy hiába ágálunk ezek ellen, attól még ezek a motivátorok dolgoznak bennünk. Jóformán mindenkiben benne van az az alap késztetés, hogy olcsó vegyen, drágán adjon. Mindegy, hogy a munkaerejéről, vagy általa igénybe vett szolgáltatásról, vagy vásárolni kívánt áruról legyen szó (kérem, hogy senki ne reagáljon erre, hogy "de ő aztán nem ilyen és különben is". lásd, bevezetőben a személyeskedést. Köszönöm!).**

    De hogy még egy utolsó, egyszerű példán keresztül megvilágítsam, mire gondolok (ráadásul igazából pénz nem lesz benne, érték mégis):
    Vegyünk egy parkolót egy nagy áruház, bevásárló központ, munkahely, bármi mellett. Bizonyára mindenkinek ismerős a "jó hely" kifejezés, ami a parkolást illeti. Mit is jelent ez? A bejárathoz minél közelebb legyen. Ha már autózunk a kényelemért, az utolsó 30m-t se kelljen sétával megtenni. Van, aki így gondolkozik? Szerintem bazi sokan. Lenne, aki a teszkóba is behajtana, ha lehetne, mert zsenántabb mindjárt az autó csomagtartójába pakolni. Mégis, a parkolók szám korlátos. A "jó helyeké" még inkább az. Lesz olyan, aki körözni fog? Minden bizonnyal. Lesz olyan, aki elmegy az elejére, ha nem talál a bejárat mellett, akkor elfoglalja az elérhető legközelebbit és onnan gyalogol? Bizony, elég sokan. És mennyi lesz, aki leszarja és leáll a parkoló legvégére és onnan sétál? Ritka, mint a fehér holló. Ez - szerintem! - olyan példa, ami leírja a jelenséget. Az ingyenes parkolóhelyet, annak értékét. A "jó hely" nem kerül a használójának több pénzbe, mint aki a végén áll le, de mégis érték. Nem mindenki szemében, de akiében igen, az tenni is fog érte. Annyit, amennyit szerinte megér.
    Ki itt a szidnivaló? Az áruház/munkahely? Miért nem épített több parkolót, akár egymás alá-fölé, hogy még többnek jusson "jó hely"? És el lehet (pláne: érdemes?) oda jutni, hogy "mindenkinek" jusson "jó hely"?
    Ki a hülye? Aki percekig köröz több időt elbaszva, mintha leáll messzebb és onnan kettővel többet lép? Vagy aki leáll a végére (lúzer?).

    Fenteik alapján nekem az a bajom, hogy ebben nem(sem!) lesz igazság. Miért? Mert ahányan vagyunk, annyiféle "igazság" van. Kinek-kinek értékrendje szerint. És erre fel mit látni itt? Különböző jelzőkkel látnak el másokat, csak mert eltér a véleményük, értékrendjük egymástól. És mi van mindezek mögött? Az emberi természet. És ez utóbbi vonatkozik minden "résztvevőre": a "harácsolókra", a "lúzer" drágán, hamar vásárlókra és az itt hozzászólókra is. Érdemes bárkit is fikkantani? Nem gondolom. Nem tudhatjuk, kinek mi a motivációja és miért az. De még ha tudjuk is, van jogunk itélkezni?
    Szerintem a helyes az, ha hagyjuk működni a világot, így különbözőképpen. Ha valaki kockáztat, beleöli a pénzét, az idegét és felvásárol, hát tegye. Ha belebukik, így járt. Ha keres vele pénzt, akkor meg úgy. Aki hamar vásárol hiánycikket, az is így jár. Egyiküket sem érdemes leszólni - még mindig: szerintem. Aki meg mégis leszólná, az gondoljon bele, hogy ennek milyen sok rétege van és hátha talál saját magára is olyan analógiát, amiben bizony kiderül, hogy Ő maga is ezen törvényszerűségek mentén mozog. Elég csak relációt váltani (lásd munkahely váltásos példa a topik első oldaláról, ami konkrétan csúnya torzítással ért véget némi kognitív disszonancia miatt).

    * egy pohár víz egész más értéket képvisel a sivatagban mint egy konyhában (igen, tudom, majd ha az éghajlat, stb., akkor majd bizony. És változhat. Igen, de _most_ valid az érv)

    ** akinek a kognitív disszonancia gátját állítja, az csak gondoljon arra, hogy mire alapulnak az akciók, a Black Friday (nekem is tetszik a Balkán Friday elnevezés!), vagy bármi ilyen. Amúgy elfogadom, ha létezik ilyen ember, csak én még nem találkoztam ilyennel.

  • Egon

    nagyúr

    válasz Gargouille #273 üzenetére

    Kettőn áll a vásár, illetve amíg ló van, addig veréb is lesz... Ha senki nem venné meg többszörös áron, nem nepperkedne ezzel senki.
    Amúgy a kiinduló pont az volt, hogy a ph-t ekézik azzal, hogy miért ad teret a neppereknek. Nem gondolnám, hogy bármit is tudnának tenni a jelenség ellen. Először is: mi számít nepperkedésnek? Ha egy 100K-s terméket 250K-ért adnak, az kiveri a biztosítékot sokaknál. Ha 200K-ért adnák, jobb lenne a helyzet? Mi a helyzet a 150K-val? Még az is sok? 120K-ért elmegy? Ki dönti el, és mi alapján, hogy nepperkedésről van-e szó vagy normál adásvételről?
    Aki tenni tudja a jelenség ellen, az kizárólag a forgalmazó. Egy IP-ről/regről/bankkártyáról stb. csak limitált számú (jelen esetben mondjuk max. kettő darab) termékre szóló megrendelést lehetne elfogadni. Jelen esetben (is) jól látszik, hogy a forgalmazó nagy ívben tesz a jelenségre: neki kizárólag a profit számít. Lehet szavazni még a pénztárcával is: mondjuk nem megvenni az aktuális sz*rt, hanem kivárni, hogy a nepperek nyakán rohadjon a cucc. De ehhez az egyéni érdekek elé kellene helyezni a közösségi érdekeket, ami - finoman fogalmazva - nem jellemző errefelé.

    "Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)

  • koanla

    aktív tag

    válasz Gargouille #258 üzenetére

    Egyszer azt olvastam, hogy a gyerek"nevelés" nem úgy megy ám, hogy mit mond a szülő a kölöknek, hanem hogy mit _lát, tapasztal_ a kölök a családban (aztán nyilván később a tágabb környezetében is). Mintákat adunk át és később a kölkök is azt fogják továbbadni.

    Másrészt viszont ez sem fekete-fehér, mert eleddig szerintem az összes, eddig élt nemzedék fő motivációja az volt, hogy majd a gyerekének _jobb_ legyen. Most tartunk ott, hogy a helikopterszülő létező jelenség. Kvázi arról van szó, hogy hagyjuk-e hibázni, "szenvedni" a kölköket. Meg pláne, hogy hagyjuk-e őket gyereknek lenni. De ez sanszosan messze vezet már innen és érzésem szerint nem ez a fő probléma az itt tárgyaltakban, inkább csak amolyan trigger-féle, amely mögött valami más van valójában.

  • Gargouille

    őstag

    válasz Egon #276 üzenetére

    Tökéletesen értem amit írsz és igaz is. Megoldást nem tudok, nincs is talán. Csupán véleményem van a jelenségről, semmi több. Ez az amit elmondtam, ha már beszélgetünk erről a témáról. Mert beszélgetni mindig hasznos dolog. :)

    Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.

  • Somatom

    veterán

    válasz cskamacska #270 üzenetére

    Nem tudhatod, hogy nem fizeti be a nyeresége utáni adót. De, ebben tehetne vmit a PH. Az ilyen nyilvánvalóan nyerészkedős esetekre felhívhatná a NAV figyelmét. Ha ennek híre megy, azzal csökkenthetőek lennének az ilyen hírdetések a PH -n.

    Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

  • Kalandor

    HÁZIGAZDA

    LOGOUT blog

    válasz Somatom #279 üzenetére


    A szolgáltató feljelentgeti
    a saját felhasználóit
    az adóhatóságnál
    merő jóindulatból,
    ez a siker titka
    minden tekintetben.

  • Somatom

    veterán

    válasz Kalandor #280 üzenetére

    "Vétkesek közt cinkos aki néma."
    Milyen siker? Üzleti siker? Ha a PH -nak (képviselőinek) előrébb való a saját üzleti sikere, mint a jogszabályok betartása (a gyanús esetek jelentése), akkor sztem zárható a topik (igazából kár volt belekezdeni).

    [ Szerkesztve ]

    Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

  • válasz st3v3np3t3r #28 üzenetére

    Ezek várják a madarakat :)
    Ha nem tollas a hátad, akkor nem vagy madár.
    Ha tollas, akkor az vagy :D

    どんな時代だろうが、機械は決断しない、 戦闘は人間がやるんだ。

  • Kalandor

    HÁZIGAZDA

    LOGOUT blog

    válasz Somatom #281 üzenetére

    Nem az üzleti siker, hanem a közhangulat. Full gáz feljelentgetni a saját felhasználóidat exhas infók alapján. Ez iszonyat.

  • Somatom

    veterán

    válasz Kalandor #283 üzenetére

    Exhas infók? Pont azért van ennyi hsz. itt, meg a hírdetés alatt, mert ordít róla a simli. Ez minden, csak nem tisztességes. Akkor sem, ha jogszabály nem tiltja. Sztem semmi gond nem lenne a közhangulattal, ha fellépnétek az ilyenek ellen. Mellesleg, mint írtam, ez kötelességetek is lenne. De, akár priviben is felhívhatjátok a figyelmét arra, hogy jogi és erkölcsi kötelességetek ezt megtenni. Tulképp mi történhet? A NAV ránéz a bevallására, látja, hogy befizette utána az adót, ennyi. Mi félnivalója lehet? Bár, sztem a figyelmeztetés után levenné a hírdetését. Talán buktok egy nyerészkedőt. Ti tudjátok, hogy megéri-e, de azt semmiképpen sem tartom jó ötletnek, hogy blogba írjátok, hogy nem tehettek semmit, mert igenis tehetnétek és a jogszabályok szerint tennetek is kéne.

    [ Szerkesztve ]

    Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

  • válasz Kalandor #283 üzenetére

    Lehet, hogy:
    1: Nem is eladni akarja, csak árulni
    2: Árulni is csak azért teszi fel, hogy mutassa azt, hogy neki van ilyen is.

    どんな時代だろうが、機械は決断しない、 戦闘は人間がやるんだ。

  • #90088192

    törölt tag

    válasz Hieronymus #267 üzenetére

    Pont azért írom, hogy mással ne történjen meg.

    Nem biztos semmi, csak ők okozati viszonyban próbálom értelmezni.

    Azért abban egyetértünk, hogy a magamutogató potcselekvo vásárló nem valami jó minta egy gyereknek.

    Igen, hibás a társadalom sok szempontból, és SZVSZ így lehetne rajta változtatni. :R

    [ Szerkesztve ]

  • Badboii

    újonc

    Azt miért nem teszi szóvá senki,hogy a használt rolex drágább mint az új mert baromi nagy a várólista..Bugatti sem jut mindenkinek elég nagy a várólista ..van használtan drágábban mint újonnan .naphosszáig lehetne sorolni.

  • Hieronymus

    addikt

    LOGOUT blog

    válasz Somatom #284 üzenetére

    Ne haragudj. A PH! nem hatóság. Nincs joga feljelentgetni a felhasználóit.
    Vannak törvényileg előírt kötelezettségek, miket be kell tartaniuk. Nem tudnak apparátust fenntartani az ajánlatok elemzésére és a jelentési összeghatár megállapítására.
    Ha egy jelentéshez ragaszkodsz, akkor lavina lehet a vége. Túl olcsó az áru. Biztosan lopott. Biztos, ami biztosalapon, az is jelenteni kellene a nyomozóhatóságoknak? Ha valaki sokat online, biztosan közveszélyes munkakerülő. Jelenteni!! Hol lenne a vége??

    Kicsit idevág.
    https://www.jogiforum.hu/hirek/36715

    Ha úgy érzed, hogy probléma a magas ár, akkor legjobb, ha személyesen jársz el ezekben az ügyekben.

    Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

  • Somatom

    veterán

    válasz Hieronymus #288 üzenetére

    Ki mondta, hogy a PH hatóság? A PH szól a hatóságnak, az meg végzi a dolgát. Ennyi.
    Úgy gondolod, hogy nekem ez fáj? Olvasd vissza a hsz. -eimet! Nekem az a tapasztalatom, hogy mindíg az a legnagyobb csirkefogászat, amiből kihagynak. A probléma pedig nem a magas ár, hanem az, hogy valószínűsíthető, hogy a magas ár által keletkező nyereség után nem lesz befizetve az adó. De, ez sem az én problémám, nem én játszom el a hattyú halálát azzal, hogy írok egy blogbejegyzést arról, hogy sajnos tehetetlen vagyok az ilyen hírdetőkkel szemben.

    Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

  • Hieronymus

    addikt

    LOGOUT blog

    válasz Somatom #289 üzenetére

    OK.

    Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

  • Dilikutya

    félisten

    válasz Somatom #289 üzenetére

    "Jelentem, nem értem. Ez egy komoly névtelen feljelentés volt... géppel írva."

    Mégis mi alapján jelentsen a PH?

    Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)

  • Somatom

    veterán

    válasz Dilikutya #291 üzenetére

    Gyanú alapján. Ez nem feljelentés, hanem bejelentés. A hivatalos rész már a NAV dolga.

    Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

  • Dilikutya

    félisten

    válasz Somatom #292 üzenetére

    És a gyanú mire alapozott? Pont a PH-nak, vagy bárkinek, aki nincs üzleti kapcsolatban az eladóval, mi alapja gyanút fogni, vádaskodni? Ez így tiszta Rákosi-rendszer.
    Azért egy bejelentéshez több kéne, mint gyanú. Ennyi erővel a szomszédomat is bejelenthetem, mert ugyan nem tudom, hogy kereskedne üzletszerűen, sose vettem tőle semmit, hogy ad-e számlát, de gyanakszom, meg amúgy se kedvelem.

    Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)

  • Somatom

    veterán

    válasz Dilikutya #293 üzenetére

    Vágom. Ha tiszta, akkor tiszta. De, akkor mi ez a bejegyzés, meg a sok nyafogás?

    Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

  • Dilikutya

    félisten

    válasz Somatom #294 üzenetére

    Valaki abban látott szabálytalanságot, hogy a 185 ezerbe kerülő Playstation 5-öt sokkal többért hirdetik. De ez nem törvénybe ütköző.
    Ha van olyan hülye, aki megveszi ennyiért, mert nem tud várni addig, amíg jut neki, az meg is érdemli, hogy lehúzzák.

    Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)

  • Somatom

    veterán

    válasz Dilikutya #295 üzenetére

    Akkor ez a tuti álláspont? Mert nekem úgy tűnt, hogy volt itt másmilyen is.
    Egyébként sztem sincs benne semmi szabálytalan. Eladja, kaszál, kötelességtudóan befizeti utána az adót, a NAV meg ezt köteldsségtudóan leellenőrzi. Hol itt a szabálytalanság?

    Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

  • iguana

    őstag

    válasz Somatom #296 üzenetére

    el tudod te azt képzelni, hogy egy itthoni, alkalmi nepper portékáját eladásra kínáló személy az eladás után realizált nyereség után befizet bármit is? :U

    14 pár márkás bokazokni. (fícsör:antistatic, 100% pamut, jól szellőző, húzva térdig ér)

  • Somatom

    veterán

    válasz iguana #297 üzenetére

    Azért van a NAV, hogy nekem ne kelljen képzelegnem.

    Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

  • Eztis_Aztis

    tag

    válasz Somatom #296 üzenetére

    A NAV tájékoztatása szerint ugyanis a magánszemélynek – kivéve, ha a bevételt egyéni vállalkozóként szerzi meg – nem keletkezik adóköteles jövedelme az értékesítés(ek)ből, HA AZ ÉV SORÁN AZ ÍGY SZERZETT BEVÉTELE NEM HALADJA MEG A 600 EZER FORINTOT.

    XY pedig beírja a bevallásba, hogy eladott egyet 390ezerért és nincs is befizetendő.

    Na már most, szerinted a NAV hogyan tudná ellenőrizni azt, hogy az XY felhasználó nevű tag hány darabot adott el? Sehogy. Miért? Mert elad egyet, aztán 5 perccel később kész az új account. Azzal is elad egyet. Az életben nem fogják ezeket kivizsgálni. Miért? Egy 400ezres gépen keletkezne 16% szja, amit a magánszemélynek be kéne fizetni. Szerinted a cirka 60000 Forintért majd lefolytatnak olyan nyomozást, hogy a PH adja ki az összes regisztrációt ami gyaníthatóan ugyanoda tartozik? Szarnak bele, több vele a munka, mint a nyereség. Továbbá, ha az illető nyilvános helyről regisztrál, akkor hogy találják meg? Sehogy. Ez teljes mértékben ellenőrizhetetlen.

  • Viktor0610

    MODERÁTOR

    válasz Eztis_Aztis #299 üzenetére

    Nem érted.
    Akkor is a PH a hibás, mert nem jelentgeti a delikvenseket a NAV-nak! :(((

    ;]

    Samsung Galaxy A54

Aktív témák