Új hozzászólás Aktív témák

  • guga

    Közösségépítő

    Ok, elismerem, hogy topon lenni nem mindig sikerül, volt felvezetés, kitárulkozás, ez volt az előző felkavaró 10 rész és az utolsó összefoglalóban inkább filozofáltam az előző 10 részt összefoglalva. Ha valakinek sikerül összehozni 10 részt, majd egy kiffulladt 11. részt filozófisra fabrikálva, légyszi jelentkezzen már :D
    Aztán megmérkőzünk őszinteség terén.

    Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

  • guga

    Közösségépítő

    válasz shaft72 #49 üzenetére

    Egyébként meg igazad van, ha az embert megkérdezik, akkor válaszoljon, tegnap kutyafuttában körmöltem, mert rohanásban voltam.

    10 + 1 írás, az utolsó volt a keret, amibe beillesztettem, patak sem mindenhol szalad, vannak csendesebb részek, ahol megnyugszik és lehiggad :D ki kell, hogy igazítsalak, a kapualjbafosás nem ebben a 10 részben volt, az egy másik sorozat (négyesfogat egyenként megszólítva, most pötyögöm a 4. részt és annak is lesz egy kerete.

    Számtech-es sztorikat ritkán írok, mert ez a munkám és az ügyfeleim olvassák a blogomat, akárhogy csűrném csavarnám és tenném át másik helyszínre, változtatnám meg a nemét, nevét és családi környezetét, magára ismerne, volt már ilyen :DDD nem vontak felelősségre szemrehányóan, mert kifejezetten imponált neki.

    Srácok köszi, lenne mit írni, de el kell telni egy kis időnek, mire bele merek vágni és le merem írni, hogy velük mi történt :D alapvetően semmi gond, de a nagyobbik fiam életében volt egy hatalmas törés, rúgott egy öngólt és ez kihatással volt az egész család életére, alkalmas időben megírom a lényegét.

    Pánikbetegségem köszöni jól van, nem veszek róla tudomást. A rohamok elmúltak, enyhe tünetek vannak, amik egyáltalán nem jelentkeznek, ha fizikailag leterhelem magam. Vagy van célom és azt kitartóan véghezviszem. Kora hajnalban járok az erdőre szemetet szedni és fát gyűjteni a tüzeléshez. Ezzel sikerül magam olyan szinten kifárasztani, hogy utána a pánikbetegségemnek már annyi ereje sem marad, hogy feltegye a kezét, jelentkezzen, hogy szeretnék bemutatkozni éppen melyik énem :DDD szerintem ez nem az én betegségem, rossz emberrel kezdett ki :DDD

    Bánk? Sajnos nem tudok indulatok nélkül fogalmazni, nagyon kevés emberrel tartok kapcsolatot s rájuk való tekintettel nem írom le részletesen, hogy mi történt 2011-ben és mi van készülőben. Az a baj, ha az ember leülne és na akkor vegyük sorra, az úgy hatna, mint küllők közé a seprűnyél. Volna mit leírnom részletesen. A zsiráfkodások túlsúlyba kerültek. De van elégtétel. Volt, hogy valaki lerobbant innen 30km-re, itt született Bánkon, nem a bánkiaktól kért segítséget, engem hívott. Idős bácsi is engem kért meg, hogy hordjam be neki a tüzelőt, mert ő már nem bírja, pedig bánki, ő is itt született, ilyen sztorikat tudnék mesélni. Egy idős egyedülálló néni segítséget kért tőlem, mondtam neki, hogy ehhez nem értek, de hívok egy srácot, az ért hozzá, bánki. Na hagyjon engem békiben ezekkel, nem állok velük szóba. Megcsináltam én, baromi nehéz volt 3 napig jártam oda, kaptunk tyúkot, tojást, stb, fejedelmi ellátást. Ez mind elégtétel, hogy nem ezt a belterjes, szerencsétlen buzi bandát keresik meg ilyenkor. Erre nem teszek ígéretet, hogy részletesen valaha is leírom. Kicsi falu, bármi történik sokkal nagyobb hangsúlyt kap a kelleténél, felnagyítódik minden apróság, nincs összetartó közösség, még ők maguk is klikkeskednek és megy a sunyiskodás, geciskedés és sugdolózás, rágalmazás. Jobb ezekből kimaradni, én megpróbáltam. Van néhány nagyon kedves és őszinte ember, akik itt szintén a sok baromság áldozatai lettek, vagy lesznek. Miattuk csöndben maradok :D

    A költözésünk tárgya, oka, csak részben a bánki blabla, szeretnénk tanyát venni a közelben és átállni önellátásra. Tudod, hétvégén az ember nyakonbasz egy tyúkot és kandikál ki a lába a nagyfazékból :D ez sokkal fontosabb ok, ahol most lakunk, csak macskát lehet tartani. Viszont nem vagyok kínai :DDD

    Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

  • shaft72

    tag

    válasz guga #52 üzenetére

    Lehet, hogy kevertem, mert esténként az írások frissülését várva, visszamenőleg elolvastam az egész Logoutos blogodat. (Még, hogy sokat írtál, néhány nap alatt felzabáltam az egészet :D) Pár ismétlés már innen tűnt fel, de nem vészes, szórakoztató :)

    Értem én mi a célod, egy jó kis tanyasi River Cottage, a globalizációt, a függést én is utálom. Jó lenne a Guga Cottage-ra lemenni, kicsit tenni-venni, majd bográcsozni, bontani két láda sört és ellenni, mindentől függetlenül. :)

    Örülök hogy jobban vagytok, drukkolok, hogy sikerüljenek a céljaid. :)

    Egy dolgot nem vágok még, mi lett a guga.hu-val?

  • guga

    Közösségépítő

    válasz shaft72 #53 üzenetére

    A www.guga.hu a nagyon kedves bánki emberek ténykedésének köszönhetően inkább off, megszűntem létezni :DDD

    Ha meglesz a guga cottage, akkor meghívlak egy láda sörre, s kettő lesz belőle.

    Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

Új hozzászólás Aktív témák