Új hozzászólás Aktív témák
-
ceia
őstag
Hmm nem a teló árára gondoltam, bár az is igaz, hogy nem vennék drágát. Végül 42.500-ért vettem Motorola Moto G3-mat. A kamera volt a lényeg, ebben 13MP van és nem valami vacak, mint ennyiért (sőt drágábban) a kínai csodákban, ez még jó is.
Én arra értettem, hogy a net nem lenne-e drága.. Ha néha neteznék is vele, ha már van, pl. ha valahol várakozni kell. De feltöltőkártyával gondolom az.
-
M@cika
őstag
Én nem vagyok telefonfüggő. Kb. 2 hete elhalálozott a microUSB port a telcsin és csak most pénteken tudtam elvinni a szervízbe, ahol pár nap alatt kicserélik, de csak pénteken (tehát 1 héttel a leadás után) tudok érte elmenni. És túléltem, hogy vissza kellett váltani a tesco gazdaságos alaptelcsire, amin a Net se jön be 1/4 órán belül. Útközben a rádiót szoktam belőni rajta aztán annyi. de én már öreg medve vagyok, a mai ovisok sokkal telcsifüggőbbek általában.
-
Penge_4
veterán
Én csak azért nem szeretem annyit nyomogatni, mert van egy olyan becsípődésem, hogy ha 50% alá megy az aksi akkor közeledik a világvége és az egyetlen kommunikációs csatornám megszűnik, ha lemerül. Na meg gettósabb helyen sem szeretem elővenni.
De akik állandóan a telefont basztatják azok 90%-a a Facebookot tolja. A többi meg vagy játszik, nagyon ritkán szoktam értelmesebbnek kinéző embereket látni akik olvasnak rajta.
-
BiP
nagyúr
Felesleges a módosítás, az eredeti "telefonjaikat használják" felvetés egyben tartalmazza azt is, hogy épp mire. Pl. facebookra, twitterre, instagramra, whatsappra, viberre, stb.stb használják. Felesleges is felsorolni, mert sűrű változik, mi épp a trendi, melyiken "történnek" a kihagyhatatlan dolgok. Akinek csak a fb meg a twitter jut eszébe, az már rég idejétmúlt
-
.DLL
veterán
Na én nem vagyok telefonfüggő, sokszor napokra a táskámban felejtem csak a gyenge telep jelzésre veszem elő.
Ami függőséget okoz az a net, és netfüggőségem az van. Mobilnet viszont nem mindig, így nem is szoktam hozzá.„Minél többet használják a résztvevők telefonjaikat, annál jobban félnek attól, hogy lemaradnak valamiről, amikor nincs a kezükben. Nehéz megmondani melyik az ok és melyik az okozat – azért használják többet a telefont, mert félnek attól, hogy lemaradnak valamiről; vagy olyan sokat használják, hogy ettől kezdenek el aggódni.”
Ez inkább a következőképpen módosítanám:
„Minél többet használják a résztvevők Facebook és Twitter szolgáltatásait, annál jobban félnek attól, hogy lemaradnak valamiről, amikor nincsenek rajta. Nehéz megmondani melyik az ok és melyik az okozat – azért használják többet ezeket az oldalakat, mert félnek attól, hogy lemaradnak valamiről; vagy olyan sokat használják, hogy ettől kezdenek el aggódni.”
-
arnyekxxx
veterán
1. okmányirodába előre foglalt időpontba megyek
2. ha valahol várkozok előveszem a telefont. Amig nem volt addig egy könyvet/újságot vittem magammal, vagy mp3lejáccót vagy valamit.Egyébként mit kellene csinálni ha valahol kell mondjuk fél órát várakozni? Bámulni a falat? Gyerekként nem az okostelefont lestem amikor az orvosnál várakoztunk hanem a falon olvastam a Makkmarci plakátokat, így tudom, hogy "akiokosakitanultnyersümölcsötmosatlanulsosemeszikhanemfogjavízcsapalattjólmegmossa". Az jobb vagy rosszabb cselekedet mint elolvasni pár oldal Rejtőt a telefonon vagy megnézni a zindexen, hogy kinek a .urvaanyát éppen?
-
válasz
Apollyon #159 üzenetére
Már 2003 táján az 500Ft-os korlátlan wap korszakban egy Nokia 3100-s, cseppet sem okos telóval egy általam írt wapos szövegszerkesztővel weboldalt szerkesztettem, írtam számtalan webes alkalmazást (pl. blogmotor, emailkliens, wapos chat/messenger) úgy, hogy egyáltalán nem volt számítógépem. Akkoriban senki nem figyelmeztetett, hogy pc nélkül ez lehetetlen.
-
válasz
Apollyon #155 üzenetére
Van egy routerem, hdd-vel, transmission-nel. A telefonon pedig remote transmission. Hanyattfekve, a kertben sörözgetve stb. a telóra letöltött t.r.ent fájl megy a remote appon keresztül a routeren futó kliensnek, ami tölti lefelé (majd seedeli is vissza
). A teló rezgéssel jelez, ha lejött - mondjuk - a film, én meg szintén telóról egy másik távirányítóval dlna-n elindítom a tv-n a lejátszást. Eközben a pc-t be se kapcsoltam. :p
Most meg buszon ülve írok, mert már unom nézni a szántóföldeket. Pc több km távolságban egy darab nincs. -
atike
nagyúr
válasz
Apollyon #155 üzenetére
Van otthon egy valamid, ami fizikailag torrentezik. Nas, szerver, router+hdd. A lényeg az, hogy ezt a valamit telefonról tudod managelni - torrenteket hozzáadni, fileokat mozgatni, az ami. Nem kell hozzá gép - csak a telefonról mindent meg tudsz csinálni. Nem hinném, hogy a fórumtárs arra gondolt, hogy telefonnal tölt le és seedel is...
-
válasz
Kékes525 #151 üzenetére
7-10colos tablettel már ki se szállok az ágyból, böngészni, youtubeozni, sorozatot nézni nagyrészt azzal szoktam. Géphez akkor ülök ha sokat kell írni(office, blog, komment, kisregényt akármit) vagy Team Fortress 2 miatt. Részben megszokás, részben ízlés, részben kényelem kérdése. Sokat ülni nem egészséges, meg az se mindegy, hogy forgó széken ülsz vagy a fotelodba süppedve. Nekem utóbbi sokkal kényelmesebb és azt nem tudom a gépemhez tolni meg nem is lenne kényelmes úgy ülve. Szóval rengeteg szempont van itt. Én elfogadom, hogy van akinek egérmozi a tablet is, a mobil meg főleg.
-
válasz
Kékes525 #147 üzenetére
Semmivel se lassabb a telefonomon emailt, fórumot, híreket olvasni! Hozzászólást írni talán nehezebb, de swipe-al majdnem olyan gyorsan írok, mint billentyűzettel. Nagyobb, bonyolult oldalakat, netbankot (java/flash miatt) persze kényszerből PC-n nézek.
Azonkívül fekve nehéz PC-zni, márpedig mivel ülőmunkát végzek, nem szeretek még szórakozás közben is görnyedni a gép fölé. Arról nem is beszélve, hogy helyhiány miatt 1 pc van, az is laptop, és sokszor más használja a gépet, munkára. még t.rr.ntezni is telefonról szoktam -
BiP
nagyúr
válasz
Kékes525 #145 üzenetére
Utcán vagy okmányirodában nehéz PC-vel mászkálni. Zónázó vonaton, metrón is macera PC-t vagy laptopot elővenni csak azért, hogy unatkozás helyett elolvass pár hírt.
És mily meglepő, még otthon is van olyan helyzet, amikor egyszerűbb mobilon megnézni, mint odamenni a géphez. (pedig vagy be van kapcsolva vagy 5mp alatt bekapcsol (gyors ssd előnyei
)
-
válasz
Kékes525 #145 üzenetére
Ez nettó hülyeség. PC-hez akkor ülök, ha dolgoznom kell. Tartalomfogyasztáshoz itthon is mobil eszközt használok, mert nekem kényelmesebb, gyorsabb. És házon kívül mit csináljak a függésemmel? És aki otthon sincs egész nap? Pont ez az okostelefonok feladata, nem a telefonálás.
-
Szerintem az emberek szimplán csak információfüggők, én is! És az unalomküszöb is sokkal alacsonyabb, mint régen. Emiatt elég szemét dolog az embereket hibáztatni, mivel a társadalom meg a média folyamatosan zúdítja az emberekre az információtengert. Ha ez vmi ingerszegény környezetben hirtelen megszűnik, érthető okokból ez ember ösztönösen pótolja a meglévő eszközeivel. Vagy ül és élvezi a csendet. Embere válogatja.
-
kisza25
félisten
válasz
Hieronymus #135 üzenetére
800000 alkoholista és 2500000 nagyivó van Magyarországon végül is ja az semmi
-
kpityu2
őstag
Valamivel el kell ütni az időt, az okostelefon kiválóan alkalmas az ilyesmire. Bámulják a falat?
-
válasz
idegen lény #4 üzenetére
Pont ezt akartam én is írni
Nokia (nem WF !) rajongó és gyűjtő vagyok. -
1tom
aktív tag
Én nagyon jól megvagyok a telefon babrálása nélkül is. De az tény, hogy sok embernek mar szinte hozzá van forradva a kezéhez.
-
Scrydhan
senior tag
válasz
fornettisuti #134 üzenetére
Ennyi,az hogy megnézzük az időt,jött-e egy üzenet,vagy elővesszük késöbb és facebook,instagram,kis snapchet stb nagyon nem ugyanaz.
-
Gyula84
veterán
[3.7%] Okmányirodába a titkárnőm vagy az alkalmazottam jár
-
válasz
janeszgol #107 üzenetére
Nem érdekes, csak értelmezni kell.
Az alkohol gyógyszernek tekintendő.
Ha az adagolási előírásokat megtartja a fogyasztó, a jótékony hatásai már jelentkeznek, a kártékonyak még nem.
Túladagolás esetén, a mellékhatások elnyomják a gyógyhatást.Azt érdemes hozzátenni, hogy az alkohol, a cukrok közé sorolandó.
Kártékony hatása nem csak az alkoholnak van, hanem az összes cukornak.Lassan nem az alkoholizmus okozza a legnagyobb gondot. A napi cukorfogyasztás sokszorosa az elfogadható mértéknek. A szervezetre gyakorolt káros hatása sokkal komplexebb az alkoholnál.
Persze a cukoristák tagadják a függőségüket.
-
fornettisuti
veterán
"A férfiak csak 21, míg a nők 57 másodpercet vártak."
A noknek a kezeben meg hatvanyozottan tovabb marad a keszulek... -
kevinium
aktív tag
Milyen kötözködő emberek járnak ide manapság, vagy csak megint front van
Hidd el semmi személyes, csak mindenki össze-vissza használja a napi rutint, a szokást és a függőséget. Ami utóbbiról én azt olvastam, hogy inkább lelki/mentális eredetű, hiszen a szorongó és a társadalomba nehezen -, vagy egyáltalán nem tudó - emberek lesznek túlnyomó részt függők. És amint sikeresen integrálják őket a társadalomba, megszűnik a szorongásuk, a függőségük "elmúlik", de legalábbis enyhül.
Kerestem rá a forrást, de nem találtam meg.
-
BiP
nagyúr
válasz
kevinium #129 üzenetére
A sport egyébként képes függőséget okozni. De ahogy említették, ez "jó fajta".
Azt mondják, ha valaki elkezd sportolni valamit rendszeresen, az első 2 héten ha átlendül az ember, utána már hiányzik, ha kimarad. (ergo ennyi kell, hogy kialakuljon a függőség). Meg lehet ezt tudományosan is magyarázni biztos, hogy mozgás közben endorfin szabadul fel, stb.Bár azért ismerek olyat, aki olyan szinten nyomja a sportot (pl. gyúrás), hogy neki minden nap ugyanakkor kell, nem lehet máskor. Megvan, hogy mikor mit eszik, és ettől nem tágít, tök rugalmatlan a napirendet illetően. Lehet ezt rendszerszeretőnek, tudatosságnak is hívni, de az én szememben inkább már függőség. (pedig nem versenysportol). De hát kinek mi a fontos vagy mire teszi fel az életét.
-
kisza25
félisten
válasz
kevinium #129 üzenetére
igen függők vagytok, de ez nem minden esetben jelent rosszat, értelem szerűen vannak jó és rossz szokások
Milyen kötözködő emberek járnak ide manapság, vagy csak megint front van
Dr. Zacher Gábor - Mindennapi függőségeink -
kevinium
aktív tag
a függőséget úgy szokták meghatározni, hogy ha minden nap csinálsz valamit és vágysz rá, alig várod, hogy megtehesd és rossz érzéssel tölt el, ha nem teheted meg, akkor függő vagy.
Ezzel a dumával besétálok egy elvonóra, hogy kerékpározás-függő vagyok... De jobb helyeken ezért megdicsérnének, hogy mekkora sportember vagyok, a te definíciód szerint meg le kéne szoknom róla...
Amúgy másik ismerősöm meg a futással van ugyanígy... Lehet párban megyünk.
-
kisza25
félisten
telefonálni nem lehet
janeszgol: a függőséget úgy szokták meghatározni, hogy ha minden nap csinálsz valamit és vágysz rá, alig várod, hogy megtehesd és rossz érzéssel tölt el, ha nem teheted meg, akkor függő vagy.
Aki ennek megfelelően minden nap este megiszik egy sört, már alkoholistának számít (ennek is ugye vannak fokozatai), ez így hülyén hangzik, de így van.
Vagy a reggeli kávé....
szóval szerinted nem függőség, pedig az, egy 15 évestől elveszed az okos telefonját, szerintem hirtelen nem is tudna mit kezdeni az így felszabadult szabadidejével -
kisza25
félisten
érkezési sorrendnél elmész fagyizni nem leszel előrébb
kelly416: van nélküle élet, de minek,
lehet élni röhögve, meg lehet élni hörögve, utálok várni és inkább neten falok tudományos és IT tartalmakat, mert szeretem, érdekel, tehát az unalmas várakozás helyett a kedvenc időtöltésemmel tudok foglalkozni,
vagy ne adj isten dolgozok -
BiP
nagyúr
Ha már függőség: Ez már kétséget kizáróan az:
https://itcafe.hu/hir/pokemon_go_japan_baleset.html -
Örni
senior tag
Itt ülök az SZTK-ban, 18-an vannak előttem. A 8-ik másodpercben vettem elő a telefont...
megírtam egy levelet, ránéztem a tőzsdére metatraderrel, most meg mobilarena.
Egy baj van: 36%-on van az akksi!!!! -
caprine
senior tag
válasz
orion1025 #115 üzenetére
Ezzel én is így vagyok, bár a zenehallgatásra időnként ráfanyalodok ha az utitársak témája, hangereje túl iritáló. Vagy csak bedugom a füles ha valaki nagyon erőltetné velem a beszédet, egyes nyugdíjasoknak szokása, engem meg baromira nem érdekel se az élettörténete se az unokái. Persze ilyenkor én vagyok az antiszociális és nem ők akik ráerőltetik magukat egy vadidegenre
Pedig az 4GB-os Asus Zenfonom van ami azért elég sok mindenre elég lehetne nyomni, de a 2048-nál tovább nem nagyon jutottam
.
-
Kleroo
veterán
Érdekes cikk lehetne, ha pontosabb lenne. Függésnek gondolom a telefont, sokan tényleg kényszeresen veszik elő. Amikor társaságban, társalgás közben valaki pár percenként felmegy FB-re, pörget egyet, hogy van-e valami izgi, az nekem már függés kategória. És nem is inkább telefon, inkább FB-FOMO.
Viszont ha én tudom hogy valahol 30percet fogok elcseszni az életemből, akkor a világ 8. csodája egy mai okosteló, amivel előre letudhatok teendőket, ezzel későbbi pihenésre fordítható időt, vagy csak szimplán szórakozom. Ahelyett hogy üljek, és nézzem a falat, vagy válaszolgassak egy néni kínos kérdéseire, vagy aggódjak hogy a másik szomszédom miért fészkelődik állandóan idegesen, vagy a velem szemben lévő túrja az orrát. Én főleg így emiatt a szavazás miatt lettem lelombozva, mert tipikusan félrevezető eredményt ad. 10ből kb 10 ember be fogja rá nyomni hogy kb azonnal előveszi. És le lehet hozni cikként hogy hiperfüggőek vagyunk.
Az én példám jobban felszínre hoznáa dolgot.
4haver öl egy étteremben és várják a kaját, beszélgetnek.
ekkore te
- azt se tudod hol a mobilod
-a zsebedben van, de nem veszed elő
-asztalra rakva állandóan nézegeted rajta az időt
-1-2percenként kényszeresen feloldod a képernyőt, nyomkodsz ezt-azt és lezárod
-amikor pont a többiek beszélgetnek, vagy akár ha veled, közben előkapod, és kényszer FB csekk.szerk: és vajon függés, hogy ha ki van írva rá egy szavazás, és van közünk a témában hozzá, akkor szavazunk? Én általában szavazok....de belegondolva...miért is? Minek? Itt most direkt nem szavaztam, mert értelmetlen/rossz kimenetelt szolgálhatja.
-
Akula
őstag
válasz
Dark Archon #108 üzenetére
+1
Én általában ki szoktam bírni egy percet is, de akkor már annyira zavar a csengőhang, hogy inkább felveszem...
-
atike
nagyúr
Érdekes felmérés, érdekes eredménnyel. A környezetemben lévő lányok/hölgyek szerintem kb 5-6 másodpercig bírnák...
És nem csak a lányomra és a feleségemre gondolok...
-
Kékes525
félisten
válasz
janeszgol #107 üzenetére
2-3 dl vörösbor a legegészségesebb. Az alkohol a HDL termelésének növekedésén keresztül hat pozitívan az érelmeszesedésre. Ha ennél jobban növelem az alkohol szintet, akkor csökken a HDL termelés és csökken az érelmeszesedésre kifejtett pozitív hatása is. Azaz nem egészen igaz az hogy az alkoholizmus véd az érelmeszesedés ellen.
-
A szavazás írójának javasolnám az időpont foglalást. Tudom, csak egy példa volt... de tényleg, aki zenét hallgat, az is függő? Nem is tudtam, hogy én meg akkor walkman függő voltam évekig, mert rohadtul untam a buszozást.
Az ember unatkozni nem szeret és ezt a rendelkezésére álló eszközzel oldja meg. Ezeket a remek kísérleteket WC-papírra kellene nyomtatni... addig se a telefonját csesztetné az ember üldögélés közben és a tanulmány is megkapná méltó jutalmát
-
janeszgol
félisten
válasz
Hieronymus #103 üzenetére
Czeizel Endre mondta, hogy az alkoholistáknak az erezetük teljesen tiszta. Igaz a belső szerveik tönkre mennek, de érelmeszesedésük, lerakódásuk nincs. Érdekes.
-
Kékes525
félisten
Magamat nem mondanám függőnek, de azért számomra is nélkülözhetetlen az okostelefonom, ami tulajdonképpen nem telefon, hanem hordozható mini számítógép.
-
atiss.1977
csendes tag
Üdv. Nekem munkából adódóan kell az okosteló, keveset vagyok az irodában, sokat terepen, céges email-ek jönnek, privát email-ek, dupla sim-es a teló, céges, privát, fotókat kell feltöltenem a rendszerre, egyszerúbb mint a digitális fényképezőt hurcolni... stb...
Az időt a karórámról tudom meg, facebookon fent vagyok, utálom, de azért nézegetem, bár inkább otthon, laptopról. Sajnos sokszor onnan tudom meg, hogy valakinek szülinapja vagy névnapja van... ez nem jó irány, de ez van... Viszont a messenger, viber nagyon jó, mert nem mindig akar az ember élőben beszélni, néha jobb egy-egy üzenet. Az sms már nagyon ritka.
Szóval meló után kevesebbet van a kezemben a teló, főleg csak akkor, ha hívás van, vagy üzenet. -
válasz
Demizson92 #100 üzenetére
Nem ennyire egyszerű.
Kis mennyiségben, minőségi és alacsony alkoholtartalmú italt fogyasztva pozitív hatásai vannak.
Csökkenti az érelmeszesedés és trombózis esélyét, mert csökkenti a véralvadás sebességét.
Enyhe nyugtató hatású.Ha valaki naponta másfél deciliter minőségi vörösbort iszik meg. Nem többet. hosszabb életre számolhat, mint az antialkoholisták. Ettől függetlenül, alkoholistának tekinthető, a szigorú szabályok szerint.
-
Alchemist
addikt
Butateló táskában kikapcsolva, várakozás közben lehet meditálni, relaxálni.
-
kevinium
aktív tag
válasz
Demizson92 #100 üzenetére
Így is úgy is kipisiled tőle az agyad, de én is szeretem! (Amúgy mennyiségtől függetlenül káros, csak legfeljebb nem érzed annak...)
-
Geffry
aktív tag
Én csak azért dobom be a két krajcárom mert abba táborba tartozok aki még azt sem tudja melyik oldalát kell simogatni egy ilyen sz@rnak. 10 éves telefonom van és azt is otthon felejtettem ma. De a világ érdekesmód tövábbfordult.
-
Ja, alkoholizmushoz: Én is hasonlót hallottam szakembertől: Nem a mennyiségtől, hanem a rendszerességtől számít valaki annak.
Alkoholizmus az, ha az alkohol negatív befolyással van az illető anyagi és társas viszonyaira, mennyiségtől függetlenül.
Sarkítva: egy pásztor kinn a mezőn napi liter pálinkát is beverhet, mert a munkáját nem befolyásolja (kutya összetereli a birkát), és a társas viszonyait se (a mezőn senki se zavar, ha részegen fetreng, az asszony meg nem látja, mert félévente jár haza). -
30z.Samu
félisten
válasz
szupermacs #92 üzenetére
Még...
-
Demizson92
aktív tag
Ma az Auchanban eszembejutott eme cikk..
40-es Hentes faszi a huspultban (volt vagy 1,5 mazsa), a vevoje pedig szinten 40es csavo.
Megkerdezi a hentes, hogy mit adhat csavokam elmondja majd eloveszi a telefont es nyomkodja..A hentes megszolal, hogy picit tobb lett, maradhat? Erre faszikam csak nyomkodja tovabb ezerrel a Samsung okosmobilt, a hentes nem kerdezte ujra, meg rakott ra vagy fel kilot majd becsomagolta es elkoszont -
kevinium
aktív tag
Ja, alkoholizmushoz: Én is hasonlót hallottam szakembertől: Nem a mennyiségtől, hanem a rendszerességtől számít valaki annak.
Öcsém is bejelölte annó iskolában a teszten, hogy rendszeresen fogyaszt alkoholt... Mert minden szilveszterkor kapott 1-1 kortyot kóstolónak és ő látta benne a rendszert...
(amúgy lehet, hogy kapott húsvétkor is.)
-
-
flash-
veterán
és ez baj?
-
BiP
nagyúr
válasz
janeszgol #77 üzenetére
"Akkor az utcán lévő zenehallgatás is az, mert kivonod magad a közegből."
Aki csak zenét hallgat, az legalább tud figyelni közben.
Nem azt várom, hogy mint régen a távolsági vonatokon, tök ismeretlenek nekiálljanak egymással trécselni, ismerkedni. Tőlem aztán hallgasson zenét. Nekem azzal van bajom, aki nem látja, nem veszi észre, mi zajlik körülötte.
Pl. bámulja a képernyőt, ezért botorkálva halad. Nem veszi észre a terhes kismamát, aki nem fér el tőle vagy nem tud leülni. Nem veszi észre, hogy szar helyre áll, nem tudnak tőle az emberek felszállni/leszállni. Nem veszi észre, hogy agyonnyom a táskájával,stb.Ja, alkoholizmushoz: Én is hasonlót hallottam szakembertől: Nem a mennyiségtől, hanem a rendszerességtől számít valaki annak.
Tehát ha valaki minden nap egy felessel indítja a reggelt (és szarul érzi magát, ha kimarad), akkor bizony annak számít, hiába nem egy oltári nagy mennyiségről beszélünk.
Vagy pl. Átlag József, ha este nincs vacsora sör nélkül, bizony ő is annak minősül a fenti elmélet szerint.(#81) Örni: Aki csak a szaros facebookot tudja bújni közben, azzal nem is érdemes komolyabban kezdeni
Ha meg már szemezni nem tudsz vele (mert azért egy üveges tekintet nem túl vonzó), viszont legalább (vigyázat, szexista rész jön: ) tudod úgy bámulni a mellét, hogy nem zavarja, hiszen észre sem veszi, meg senki sem látja, mert mindenki a telefonját bámulja"Láttam egy fickót a kávézóban. Se mobil, se laptop. Csak ült ott és itta a kávéját. Mint egy pszichopata..."
(#85) szupermacs: Hát ezt ki kellett gugliznom. Úgy látszik, nem vagyok elég trendi, hogy értsem az ilyen poénokat
-
Örni
senior tag
Ki mikor tudott utoljára szemezni egy lánnyal mondjuk buszon vagy várakozás közben? Bújják azt a sz@ros facebookot aztán elmegy mellettük az élet.
-
szupermacs
veterán
,,Okmányirodába mész, a sorszám kihúzása után látod, hogy még legalább 30 percet kell várni. Mikor nyúlsz az okostelefonodért?"
Azonnal, hogy megnézzem az időt. De egy ideig egyébként ülnék és nézném a sorszámok pörgését, hogy kb. mennyi időt kell ténylegesen várakoznom. És vizslatok, hátha van ismerős arc is. Vagy csak szimplán érdekes. Utána jöhet a telefon, ha a fentiek ki vannak zárva.
-
Feketelaszlo
senior tag
Nem, az internet-függőség valóban nem tragédia, az oksotelefonozás/internet szörfözés is csak n+1 tevékenység, ami dopamint termel és megnyugtatja az agyadat - mindamellett, hogy természetesen nagyon sok hasznos felhasználása létezik. A probléma az, hogy az emberek elfelejtik, hogy kell "egyedül lenni" a saját gondolataikkal, saját magukkal. Vagy a saját elménket már nem találjuk annyira érdekfeszítőnek (és hasznosnak), mint a zsebünkből elérhető végtelen tartalmakat? Sebaj, még mindig van lehetőség fellépni az Unalmas Emberek Showban
-
janeszgol
félisten
Akkor az utcán lévő zenehallgatás is az, mert kivonod magad a közegből. Az a baj, hogy a függőséggel, mint fogalommal dobálózunk (ne vedd magadra, mindenkinek szól), közben pedig egy nehezen meghatározható állapot.
Pl azt is hallottam pszichiátertől (nem nekem mondták), hogy aki reggel alkoholt iszik, tehát azzal indítja a napot, az alkesz. Hát nem tudom. És a te példád is tök jól passzol ehhez, hogy aki az utcán okos telefonozik (felszállás közben, séta közben) az függő, pedig nem biztos, hogy az.
Az a baj a cikkel, hogy "bedobunk egy szobába és mennyit bírsz ki telefonozás nélkül, amit rávetítünk mindenkire és mindenki életére". Tehát ez a teszt vagy mi egy nagy... kimondjam?De ez csak az én véleményem. Félre értés ne essék, voltam számítógépesjáték-függő. Durva korszak volt. (Igen kitaláltad, a WoW.
) Soha többet semmiben, de mégis az információtól "függök". Szeretek informálódni, természetesen leginkább a magam érdeklődési területén. De más kárára nem megy, erre figyelek.
-
BiP
nagyúr
válasz
janeszgol #74 üzenetére
Háááát, nem is tudom. Lehet, hogy sokkal később kezdődik csak el az "utána meg órákig nem" szakasz, de aki úgy száll be, hogy nyomkodja, az az én eddigi észrevételeim alapján egész úton nyomkodta tovább.
A függőség valami olyasmi, hogy az egyéb tevékenységek kárára megy. Na, ezek az emberek úgy szállnak fel, hogy nem is figyel, észre sem veszi, mi zajlik körülötte, a lassú botorkálással meg csak feltart mindenki mást.
Lehet, hogy nem függő, de akkor meg irgalmatlan szarul priorizál ill. rosszul időzít.
Legalábbis nekem tök fura, hogy arra a fél percre, 20 mp-re nem tudja elengedni, amíg felszáll, elfoglalja a helyét, esetleg közben talán észreveszi azt is, hogy útban van, stb. Ennyire nem lehet fontos az a messenger/facebook.(mert a többség azt nyomja) -
macilaci78
nagyúr
Nézd: van 30 perc meddő időd, ahol alapvetően azt várják el tőled, hogy viselkedj normálisan és légy csendben.
Tehát azzal mégsem játhatszt, ami veled egyidős, marad a telefon.
Ha meg úgyis tudod, hogy van rá időd, minek halogatnád? Felméred, hol a kijelző, hol kényelmes a rálátás és a várakozás, elfoglalod a helyet, pozíciót és elfoglalod magad.Ez nem függőség szerintem, én például előbb néztem meg múlt heti okmányirodás látogatásom alatt a céges levelezést, mint a Ph!-t.
-
ceia
őstag
Nincs smart telóm, éppen venni készülök, de csak a kamera miatt. De ha már lesz, talán használni fogom ilyen várakozásoknál, netezésre. Attól függ, mennyire drága. Még utána kell néznem. (feltöltőkártyásan) Nem fogok erre egy vagyont költeni, akkor inkább zenét hallgatok, vagy filmet nézek majd.
(#15) idegen lény Jah, meg okos népre.
(#43) Baskiria Hát még az előző, az milyen okos volt. Nekik még az ükunokák is abból élnek meg. -
pikszel
addikt
Ha várnom kell, azt nem szeretem, de akkor könyv, vagy könyvolvasó.
-
#56573440
törölt tag
"és utóbbi függőségnek nyilvánítása olyan mint alma meg körte..."
De furán írod hogy bullshit
"Milyen álomvilágba kerget a mobil?"
Eleve okafogyott a történet akkor, amikor egy könyv alapvető célja hogy a karakterekkel esetleg azonosulva beleéld magad a cselekménybe. Ott tényleg egy elképzelt világba csöppen a user.
Én pl azért veszem elő ha van akár öt üres percem valahol a telefont, mert jobban érdekel mi történt a világban pl IT téren, mint az előttem álló s&gge, najó ha indokolt azért az is le tud kötni
Cserébe azért viszonylag tudom követni a nem kicsit pörgő piacot.
A fő motívum alapvetően itt is úgy hangzik, hogy oké hogy előveszem a telefonomat, de mire használom... A kérdésre adott válasz hasznosságának megítélése meg megint véleményes, mert asszonyom szerint annyira se hasznos ha pl ph-t olvasok ilyenkor, mint ha fb-t pörgetnék.
-
30z.Samu
félisten
Nekem kb az életem része már a telefon. Ha nem vagyok gép előtt, akkor a telefonomon intézem, amit kell. Emlékeztetőket írok (Ha nincs eszed, legyen noteszed), ismerősökkel beszélgetek vagy épp híreket, cikkeket olvasok. De ha esetleg kicsit eltévednék valahol és nem vagyok biztos abban jó felé indultam el, akkor is tudok a telefonra támaszkodni. Játszani nem szoktam rajta, az megmaradt a PC reszortja.
-
BiP
nagyúr
válasz
fehér_ember #10 üzenetére
Ha lenne órád, az elején kényszernéznéd sokat, majd megszokod, hogy a kezeden van, és már csak akkor nézel rá, amikor érdekel, mennyi épp az idő.
Bár szerintem sorszámhúzás után (főleg, ha kiderül, hogy 30percet várni kell), akkor az ember automatikusan tudni szeretné, most épp mennyi az idő, mikor telik le a fél óra.
Bár szerintem a várakozásban ilyenkor az a legrosszabb, hogy nem is tudod mennyit kell várni. Megtudod, hogy 10-en vannak előtted, ez lehet 8 perc, fél óra vagy 1 óra is.Amúgy csalóka ez a teszt. Ma már az átlagember nem szeret várakozni. Ha tudja, hogy van x perc, ami semmittevéssel, várakozással telne, akkor már inkább előkapja az okostelót, és eltölti (számára) hasznosabban az időt. Nem feltétlenül függőség. Pl. én, ha fél órát kell várni (pedig tudok én sokat várni, meg bambulni, utaztam én haza rengetegszer vonaton 4,5 órákat okosteló korszak előtt) tuti fogok telefonozni, vagy kimegyek az okmányirodából, beugrom egy boltba,
de ha csak 5 perc, akkor nem veszem elő, inkább csak röhögök a sok telefonnyomkodó idiótánA függőség nem ott kezdődik, hogy a kieső időben elfoglalja magát az ember, hanem amikor gyaloglás, metróra, vonatra le/felszállás KÖZBEN sem tudja letenni.
Egyébként szintén vicces szituáció, amikor párok elmennek ruhát vásárolni. Barátnő/feleség/anyuka válogat a ruhák között, addig a fickók meg ülnek a váró részen telefont nyomkodva. Akár tömegesen. Vicces kívülről
(#53) wednesday: szerintem is.
Viszont a szorongás dolog sajnos valós. Sok elemzés van arról, hogy hogyan/miért viselkedünk facebookon, csevegőn.(#58) Kasya: olvasáskényszer nálam dettó.
De csak utazás közben. Gyaloglás közben max. zenehallgatás (az passzív), otthon meg nincs idő telefont nyomkodni, a gyerekkel foglalkozni 100x fontosabb.(#64) donmackó: Vagy amikor Messenger/viber/whatsapp etc. 2mp-enként ordítva csenget. Egy élmény úgy utazni/várakozni.
(#66) sutszi : babakocsis anyuka epic. Biztos nagyon fontos üzcsit kapott a barcsinőcsitől, de a gyerek meg pont le van sz*rva közben. Ha meg az úton elsodorja egy kocsi, úgyis csak a babakocsit viszi el, no problem.
-
Krill77
őstag
Olvasni? Térképre? Zenéhez? Játék? Minek??? Én simogatni szoktam, olyan aranyos.
-
kelly416
veterán
Akkor én szerencsésnek érzem magam. Ha lenne egy compact gép a zsebemben, nem hiányozna a telefon okos része. Mondjuk ha elindulok utazni és kell friss menetrend, ami nálam majdnem heti rendszerességű, vagy navigálni kell, vagy "csak" utána kell nézni valaminek neten, akkor hiányzik kicsit, de unaloműzés szempontjából egyáltalán nem érzem hiányát, pedig magamhoz képest sokat játszottam mostanában, ameddig el nem adtam az előzőt.
-
MrSealRD
veterán
Szerintem a statikus tartalom(újság) és a dinamikus tartalom(internet) szembeállítása és utóbbi függőségnek nyilvánítása olyan mint alma meg körte...
Milyen álomvilágba kerget a mobil? Hülyét kapok amikor öregasszonyok szólítanak meg ismeretlenül egy rendelőben és csak felidegesít. A stressz által okozott káros hatások talán jobbak mint kizárni a külvilág egy részét? Persze ezt lehetne még forgatni, de nem a várakozás közben információ frissítés a probléma, hanem az, hogy nap mint nap látok babakocsit tologató anyukákat amint a mobilt lesve 10-20 métert tesznek meg anélkül, hogy felnéznének miközben azt sem vette észre, hogy az úton ment át... Na ez a probléma inkább. -
donmackó
addikt
-
donmackó
addikt
Még jó hogy a legtöbb hivatalos helyen (apeh, bank...stb.) ki van írva hogy tilos a mobil használat az adott helyen. Én ehhez is tartom magam, és csak lesek hogy egyesek akkor is nyomkodják/simogatják a telójukat. Azokat el is kellene onnan zavarni. De ha a vonatra/buszra kell várni én is elütöm a telón az időt ha egyedül vagyok.
-
kelly416
veterán
Ja? El is felejtettem mondani, egy hete eladtam az okos telefonom és még mindig nincs utódja. Ez idő alatt kicsit többet ültem gép előtt, mint általában, mondjuk 5 perc helyett egy óra (amikor nem a lehetséges utódokat kerestem, mert azzal órák elmentek, most már csak a megbeszélt találkozóra várok, így radikálisan csökkent az idő), és túléltem eddig minden napot.
Amúgy ajánlom, próbáljátok ki, elő egy buta telót a fiókból egy-két hétre, okos teló eltesz, és láss csodát, van élet a telefon nélkül is.
Egyedül a fényképező hiányzik, már vagy 20-30 képet csináltam volna, kaptam a telefonért, ami (Samu B2100, nem igazán erről híres) erre nem alkalmas, így megmaradt a búrámban a kép.
-
Kasya
nagyúr
Telefonnal kelek, telefonnal fekszek. Ettol fuggetlenul nem kenyszercselekveskent veszem elo, hanem szimplan eszembe jut valami, amit el tudok intezni kozben. Legyen az munka vagy szabadido.
Mikor telefon nincs nalam, a konyvolvasot veszem elo. Ha az sincs, napilap/hetilap kell. De valamit mindig olvasnom kell...inkabb ez a kenyszercselekves reszemrol.
-
Keem1
veterán
Tévedés. Az amit te írsz, az olyan embereknél jöhet szóba, akiknek a családi, baráti társasága olyan. Nálam nincs tele baromságokkal a FB fal, mert megválogatom az ismerőseimet. A hozzám csak messziről köthető emberek meg alapból egy "hátsó sarokban" foglalnak helyet. Nem törlöm őket az esetleges kapcsolattartás lehetősége miatt, de semmit nem látok belőlük, nem jelennek meg.
Ellenben a minap felhívott egy ismerős, hogy megérkezett a baba. Ahelyett, hogy körbeküldte volna a képeket (20 embernek), feltette FB-ra és aki kíváncsi volt rá, megnézte (pl. én is). Így csak azt látom, ami érdekel engem.
Hidd el, akinek szar, bazári, közönséges vagy unalmas a közösségi fala, annak a valós élete is. És vica versa. -
Ha csak 10 vagy 15 perc a várakozási idő, akkor leülök és nézelődök, vagy töprengek valamin. Esetleg tanulok és itt bejöhet a képbe a telefon használat.
Ha biztosan tudnám, hogy fél óra - azaz több, mint 20 perc - a várakozási idő, akkor leugornék fagyizni, sétálni egyet. -
Béééla
őstag
Persze, kényszeresség és passzió között meg véletlenül sincs különbség. Végre nem 120*60-as a kijelző 1"-on, lehet filmet nézni. Ismerősöktől kapom egymás után a "mit nézz meg" listát, és napi 2 órám megy el a BKV-n.
a) nézem a faarcú utasokat
b) nézem ami szórakoztat
Vagy a hírek (ha már van mobilnet). És pont ma reggel voltam kormányablak-látogatóban. Előttem 16-an. Na VAJON optimistán bámultam a sorszám-monitort vagy sorozatot néztem? Ki lehet találniInkább ha kényszerességről beszélünk, azt kéne vizsgálni, minek írogatnak az emberek teljesen feleslegesen egymásnak, minek szelfizik az emberlánya a buszon, és egyéb, értelmetlen időtöltések.
-
csabi63
senior tag
Ha valahol várakoznom kell, olvasok. De a smart phone előtt is ezt tettem, ez csak egy eszköz hozzá. Egyébként nem érzek kényszert, hogy állandóan a telefonon lógjak. Vígan meglennék egy hülye telefonnal is, de a net banking miatt kell az okos.
-
wednesday
őstag
No igen, a függőség nem az, hogy a semmit tevés és unalom ellen tesz valamit az ember.
A függőség az mikor sok egyéb teendő háttérbe szorul egy rögeszmés cselekedett miatt. Például nem mész be az okmányirodába, vagy, ha bemész fel se nézel az ügyintézőre a telefonod képernyőjéből, úgy társalogsz stb.
Mondjuk az a része a cikken kérdekes, hogy sokan szorongást éreznek attól, hogy lemaradnak, valami "hihetetlen fontos" posztról az üzenőfalon.
-
Khelben
nagyúr
válasz
PrinceHerceg #49 üzenetére
Miért szomorú? Jobb lenne bámulni a falat 30 percig? Így legalább szórakozol, esetleg valami értelmes tevékenységet is folytatsz.
-
Khaal
őstag
Erről a témáról mindig Louis CK szavai jutnak eszembe: [link]
-
janeszgol
félisten
Hú, én sajnos ritkán használom az okostelót, inkább csak eseti jelleggel. Tehát ha hívnak vagy én hívok, ha gyorsan elolvasok itt pár cikket (de ha nem olvasnám a lapcsaládot, alig néznék valamit a neten), csinálok pár fotót. Pár könyv néha van rajta azért. Ennyi. Karórám van, nálam az alap.
Inkább birtokolni szeretem. Legyen azért, mert hasznos.Viszont azt sem nézem le, aki azon éli az életét. Függés? Mindenki függ valamitől és ez nem baj.
-
PrinceHerceg
őstag
Sajnos ez a szomorú valóság!
-
Ghoosty
őstag
Nem vagyok facebook tag és mobilnetem sincs. De pont ezért vettem okostelefont, hogy arra letölthessek játékokat, könyveket, filmet így ha várakoznom kell, akkor se unatkozzam. Tehát ha látom, hogy 5 percnél többet kell várnom, akkor már veszem is elő.
A függőségem, olyan erős, hogy megtapasztaltam nyaralás alatt, hogy 5 nap után még nem merül le. Utána már szólt, hogy csak 15% maradt így ráraktam töltőre. -
kmisi99
addikt
De most ezt olyan tragédiának mutatják be hogy így meg úgy kötődünk a telefonoz meg függőség meg ilyenek. Most nézzem a fehér falat vaaaagy, esetleg szórakozhatok e ehelyett. Ha mással együtt megyek akkor meg vele beszélgetek, akkor ha úgy nézzük akkor én szörnyű "ember" függő vagyok.
-
Ha van egy azonnal elérhető pótlék a mentális (ál)szükségletekre, akkor nem lehet megélni a hiányt. Bármilyen unalmas is a környezet, a mobil azonnal segít elütni az időt, és egy álomvilágba kerget, ahol mindig minden ott van, készen, melegen, mindig történik valami, mindig van izgalom. Egy gombnyomás és ott van egy másik, kellemes, evilági nyűgöktől mentes tudatállapot, amit nem ezért hívtál le, mert éppen arra volt szükséged, hanem mert unatkozol. Pótlék. Terelés. Drog, ha úgy tetszik.
A könyv, zene, újság más, mert a tartalma nem változik, nem tudsz ráfrissíteni, hogy történt-e valami a világban. Elolvasod-meghallgatod, feldolgozod, de nincs frissítés, ugyanott vár ahol abbahagytad.
A beszélgetés is más, mert az szociábilis. -
kelly416
veterán
válasz
DarkChild #30 üzenetére
Egyedül a facebook az, ami nekem meg van ezek közül, semmilyen más közösségit nem nyomok. Ha nem készülnénk legénybúcsúra, talán hetente egyszer végig görgetném a kezdőlapomat, amin olyankor van vagy 20 bejegyzés, amiből talán kettő érdekel. Az ismerőseim (200 körül) közül asszem négynek van beállítva a követése, a többit tiltottam.
De ha egy nap eltelik anélkül, hogy megnézzem a topviccek.hu-t vagy a napiszart, már másnap érzem a hiányát.Ha nem lenne ez a lapcsalád és a hozzájuk tartozó fórumok, szerintem kb. csak és kizárólag viberes és messengeres kommunikációra használnám az okos telefon netes előnyeit, amúgy max. játszanék rajta valami bugyutát, pl. supaplex, mert az nekem gyerekkoromban is nagy kedvenc volt. De ha össze adnám, mennyit töltök ezen lapcsalád közelében naponta, én is elborzadnék magamtól.
-
User64476
őstag
válasz
idegen lény #15 üzenetére
Okosnak okos a mostani is, már a dédunokák is megélnek abból amit összeloptak.
-
trufa12
addikt
válasz
Feketelaszlo #36 üzenetére
Manapság már minden további nélkül . Főleg hogy eladni sem lehet már cukorka árban sem .
-
#56573440
törölt tag
Információ függés van nem telefon... Az viszont a kezdetek óta, csak az eszköz változott...ahogy az újság se nyirta ki a társas kapcsolatokat és az emberiséget, úgy ezzel sincs semmi baj olvasatomban. Régen is ütött el lovaskocsi olvasgató balféket, vagy evett meg vadállat beszélgető ősembert. A fiatalabb generáció viszonyulása az eszközökhöz meg minden korban probléma volt, kinövik.
-
ttt1
őstag
Nem tudom a FB miért nagy szám. Én meló után otthon végiggörgetem megszokásból, de pl ha elmegyek nyaralni vagy valamiért elfelejtem a napi rutint és 2 3 napig nem nézek rá akkor sem érzem magam frusztráltnak. A telefon azért van, hogy használjam. Várakozási idő elütéséhez biztos használom/nám, játék vagy hírolvasáshoz, hiszen van rajta mobilnet ha már okostelefon. De a mai napig a billentyűzetes NokiaE52 is megvan és használom telefonálásra azt is. Lassan az lesz a kuriózum
-
Ha valakit sorszám hozás közben hívnak fel, előbb a telefont veszi fel, mint hogy a számot vegye el...
-
Feketelaszlo
senior tag
-
Hmm ma este megallt a telefonom es a bt headsettel igy nem tudtam zenet hallgatni.
Nem emleksem, mikor volt utoljara, hogy zene nelkul tekertem, pedig csak a jobb oldali fulembe van bedugva ilyenkor.
Ha kilepek a lakasbol, instant inditom a zenet, a leaprobb varakozasnal is rogton elkezdek olvasgatni.
Amikor volt ra alkalmam, hordtam magammal keresztrejtvenyt, de az meg hamar elfogy -
kakuk.tamas
addikt
válasz
DarkChild #30 üzenetére
Szintúgy, vagyok, mint Te. Nekem a falam full üres, semmit se írok/teszek ki. Kapcsolat tartásra használom, Messengeren szoktam beszélni a családdal, de inkább felhívom őket, úgy 'személyesebb'. A newsfeed-emen meg azok az oldalak jelennek meg, amiket betetszikeltem. Én ilyen rss feednek használom a facebook-ot...
-
kakuk.tamas
addikt
válasz
idegen lény #22 üzenetére
Elegánsan lecsapta
Vajon kiknek van innen titkárnője?
-
#90933760
törölt tag
Az utolsót "Ahogy betéptem, már be volt kapcsolva"-nak olvastam, úgyhogy be is jelöltem.
-
Lenry
félisten
Az eredményekkel kapcsolatban Jens Binder, a Nottingham Trent Egyetem kutatója megjegyezte: „A kísérlet azt sugallja, hogy az emberek
...mindig is utáltak várakozni és végre van valamijük, amivel el tudják ütni az időt.
-
DarkChild
senior tag
Tavaly év végén megpróbáltam összeadni, hogy egy nap mennyit lógok a közösségi oldalakon és elég elborzasztó érték jött ki (több óra naponta
). Meg is fogadtam, hogy 2016-ban hanyagolom az FB-t, Instagramot, stb. Az elején elég nehéz volt türtőztetni magam, de mivel amúgy is viszonylag szűk a közvetlen baráti köröm és akikkel napi kapcsolatban vagyok, szintén nem nagy Facebookosok, így 1-2 hét alatt teljesen sikerült leszokni az állandó üzenőfal bámulásról. Február óta talán négyszer léptem be FB-re, már egyáltalán nem is hiányzik (nem azt nézem napi 2-3 órán keresztül, hogy azok az emberek, akikkel évek óta nem is találkoztam személyesen éppen merre járnak a világban, vagy mit esznek
).
A mobilt meg max. akkor veszem ki a zsebemből, ha csörög, vagy ha át akarom olvasni a friss híreket. Jó így
(Attól meg egyenesen agyf*szt kapok, mikor azt látom, hogy a csaj ismerőseim megállás nélkül az FB news feedet görgetik fel-le a telójukon, nehogy már lemaradjanak egy barinő-selfieről. Érdekes mód a férfi ismerőseimre nem igazán jellemző ez a szokás, szóval a cikkben hivatkozott tanulmánytól eltérően én inkább a lányokat látom mobil - és persze FB - függőknek.) -
Peter13
senior tag
Szerintem egy csomó esetben nincs kényszer, egyszerűen lehetőség van. Az én esetemben: ha (!) nálam van a telefonom (mert nem mindig van ez így), és ha (!) van kedvem olvasatgni (nem feltétlenül internetet, mert van rajta kb 140 könyv is), vagy ha(!) van kedvem zenét hallgatni (és nálam van a fejhallgató, mert az sem automatikus), akkor előveszem a telefont. Ha nincs, akkor meg nem. Ilyen egyszerű. Nincs kényszer, nem kezd el a kezem remegni ha nincs nálam a telefon, és főleg nem aggódok olyan hülyeségen mint FOMO.
Ha már kényszeresség, nekem inkább a kutatók kényszeressége tűnik ki ebből az egészből: kétségbeesetten próbálnak valami nagyon korszalkotót megállapítani valamiről, amiben semmi különös nincs; régen újság és könyv volt (esetleg jobb helyeken TV), most az IS meg telefon/tablet/laptop IS...nincs hatalmas forradalom, bővülés van. Ennyi. Persze ez nem olyan hangzatos...
(de biztos van olyan is aki tényleg függő, hogy milyen arányban, az lehet kérdés vagy vita tárgya)
-
M@cika
őstag
Teljesen egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy minek unják halálra magukat, mikor ott a teló. lehet rajta egy csomó dolgot csinálni, amiket leírtatok.
(Mellesleg előre időpontot foglalok az okmányirodába a kötelező ügyfélkapun keresztül szóval a többórás várakozás kizárt.) -
válasz
#42308056 #23 üzenetére
Miért akarod kivonni magad a várakoztatás nevelő és kondicionáló hatása alól?
A nemzetközi postaszövetség átlagosan 10 perces várakoztatási időt ír el.
Amelyik ország vagy postahivatal nem teljesíti ezt a kvótát azt kiátkozzák.Finomabb helyeken időpont cetlit kell beszerezni az automatából. A megadott időpontban lehet majd sorszámot húzni. (Méghogy nem ismerik az emberek, az indirekt, indexszelt címzést.)
A mintapolgár leül, ha felszabadul egy hely. Majd mozdulatlanul várakozik. Nem beszél, nem köhög, nem röhög. Az automatához elmehet. Úgy is üres már kettő napja. De ez csak a pénzbedobás után fog kiderülni. Sajnos ez a fajta nem adja vissza a pénzt. Viszont sorszámot tud adni, a reklamáció ügyintézéséhez.
Esetleg bejelentkezel a polgármesterhez, valamely számodra fontos ügyben. A megadott időpontban pontosan érkezel. A titkárnő közli, sajnos 20 percet kell várakoznod. Majd két és fél óra múlva tudod meg, ma már nem tud fogadni téged a polgármester. A következő szabad időpont 2019 január elseje. Szerencséd van. Erre a napra még nem jelentkezett be senki, Szabadon választhatsz időpontot
Okostelefonnal ez még elviselhető. Okostelefon nélkül, egy kis szerencsével, már 2018-ban szabadulsz, a letöltendő büntetésből. (Na ugye, hogy nem fair az okos eszközök használata.) -
SzaboZE
addikt
Minden ember utál várakozni, 20 éve az újságot vette elő az ember...Akkor ők is függők? Akkor mérjük le azt is, hogy monjduk egy rally versenyen, ha éppen nem jön abba a kanyarba egy autó, hányan mobilozgatnak inkább?
Nem az összes a nyakát nyújtogatja, hogy mikor jön valaki?
-
#42308056
törölt tag
Ez egy hülyeség. Ha 30 percet kell várnom, hogy telik gyorsabban az idő? Ha bámulom a falat, vagy ha elpötyörészek valami hülye játékkal a telefonomon? Nem függő vagyok, csak utálok várakozni.
-
idegen lény
addikt
válasz
BlackPriest #16 üzenetére
Jah..., akkor még tudtak olvasni az emberek.
UnA
Nem egészen erre gondoltam. -
kelly416
veterán
Kérdezem én illő tisztelettel, ha egyszer a sors úgy hozza, hogy sorba kell állnom valahol, mi a francért várjak úgy, hogy közben nézem a falról lepergő vakolatot, vagy a dagi nénit otthonkában? Miért nem olvashatok cikket, láthatom el topikgazda teendőimet, nézhetek tesztet, vagy akár csak simán játszom valamivel, amit bármikor le lehet tenni? Nem, köszönöm, nem vagyok megbolondulva, hogy zsebemben az unalom elűzésének forrásával nézzek ki a fejemből, mint egy zombi. Ha van min elmélkednem, természetesen gondolkodom (telefonnyomkodás közben is akár), de ha nincs fontosabb teendőm, nem csorgatom a nyálam bambán.
-
válasz
fehér_ember #10 üzenetére
És hány emberrel fordul elő az, hogy előveszi a telefont, megnézi az időt, aztán a következő pillanatban már nem emlékszik rá?
Viccesek ezek a régen minden jobb volt témák.
Persze, muszáj volt megjegyezni az otthoni telefonszámot, mert nem volt mobilom, ami megjegyezte helyettem. Valóban emlékszem a mai napig rá. Az agyamat meg igyekszem más dolgokkal edzésben tartani. Napi szinten kell összeadnom értékeket excelben, de amikor csak tehetem fejben számolok, csak hogy ne sorvadjak el.. -
Keem1
veterán
Rögtön, ahogy beléptem. Miért? Mert addig elütöm az időt. Szórakozom (zene), olvasgatok (ebook), dolgozom (e-mail) vagy megbeszélem az asszonnyal az esti vacsit. Ülhetnék unatkozva, de miért, ha hasznosan is telhet az idő.
-
Rodi 4.80
senior tag
Én úgy oldottam meg a nyomogatás elhanyagolását, hogy egy félokos-nem érintős telefon van nálam és egy 4G-s tablet a táskámban. Csak akkor veszem elő a tabot ha nagyon kell, miközben arról hallgatom a zenét/rádiót egy bluetooth fülhallgatóval. Vettem egy 10e Ft-os órát ami jelzi ha emailem jött vagy ilyesmi.
Oké, fácse meszendzsert nem használok, nem vagyok kíváncsi az "ismerősök" bélmozgására... Így simán elvagyok -
válasz
idegen lény #15 üzenetére
Tessék: Smart Steering Wheel
-
BlackPriest
őstag
20 éve meg ha egy könyv volt nálad és bezártak egy szobába, 1 perc után könyvhöz nyúltál. függés?
-
Nagytoll
senior tag
Én inkább a környezetet tartom meghatározónak mint az időt. Ha teli van a várakozós pad "ijesztő" emberekkel akkor inkább beülök a sarokba és még sem mozdulok 30 percig. Mondjuk én egy üres szobában egy székhez kötve is ellennék, szeretek csak úgy barangolni a gondolataimban.
-
"Okmányirodába mész, a sorszám kihúzása után látod, hogy még legalább 30 percet kell várni. Mikor nyúlsz az okostelefonodért?"
You mean "kormányablak"? -
villamos
őstag
válasz
idegen lény #4 üzenetére
Én is sokáig így voltam vele, úgy gondoltam, hogy nekem semmi szükségem ilyesmire, teljesen elvoltam a sima telefonnal. Aztán egyszer csak lett egy, és van egy két dolog ami miatt tényleg hasznosnak gondolom már.
Például sokkal jobban meg tudom tervezni az utazásaimat, amikor-ide oda járkálok a városban. Tudom hogy mikor, hová, milyen busz jön, stb. Valós időben lehet követni a járműveket, mikor merre jár az adott jármű, amelyre épp várok.
Más: előfordul a munkahelyemen olyan munkafolyamat, amikor semmi más dolgom nincs azon kívül, hogy épp egy adott helyen jelen legyek. A külső vállalkozó teszi a dolgát, tudja mit csinál. Nézni valakit ahogy éppen mondjuk vakol, vagy klímát takarít, órákon keresztül nem egy felemelő élmény. Előkapom a telefont, elolvasom az aktuális híreket, vagy talán egy könyvet pl. -
Armahun
addikt
Okmányirodába menetel előtt nyúlok a telefonomhoz amikor időpontot foglakok, hogy ne ott keljen bizonytalanra várni.
Általában nem szoktam babrálni a telefont ha várnom kell, szívesebben figyelem a körülöttem lévő embereket.
-
MrSealRD
veterán
Ez így pontatlan és manipulatív. Nincs órám. Megnézem a telefonon az időt...ettől már függő vagyok, ha utána 30 percig rá se nézek?!
-
válasz
idegen lény #4 üzenetére
Én nem bírnék meglenni nélküle de nem a telefonálás, sms miatt hanem mert kvázi zsebemben van az internet, játékkonzol stb.
-
idegen lény
addikt
Sosem volt okostelefonom, és nincs is rá szükségem. Remekül el vagyok nélküle. Lesznek majd okostelefon-elvonókúrák?
-
Szerintem félrevezető az ilyen tanulmány, mert nincs olyan, hogy okosteló használat, hanem lehet:
- könyvolvasás
- újságolvasás
- zenehallgatás
- telefonálás
- csetelés
- játék
- stb, stbSzóval ezerféle dolog, és ezekből lehetne választani, hogy ezek közül melyik kényszeres...
-
kovsol
titán
Eleve úgy megyek be az okmányirodába, hogy zenét hallgatok a telefonon
Új hozzászólás Aktív témák
it A nők később nyúlnak telefonjaik után, mint a férfiak, de senki se bírja egy percnél tovább. Kényszeres viselkedés, melyet a félelem mellett a megszokás is táplál. Új végtag.
- Last Epoch
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- Redmi Note 12 Pro - nem tolták túl
- Tesla topik
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Építő/felújító topik
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Honor Magic V3 - mágikus realizmus
- További aktív témák...
- HP EliteBook 745 G6 Ryzen 5 Pro 3500u / FHD IPS / 8Gb DDR4 /256 SSD / Win11 /
- ÚJ MSI Core I5 13400 Gamer MAX PC 10X4.0GHz 32Gb DDR4 512GB NVME SSD GTX 1660 SUPER 6GB DDR6 2ÉV GAR
- HP Z440 Workstation Munka+játék PC 6X4.0GHz 32GB DDR4 512GB SSD QUADRO M2000 4GB DDR5 WIN11 1ÉV GAR!
- GIGABYTE GeForce 3080 VISION OC 10G
- ÚJ 4K CORE I5 14600KF SSD Gamer Erőmű PC 32Gb DDR5 6000 1.0TB SSD EVGA RTX 3080 10GB DDR6 2ÉV GAR
- HP DL380 G9 24x SFF: 2x Intel Xeon E5-2650 v4, 128GB - 1,5TB DDR4 ECC, P440 2GB, ÁFÁs
- HP DL380 G9: 2x Intel Xeon E5-2680 v3 (24/48mag) 64GB - 1,5TB DDR4 SM RAM, 8x SFF, P440 2GB, ÁFÁs
- Samsung 226BW 22"
- LSI (Fujitsu) SAS3008 / 9300-8i / HBA / SAS3 12Gbps / SATA3 / IT Mode-ra flashelve / ZFS / kábel
- Intel Xeon Silver / Gold: 4110 / 4114 / 4116 / 5118 / 6138
- Azonnali készpénzes AMD Radeon RX 6000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RTX 4070Ti Super GAMER PC termékbeszámítás
- Asus TUF Gaming F16 (2024) FX607JV Grey - 16" - és Lenovo Legion Slim 5 RYZEN 7 8845HS
- Bowers/Wilkins Px7 S2 fejhallgatók
- BESZÁMÍTÁS! GIGABYTE X570 AORUS ULTRA alaplap garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest