Új hozzászólás Aktív témák

  • Tigerclaw

    nagyúr

    Az egyik nagy baj az, hogy kevés IT szakember, még kevesebb pénzügyi szakember és még kevesebb jogász látja át, tudja felmérni a kryptovaluta előnyeit, hátrányait, lehetséges hatását az összes piaci szereplőre. Sőt ugye olyan zsenikre lenne szükség, akik mindhárom területen kiemelkedően jók. Több Nobel díjas közgazdászra, akik egyben veterán jogászok és Linus Torvalds szintű programozók is. Ja és persze pénzügyileg nem érdekeltek se mellette, sem ellene.

    A másik probléma, hogy ha így megy, a nem túl távoli jövőben a föld energiatermelésének a nagyobb részét a kryptobányászok használják majd fel, ami egyszerűen őrület. Már a jelenlegi áramigényük is bődületesen sok. Ez kb. olyan mintha direkt elkezdenénk elégetni az összes szenet és fát, kivennénk minden autóból a katalizátort, hogy felgyorsítsuk a globális felmelegedést, csak azért hogy ne kelljen sehol sem fűteni télen sem.

    Olyan dolgora pazaroljuk az erőforrásainkat, aminek léteznie sem kellene.

    Az meg nagyon buta érv, hogy ha nem ők, akkor majd Kína megcsinálja. Ha az USA-ban betiltják a libra-t, be tudják tiltani a többit is.

    Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.

Új hozzászólás Aktív témák