Hirdetés

  • bambano

    titán

    több tüntetés, nemzetközi felháborodás, stb. volt a ceu és az mta ügyében is. szerinted mit dekódoltak ki belőle a kormányban? vagy kövér laca pont a napokban nyilatkozta, hogy tojnak rá, mit mond a világ, lesz közigazgatási bíróság.

    nagyjából két esetre emlékszem, amikor komoly üzenet volt az elmúlt sok évben: az internet adó és a vasárnapi boltbezárás. emellett fel tudok sorolni egy kilométeres listát, amin "komoly" üzenetek voltak, és semmiféle érdemi hatást nem váltottak ki.

    a komoly üzenet elengedhetetlen ismérve, hogy hatást vált ki, ami túlmutat azon, hogy fulladoznak a röhögéstől.

    másrészt meg küldjél már komoly üzenetet úgy, hogy Lajosunkat áthajítja a palánkon egy csengeri nő egy piramisjátékkal vagy csalással, amiről megy a médiában a kampány, és utána Lajosunk simán és fölényesen nyeri a körzetét. Ez mondjuk az én személyes tragédiám is, és árnyalhatja a választásról alkotott véleményemet, hogy abban a választókörzetben kell szavaznom, ahol Lajosunk indul, és ahol jól láthatóan a választók lényegesen több, mint a fele idióta, mint egy pár rendőrcsizma.

    Menjél már el szavazni úgy, hogy a választék Lajos, egy mszp-s nő meg az lmp és a momentum által támogatott jobbikos. hát nem, ebbe a társaságba nem akarok belekeveredni semmilyen szinten.

    lezso6 szerint a user: rossz számtech karmája van | @netik: There is no Internet of Things. There are only many unpatched, vulnerable small computers on the Internet.