Új hozzászólás Aktív témák

  • haromegesz14

    aktív tag

    Számomra az volt mindig is a legérdekesebb, amikor látom a sportolókat (nagy részt focistákat), hogy milyen erőnlétük van amellett, hogy cigarettáznak, bezzeg az Én teljesítményem jóval alacsonyabb szinten volt, pedig nem is pöfékeltem . Felnőtt kor közelébe érve kezdett részévé válni az életemnek a cigaretta, nem sokat szívtam, de rendszeresen. Mellette újra elkezdtem sportolni hobbi szinten, azonnal megfordult a fejembe a füstölés elhagyása, de az a heti pár alkalom amikor rágyújtottam, az nekem úgy érzem kellett is, mint valami rituálé. Társaság miatt ritkán gyújtottam rá, jobb szerettem egymagamban, nyugodtan, ülve, lepihenve, elgondolkozva károsítani az egészségem. Egyik este jött rám, hogy a szervezetemnek már kellett a nikotin, de nem gyújtottam rá, majd alig tudtam elaludni az éjszaka. Másnap már úgy voltam vele, hogy semmi több cigaretta, persze 1-2 kivétel akadt. Szilveszter óta semmi füst, szórakozó helyekre betérve pedig hálát adok a dohányzással kapcsolatba hozott rendelettel :U

    10 féle ember létezik, aki ismeri a bináris számrendszert, és aki nem!

Új hozzászólás Aktív témák