Hirdetés

Hozzászólok Aktív témák

  • azbest

    nagyúr

    "valóban gond az, hogy a szektorban megtermelt hozzáadott érték háromnegyedét külföldi vállalatok, multinacionális cégek állítják elő, mivel ez nagy kitettséget jelent. "

    Ez nem csoda. A legtöbb magyar cég, akik magyar piacra termelnek/szolgáltatnak, azok túl csórók ahhoz, hogy komoly pénzt költsenek IT területekkel kapcsolatos fejlesztésekre. Így a multi és a multi cégek alvállalkozói azok, akik a legtöbb pénzt hozzák, mert ők is főleg külföldre dolgoznak. Ha magyar gazdaság kiszámíthatób lesz, a vásárlóerő magasabb lesz, akkor az itthoni piacon is lesz igény létszükségleten felüli fejlesztésekre.

    „Megjegyzem az is a versenyképesség ellen hat, hogy emeljük a minimálbért, miközben a termelékenységünk nem nő.” Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem a munkamorállal van baj, hanem a termelésirányítás és a technológiai felkészültség elmaradottsága okozza, hogy Magyarországon a termelékenység harmada a nyugatinak.

    Részben igaz, hogy elmaradottabb a technika. De ez azért is van, amit előtte írtam, mert csórók a magyar cégek. Viszont a termelékenységet pénzben, a gdp arányában mérik általában. A munkával bőven ellátott magyar cégeknél is gyakori lehet, hogy itt termelnek, de a termék eladását külföldi cégből végzik. Ez nem csak multi, hanem akár szín magyar cég is lehet, akik adóoptimalizálás miatt nem itthon realizálják a hasznot. Szóval a GDP ilyen szempontból nagyon félrevezető: a termelő cég nem piaci, hanem bekerülési áron adja tovább a terméket az anyacégnek, így itthon csak annyi bevételt és profitot realizálnak, ami a fizetésekkel és költségekkel együtt 0 környkére jön ki végül. Ez sok grafikonon is látszi, amikor a fix költségeket levéve kijön, hogy 1:1 összefüggés van a gdp és a fizetés mértéke közt. Sokszor azt mondják, hogy hát azért, mert a GDP-től függ a fizetés. Pedig pont fordítva: a GDP-be az kerül be, amit itthon realizálnak bevételt, ami csak annyi, hogy a béreket és költségeket fedezze. Akár kisebb, akár nagyobb a fizetés, akkor is 0ára hozzák ki, hogy ne kelljen sokat adózni itt. Nem véletlen, hogy van amolyan elvárt adó a multik felé, amit egy kézzelfogahatlan érték, amit a hatóságok találnak ki, hogy annyiért cserében elnézik az adóoptimalizálást. Magyarul az adópotimalizáló cégek tudhatnak többet fizetni. Az igazi vesztesek persze a csóró magyarokból megélni próbáló csóró magyar cégek ennek is. De azok eleve életképtelenek, csak vegetálnak a legalitás határait feszegetve.

Hozzászólok Aktív témák