Új hozzászólás Aktív témák

  • BiP

    nagyúr

    Azt hadd kérjem, hogy ne mossuk össze a ki tud biológiailag szoptatni, a ki neveli a gyereket, kinek van felelőssége, és ki csinálja a házimunkát.
    Ebből egyedül az első, amit csak a nő tud megcsinálni (tápszeres gyereknél már ez sincs az anyához kötve), minden más közös, ne varrjuk már a nő nyakába, kérem.

    Aki politikai nézetek miatt jár koncertre, az meg is érdemli. Más kérdés, hogy az ember valóban többnyire olyan koncertre jár - már ahol számít a szöveg, tartalom - akinek a a világnézetével többé-kevésbé azonosulni tud, de politikai nézetek miatt szerintem gáz.

    Nekem továbbra is az a bajom, hogy hogy mondta, amit mondott.
    Kövér és Ákos is, ha óhajtó módban szeretnék közölni a mondandójukat, ha a vágyaikat fogalmazzák meg, hogy de jó lenne, ha több nő vállalna gyereket, ha több nő érezné az anyaságot kiteljesedésnek, (amivel tökéletesen egyet tudok érteni) stb. akkor MONDJÁK AZT bmeg. 2 ember, aki a szavakból él, bírjon már értelemesen fogalmazni, és azt mondani, amit gondol, ne a fórumozóknak, a híveiknek kelljen megvédeni a mondandóját.
    Emiatt viszont úgy kell véljem, hogy azt gondolta, amit mondott. Ami viszont nem szép. Legalábbis én, (aki amúgy konzervatívnak tartom magam, legalábbis az életemet úgy élem), nem tudok egyetérteni, mert annyira meg liberálisnak tartom magam, hogy ne mondjam meg, más mit csináljon.

    És az, hogy ma Mo-on ne mondjuk meg a másiknak, hogy mit kell csinálnia, mi miatt érezzen bűntudatot (értsd. nincs 3 gyerek, anyuka visszamegy dolgozni, nem nyalja ki a férje seggét munka után, nehogy szegényke 150%-ot teljesítsen, stb.) az nem egyenlő a "nyugati elfajzott túltolt szadeszes liberalizmussal".
    Nagyon széles a skála, nem csak fekete meg fehér létezik, (ill. más vetületben nem csak narancsos és komcsi; náci és zsidó; fasiszta és pufajkás létezik.).
    Azt fogadjuk már el, ha én valamivel nem értek egyet 100%-ban, akkor az nem jelenti azt, hogy én akkor egyből a másik oldal vagyok.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák