Új hozzászólás Aktív témák

  • Hi!King

    őstag

    Nekem akkor van gondom az autóban az elektronikával, ha úgy ékelődik be plusz hibalehetőségként, hogy még szükség esetén sem override-olható. Néhány éves, amúgy fapados autónkkal például olyan gond volt, hogy 2 hét állás után lemerült az aksi, de nem lehetett bebikázni, mert elveszítette a párosítást a kulcsokkal, így sem elindítani, sem bezárni nem lehetett. Csak emiatt autómentőnek kellett elvinnie a márkaszervizbe, hogy ott újraprogramozzák. Ott az is kiderült, hogy ennek nem kellene így lennie, ha lemerül sem veszíthetné el a párosítást, úgyhogy ez szoftver hiba. Meg az sincs rendben, hogy 2 hét állás után lemerült az aksi, de a diagnosztika arra sem adott választ, hogy mi fogyaszthatott állás közben. Aztán ugyanez 1 évre rá megismétlődött, akkor konkrétan nem merült le az aksi, hanem épp éves szerviznél szedték le az aksiról, ahogy protokoll szerint szokták, majd a szerviz utáni első út utáni megállásnál jött elő a probléma, ismét autómentő vissza. Mióta frissítették a szoftvert, nem jött ez újra elő.

    Nos, a problémám ezzel, hogy még súlyosabb gondot is okozhat, ha nem marad meg ugyanazon funckiókra mechanikus alternatív megoldás. Tehát pl. számítsunk arra, hogy ha az elektronika hibája miatt nem működik az ABS, akkor a fék sem működik egyáltalán? Vagy ha sávtartó elektronika kerül az autóba, és meghülyül a szoftver, akkor nem lehet majd kormányozni? Ez csak feltételezés, de nem lepődnék meg azok után, hogy anno volt olyan botrány, hogy azért hülyült meg a fék valamelyik autóban, mert a rendőrség frekvenciájával interferált a féknek küldött jel valamelyik amerikai államban. Szerintem ez nem a helyes irány, kell az elektronika, de a meghibásodása esetén is legyen használható az autó legalább vészmegoldásokkal. Mondom ezt úgy, hogy egyértelműen önvezető autó párti vagyok, mert még a lehetséges hibákkal együtt is nagyobb biztonságot adna, mint a sokkal könnyebben hibázó, sokszor érzelem vezérelten vezető humán sofőrök.

    Szerk.:
    Nem elektronika, de a pótkerék, illetve pótkeréknek való hely kispórolása is ugyanez a rossz irány.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák