Új hozzászólás Aktív témák
-
Mishita
tag
A másik meg az hogy jönnek azzal hogy mindenkinek van már töltő feje a régi készüléke miatt, de az USB-A nem C-C
Én már azon ki voltam borulva hogy el kezdték ki szedni a fülest a dobozból.Persze a legtöbb az ipari hulladékkal volt egyelő, de például a Samsung füles egész jó volt, főleg mikor már AKG járt mellé.
-
-
Miért volt hulladék?
Nemtom, bedugom az eszközbe, elektromos áram átmegy rajta.
"Nem a régit kell kidobni, hanem az újat kell normálisra csinálni."
Ebből látszik, hogy k*rvul a világ. B+ a Unix-ot meg lehetett úgy álmodni 50 éve, hogy még ma is teljesen működőképesek az alapelvei (és használatos is, még mindig). A mainframe-eket is meg lehetett.
Nem az "újat kell normálisra csinálni", hanem előre kell gondolkodni. Meg nem bevezetni új dolgokat, ha nincs rájuk szükség.
A gagyi kínai C csati ugyanolyan sz@r, mint a gagyi kínai micro 2."Ez már le van gyártva el elv a világ legnagyobb baromsága. "
A legjobb újrahasznosítás az, ha nem dobsz ki valamit. Az USB A töltők nagy része később is USB A töltő lesz.[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
Noukoum
veterán
A micro usb hulladék volt a mostani c-hez képest.
Koránt sincs így? Te lightning kábellel töltöd a micro usb-s eszközt vagy mi?
Ez már le van gyártva el elv a világ legnagyobb baromsága. Nem a régit kell kidobni, hanem az újat kell normálisra csinálni.„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
aprokaroka87
nagyúr
Igazából csak annyit kellene előírni hogy csak olyan töltőt lehetne forgalomba hozni, ami tud minimum 3 eszközt egyszere tölteni.
Lenne egy alap ki vitel ami nem támogat semmi féle gyorstöltést, csak az alap szintet ( 5v-2a )
Természetesen azt is meghatározni, hogy ennek az összege nem lehet pl 3000ft-nál több.
Aztán persze lehet menni feljebb is.
Csak az a baj hogy ameddig a gyors töltési dolgok nincsennek normális módon megoldva, addig semmi értelme nem lesz neki.
Az egész egy katyvasz..
Vicces hogy sokszor már maga az eltérő Soc miatt sincs gyorstöltési kompatibilitás.
-
asdf_
veterán
Környezetvédelembe inkább ne menjünk bele mikor 3 eszköz töltéséhez 3 kábel kell 1 helyett.
És környezevédelmileg az jó, hogy van legalább 1 milliárd USB A-s töltő, es akkor ezt most mind dobjuk ki, mert te C-C-t akarsz, minden mellé csomagoljunk C-C és C-A kábelt is, hogy aki régi töltővel akarja használni, az is tudja, ellenben C-s töltőt ne adjunk hozzá (így viszont a C sosem fog elterjedni töltőoldalon, C-C-s kábelt viszont akkor minek is adunk hozzá?
). És továbbra sem értem, hogy a 3 eszközt 3 féle kábellel kell tölteni problematikájához mi a bánatos köze van annak, hogy a töltőkábel MÁSIK oldalán milyen csatlakozó van, mint a készüléken? Ez totálisan irreleváns, A készülékeken kellene egyformának lenni a csatlakozónak, de eddig a micro USB volt a trend, most a C lesz, 6 év múlva meg majd egy harmadik.
Egyet kéne elérni már végre, hogy nem minden pöcs egyedi szabványos töltéssel szórakozik mindenki, hanem a töltés módja és kommunikációja szabványos, és a telefon mellé mostantól senki nem csomagol töltőt (ez utóbbit viszont már évek óta meg kellett volna lépni).[ Szerkesztve ]
-
Ja, hogy igazodjunk azokhoz a félhülyékhez, akik nem tudják megjegyezni dolgok neveit maguk körül, amik 15 éve használatosak? Nice.
A 3 eszköz 3 kábel - koránt sincs így, de azok már le vannak gyártva. Ha kidobálhatod, és kell másik, akkor jobban jársz.
Amúgy pont arról volt szó, hogy a micro USB 2 kezdett mindenhez jó lenni... Ahelyett kell akkor most majd mindenhez C.Mutogatni való hater díszpinty
-
Noukoum
veterán
Mesterséges igény ha kérni akarok egy töltőkábelt akkor kapok egy töltőkábelt nem pedig helyette egy kérdést hogy “milyet?”. Vagy mesterséges igény hogy egy szutyok töltőkábellel kb. bármit össze tudnék kötni? Aligha..
Környezetvédelembe inkább ne menjünk bele mikor 3 eszköz töltéséhez 3 kábel kell 1 helyett.
[ Szerkesztve ]
„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
De az A-C teljesen megoldás. A legtöbbeknek ugyanannyira szenvedés, mint átállni C-re. A visszafele kompatibilitás tök jó dolog.
A C a teljesen felesleges továbbra is, mert nagyjából egy mesterségesen gerjesztett igényt szolgál ki, szóval igazából a C bevezetésére nem sok indok van. (Gyakorlati előnye sincs ugyanis azon kívül, hogy fordítva is bedugható, meg vannak olyan módok, amiket már csak arra találtak ki, de annak meg semmi köze a csatihoz. De legalább szarabb szerelni...)S környezetvédelmileg is jobb megoldás a meglevő eszközöket használni, amíg csak lehet.
[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
Noukoum
veterán
Majd egyszer (talán) megérted.
kpbendeguz: tehát dugjunk mindenbe átalakítót ahelyett hogy mindenen usb c lenne.
hcl: az usb a - usb c nem megoldás!!! Az csak arra jó hogy ha van egy meglévő eszközöd akkor össze tudd kötni egy új eszközzel. A megoldás az hogy ha az új eszközökön is usb c van. Ennyi erővel 30 évig kínlódhatunk az usb a - usb c kábelekkel csak mert miért is raknák usb-ct a termékekre elv miatt..„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
-
asdf_
veterán
Ha meg nem cseréljük le a 3.0-s micro A csatit C-re, akkor még egyszerűbb lenne, mert azzal helyből kompatibilis volt a micro 2.0 dugó is.
Na de hát a bedugási irány, ami milliók életét keserítette meg...
/sarcasm. Annyi esze persze nem volt egyetlen kábelgyártónak sem, sem az USB hivatalnak, hogy a csatlakozók egyik felén egységesen jelölje valami dombormű, hogy melyik a csatlakozó alja, melyik a teteje, és onnantól kezdve örökre jó vagyok. Tényleg ekkora gond lenne egy dudorodó pöttyöt vagy két rovátkát önteni az egyik oldalra?
Érdekles módon egyedül a Samsung adott nekem eddig olyan kábelt, hogy megfogom és vaksötétben is ujjbeggyel érzem, hogy melyik az alja, melyik a teteje, igy soha nem dugtam be fordítva.[ Szerkesztve ]
-
Teljesen mindegy, hogy melyik irány, ahogyan már az elején mondom, csak legyen valamilyen elfogadott standard. Az A-C megoldás előnye, hogy a meglevő nem kevés A-s cucc gond nélkül használható marad.
Ha meg nem cseréljük le a 3.0-s micro A csatit C-re, akkor még egyszerűbb lenne, mert azzal helyből kompatibilis volt a micro 2.0 dugó is.[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
asdf_
veterán
Az istenért nem akarod megérteni, hogy ha a töltőfej A végű marad, akkor azt a kábelt a töltőn kívül beledughatod még egy tonna más A végű helyre (számítógép, notebook, monitor, TV, szivargyújtő, usb hub), hogy töltsd a telefonodat/egyéb készülékedet, így ez a logikus, hogy ez A marad, mert ha ebből is C-t csinálsz, akkor ott lesz a júzer ás anyázik, hogy semmibe nem tudja beledugni a szarát azon az egy darab töltőfejen kívül, amit adtak a telefonja mellé. Fel nem fogom, hogy mi a f*szért érdekel egy töltőkábel azon vége, amit NEM a telefonba dugsz, hogy milyen. Főleg, ha ezt csak falitöltőből úgy milliádnyi nagyságrendűbe tudod beledugni jelenleg.
[ Szerkesztve ]
-
Noukoum
veterán
válasz
#54625216 #50 üzenetére
Azért hogy ne olyan kábelt kelljen bele tennem az adapterbe amit csak töltésre tudok használni. Mert tök jó hogy van usb-a lightning/usb c/micro usb, meg usb-c lightning/ micro usb. Na de mit tudok vele csinálni? Ez 5 féle kábel és akkor valami valamihez jó talán. Mit tudok csinálni egy usb-c usb-cvel? Kérdés inkább hogy mit nem tudok vele..
„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
#54625216
törölt tag
"Fülhallgató tokja lightning, óra nem szabvány vezeték nélküli töltő, telefon szabvány vezeték nélküli töltő, tablet usb c, powerbank micro usb, monitor hdmi, egér usb-a, fejhallgató jack. "
És ha a tápokat nézed, ott hány fajta csatlakozót találsz?
Mert ugyebár nem az eszköz oldali csatlakozó volt a kérdés, hanem hogy miért cserélnék a tápokon a kimenetet A-ról C-re. -
Noukoum
veterán
Ennyit arról hogy nincs szükség az usb-cre.
Szóval akkor csak egy tucatféle csatlakozóval kell bohóckodni, 1 helyett. Akkor van még kérdés hogy gyorsítani kéne az átállást?
Amiket felsoroltál kb. a pendrivera kell egy átalakító ha nem kétvégű. Többi mehetne c-n gond nélkül. Persze tudom mi lesz a válasz hogy nincs a gépen annyi c. Ezért hangsúlyozom az elejétől fogva hogy ez a gyártók hülyesége, nem a felhasználóké.„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
Ennyit arról, hogy csak egyféle kábellel kell szórakozni
Céges fejeshez USB-s adaptert adnak, az A. A C-s retek drága.
Billentyűzetek nagyrészt A.
Nyomtató nagyrészt A, ráadásul szörnyűség!!!! a nyomtatón B csati van, rakás ember azt se tudja, mi az
3.0 A-s dokkolók is voltak.
Pendrive-ok nagy része A, szerencsére 2 vége van, és van, amin A és C csati is.A most használt Dell dokkom is C, de ott lóg a kábelen az A átalakító, mert a 3.0 A-val is műxik.
Mutogatni való hater díszpinty
-
Noukoum
veterán
Aha…
Fülhallgató tokja lightning, óra nem szabvány vezeték nélküli töltő, telefon szabvány vezeték nélküli töltő, tablet usb c, powerbank micro usb, monitor hdmi, egér usb-a, fejhallgató jack. Három másodperc alatt ennyi jutott eszembe. Ennyit arról hogy mindenre jó az usb-a. De azért nyugodtan, csak szólj a gyártóknak hogy rakják is már rá ne csak veled osszák meg ezt az információt.[ Szerkesztve ]
„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
-
Noukoum
veterán
Jó akkor te szívasd magad, én örülni fogok hogy az összes eszközöm usb c-s lesz szépen lassan és nem kell tizenhatféle kábellel bohóckodnom a gyártók hülyesége miatt. Értem hogy neked semmit nem ad az usb-c ezért nem vagy oda érte.
„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
-
Noukoum
veterán
válasz
#54625216 #42 üzenetére
Mert mondjuk így működik a változás? Lépni kell.
Gondolom annyi usb-a usb-c kábeled van otthon hogy fájna ha a telefon adaptere usb-c lenne.. Nyilván nem. Régi adaptereid ugyanúgy működni fognak ha kell usb-a valamihez.„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
#54625216
törölt tag
De az miért jó, ha olyan tápegységeket gyártanak, amivel a piacon lévő eszközök 90%-a nem kompatibilis, miközben egy filléres cuccal megoldható az új eszköz csatlakozása?
Akkor inkább tegyék kötelezővé az a-c adaptert minden töltőhöz és téma letudva. Vagy tőlem adhatják alapból c csatlakozóval, csak akkor legyen mellé kötelezően c-a adapter is. -
válasz
#54625216 #39 üzenetére
Adatforgalom már töltésnél is van, már a micro-s cuccok is évek óta igénylik, ha nem akarsz az 500mA/5V-os töltésen ragadni; igaz, a micro-sok inkább csak az áramfelvételt tudják összeegyeztetni, de olyan szinten kell a két adatvonal, hogy anyám gagyi kínai tabletje töltőn merült használat közben, amikor felszakadt a két adatvonal.
Mutogatni való hater díszpinty
-
#54625216
törölt tag
"Semmi értelme az usb-a usb-c kábelnek 2021-ben."
Töltés esetén (amikor adatforgalom sincs) egy filléres átalakítóval (aliexpressen kb. $0.1) megoldható a kérdés. A tápba bedugod az c->a átalakítót (ki se kell venni belőle többet) és máris használhatod a c-c kábeledet. Emiatt semmi értelme kukázni az összes tápegységet.
-
Tal2
tag
Mechanikag szerintem a lightning jobb, és tartósabb, nincs az a rendkívül vékony nyelv az aljzatban, mint a micro usb és az usb-c esetében…
-
asdf_
veterán
És miért akarsz abba a-t dugni mikor c-t is tudnál?
Valószínűleg azért, mert az A-t bármibe (is) bele tudod dugni.
Belemegy az összes töltőfejbe, amiből nem lóg kábel, hanem USB-A van rajta, ez eleve nem kevés szám az elmúlt minimum 6+ évből, bele tudod dugni az összes számítógépbe, az összes notebookba, és kb. az összes monitorba épített USB hubba. Sőt, pont ez az értelme az USB A-bármi kábelnek, hogy ugyanazt a kábelt tudod használni (és kölcsönadni) a töltődből, hogy számítógépen, notebookon tudj tölteni (és azzal a kanyarral adatot is átvinni, ha épp arra van szükség). Amennyiben USB C USB C kábel lenne ött, a töltőfejeken is USB C aljzat lenne, akkor ezeket itt fent mind pont nem tudnád csinálni. Egyszerű mezei alaplapokon még most sincs USB C, notebookon sem mindegyiken, amelyiken igen, azon csak egy, így amennyiben a notebookot már töltöd, akkor ugyanezen keresztül telefont nem tudsz, meg kell várni a másik végét, vagy priorizálni, monitorba épített USB HUB-ban meg nagyítóval találsz olyat, ami C-s. No, ezért kell a kábel és a töltőfej egyik végének mindeképp USB A-nak lennie.[ Szerkesztve ]
-
válasz
ubbconfig #35 üzenetére
HP egyes üzleti gépei használjuk melóhelyen. A 840G6 óta van C, legalább 1.
A 845-ön kettő. És van HP-s saját töltőcsatijuk is, de a dokkjuk is C.
Lenovo T470, X270 óta ad minimum 1db C-t. (2017)
Dell E5xxx nemtommennyi van valamelyik beszállítónknak, azon is van 1db C. (A Latitude 13 2016-ban jött ki két C porttal)[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
Pötyi
őstag
Aszondja: "...az Apple ellenállásán megbukott, akik szerint a további és erőltetett egységesítés gátolná az innovációt, illetve környezetszennyező hatásai lennének."
Tehát az egységesítés környezetszennyező lenne.
Értem.
QNX is cool!
-
-
Noukoum
veterán
-
-
Noukoum
veterán
Nem fogják kukázni, ez már látható.
Azért lesz usb-a a termékeden mert még mindig eladják usb-c nélkül a termékeket ami egy vicc. Az egy dolog hogy a múltban milyen csatlakozójú termékeket vettél, ahhoz még fogsz tudni venni kompatibilis tartozékot. De az hogy örülni kell hogy egy új alaplapon van 1db usb-c, meg hogy csúcskategóriás telefon adapteréhez usb-a kábel jár.. visszafele megyünk az időben néha azt érzem.„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
Mert azon már A van, ráadásul az elfér, és strapabíróbb. A C maradjon a kis eszközökön.
De mondom, lehet az is, hogy menjen mindenre C, csak akkor ne cseréljék 5 évvel a szabvánnyá válása és elterjedése után.Érdekes, az RS-232 nem változott évtizedek óta.
Mutogatni való hater díszpinty
-
Noukoum
veterán
És miért akarsz abba a-t dugni mikor c-t is tudnál?
„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
-
Semmivel sincs kevesebb értelme, mint a C-C -nek. A GPIB-nek van? Annak is van, csak más célra.
Teljesen jó az A és C dugók használata, kifejezetten szerelhetetlen a C, sérülékenyebb is.
De felőlem lehet C a szabvány, csak akkor ne legyen az, ami a micro 2.0-val történtMutogatni való hater díszpinty
-
-
-
#54625216
törölt tag
-
Mishita
tag
Az a baj hogy van ebben jó dolog meg nem is. Persze ha egységes csatlakozó szabvány lenne sokkal kényelmesebb lenne hogy nem kéne minden hova magammal cipelni a töltőt (Lightning) meg nem kéne minden cucchoz venni más milyet. Mert hát ugye a Bluetooth hangszóró az micro usb, a powerbank szintén, a wirless fülhallgató usb-c, az iPhone Lightning, az apple watch az vezeték nélküli saját szabvány ( köszi apple ) és ha esetleg szeretnél használni vezetékes fülest akkor az átalakító, de persze két féle mert néha a régi telefonodon is használnád amin csak egy csatlakozó van ami usb-c. És akkor ott állsz mint egy szerencsétlen hogy van hét dolog amit tölteni kell és három féle töltő kábelt használsz plusz átalakító ha esetleg úgy adódik. Én a Lightning-ot preferálóm , de csak azért mert azt könyebb ki takarítani mint az usb-c csatlakozót. Én támogatom hogy egy fajta legyen főleg azért is mert akkor végre meg szűnne ez a káosz. De ezzel hogy ennyi időt el csesztek hogy egy fajta legyen gyártottunk egy csomó szemetet. Mert hát ugye amit tudsz használni a továbbiakban az usb-c lesz a többi meg semmire nem lesz jó ha már nem lesz meg hozzá a régi eszköz amit használtál.
Plusz én hoznék egy minőségi törvényt is hogy ne legyen ennyi egy hónapig használható hulladék.
-
Noukoum
veterán
Nyilván legyen kötelezően usb-a a töltőfej, hogy a töltőkábellel garantáltan ne tudjak mit kezdeni.. Ezt te sem gondolod komolyan.
Hihetetlen hogy ennyi képtelen elérni az eu hogy mindenen legyen rajta az a nyamvadt usb-c és kész.
„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
Krugszvele
senior tag
bő 15 év aktív USB használat után idén tudatosan tanultam meg bedugni az nem usb-c ésvagy lightning eszközöket (amiket bárhogy lehet)
Ezelőtt az esetek kb 90%-ában fordítva próbáltam meg először, ez most megfordult, 90% lett a sikerességi ráta.
A trükk: ahogy megfogom a kábel és kézreesik, azt meg kell fordítani az erőltetett, kényelmetlen pozícióba és úgy fog belemenni. Valószínűleg azért, mert balkezes vagyok.
Esetleg ha küzd valaki még ezzel, próbálja ki! -
Dare2Live
félisten
"lesz egy köcsög, aki pénzérdekből különcködik (Apple), meg x év múlva majd kitalálnak megint valami mást az USB-C helyett."
Ennek az egésznek pont az lenne a lényege, hogy egy legyen és slussz. Akinek nem tetszik az nem forgalmaz EUban és az EU van akkora piac, hogy ilyen nincs. Nem értek hozzá de sztem a type c jó lehet.Töltésre detto kéne egy féle elvárt minimum és egyféle szabvány. Ott is ahány gyártó annyi féle mint anno 2011 elött amikor még nem tolta végig EU a micro usbt.
Én pedig spec azt se bánnám ha ezt kiterjesztenék. Rengeteg eszköz van aminek nincs komoly teljesítménye de spec adapteres. Legyen kötelező a tv okosító... vonalon is.
justmy2cent
don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up, don't look up...
-
asdf_
veterán
Egyet kéne elérni, hogy a töltőfejből semmilyen kábel ne jöjjön ki, hanem kötelezően egy USB-A csatlakozó legyen rajta, és tudja az 5V 2A-t (hála istennek ez általában manapság már teljesül). Aztán olyan kábelt dug bele mindenki, amilyet akar, meg olyan egyéb magasabb feszültségeket meg amperokat adat ki vele, amilyet akar és majd a töltő megbeszéli a telefonnal. A készülékoldalit felesleges erőltetni meg szabványba foglalni, mert úgyis mindig lesz egy köcsög, aki pénzérdekből különcködik (Apple), meg x év múlva majd kitalálnak megint valami mást az USB-C helyett. Az a lényeg, hogy akkor csak egy nyamvadt kábelt kelljen csak cserélni majd.
-
-
ftc
nagyúr
Ok támogatom...DE ha már ennyire benne vannak a notebook töltőknek miért nem esnek neki?
-
Mielőtt "elrontották" volna 2x is az elnevezéseket egyszerűbb volt a helyzet, a 3.0 sebessége volt az 5 Gbps, a 3.1-é pedig 10 Gbps. Viszont ahogy olvasom a 3.2-ben van olyan, amit csak a C-vel értek el, a 20 Gbps-t.
[ Szerkesztve ]
Holnap országszerte 10 fok várható. Ebből 2 Budapesten, 1 Győrött, 2 Miskolcon...
-
http://www.taizhengmachine.com/What-is-USB-Cable-id3516413.html
https://www.aliexpress.com/item/32780744354.html
A Mini A/B-t mindig keverem
https://ifi-audio.com/usb-connectors-does-one-size-fit-all/
@Csako : Nekem ott nagyon kilógott a lóláb, hogy jaj csak azért, mert be lehessen dugni akárhogyan... aha
A sebesség meg a 3.0 szaványban megvolt, a 3.1 csak a C csatit hozta be. (Javítson ki valaki, ha rosszul emléxem.)
@Ricsi99 :
Esetleg emberi ésszel felfogható lábméreteket
Mutogatni való hater díszpinty
-
ricsi99
addikt
Igazándiból azt tegyék kötelezővé ,hogy a töltőcsati külön legyen az alaplaptól... már is több tonna cucc menekülne meg attól ,hogy a kitépett usb csatlakozást nem lehet visszarakni az alaplapra
Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen...
-
Én azt hittem már "egységesítve van", ezért használ minden gyártó minden kütyüjén C-t.
Plusz az Apple ugye másmilyet.Most ezt a kettőt is egységesíteni akarják?
Hát ez felesleges, szvsz jól megfér egymás mellett ez a kettő. Még környezetvédelmi szempontból is.Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)
-
Busterftw
nagyúr
Igazabol az uj telefonokon mar USB-C van, azt lehetne meg kenyszeriteni hogy minden telefonon (budget) C legyen.
-
icemad
nagyúr
De most miről van szó pontosan? Mert a címben töltő egységesítés van, utána meg csatlakozókról írnak. Töltő egységesítés szerintem kizárt dolog, mert kb ahány gyártó, annyiféle megoldás. Csatlakozóból meg van lightning (Apple telefonok ) meg USB c (mindenki más)
Are you Baby Shark? No, i'm a motherf*cking hardstyle fish!
-
Én megoldottam : mindenre van mindenről átalakítóm
Amúgy mi lesz a Mini-A-t és Mini B-t használó cuccokkal?
Különben bingó! Volt a micro USB A, elterjedt, kezdett kváziszabvány lenni minden telóra, kivéve Apple. Muszáj volt kitalálni a C-t, hogy el lehessen adni megint egy rakat kiegészítőt, mert a 3.0 micro aljzata ugye kompatibilis volt a 2.0 micro-val, és nem kellett mindenhez új kábel
(És a mobilwinyók egy részén meg is maradt sokáig.) Ráadásul kevésbé szerelhetetlen sz@r, mint a C aljzat/dugó.
Azt meg nem is mondom, hogy kibontom a telefont, USB2.0-C kábel. Tehát a C-nek csak a valódi előnyét nem használja ki.
[ Szerkesztve ]
Mutogatni való hater díszpinty
-
aprokaroka87
nagyúr
Az Apple amúgy elérhetővé teszi bárki számára a lightning csatlakozó használatát?
-
GreenGoblin
őstag
Már az iPad-ekben is USB C van. Jó lenne ha az iPhone-okban is az lenne. De Apple-t ismerve előbb mennek portless-re mintsem USB C-t rakjanak a telefonokba.
.. ....... .- -- ....... -... .- - -- .- -.
Új hozzászólás Aktív témák
it Hamarosan megtudjuk, hogy miképp és mikorra képzelik el az egységes töltőtechnológia bevezetését.
- Lightyear - befektetési app
- iPhone topik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Íme az új Android Auto!
- Friss fejlemények helyezik új megvilágításba a leégő tápkábelek ügyét
- Kínából rendel hajlítható üveget az Apple
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Philips LCD és LED TV-k
- iPad topik
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest