Keresés

Hozzászólok Aktív témák

  • Candy

    csendes tag

    Gyanítom, hogy ez a cikk is elsősorban a NAM (USA) régiót vette alapul, ott azért kicsit másként zajlanak a dolgok, mint Európában:

    Első körben, még mindig iszonyatosan sok, csak mágnescsíkos kártya van forgalomban, ezekről könnyen leolvasható a kártyaszám, illetve az ellenőrző checksum. Ezt vagy ATM skimmerrel, vagy a POS terminálokra telepített malware-rel tudnák lopni.

    Emellett még a hitelkártya is sok és az emberek arról vásárolnak általában, ezeknél pedig, ha lehúzás van, akkor a bank állja a cehhet.

    Netbankot kevesebbet támadnak, azt is talán elsősorban mobilon.

    Igazából biztonságon talán két módon lehet javítani, egyrészt az összes, chipmentes kártya lecserélésével, másrészt pedig soft tokenes autentikációval. A kártyacserék folyamatban vannak, a multifactor autentikáció viszont néhol kényelmetlen, illetve telefonos malware tudja lopni az SMS-ben jött autentikálókódot.

    Emellett nyilván betörés, APT ilyenek ellen is lehet védekezni, ellenben olyan irányú hír nem volt ezer éve, hogy banki rendszereket törtek volna föl, főleg, mert nem éppen könnyű, ezért script kiddiek el is hasalnak rajt.

    wunderbike.postr.hu

Hozzászólok Aktív témák