Új hozzászólás Aktív témák

  • azbest

    félisten

    Hát erről ez jut eszembe (találó a borító, bár a tartalmát nem olvastam)

    Merthogy ez a mozgalom, amit nagyon tolnak egyes csoportok, éppen a történelem megismétlése. Kiforgatják a tényeket és szimplán hazudnak.

    Nem mindegy, hogy a cégek valóban nem tesznek-e különbséget az egyének munkával össze nem függő tulajdonságai alapján vagy pedig kifejezetten erővel akarnak egy egyéni képességektől független sablont bevezetni. Azokat a cégeket már kifejezetten elnyomónak és rasszistának bélyegzik meg, ahol nincs nemre vagy származásra vonatkozó kvóta és helyi mozgalom, amely vezetői megbélyegezgetik és elüldözhetik azt, aki nem ért velük egyet.

    Az lenne a normális, hogy a cégek a számukra legtöbb hasznot hozó, legrátermettebb embereket alkalmazzák. Amikor nemre és származásra való tekintet nélkül lehetne felvenni embereket és nem lenne megtiltva, hogy bizonyos munkakörben fehér férfiakat vegyenek fel - csak mert valamiért ott pont ők azok, akik közül legtöbben arra a területre tanulnak tovább. (Bár már ez sem igaz, mert már az iskolában is korlázották kvótával őket.)
    Az lenne a normális, ha mindenkit az egyéni képességei és eredményei alapján ítélnének meg és jutalmaznának.

    Ezzel szemben, a mindenki egyenlő zászló alatt azt hirdetik, hogy eredendően mindenki egyforma és mindenkinek ugyanaz jár. Nem lehet szorgalmasabb, nem lehet rátermettebb. A leggyengébbnek is jár a csoki, a leglustábbnál nem kereshet többet a legszorgalmasabb. Vicces módon lassan elér az usa a mi korábbi gulyáskommunizmusunkhoz, amikor mindenkit fel kellett venni valahová lapátot támasztani. Ahol pedig nem így tesznek, azokat megbélyegzik elnyomóként. Miközben pont az elnyomás rendszerét és az egyéni teljesítmény letörését valósítják meg. Valahogy mindig egy csoport egyenlőbb előjogokat akar szerezni a többség felett. A történelem nem hazudik, láttuk már ezt többször. De meg lehet nézni, hogy Dél-Afrikában is milyen jól működik a szorgalmasabbak elkergetése faji alapon.

    [ Szerkesztve ]

  • David75

    őstag

    válasz azbest #1 üzenetére

    Teljesen egyetértek. Viszont egyrészt ez már csak rosszabb lesz, másrészt addig örülj míg egyáltalán leírhatod ezt. Nem sokáig fogod tudni sajnos.

    iPhone 14 pro | Cube Acid 2020

  • Tigerclaw

    nagyúr

    válasz azbest #1 üzenetére

    Otthon inkább az jellemző, hogy a tehetség és a szorgalom az utolsó tényezők az előbbre jutásban, legyen az magasabb bér, vagy másik pozíció. Sőt gyakran azokat bebetonozzák akik a vállukon viszik a csoportot, mert ha előbbre lép, "akkor ki lesz helyette?", "hogy találnak valakit aki hasonlóan jól csinálja?" Sokszor épp azokat teszik feljebb akitől inkább szabadulnának bármi okból. Meg persze ezerrel működik a családi, haveri kör preferálása.

    Más országokban dinamikusabban akár pár év alatt is egyre feljebb és feljebb juthat az ember, míg Magyarországon ugyanez 10x annyi időt vesz igénybe. Emiatt a többség csak úgy juthat egyről a kettőre, hogy folyamatosan céget vált, hiszen a cégen belül nem tud előrébb lépni. Jellemzően 1-2 év után váltanak kényszerből, pedig pont akkor kezdenének magasabb hasznot termelni a cégnek.

    Szerintem van igazság a cikkbeli dolgok mögött, mert akit a teljesítménye felett fizetnek, annak nincs motivációja, hogy még többet mutasson, akit meg alulfizetnek, az meg azt érzi, hogy nincs értelme még többet tenni, mert láthatóan nem lesz belőle haszna, csak mások helyett fog dolgozni.

    A legtöbb cégnek, cégvezetésnek, HR osztálynak fogalma sincs, hogy mennyire elégedettek személy szerint az alkalmazottak, vagyis mekkora az esély egy-egy kilépésnek. A felmondás beadása után a többség már nem viszakozik, bármit is ígérjenek neki. Mondhatni addigra már olyan szinten megromlik az alkalmazott kapcsolata a céggel, hogy menthetetlen lesz a dolog. Ha vannak is jelek, akár konkrét utalás egy kilépés előtt, jellemzően a szőnyeg alá söprés megy, meg a jedi mind trick próbálgatása.

    Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.

  • gabor7th

    addikt

    "A 27 országban több mint 18 ezer szakember megkérdezésével elvégzett globális kutatás szerint a legtöbb felsővezető egyetért abban, hogy folyamatos innovációra van szükség."

    Egyrészről drága, bizonytalan és a felhasználók is a jövőben főleg idősebbek lesznek akik nem akarnak állandóan majd valami újat tanulni.

    " az Egyesült Államokban közel ötször erősebb azon vállalatoknál dolgozók innovatív gondolkodásmódja "

    Aztán a drágán kifejlesztett innovációt majd szépen ellopják a kínai hackerek.

    "A kutatás megállapította, hogy az Egyesült Államokban a dolgozók innovatív gondolkodásmódja közel nyolcszor erősebb azoknál a vállalatokénál, ahol a sokszínűség az egyenlőség kultúrájával párosul, mint azoknál a cégeknél, ahol ez kevésbé jellemző."

    Egy ideje a techcégeknél is ez van, például Apple, de az igazi innováció egyre kevesebb.

    "
    Az Accenture számításai szerint, ha minden országban sikerül 10%-kal erősíteni az innovatív gondolkodásmódot, 10 év alatt akár 8 ezer milliárd dollárral is növekedhet a globális GDP."

    Amit aztán szépen eltennék a zsebükbe a tulajdonosok, tehát a dolgozóknak nem éri meg.

    Eddig legalábbis ezt tették:

    "Az elmúlt években a tőkejövedelmek mindinkább a leggazdagabb egy százaléknál halmozódnak fel, miközben a termelékenység javulásából az amerikai dolgozók alig részesültek."

    "Míg a termelékenység (piros vonal) 73,4 százalékkal nőtt 1973 és 2015 között, addig az órabérek (kék vonal) csupán 11,1 százalékkal."

    "A termelékenység javulásából eredő hasznok tehát valahol máshol jelentek meg: valószínűleg a legfelsőbb tíz, illetve egy százaléknál, tőkejövedelem formájában."

    "Az EPI elemzése alapján úgy tűnik, hogy a jövedelmek a költségvetésből és a dolgozók zsebéből egyre inkább a vállalatokhoz vándoroltak a nyolcvanas évek óta."

    [ Szerkesztve ]

    A számítástechnika új negatív trendjei: ujtechkor.blog.hu

  • section9

    őstag

    Szerintem boven lehet, hogy tobbet latnak bele a kutatok mint ami valojaban van. Jellemzoen ahol van penz diversityre, ott van penz minden masra is es elegedettebbek az emberek. Mondjuk en egy cinikus paraszt vagyok es nem dobom magam hanyatt attol, hogy Black Bistory Month alatt korbemutogatnak par afroamerikai kollegat akik amugy evkozben (jogosan vagy nem jogosan) el vannak felejtve. :U

  • emvy

    nagyúr

    válasz azbest #1 üzenetére

    "Ezzel szemben, a mindenki egyenlő zászló alatt azt hirdetik, hogy eredendően mindenki egyforma és mindenkinek ugyanaz jár."

    Ezt maximum a szélsőbaloldali ideologok hirdetik. Mindenki más arról beszél, hogy egyenlő esélyeket kellene biztosítani.

    (Equality vs. equity)

    Ennek egyébként nem a kvóták a megfelelő eszközei, hanem például a strukturált interjúk, etc.

    while (!sleep) sheep++;

  • Tigerclaw

    nagyúr

    Nincs két egyforma alkalmazott, szóval az egyforma javadalmazás se teljesen életszerű- Törekedni kell arra, hogy a tudást és a szorgalmat, hozzáállás (mindent amit a cég elvár) egyformán jutalmazzák minden alkalmazottnál. Legyen konkrét az alkalmazott munkájához köthető indok, ha az illetőnek alacsonyabb vagy magasabb a bére mint a többieknek.

    Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.

  • persil

    nagyúr

    válasz Tigerclaw #7 üzenetére

    Igazabol nyilvan ez lenne a legkorrektebb, ellenben picit megforditanam a gondolkodasmodot.
    Adott pozicioert jarjon ugyanaz a juttatas, fuggetlenul a kepessegeidtol. Ha ennel tobbre vagy hivatott, akkor pedig igenis legyen meg minden eselyed belathato idon belul feljebb kerulni. Nyilvan, ha az adott feladathoz lusta, lassu, bena az ember, akkor meg eleve nem felel meg oda.

    Nem tudom mennyire ertheto, de ugyanarrol beszelunk, csak mig az egyik esetben masszivan ott a csaladi/barati alap, addig a masikban kevesebb esellyel.

    Ha X pozicioban a feladatod 10 egyseg munka elvegzese 8 ora alatt, es te 12-vel is vegzel ugyanolyan minosegben, akkor kerulj Y poziciora, magasabb juttatasert. Nem pedig tovabbra is X-kent "lealazni" a tobbieket tobb penzert. Utobbi esetben ugyanis megint ott vagyunk, hogy hiaba vagy jobb, ugyanazt a szart csinalod, de "tul vagy fizetve", kevesebb a motivacio, plusz akaratod ellenere celpontba kerulsz "mer a jozsi megint egy huszassal tobbet vitt haza".

    Eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/persil/index.html

  • D1Rect

    félisten

    "A sokszínűség kritikus elem"
    A sokszínűség mint fizikai tulajdonság, vagy mint világnézeti és gondolkodásbeli?

    Mert azt pont lesz@rom, hogy ki milyen színű, de lassan kisebbségbe kerülök ezzel a radikális felfogásommal.

  • Tigerclaw

    nagyúr

    válasz persil #8 üzenetére

    Lehet ez is egy alternatíva, de szerintem ezt kevés cég tudná meglépni. Eleve gond, hogy minél kisebb a cég, annál limitáltabb az elérhető pozíció, ahova fel vagy le lehetne buktatni a jobban, vagy rosszabbul dolgozó alkalmazottat. Főleg ha azt nézzük, hogy az illető pl. egy bizonyos szakterülethez lett felvéve, vagyis nincs értelme áthelyezni egy másik területre, amiben talán meg gyenge, vagy nem is ért hozzá. Azt is nehezen lépik meg, hogy ha valaki kicsit gyengébb mint a többiek (szorgalom-, tapasztalat-, tudás hiány, bármi lehet az oka), akkor azt kirúgják, mert a következő sem lesz szőke herceg fehér lovon.

    Ez egy nagy szoftvercégnél működhetne, ami tele van programozókkal, fejlesztőkkel, ergo van hova fel és letenni és vannak fontosabb és kevésbé fontosabb projektek, feladatok.

    A legtöbb cégnél az reálisabban megoldható, hogy aki az átlagnál jobb, annak többet adsz, aki meg rosszabb annak kevesebbet. Sőt az sem árt, ha négyszemközt közlöd is mindenkivel, hogy azért kapott többet, vagy kevesebbet, mert....

    Amúgy mindkettő működhet, de saját tapasztalatom otthon az, hogy nem az önálló teljesítmény az alapja az előrébb jutásnak.

    Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.

  • persil

    nagyúr

    válasz Tigerclaw #10 üzenetére

    "nem az önálló teljesítmény az alapja az előrébb jutásnak."

    Es igazabol barmilyen szepen is irjuk korbe, barhogy is fogalmazzuk meg, sajnos ez a lenyeg.

    Eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/persil/index.html

  • azbest

    félisten

    válasz persil #11 üzenetére

    Bizonyos határok között ez nem meglepő, mert nem egyformán jövedelmezőek a különböző projektek sem. Vannak olyanok, amelyek akár kifejezetten ráfizetősek egy cégnek, csak azért csinálja, mert más szempontból - kapcsolatépítés, későbbi jobb projekt lehetősége - miatt tartják meg. És a jobban fizető projektekből tartják el a veszteségeseket is. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem feltétlen fizetnek többet annak, akit jobb projektre tettek.

    De ez akár az egyéni termelés sebességénél is kijöhet és időnként lehet csapatromboló is, ha valaki nagyon dolgozik, míg más projekten látványosan semmittevés van. De ezt embere is válogatja, hogy valaki azt hiszi, hogy a gyorsabb munkával jut előbbre, más meg nem kér dupla annyii feladatot, hanem mondjuk elkezd tanulni más területeket, amikor nincs sok feladata. Ezt persze managementnek is érdemes egyensúlyozni, de egyénileg is átgondolni, hogy mi a hasznosabb saját magának.

    De a mostani kontextusban inkább az a bibi, hogy már nagy cégeknél kb kőbevésetik a panaszkodók, hogy fix díjat kell fizetni embereknek, nem lehet eltérni attól. S amikor a statisztika azt hozza ki, hogy épp a férfiak közt vannak, akik nem kapnak extra juttatásokból annyit, mint a nők, akkor kitalálnak valami mást, így hasra ütve. Az nem létezhet, hogy nincs valaki elnyomva... most az a vád, hogy akkor a pozíciók szintjénél biztosan csalnak és rosszabb szintre sorolják őket. Csak mert van rá példa, hogy x évvel az egyetem után egy konkrét férfi és egy konkrét nő (tehát nem általánosságban) nem ugyanabban a pozícióban lesz felvéve. (konkrétan, az utóbbi évi google alkalmazotti felmérésnél ez megy most)

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák