Új hozzászólás Aktív témák
-
Rickazoid
addikt
válasz
#95561216 #87 üzenetére
Nem, semmilyen időt nem tudunk mérni, csak ritmikus ismétlődéseket tudunk számolni. Egy óra nem az időt méri, hanem a saját szerkezetében egy ismétlődést és csak másik órához viszonyítva van értelme. Az atomórák is csak atomok rezgésszámát mérik, nem az időt. A lokális idő ezt jelenti, valójában semmi köze az időhöz. Hogy abszolút idő alatt mit értesz azt nem tudom (feltételezem egy mindentől független időszámítást, de mivel az általunk felfogható összes időszámítás lokális, a mi szemszögünkből nem is létezhet abszolút idő), viszont az idő, mint dimenzió nem mérhető, de tudtommal (nem csak matematikailag) igazoltan létezik. És amíg valaki meg nem cáfolja ezt (vagy azt, hogy a tér és az idő egy kontinuumot alkot, vagy magának az időnek a létezését), addig az időt tekintjük a negyedik dimenziónak. Bár a húrelméletekben még nem merültem el, nem tudom azok hogy építik fel a tér-időt, illetve az M-elmélet hogy egyesíti 11 dimenzióban ezeket. De mivel ezek csak matematikailag igazolt elméletek, gyakorlati síkon nem lehet velük számolni, kéne egy valós bizonyíték (mondjuk legalább a graviton felfedezése, amivel ha jól tudom próbálkoznak).
[ Szerkesztve ]
-
Rickazoid
addikt
válasz
#95561216 #85 üzenetére
"1 méter idő az az idő, amennyi alatt a fény megtesz egy métert."
Ez csak matematika. Bármilyen mértékegységre átválthatod (és vissza is bármit bármire), ha nagyon akarod, definiálhatsz hozzá bármit, megadhatsz új axiómákat, de ettől még nem válik valóban mérhetővé az idő.[ Szerkesztve ]
-
#95561216
törölt tag
válasz
Rickazoid #82 üzenetére
Attól, hogy az a negyedik dimenzió, ugyan úgy csak egy darab dimenzió. 1 méter idő az az idő, amennyi alatt a fény megtesz egy métert. A Lorentz transzformáció mátrixában is c*t szerepel, ami gyakorlatilag az idő méterben megadva. Ennél fogva az egy fényév mint időegység is értelmezve van.
Amúgy tényleg nem hagyományos felfogású könyv, első féléves fizikusoknak írták, idehaza 5-6. félévben kerül elő a relativitáselmélet. A bevezető példa a mérföld és méter közötti átváltásra alapul, a köztük lévő viszonyszám gyakorlatilag ugyan azt a szerepet tölti be mint fentebb a fénysebesség.
-
MacCaine
őstag
4D. Pfff...
-
Rickazoid
addikt
válasz
#95561216 #80 üzenetére
Fura egy könyv lehet az, vagy valamit nem jól értelmeztél. Esetleg csak matematikailag filozofálgattak benne (értsd: megalkottak egy elméletet mindenféle tudományos alap nélkül, majd csak matematikailag igazolták az általuk felállított axiómák szerint). Ha elfogadjuk, hogy az idő a 4. dimenzió (miért ne fogadnánk el, ha egy zseni mondta és eddig csak megerősíteni, illetve kibővíteni tudták az elméleteit, cáfolni nem - tagadás != cáfolat), akkor nem tudod egy 1 dimenziós mértékegységgel mérni, mint ahogy a területet vagy a térfogatot sem tudod megadni méterben (csak például két, illetve három 1 dimenziós mértékegység szorzataként).
Egyébként pluszban még megemlíteném, hogy az időt sehogy nem tudja senki mérni, az órák is csak ritmikus ismétlődéseket számolnak. Bár Hawkingnak és a többi nagy tudósnak lehet van rá elmélete, amiről nem tudok, de biztosan nem a méterben való mérés az.[ Szerkesztve ]
-
#95561216
törölt tag
-
BF_ÚrIsten
csendes tag
4D---> xD ; x=4
[ Szerkesztve ]
-
VIC20
őstag
válasz
Depression #74 üzenetére
Ja, az más!
Csak a hozzászólásból szerintem többünknek más jött le. -
misx
senior tag
Na ha erre a pornóipar lecsap...
-
VIC20
őstag
válasz
Depression #58 üzenetére
Szerintem ennek fuss neki még egyszer!
-
MBazsee
tag
4D?!
Elképzelem a klasszikus randit, elviszem asszonyt moziba egy horrorfilmre, meg vacsora, utána meg egy kis "egyéb móka."
A horrorfilmen megijed, nem tud beleugrani a nyakamba, ha beletud, akkor a fotel rázza le rólam, esetleg még ha szagosítják is a filmet, akkor már a vacsora és az "egyéb móka" is felejtős. -
bozont
veterán
-
wii90
tag
Nem tudom mit gondoljak ez a "4D" dolog hát necces kíváncsinak kíváncsi vagyok rá ha lesz elérhető távolságban ilyen mozi én kipróbálom biztos de hogy ez állandósulna azt korántsem hinném... Viszont a "3D" és itt a mostani technológia által létre hozottra és nem a valódi 3D -re gondolok, engem igen is foglalkoztat és élvezem is nekem pontosan ez az ami bejön nem szeretném ha filmnézésközben a fejemet csavargatva kellene néznem... nekem pont jó ha leülök v. fekszek és a tv -ét nézem egy ilyen 3D élménnyel bővítve... Engem sem hányinger sem rosszullét nem kerülget tökéletesen érzem magam filmnézés közben persze ha a film is jó.
-
Vladi
nagyúr
Nekem meg az maradt ki.
Kicsit on is: szerintem túlzás ez a hajsza. Jó értem én, hogy kell a profit, meg technológia, meg afejlődés. De egy szűk nyugati rétegen kívül még itt kelet európában is luxus a fullhd. Hiába van az embereknek tv-je, ha nem nagyon van hd film amit nézzen rajta. Legalább is arányaiban kevés.
-
-
Vladi
nagyúr
Nemá! Nálam még tart a hd átállás, hová rohanunk kérem?
(#10) sh4d0w:
Durvább horror filmen nem is kell spriccelni...
[ Szerkesztve ]
-
Szívesen elmennék egy ilyen vetítésre, habár már voltam olyan vetítőterembe ahol egy repülős filmet vetítettek ausztráliáról és a székek konkrétan repültek és előtte be kellett kapcsolni magunkat. Nagyon jó volt
-
válasz
Depression #58 üzenetére
Super Mario-val sosem játszottam, de pl. egy Beach Headdel, Impossible Missionnel, Fort Apocalypse-szel, Street Roddal, Defender of the Crownnal szívesen eljátszok mind a mai napig - emulátoron. Filmekből mondjuk a Pokoli torony, az Ének az esőben a mérvadó. Ma ritkán képesek ezt a színvonalat hozni.
-
nem ugyanez volt évekkel ezelőtt a mátrix mozi?, ugyanígy ráztak, fröcsköltek, fújtak, stb...
a kép is 3D-s volt (persze ilyen szín szűrt 3d)#2
"folytatta"! j, amikor "fojtogatás" ; ly, amikor folyás (folyamat, folytatás, stb..) -
Blero3311
csendes tag
-Napszemüveget a parasztoknak!
vagyis
-Észt a népnek!egyik sem kivitelezhető
-
Dany007
veterán
Olyan 15 éves voltam... Ergo kb 1999-2000-ben volt mindez. A westend nemtom mikori.
A jobb oldalon volt az biztos. 450-500Ft körül volt egy jegy. És az előtérben ingyen narancslét osztogattak egy pultból.
Nem iMax volt. Hasonló, de jóval gyengébb. Olyan 4-5 soros lehetett az egész nézőtér. És max 20 perc volt. -
Recon666
Közösségépítő
Komoly lehet.
-
moonman
titán
mondjuk akik fenyevben merik az idot, azoknak azt is el lehet majd adni, hogy a 4D az, amikor hatbavag a fotel.
-
mrhitoshi
veterán
válasz
julius666 #39 üzenetére
A holografikával az a baj, hogy mire egy elfogadható szintre fejlesztenék ki, addig több milliárd $-árt tudnának kaszálni egy ilyen értelmetlen baromsággal mint ezzel, ami nem mellesleg olcsóbb is.
Szerintem nem lennénk olyan távol ettől a technológiától, de sajnos mindenki a profitot tartja szem előtt.[ Szerkesztve ]
-
Rickazoid
addikt
Nem hinném, hogy ilyen tényleg megjelenne kereskedelmi forgalomban, a cikk a távoli jövőt jósolja én meg hogy senki nem kér majd belőle, leszámítva pár kőgazdag emberkét. Ha miattuk elérhetővé teszi valaki, egészségére.
Amúgy a perek megelőzésére egyszerű a megoldás, annyit kell csak kiírni, hogy saját felelősségre. Bár aki kiesik egy fotelből, amit megbillentenek néha 10-20 fokkal, az nagyon ügyetlen ember vagy perre hajt.[ Szerkesztve ]
-
x_o_n
veterán
valahogy tényleg az ember a holografikus fejlesztésre gondolna nem pedig egy rázos székre amiböl pára és bűz árad majd és persze biztos vesznek majd belőle,de azért árban nem lesz piskota a székek darabja,na meg a filmeket kiegészitő driverek ami szagositanak meg rázzák a széket
kétdégkivül jópofa lehet mondjuk gyerekfilmeknél..de már látom a sok amerikai pert mert joe kiesett a székböl és eltörte a kezét a titanic 4d nézése közben...
-
julius666
addikt
A marketingesnek aki kitalálta ezt az elnevezést 40 botütést legalább majd le vele a szénbányába dolgozni, talán ahhoz még megvan a szükséges kompetenciája...
Nem mellesleg már látom más is írta, ebben semmi új nincs, amerikai vidámparkokban mocskosul régóta vannak ilyenek. Talán régebb óta is mint az említett cégek...
Nevetséges. Inkább dolgoznának valami normális holográfia alapú mozin, egy olyanra befizetnék ha lenne. Ez a szemüvegesdi nem az igazi, nem is a szemüveg viselése zavar igazán hanem hogy még mindig nem százas a dolog (valamennyit homályosodik a kép és kicsit áttetszik a másik szem képe), ráadásul a mesterségesen kreált sztereoszkopikus anyagoknál (amik az ilyen jellegű élőszereplős filmek nagy részét teszik ki) néha rettentően el tudják szabni a perspektívát és konkrétan megfájdul tőle a szemem/fejem.
-
Akybron
aktív tag
Meg van már a full 3D TV, van róla "Dokumentumfilm"
Csak van egy kis probléma bizonyos műsorokkal:
[ Szerkesztve ]
-
PR0JECTNR56
addikt
Igazából szép dolog ez a próbálkozás csak teljesen értelmetlen. Előbb rakják rendbe a 3D-s technológiát, hogy teljesen kiforott legyen. Bár engem személy szerint a 3D sem hoz lázba, az 1080p HD nekem bőven elég.
-
sekli
addikt
1968-ban a Mézga családban már volt ilyen: 5:50-től kezdődik
-
Maxentius
addikt
A címhez annyit csak h nemhogy kevés, még sok is - a jelenlegi formájában.
-
-
-
FTeR
addikt
szerintem nincs összefüggés az effektek és a story/telling minősége között és főleg nem zárják ki egymást.
a filmnek/játékok története és a cselekménye nem azért gyenge, mert az effektek elvitték a kreatív energiát.
az effekt el tud adni egy gyenge történetet is, míg egy jó történet elkel effektetk nélkül is. évtizedenként pedig akad 1-1 olyan, ami mindkettőben jó (lásd matrix). -
Tökmindegy, semennyi vizet nem kérek. A film önmagában legyen jó, ne pedig az alkalmazott nézőtéri effektek miatt. Most is elég szar, amit Hollywood produkál, ha ez elterjed, akkor még alacsonyabb lesz a színvonal.
Analógia: a 3D-s megjelenítéssel a játékok egyre szarabbak, de jön a hivatkozás, hogy "ilyen, meg olyan, meg amolyan csillivilli effektek vannak benne!" Igen, csak a sztori bárgyú, a játékmenet unalmas, blablabla.
-
janos1988
addikt
Ez attol 4D, hogy mozog a szek jobbra-balra?
-
#56573440
törölt tag
mekkorát fogok szórakozni amikor ez bekúszik a háztartásokba... vége is lesz az "elalvás előtt még egy film úgyis a felébe belealszunk" történeteknek, mert az alsó szomszéd örömére szénné rázza az ágyat
egyébként meg vicces lehet egy 18+-os filmet megnézni így, a mozgás még egy dolog, de ne permetezzenek semmit...
-
FTeR
addikt
kétlem, h a vízpermetnél nagyobb koncentrációt nyomnának a nézőtérre.
másrészt vannak országok, ahol a hullámvasút víz alá megy, mert 5 perc múlva úgyís csontra száradsz ; ) persez oda nem öltönyben járnak az emberek.azért az elég fílinges, amikor pl egy robbantásnál beremeg a széked és arcodban érzed a légnyomást
-
Dany007
veterán
válasz
Rickazoid #13 üzenetére
"A jövő a 3D-s megjelenítés lesz. Nem, nem a sztereoszkóp, hanem a valódi 3D, amikor tényleg térbe van kivetítve amit nézel. De az még messze van."
Erről van szó. Ennyi.
Amúgy ilyen "4D-s" moziban én már vagy 10 éve voltam a Duna Plázában. Azt akkor sima 3D-s mozinak nevezték. Szemüveges volt az is, és a székek amikbe beleültünk mozogtak össze-vissza, természetesen a filmnek megfelelően. Szóval nem értem hol van itt az újdonság?
A következő lépés már tényleg a térbe kivetített kép lesz. Szerintem min. 20 év múlva. Persze addig is meg kell élni valamiből.
A 3D tévék nem rosszak, de szerintem lassan elérik az ésszerű és érdemi lehetőségek végét.
Hiszen legjobb esetben is elérik, hogy szemüveg nélkül, kényelmesen, jó minőségben nézhessünk 3D tartalmat akár többen is egyszerre. Okés. De maga az élmény akkor is kb az iMax szerű 3D minőség lesz. Nem több. Csupán kényelmesebb, kellemesebb esetleg jobb minőség. De új élmény nem. A térben kivetítés lesz az új élmény. Majd valamikor esetleg... (mivel rengeteg megoldatlan kérdést vet fel). -
h-yle
addikt
Nincs új a nap alatt. Viszont már anno se kellett senkinek.
-
atti_2010
nagyúr
Háborús filmre akkor be se lehet menni csak rohamsisakba és repeszálló mellénybe.
-
Rickazoid
addikt
"Nagyon fontos, hogy minden külső hatás a filmmel összhangban történik."
Képzelem milyen lehet majd, amikor hullát égetnek a filmben vagy valaki beleesik a szennyvízbe..Amúgy baromság. Persze, ha van elég életunt ember, akinek már csak ez hiányzik az életéből és hajlandó kifizetni egy ilyen mozi árát, annak egészségére.
A Sony meg komolyan gondolja a HMZ-T1-et? Még a normál sztereoszkópos TV is károsan hat a szemekre, mind a térlátásra, mind a szemtengelyekre, főleg gyerekeknél, erre még ezt is be akarnák vezetni? Szemorvosok szponzorálják a cégeket, vagy mi a franc van?
Mondjuk úgyis csak egy múló hóbort az egész, ahogy régen sem vált népszerűvé, most sem fog, de kár hogy erre erőforrásokat pazarolnak.
(#1) Edenyke: A 3D sem 3D, akkor ezen már nem kell meglepődni.
(#7) RexpecT: A jövő a 3D-s megjelenítés lesz. Nem, nem a sztereoszkóp, hanem a valódi 3D, amikor tényleg térbe van kivetítve amit nézel. De az még messze van.
[ Szerkesztve ]
-
A pontiac-ot az elején nem kímélték.
-
krystman
őstag
Egyre jobb. Bemegyek egy moziba, aztán kék zölden jövök ki majd. Meg vizes gatyába. Akkor ilyen moziba egy Titanic-ot nem igazán jó megnézni! Még a végén elárasztják a termet vízzel!
Amúgy teljesen hülyeségnek tartom ezt. Lesz egy kisebb réteg akiket ez vonz majd, de azok is biztos fiatalok.
-
"vizet spriccelnek a nézőkre"
Baszottul szeretném, ha a moziban összevizeznének...
-
Polllen
nagyúr
Teljesen értelmetlen dolognak tartom ezt a "4D"-t... Nem kellenek a szagok, az illatok(természetazonos aroma?), a nedvesség és a hullámvasút sem.
Jól filmet akarok nézni.
-
RexpecT
addikt
válasz
fordfairlane #6 üzenetére
Még fejlődnie kell a technológiának, de egyértelműen ez a jövő!
-
FTeR
addikt
jobb vidámparkokban már évtizedes története van az ilyen cuccoknak. inkább ülnék be egy ilyenre, mint szimpla fejfájós 3d-re.
a szagos tv-t viszont nem eröltetném. nem kell, hogy a pite meg csi jellegű szaftos anyag még szagos is legyen (lásd poén a vid végén).
a víz spriccelés is necces, egy pite jellegű film biztos nem hagyná ki, h vmelyik barom lehányja a képernyőt.
[ Szerkesztve ]
-
fordfairlane
veterán
Marketing BS, a legrosszabb fajtából. Négydé ötdé hatdé héddé, tökmindegy.
-
Zirowe
nagyúr
Nagyon szép és jó, hogy itt is használják a 4d fogalmát, meg már van 4d ultrahang is, de a 4. dimenzió az nem az idő továbbra is?
Amúgy meg parasztvakítás.
Új hozzászólás Aktív témák
it A 3D-televíziózás is csak most kezd elterjedni a fogyasztók körében, de már itt kopogtat a következő nagy durranás: a 4D.