-
IT café
Új hozzászólás Aktív témák
-
#71562240
törölt tag
Amit a térhatásról írsz, azzal nem értek egyet. A nem valós méretek mellett másodikként a nem valós térhatás a fejhallgatók legnagyobb hátránya számomra.
A reprodukcióval szembeni kívánalmaim a térhatás ügyében is abból indulnak ki, amit a MűPában, a Zeneakadémián... vagy rock (vagy jazz...) koncerten hallok - mármint a közönség soraiban, nem a karmesteri pulpituson, nem a színpadon, tehát közönségként, nem pedig a zenekar tagjaként. Ez is a hangdobozok ügye. Látványos és jópofa tud lenni a fejhallgatók "tere", csakhát nem a valóság. Nem véletlen, hogy én általában a mások által tompábbnak ítélt fejhallgatók között találok dícsérnivalókat, mert ezek valamelyest képesek felidézni a hang testességének illúziója mellett a hang valódi terének az illúzióját, azazhogy elhitetni, hogy a zsöllye tizedik-huszadik sorában ülve előttem játszik a zenekar, nem pedig a karmesteri pulpituson állva körülöttem. Még a mai kortárs zenében is nagyon ritka az olyan zenedarab, amelyet több zenekar játszik, a nézőteret körbekerítve. Az életben szinte mindig előttem, a színpadon játszik a zenekar, ezért a hifi reprodukcióban is előttem, a színpadon akarok érzékelni 3D mélységet, nem a fejem körül. Hangdoboz...[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Bemutató Beyerdynamic DT880 Bass Mod
- Hír Eszement zajszűrő koncepció a Panasonictól
- Hír Üvegborítású high-end fejhallgató a Sennheisertől
- Hír Hamarosan érkezik a kézzel készített high-end fejhallgató Japánból
- Hír Abszolút prémium high end fejhallgatót villantott a Grado
- Blogbejegyzés Gyémántokkal "kipitykézett" Focal fejhallgató 30 millióért
- Hír Korrektnek tűnő fejhallgatóval jelentkezik az Onkyo
- Hír Fa fejhallgatóval próbálkozik a JVC
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Intel Arc Alchemist A310/A350/A380/A580/A750/A770... és mobil verzióik
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Dragon Age: Origins
- Google Pixel topik
- Gmail
- Revolut
- Kétféle interfésszel érkeznek a Klevv, jövő hónapra datált M.2-es SSD-i
- Kupon kunyeráló
- Házimozi haladó szinten
- További aktív témák...
- HP OMEN Gamer Tervező Vágó Laptop 15,6" -40% Ryzen 5 5600H 16/512 RTX 3060 6GB FHD 144Hz!
- Intertek CM-118-A1 filteres kávéfőző
- Philips Senseo HD 6553 /59 /f párnás kávéfőző.
- Új Asus Rog Strix G15 Gamer Tervező Laptop 15,6 -30% Brutál Ryzen 7 6800HS 16/512 RTX 3050 FHD 300Hz
- HP OMEN Transcend 14-fb0796ng - ÚJ 14" OLED GAMER notebook - Intel Core Ultra 9 185H, 32GB, RTX 4070
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen