Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • zsolthee

    senior tag

    Sziasztok!

    Szeretném megosztani Veletek a március 24-és történt PRK kezelésem eredményét.
    20 éve hordtam már szemüveget és hosszas kérdezgetés után rászántam magam a műtétre az Optik-Med Klinikánál.
    -4,0 és -4,75 dipotriát kelett javítaniuk.
    Picit izgultam amikor aláírtam a papírokat mert minimális rizikó ugye van benne, egyéntől is függ egy-két dolog.
    Szóval fertőtlenítés és érzéstelenítés után befeküdtem a műtőbe, a szaruhártya kézi eltávolításából semmit nem éreztem. Néhány másodperc alatt a lézer korrigált. A doktornő nagyon aranyos volt, az egész műtőből nyugodtság sugárzott. Mondjuk be is kellett fél szem Xanax-ot nyomni, ha tetszik ha nem. Így könnyebben ellazul az ember és a szem környéki idegek is.
    Természetesen szemterpeszt is kaptam, hogy ne legen pislogás. Ez sokaknak furcs lehet vagy egyenesen borzongnak tőle, de NEM lehet érezni semmit belőle. Korábban voltam már ultrahangos vizsgálaton más okból kifolyólag, ott már hozzászoktam ehhez. A jobb szemem íriszén vagy egy barna pigment változás, emiatt volt kis para bennem: milyen hatást vált ki a műtét belőle. Szerencsére semmit, sőt a doktornő meg is nyugtatott. A kezelés nem hatol le odáig, nem fogja érinteni. Így is lett.
    Első negatív élményem a műtétet követő 2. napon volt. Délutáni órákban mintha hagymát pucoltak volna a szemembe. Se nyitva se csukva nem volt jó. Bedobtam egy altatót és irány az ágy. Reggelre elmúlt minden és többé már nem volt semmilyen fájdalom. Fényérzékenység sem lépett fel, szobákban nem kellett a redőnyt lehúzni, simán bírtam. Természetesen fokozott UV védelem kell ha szabadba megyek (napszemüveg)
    Most ott tartok, hogy napi 3x1 Flucon és műkönny igény szerint.
    Legutóbbi mérés szerint 120%-os a látásélességem. A műtét követő 1 hét után is már 90% és 100% volt bal és jobb szemem.
    Ha bárkinek kétsége támadna a műtét eredményét illetően, innen üzenem, hogy ne legyen. Szuper jó!
    Nagyon kényelmes és mondanom sem kell, mennyivel több önbizalmat ad. Sajnos gyerek koromban sok rossz élményem adódott a szemüveg viseletéből, urtáltam is emiatt. Később ez elmúlt, de akkor meg párásodás, koszolódás,strandon levenni és akkor nem látok semmit, ha melózok a szabadban nyáron akkor meg csúszkál a fejemen és koszos kézzel nem akarok hozzáérni stb....
    Közel 4 hónap távlatából mondhatom, eznem egy műtét volt. Egy csoda. :R

  • zsolthee

    senior tag

    válasz Gézengúz #1988 üzenetére

    Igen. :K
    Volt még szó ideges test érzésről is, de azt sem tapasztaltam.
    Ahogy mondtam, ez mindenkinél eltérő lehet. Én szerencsés voltam úgy érzem. Az átlaghoz képest jobban gyógyult a szaruhártyám és már 1 hét után nagyon jól láttam. Bár annyira nem, hogy a monitort tisztán lássam. Arra legalább 10-12 napot kellett várni.
    Távolra tű élesen láttam már 2 nap után is, mindig bámultam a nappaliból a több háznyira lévő fák tetején a madarakat. A kapunkból meg nem tudtam elolvasni a kocsim rendszámát ami a garázsban állt. :DDD
    Szép fokozatosan javult, gondolom az agynak is fel kellett fogni ezt a hirtelen változást, meg ugye a szaruhártya felszíne is egyenletlen a hámosodást követően.
    Szóval ami "rossz" lehet:
    szemterpesz, de ez is csak a tudat miatt, hogy kipeckelik valamivel a szemhéjadat. Nem kell félni tőle, nem érzed. Nagyon óvatos és rutinos az orvos. Nem egy sorjás szögacélt tesznek oda. :D
    Undorodnak sokan már attól is, hogy leszedik e szaruhártya felszínét kézzel. Ezt sem érzed mert cseppentenek a szemedbe és olyan, mintha csak matatna ott valamit. Nem is látod, hogy mit csinál az orvos, mert tiszta homály az a szemed amin dolgozik, a másik meg le van takarva finoman egy kendővel.
    Hallottam olyanról is, hogy valaki 3 napig vak sötétben ült mert annyira fájt a fénytől a szeme.
    Az volt még a megkönnyebbülés, amikor kivették a védő lencsét 3. napon. Nem fájt sem a hordás sem az eltávolítás, de jó érzés volt, hogy nincs már ott semmi. "Könnyebb"-nek éreztem a szemem utána.

    [ Szerkesztve ]

  • zsolthee

    senior tag

    válasz Renaissance@ #1995 üzenetére

    Ha már sasszem, akkor ne kelljen már szemüveg.
    Tudom drágább, de szerintem jobb is mint a PRK. Engem PRK-s kezeléssel műtöttek márciusban és ugye ebben az esetben vissza kell hámosodnia a szemnek, több baj lehet a 10 napos regenerálódás alatt, jobban kell rá vigyázni stb. Nem éreztem, hogy engem bármire is rá szerettem volna beszélni. Szakmailag nagyon értik a dolgukat és rengeteg tapasztalatuk van az Optik-Med-nek.
    Ha tutira akarsz menni és kicsit bizalmatlan vagy, akkor esetleg érdeklődj egy másik klinikán, hogy ott mit mondanak, de nem említsd, hogy már voltál máshol alkalmasságin. Ha ugyan úgy érvelnek a FEMTO mellett, akkor irány vissza az Optik-Med. ;)

  • zsolthee

    senior tag

    válasz mateszke #2002 üzenetére

    Nálam is ugyan ez volt. Kb a műtétet követő 10-11. napon tisztult a látásom közelre.
    Papíron 1 hét után dolgozhatsz, csak hát aki a monitorral "dolgozik", annak még kell néhány nap.
    Hidd el jó lesz, ne aggódj! ;) :K
    A műkönnyet én még most 5 hónap után is gyakorta használom ha gép előtt ülök. HA kint bogarászok a kertben, akkor el vagyok nélküle fél napig is.

  • zsolthee

    senior tag

    válasz deedee #2026 üzenetére

    Akkor Neked a 4K felbontás is szemcsés :DDD
    Legközelebb próbáld ki azt, hogy mindkét szemedet letakarod szemvizsgálat során! Neked még így is menni fog az 1.25-ös sor. :D
    Mikor műtöttek? Mekkora látásélességet mértek?

  • zsolthee

    senior tag

    Sziasztok!

    Systane GelDrops lubrikáló szemgél érdekel valakit?
    Személy szerint nálam nem vált be, kb 2x cseppentettem belőle de viszkető érzést érzek a szemem sarkában. Patikus dicsérte, rábeszélt de inkább megválnék tőle. Bp-en átvehető az Árpád hídnál.
    Higiéniára természetesen 100%-ban ügyeltem. 09.30-án bontottam fel, szóval dec30-ig még jó.
    Privátban a részleteket.

    [ Szerkesztve ]

  • zsolthee

    senior tag

    Sziasztok!
    Fél év után ki hogyan adagolja napközben a műkönnyet?
    A doki a féléves kontrollon csak annyit mondott, hogy nem kell ám túlzásba vinni, nem tudom mire gondolt. Egyik munkatársam már szintem nem is használ, pedig monitor előtt dolgozik.(idén januárban műtötték)
    Én valamelyest köztes állapotot változtattam: ha gépezek, akkor gyakrabban, ha szabadban vagyok akkor szinte alig cseppentek.
    Azt is hallottam, hogy nem érdemes nagyon nyomatni mert akkor a szem túlságosan hozzászokik és romlik a természetes könnytermelés.
    Tapasztalat? Észrevétel?

  • zsolthee

    senior tag

    Még 1 kérdés:
    Most így tél közeledtével az enyhébb UV miatt szükséges még napos időben a napszemüveg? Fél év utáni időszakról van szó még mindig.
    Az UV-ra érzékeny dioptriás szemüvegek még ilyen esetekben is be tudnak sötétedni. Kérdés, hogy ez a szemnek káros-e vagy csak a nyári nagy kánikulában "roncsolódik" a szem.

    (#2066) revneiq

    "ha elérem a teljes gyógyulást, akkor sem fogok úgy látni mint most faterom közel 50 évesen."

    Ez azért lehet, mert idősebb korra a távolra látás feljavul miközben közelről még a telefon kijelzőjét sem elolvasni normálisan. Kollégámnak kb fél vagy 1 diopriát is javult a látása ahogy idősebb lett. Most 55 éves.
    Mondjuk az ellentmondó, hogy a gépezéshez sem használ olvasó szemüveget.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák