Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • inf3rno

    nagyúr

    válasz Vertigo18 #29002 üzenetére

    5k után elengedtem az eredményt, ennyi történt. Nem akartam fejre állni a kiszáradástól. 3x frissítettem (5,7,9), de így is magamba kellett töltenem egy litert a befutó után mire helyrejöttem. Én egyébként elégedett vagyok vele, 5k-ig jobbat hoztam, mint vártam, illetve stabilan 187 körül volt a pulzusom végig, nem szállt el, csak az utolsó 500m-en, amikor megküldtem egy kicsit erősebben. Nem voltak ideálisak a körülmények, 10°C-al melegebb volt, mint kellett volna, illetve hiányzott még két hét a felkészülésből, aminél összefűztem volna 10k-ra a résztávokat egy kicsit jobban. Be volt tervezve egyébként időben, csak a Vibrammal megszaggattam a vádlimat kétszer is, ami miatt kiesett ez az idő. Szerintem 2/3 részt időjárás, 1/3 részt ez a felkészülési hiányosság, ami miatt nem ment. Talán 5 másodpercet számított még a tömeg kerülgetése a pace-ben, néha akadályoztak, de nem volt vészes, széles volt az út, átpréseltem valahogy magam közöttük szinte mindig. Egyébként UB óta, mióta szétment a vénás keringésem pár hónapra (nagyobb részt a kiszáradás és a túlterhelés miatt hasonló 10k körüli távon), sokkal jobban vigyázok, és ha úgy látom, hogy valami nem klappol, akkor inkább elengedem a versenyt. Eddig úgy gondoltam, hogy ez probléma, ez után a verseny után viszont egyre jobban meg vagyok győződve róla, hogy jobb ez így, mintha infúzióra kötöttek volna, mert nem frissítek. Hobbiból futok, és nem tetszene, ha rámenne az egészségem.

    [ Szerkesztve ]

    Buliban hasznos! =]

Új hozzászólás Aktív témák