Új hozzászólás Aktív témák

  • inf3rno

    nagyúr

    Voltam félmaratonon Tihanyban. Írtam egy kis élménybeszámolót, de lehet túl hosszúra nyúlt. :-)

    Hát az egész úgy indult, hogy leértem 11-re Tihanyba. Éppen esett. Átvettem a rajtcsomagot, amiben rajtszám, chip, póló, ilyesmik voltak. Érmet sajna nem tudtak csinálni, mert 1800-an futottunk, és ők olyan 300 emberre számítottak. Majd kipostázzák valamikor, azt mondták.

    Utána kicsit nézelődtünk a piacon. Délre már eléggé megéheztem, úgyhogy beváltottam az ital kupont, amit a nevezéshez kaptunk, a hely Bistro nevű vendéglátó egységben. Kértem még egy sült kacsamellet hozzá. Olyan 1-re már kiderült, hogy ez utóbbi hibás döntés volt, mert rámjött a szapora, aztán majdhogynem a toytoy-ból indultam. Egy enyhe kiszáradást leszámítva megúsztam ennyivel, de egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy le tudom futni a versenyt. Sem emiatt, sem meg amiatt, mert a legutóbbi edzésen görcsölt egyet a lábam, meg elkezdett megint fájni a sarkam.

    Betoltam verseny előtt 2 adagban 500mg magnéziumot, 1000mg kalciumot, 120mg cinket és 2 napi B vitamint, hogy a görcsnek meg az oxidatív stressznek még a gondolata is elkerüljön. A sarkam is fájt egy kicsit egész délelőtt, de hála a 14:45-kor kezdődő közös bemelegítésnek ez a probléma megszűnt már a verseny előtt, és elő sem jött közben sem. Adtam rá 50%-ot, hogy nem fogom tudni lefutni, mert megint megfájdul közben a sarkam vagy kinyír a gyomorrontás, de hálistennek nem volt semmi probléma. Köszi sarok, köszi pocak! :R :D

    15:17-kor indultam a 4. vagy 5. 200-as bolyból. Mint kiderült túl hátulról. Elméletileg teljesítmény szerint kellett volna indulnunk 3:30, 4:00, 4:30, 5:00, 5:30, stb... megcélzott pace szerint. Eszerint jól is álltam, de sajnos mint kiderült senki nem követte ezt az utasítást, és többszáz lassabb futó elém került. Tartottam ettől, de már nem tudtam mit csinálni miután leesett, hogy ez a helyzet. Olyan 6:30-as tempóval rajtultunk el. Már az elején láttam, hogy ez így nekem nagyon lassú, úgyhogy elkezdtem előzgetni az embereket viszonylag egyenletes 5:00 körüli tempóval. Gondoltam az elejét egy kicsit meghúzom, mert a végére úgyis elfáradok, aztán jobb, ha van valamennyi időtartalék. Eléggé ki voltam száradva a már említettek miatt, úgyhogy nagyon kellett volna a frissítő már az első kilóméter után is. A frissítő hamarosan meg is érkezett, de nem a várt formában; ránk szakadt az ég az első kilómétereken. Ronggyá áztunk már az elején, de nekem ez így kimondottan jó volt, mert nem vesztettem még több vizet az izzadással.

    A parton futottunk fel a 71-es útig. Körülbeül 2km után elértük az első dombot, amin szinte mindenki belassult. Én direkt dombos kigyorsításokra edzettem elég sokat, úgyhogy egyáltalán nem okozott problémát. 4:20-5:40 közötti pace-el futottam fel, attól függően, hogy mennyire hátráltattak az előttem lévők.

    A domb után volt az első frissítőpont 3km-nél, ami nagyon jól jött. Ittam két pohár vizet, aztán folytattam az 5:00-ás tempóban az előzgetést. Elég kínkeserves dolog volt, mert senki nem igazodott jobbra, sőt sokszor egy 3-as csapat teljes szélességében elfoglalta a járdát, úgy kellett valahogy átslisszolni közöttük, vagy szólni, hogy balról előzök, stb...

    Olyan 4.5km körül gurult el végleg a gyógyszer, amikor egy 30 fős társaság bekerült elém, és kb képtelenség volt megelőzni őket. A végén felkapcsoltam 3:30-ba, aztán letoltam az egész tömeget a füvön, "most már aztán elég" vagy valami hasonló felkiáltás kíséretében. Utána még dühből 2.5km hosszan 4:30 körül futottam, ami eléggé kivette az erőt belőlem pont a nagy emelkedő előtt. Tudtam, hogy elfutom a versenyt már az elején, és nem marad erőm a végére, de akkor éppen rohadtul nem érdekelt. Azt hiszem volt közben még egy frissítőpont, amire csak legyintettem, illetve megkaptam a zerge jelzőt valamivel később egy pártól, mert ilyen tempóban már nem sarokra érkezős stílusban futok, hanem zerge stílusban. :D Ez kb annyit tesz, hogy magasan futok és az elülső talppárnámra érkezek, úgy, hogy közben meghúzom hátrafelé a talpam az aszfalton, hogy még több lendületet kapjak. Ilyenkor kb pattogok futás helyett, ami a bokának, saroknak, combnak elég megterhelő, viszont a vádlim tud pihenni közben úgy, hogy sebességben jóval gyorsabb vagyok. Ezért is váltogattam verseny közben a kettőt néha alacsonyabb sebességeknél is.

    A hegy előtt volt egy cipő kötés meg a második frissítőpont 7km-nél. Eddigre már azt hiszem elállt az eső, és kezdett fülledt meleg lenni. Ittam egy pohár vizet, aztán mentem tovább. A "hegy" olyan 70m szintkülönbséget jelentett egy 4km-es szakaszon. Nem is igazán emlékszem rá, hogy milyen volt. Rendesen legyilkolt, mert az óra szerint 6:30-ra is lassultam pár percig a legmeredekebb részen, szóval ott lehetett egy komolyabb holtpont, amit aztán feloldott, hogy egy kicsit lankásabbra váltott az emelkedő. Szépen vissza is tudtam gyorsulni 5:00 körüli pace-re. Volt egy kisebb lejtő, aztán egy kisebb emelkedő, aminek a tetején volt a következő frissítőpont.

    A harmadik frissítő valamivel 10km után jött, ennél már hulla voltam. Fogtam egy marék szőlőcukrot, elkezdtem rágni, aztán egy pohár vízzel sikerült nagy nehezen lenyelnem. Egy másik pohár vizet meg a fejemre burítottam, és irány a lejtő. Szerintem a lejtő és a szőlőcukor is sokat segíthetett, mert 4:30 és 4:00 között jöttem le róla. Ekkortájt csúszott le a sok víz miatt a pulzusmérő karperecem a csuklómra, ami miatt innentől kuka a pulzus adat. Észrevettem, de nem foglalkoztam különösebben vele, eddig is inkább érzésre futottam amennyit bírtam. Az első 10km-en végig 170 és 190 közötti pulzusok voltak, és valószínűleg a második fele is ugyanilyen volt.

    12km-nél értünk vissza a rajthoz, de még hátra volt még egy 8km-es kör a belső tó körül. Hát ekkor már kezdett keményebben visszaütni, hogy az elejét elfutottam kicsit. Kezdtem érezni, hogy fárad a lábam, meg a futóstílus váltogatás sem segített már a vádlimon. Kezdtem agyalni, hogy lehet, hogy ennyi volt a mai verseny, de aztán összekaptam magam. Sikerült hozni az 5:10 körüli tempót 14km-ig, amikor azt hiszem következett ugyanaz az emelkedő, mint az elején, viszont ennek a végén nem lefutottunk a lejtőn, hanem elkanyarodtunk balra, és szépen felfutottunk a városba. Na hát ez volt a leghúzósabb része szerintem, nem is a "hegy". Itt már keményen fáradt volt a lábam, de a kalcium és a magnézium megtette a hatását, és nem görcsölt be. Az emelkedő után következett egy kisebb lejtő le a belső tóhoz meg 15km-nél a negyedik frissítőponthoz.

    A negyedik frissítőpontnál megint nyakon öntöttem magam egy pohár vízzel, egy másikat megittam, aztán elkezdtem almát csócsálni, mert szőlőcukor már nem volt. Ez olyan jól sikerült, hogy felment az alma az orromba. :D Utána az egyik szervező "menjetek, fussatok a sárban" felszólítására elindultunk dagonyázni a belső tó körül. Csodával határos módon nem láttam senkit elesni. Volt egy szakasz, ahol egyesek szerint a sár miatt 3x olyan nehéz volt a cipő. Hát valamiért az enyémre nem ragadt fel ennyire, nem volt problémám vele, inkább attól tartottam, hogy elesek. Elég vegyes terep volt egyébként, murva, földút, aszfalt, sártenger, focipálya. Olyan 16km-nél már rendesen lefőtt a kávé. Láttam a célt, de nem voltam egyben fejben, úgyhogy muszáj volt tenni valamit ellene. Elkezdtem ugratni egy csajt, mondom neki "hajrá", erre elkezdett gyorsabban futni, aztán rásprinteltem 3:50-el, mondom "hajrázok én is". Elkezdtünk versenyezgetni olyan stabil 4:45-ös tempóban, amit 2km hosszan bírtam, aztán elbúcsúztam tőle, és visszalassítottam olyan 5:20-ra. Túl erős ellenfél volt, egyébként jó fej. :-) Körülbelül 18km-nél értünk körbe a tavon, és végre újra aszfaltra jutottunk. Hátra volt még egy utolsó emelkedő a cél előtt. Ekkor már izomzatban elég elhasznált voltam, de érdekes módon a légzésem itt is, meg az egész verseny alatt is nagyon stabil és lassú volt. Mások kb. 2x olyan gyorsan kapkodták a levegőt, mint én. Mondom, ha tüdőből ilyen jól bírom, akkor az a pár km már csak nem csinálja ki teljesen a lábam, hogy fel kelljen adni, úgyhogy innentől nem foglalkoztam a fájdalommal.

    19km-nél az emelkedő tetején volt az ötödik és egyben utolsó frissítő. Ennél már elértem arra a pontra, hogy elkezdtem fázni. Ez nálam akkor van, ha kezdek kiszáradni, mert túl meleg van. Ittam egy pohár vizet, aztán pofán öntöttem magam még két pohár vízzel, hogy magamhoz térjek. Ez segített a fázáson is, úgyhogy szépen bírtam a végéig. Még egy lejtő jött. Ezen futottam a leggyorsabb pace-em a verseny alatt, 3:20-at. Eddigre már erősen megritkult az előzni való tömeg, úgyhogy ez sem jelentett már problémát. Beértem a már említett csajszit is a lejtő végére. Leértünk a város felső részéről a rév-hez, sík terep jött. Valamelyik szurkoló benyögte a feleségének, hogy "gyerünk Zsuzsi, nem lesz meg a 2 óra". Erre elkattantam, mondom "dehogynem lesz meg" és elkezdtem sprintelni már amennyire tudtam, hogy meglegyen az én 2 órám is. Leelőztem a már említett csajszit, aztán röviddel ezután beértem a célba. Hát királyság volt. Utána tapsoltam neki, párszáz méterrel hagyhattam le. :-) Mentem leadni a chipet, meg ismerősöket keresni. Ők is olyan 1:50 körül futottak, csak ők az elejéről indulva. Kértünk kölcsön érmet másoktól, közös fotó, emléklap, öltözés, indulás haza.

    Összességében amilyen rosszul indult, annyira tök jó lett a végére ez a verseny. Kellemesen elfáradtam, és a kezdeti idegességet is felváltotta a jóleső érzés, hogy megcsináltam és hoztam a két órát. A Suunto szerint 1:51:20 lett a vége, 20.75km és 5:22-es átlagos pace. Egyelőre még nincsenek kint a honlapon a befutó képek, majd talán linkelek, ha felkerülnek. Addig csak movescount-al tudok szolgálni: [link]. A szervezőknek is gratulálok, pár kisebb malőrt leszámítva szerintem nagyon jól megszervezett esemény volt, és külön köszönet a önkénteseknek, akik a frissítőpontoknál voltak! :C :R

    [ Szerkesztve ]

    Buliban hasznos! =]

Új hozzászólás Aktív témák