Hirdetés

Hozzászólok Aktív témák

  • dudika10

    veterán

    válasz e.vid #1497 üzenetére

    Gyakran járok túrázni, és ott néha szükség van egy jó késre, nem is lenne feltétlenül szükség 8 centinél nagyobbra, de 10-11 centi alatt nem igazán vannak kések.

    Megállíthat, de miért tenné? Ha egy 80 literes túratáskával a hátamon megyek haza, csak nem fog megállítani, hogy megszívasson. Eddig nem igen pakoltatták ki velem a táskám, remélem ez után se nagyon akarják majd. :)

  • e.vid

    senior tag

    válasz dudika10 #1501 üzenetére

    Nem vonatkozik a tilalom:
    b) azokra a rendeltetésszerűen munkavégzési, sport és a szokásos életvitel körében használt eszközökre,
    melyeknek közterületen, nyilvános helyen - ideértve az ott lévő járművek belső tereit is -, valamint közforgalmi
    közlekedési eszközön való birtoklása indokolt, feltéve, ha a tényleges munkavégzésen (tevékenységen) vagy az
    igazolható munkavégzéshez (tevékenységhez) szükséges szállításon kívül a birtoklás (szállítás) rejtve vagy a
    szokásos módon becsomagolva, szétszedve vagy zárt tárolóeszközben, illetőleg egyéb biztonságos módon történik;

    Ebbe bőven belefér a túrázás és akár az akkor használt vadásztőr is.

    '' Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem.'' - by Dali

  • dudika10

    veterán

    válasz e.vid #1502 üzenetére

    Én ezt úgy értelmeztem, hogy akik verseny szerűen íjjászkódnak például azok hazavihetik az íjukat ha szétszedik. De legyen igazad és férjen bele a túrázás. :)

    Köszönöm a segítséget és a megnyugtatást, hogy nem illegális az amit csinálni fogok. :R

  • [lAyCsI]

    őstag

    válasz dudika10 #1501 üzenetére

    azért vannak bőven 10 centi alatti kések is,
    ...viszont a használható méret is sajna ott kezdődik :U
    én pl. egy CRKT M21-el EDC-zek, ami 10 centis pöngéjű,
    idáig még sosem pakoltattak ki, pedig igazoltattak már párX...
    remélem így is marad :)

    -= No way back from Here =-

  • bandiras2

    senior tag

    Airsoft fegyver mint önvédelmi fegyver milyen jogállás alá tartozik?
    Beszélgettem airsoftos ismerősömmel, látott szénné tuningolt airsoft [géppuskát], 6mm csapágygolyóval bontja a vakolatot. Extra erős rugó, tuning dugattyú, nagy nyomatékú gearbox, bivaly villanymotorral meghajtva... Nincs az a bűnöző aki hajlandó lenne szembemenni egy ilyennel, ha hordában jönnek, akkor is vissza lehet fordítani őket, mert a hagyományos tuning nélküli felépítéssel is nagyot csíp az ember bőrén a könnyű kis műanyaglőszer, hát még a csapágygolyó.

    A társadalom amely az egyenlőséget a személyes szabadság elé helyezi, egyiket se fogja elérni. A társadalom amely a személyes szabadságot az egyenlőség elé helyezi, mindegyikből bőségesen részesedik. Milton Freedmann

  • válasz bandiras2 #1506 üzenetére

    Az hogy bontja a vakolatot, az nem jelenti hogy önvédelemre alkalmas lenne. Egy légpuska is bontja, sőt csúzlival is lehetne bontani.
    Ezek csak pár J-os cuccok, ha egy ilyennel meglősz valakit csak még jobban felidegesíted. Nem szabad a látványnak hinni, valószínű csak kis sérülést tud okozni egy ilyen (és feleslegesen is). Ha ilyennel próbálná megvédeni magát akkor nagy valószínűséggel a saját fegyverével fogják agyonverni. Ne is próbálja meg!

    Önvédelemre ott vannak a Keserű féle gumilövedékes fegyverek amik otthon szabadon tarthatóak. Nem okoznak nagy sérülést de van megállítóerejük.
    Utcára meg gázspray, vagy viselésivel gázriasztó.

    [ Szerkesztve ]

    The Glorious Dual Xeon Gaming Master Race :) Master of chinese x79/x99

  • bodom87

    tag

    Sziasztok!
    Bármilyen fegyver szétszereléséről keresek anyagot (5oldaltól felfele) elektronikus formában. Van erre valami jó lelőhely?

    http://west-start.hu - Csomagszállítás Debrecen - GLS Partner

  • Dj Polc

    tag

    Hali!
    Csak beköszönök mert engem is érdekel ez a téma és a későbbiekben valószínűleg írok majd.
    Üdv.:Polc

    [ Szerkesztve ]

  • e.vid

    senior tag

    válasz bodom87 #1509 üzenetére

    Itt van egy pár manual pdf-ben, ha megfelel. :)

    '' Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem.'' - by Dali

  • busman

    addikt

    Nagyon komoly magyar tőr...
    [link]

    ¯¯̿̿¯̿̿'̿̿'̿̿'̿̿'̿)͇̿̿)̿̿ '̿̿̿\̵͇̿̿\=(•̪̀●́)=o/̵͇̿̿/'̿̿ ̿ ̿̿ PS4.

  • bodom87

    tag

    válasz e.vid #1511 üzenetére

    magyarra gondoltam :)

    http://west-start.hu - Csomagszállítás Debrecen - GLS Partner

  • busman

    addikt

    válasz [lAyCsI] #1514 üzenetére

    Szia!
    És hogyé adja?

    ¯¯̿̿¯̿̿'̿̿'̿̿'̿̿'̿)͇̿̿)̿̿ '̿̿̿\̵͇̿̿\=(•̪̀●́)=o/̵͇̿̿/'̿̿ ̿ ̿̿ PS4.

  • e.vid

    senior tag

    válasz bodom87 #1513 üzenetére

    pár db van itt magyarul.

    '' Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem.'' - by Dali

  • bodom87

    tag

    válasz e.vid #1516 üzenetére

    köszi. én is ezt találtam

    http://west-start.hu - Csomagszállítás Debrecen - GLS Partner

  • [lAyCsI]

    őstag

    válasz busman #1515 üzenetére

    természetesen mindegyik darabnak más és más az ára:)
    függ az acéltól, kérsz-e hozzá tokot stb...
    pl. a Bábel K353-ból tok nélkül 30 píz...
    szal ahhoz képest hogy full handmade sztem nem olyan vészes...
    csak mire a kezembe kerül... örülhetek ha a nyár végére meglesz... sajna a májesztró ölég elfoglalt :U

    -= No way back from Here =-

  • csongi

    veterán

    Sziasztok!
    Kissé nem foglalkoztam a témával. Van fegyver tartási engedélyem gáz-riasztóra. Az utolsó orvosi vizsgálat óta eltelt 5 év. Nem újítattam meg.Az új fegyvertartási törvény szerint szükséges? A rendőrhatóságnak nem kellett volna értesíteni hogy lejárt? A legutolsó orvosimon a házi orvos kérdezte meg meggyi a vizsgálat költsége, én marha meg megmondtam. Elkérte a pénzt és zsebre vágta. Sem egy igazolás se semmi. Nah akkor döntöttem el, többet ezért nem fizetek.

  • #65675776

    törölt tag

    válasz csongi #1519 üzenetére

    Gáz-riasztóra tartási engedély nem kell. Viszont viselési igen ha utcán is magadnál akarod tartani.

  • runner 125

    nagyúr

    Hali all!

    Egy olyan kérdésem volna, h az alábbi képen látható magyar gyártmányú légpuska kb. mennyit ér? Hibátlan működés, a korát sajna nem tudom.

    Köszönöm.

    Kép01
    Kép02
    Kép03

    "Kinek a pap, kinek a wlan" :-) • A forum arra hivatott, hogy a kérdéseiteket ott tegyétek fel, s ne privát üzenet formájában felém! Köszönöm!

  • csibor

    őstag

    Olasz fegyver bolt linket nem tud valaki?Nekem a google nem akar segíteni :B Elöltöltős fegyverek kinti árai érdekelnének.

  • Reno7

    senior tag

    Ennek lehet valami alapja?

    My SHAMAN is so overpowerd, I once cast a frostshock in Summerspring, now its called Winterspring.

  • #65675776

    törölt tag

    válasz Reno7 #1524 üzenetére

    Az EU csak egy dolgot ír elő a tagországai számára: a fegyverek és lőszerek kérdését törvényben kell szabályozni.

    A "hír" maximum vágyálom lehet. Megemlített pár országot, de EU tag pl Nagy-Britannia is, ahol a polgári fegyvertartás szinte teljesen tiltott. Őket mégsem fenyegeti az EU.

  • Reno7

    senior tag

    válasz #65675776 #1525 üzenetére

    De nálunk mire fel ez a nagy szigor?Minden adandó alkalommal szigorítják a fegyver törvényt, hab a tortán hogy még a lövedékálló mellényeket is be akarták tiltani...Szerintem több szavazatot hozna az hogyha kicsit lazítanának a törvényeken(nem önvédelemre gondolok),és lassan kialakulhatna valami fegyverkultúra is.

    My SHAMAN is so overpowerd, I once cast a frostshock in Summerspring, now its called Winterspring.

  • #65675776

    törölt tag

    válasz Reno7 #1526 üzenetére

    Mert politikusaink félnek a néptől.

    Egyébként nem a sportlövőket kellene basztatni. Szép lassan a vadászoknak kellene a körmére nézni, de nagyon, a legtöbb probléma ugyanis velük van.

    A fegyvertartás enyhítése meg nem hozna túl sok szavazatot.

    A magyar társadalom jelenlegi állapotában én sem enyhítenék a szabályozáson. Pláne nem liberalizálnám.

  • Reno7

    senior tag

    válasz #65675776 #1527 üzenetére

    Félnek a néptől? Akkor lenne egy erős és lojális hadseregünk/rendőrségünk nemde?

    Vadászokat nem fogják zavarni,mivel a vállalkozók nagy része vadászik,csakúgy mint a politikusok,ha szigorítanák is,még mindig a pénz beszél.
    Egyébként él még az a lehetőség hogy ogy. képviselők egészségügyi ellenőrzés nélkül kaphatnak önvédelem címszó alatt maroklőfegyvert?

    My SHAMAN is so overpowerd, I once cast a frostshock in Summerspring, now its called Winterspring.

  • NewTiger

    csendes tag

    válasz #65675776 #1527 üzenetére

    Őőőő.... Miért is a vadászokat kéne b*sztatni? Hány vadász tartott ámokfutást a fegyverével és mennyi sportlövő az utóbbi időben? Komolyan mondom röhejes. Az aki igencsak szép összeget költ arra, hogy vadászhasson az nem fog szórakozni és kockáztatni, hogy elvegyék az engedélyét. Lényegesen többe van a vadászat mint a sportlövészet ahol már szinte bárki kap fegyvert.
    Egyébként egyetértek, szigorítani kéne az engedélyek kiadásán de nem hiszem, hogy pont a vadászokkal lenne a legtöbb probléma.

  • #65675776

    törölt tag

    válasz NewTiger #1529 üzenetére

    Nyilván akkor Te még soha nem hallottál vadászbalesetekről... Amikből minden "ámokfutásra" jut legalább öt, és a halálos áldozatok száma is jóval magasabb ezek miatt. Mert ugye vadászni satu részegen az igazi. A legtöbb probléma a vadászokkal van, mert egy jó részük felelőtlen.

    Ha annyira kaphat bárki engedélyt szerinted, akkor kicsit járj jobban utána. Nem így van.

    Egyébként a kötelező pszichológiai vizsgálat eddig minden esetben a vadászlobbi miatt bukott el. Szóval simán felelőssé lehet őket tenni az ilyen ámokfutásokért.

  • NewTiger

    csendes tag

    válasz #65675776 #1530 üzenetére

    Dehogynem hallottam, sőt láttam is gyakorló vadász lévén. Viszont a nevében is benne van: baleset. Tehát nem szándékos emberölés. A baleset viszont emberi hiba,
    -kapzsiság (akkor is odalő ha nincs tisztában vele, hogy a lövedék hol fog megállni illetve mire is lő),
    -felkészületlenség,
    -nem megfelelő eligazítás (lőirányok hiányos vagy hibás megadása),
    -nem megfelelő vadászatvezetés (a legtöbb embernek gondot okoz a hajtósor tartása)
    -müszaki hiba
    illetve az alkoholos befolyásoltság (nem mondom, hogy nem létezik de én még nem találkoztam vele).
    Ezek közül szerintem egyik sem a pszihológus kompetenciája hanem szakmai hiányosság.
    Én nem a pszihológusi vizsgálat hiányát hanem a szakmai kontrollt hiányolom. Magyarul, a legtöbb ilyen ember nem tanul a hibákból de nincs felelősségre vonva csak akkor ha már baj van. De még ezek mellett is nagyságrendekkel több az olyan vadász aki nem követ el hibákat mint aki igen. Szerintem ezzel csak megkeserítenék a vadászok életét akik már így is kemény rendőri kontroll alatt állnak.
    A sportlövői engedélyel tényleg nem vagyok tisztában de ha te igen akkor kérlek világosíts fel, hogy mennyivel több mint a vadász. Amihez szükséges: orvosi alkalmassági, fegyvervizsga (elméleti, gyakorlati), vadászvizsga (elméleti és gyakorlati). Miután az engedély megvan "csupán" ezekre kell figyelni: orvosi lejárati idő, tartási engedély lejárati idő, müszaki vizsga lejárati idő (természetesen ha több fegyverrel rendelkezik a delikvens akkor az utolsó 2 duplázódik).
    Ezek mellett, mivel látom szakértő vagy a témában nem kell túlragozni, hogy a mindennapi életben melyik veszélyesebb: egy vadászfegyver ami 99%-ban puska amit kicsit körülményes hordozni vagy egy maroklőfegyver amit simán el lehet rejteni a ruha alatt.

  • e.vid

    senior tag

    válasz NewTiger #1529 üzenetére

    Szerinted mennyit költ, pl. egy IPSC lövész? Hidd el ö sem kockáztat, hogy elvegyék az engedélyét… Miért van többe a vadászat, mint a sportlövészet? Sportlövésznek évente sportorvosi + kategóriánként minősítés. Vadászatra beírt fegyverrel is gyilkoltak már nem egyszer. Szerintem nézz utána egy-két dolognak…

    '' Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem.'' - by Dali

  • #65675776

    törölt tag

    válasz NewTiger #1531 üzenetére

    A felsorolt okok összefoglalhatóak egyben: felelőtlenség. Innentől kezdve pedig a baleset során a lövést leadó gondatlanságból elkövetett emberölést követ el. Szerintem semmivel sem kevésbé elítélendő, mint a szándékos emberölés. Utóbbi esetén az ember tisztában van azzal mire készül. Előbbi esetben a tudatlanság az egyik fő ok. Na ezt a tudatlanságot és fegyelmezetlenséget nem lehet semmivel kimagyarázni. És mind a kettő kiszűrhető lenne megfelelő vizsgálatokkal.

  • NewTiger

    csendes tag

    válasz e.vid #1532 üzenetére

    Én nem a folyamatos költségekről beszéltem, hanem arról hogy mennyi energia és pénz amivel el tudod kezdeni.
    Én nagyjából a fegyverek árában nem látok különbséget, úgyhogy itt egál.
    Az általad leírtak szerint egy tanfolyammal és két vizsgával már többe van a vadászat. A megtanulandó információk (vadfajok jellemző, vadászati módszerek, jog, stb.) is több rétűek mint abban az esetben amikor kimegyek a lőtérre lövöldözni. És akkor még olyan dolgokról nem beszéltem, hogy aki komolyabban gondolja az területes vadásztársasági tag akar lenni. Ehhez nem kell más csak föld a társaság területén, pár millió forint beugró összeg, hogy felvegyenek és a tagdíj (évi 50-100k) és persze az éves vadászjegy (évi 15k).
    Ehhez képest mennyi lehet a sportlövészeti klubtagság? Évi 20 ezer? Töltényből biztos több fogy de még akkor sem ugyanannyi.
    Valóban gyilkoltak már vadászfegyverrel csak azt nem arra találták ki. Az egyik vadászatra való a másik pedig önvédelemre, rendfentartásra vagy harcászatra. Talán nem kell különösebben ecsetelni, hogy emberélet kioltására melyik az alkalmasabb.
    Szóval szerintem te is nézz utána egy-két dolognak...
    Egyébként nem célom, hogy bizonygassam, hogy az egyik mennyivel királyabb a másiknál. Az egyik alma a másik körte, mindenki csinálja azt ami neki tetszik! Viszont az olyan jellegű kijelentések, hogy bezzeg a vadászok így meg úgy nagyon fel tud háborítani.
    Ennyi, részemről befejeztem!

  • NewTiger

    csendes tag

    válasz #65675776 #1533 üzenetére

    A hozzászólásoddal teljes mértékben egyetértek kivéve az utolsó mondatot. Ha a felelőtlenség kiszűrhető akkor kérlek indítványozd, hogy csak olyan ember kapjon jogosítványt aki soha nem fog halálos balesetet okozni. Teljes mellszélességgel melletted fogok állni!

  • [lAyCsI]

    őstag

    válasz NewTiger #1534 üzenetére

    egyik ismerősöm sportlövő,
    a tavalyi évi éves tagdíj 70k volt :Y
    (én is így reagáltam...) egy igen lepukkant pályán a nyócba...
    az én véleményem meg szintén az hogy nem a szerencsétlen
    sportlövőket kell bszogatni, meg szigorítani, mert ettől nem lesz jobb a helyzet :(

    -= No way back from Here =-

  • #65675776

    törölt tag

    válasz NewTiger #1534 üzenetére

    Viszont a vadászoktól nem várnak el lőkészség minősítést. A sportlövőktől már annál inkább. És ez bizony az egyik alapfeltétele annak, hogy egy sportlövő egyáltalán megszerzési engedélyt kapjon saját fegyverre.

    Emellett minden sportágnak vannak szabályai. Egynémelynek nem is egyszerűek. Ahhoz, hogy rajtengedélyt kapj, ezeket ismerned kell (természetesen csak az adott szakágét).

    Az egyik alapvető szabály: töltött lőfegyver csak és kizárólag a lőállásban lehet nálad. Szóval nem lehet csak úgy csőre töltött fegyverrel grasszálni, mint a vadászoknak.

    "Valóban gyilkoltak már vadászfegyverrel csak azt nem arra találták ki." Na ez így baromság. Mondj olyan fegyvert, amit nem közvetlen vagy közvetett ölésre találtak ki. Ilyen fegyverek nincsenek. A vadászat eredetét tekintve eleve semmi másról sem szól, csak az ölésről (élelemszerzés céljából). Ergo ami fegyvert vadászatra használsz, az elsődlegesen ölésre szolgál. (A vadgazdálkodással és állományszabályzással ne gyere, ez csak az utóbbi pár évszázad terméke. A vadászat eredeti céljára utaltam.)

    Egyébként ha érdekel: emberélet kioltására egy puska (pláne egy sörétes, hogy a slug-okat ne is említsem) messze alkalmasabb bármilyen pisztolynál. Nagyobb távolságból és pontosabban lehet lőni vele, szóval akár jóval rejtettebb módon is megteheted. Pisztollyal bizony közel kell menned.

    Töltényből több fogy. Valóban. Nézz utána a sportolók számára kifejlesztett lőszerek árának. Akár többszöröse is lehet a vadászok által használt lőszerekének. (Puska-puska összehasonlításban főleg. LRS-re pl nem elég a precíziós puska, precízen legyártott lőszer is kell. Ezek ára a sima sorozatgyártott vadászlőszerekét messze felülmúlja.)

    És tetszik nem tetszik: a vadászok a biztos politikai támogatás tudatában bizony igencsak magas lóról tudnak megnyilvánulni. Tudják, hogy bármekkora baromságot is csinál egyik tagjuk, a vadászközösséget emiatt semmiféle hátrány nem fogja érni. Egy sportlövő, vagy önvédelmi fegyvert jogszerűen birtokló és viselő egyetlen rossz döntése miatt a teljes fegyveres társadalom, minusz vadászok egyből retteghetnek, mert az első reakciók mindig a rájuk vonatkozó szabályzások jelentős szigorításának szükségessége. (A politikai szálat itt és most el is varrtam. Lehet már így is messzire mentem ebben.)

    A pszichopatákat, illetve potenciálisan labilis személyeket pedig ki kell szűrni a vadászok közül is. Nem tudom ezt miért akadályozza a vadásztársadalom. Talán ismerik magukat eléggé. Nyilván közöttük is vannak ilyenek, ráadásul náluk bármikor lehet töltött lőfegyver. Meg lehet sértődni ezen, de ettől még tény.

  • NewTiger

    csendes tag

    válasz #65675776 #1537 üzenetére

    Előljáróban megkérdezném, hogy honnan ered ez a mély gyűlöleted a vadászok iránt?

    "Viszont a vadászoktól nem várnak el lőkészség minősítést."
    Ezt nem tudom honnan szedted, amikor leírtam, hogy gyakorlati vadászvizsga is létezik. Ami abból áll, hogy adott számú korongot illetve kört kell teljesíteni a lőtéren. Tehát ott is fennáll, a vadász is csak akkor kap megszerzési engedélyt ha ezen sikeresen túlvan.

    "Az egyik alapvető szabály: töltött lőfegyver csak és kizárólag a lőállásban lehet nálad." Ez szintén igaz a vadászokra. Társasvadászaton kizárolag a hajtás kezdetén lehet betölteni és végeztével űríteni kell. Egyéni vadászaton szintén csak akkor lehet betölteni ha elérte a vadászterületet ahová beírta magát előzetesen.

    "Na ez így baromság."
    Gondoltam nem kell a szavak jelentését megmagyarázni de ezek szerint tévedtem. Gyilkolás alatt én az emberélet elvételét értettem (az állatokat elejteni szokták). A vadászfegyverek alapvetően nem erre lettek tervezve de persze ettől függetlenül képesek rá. Ahogy szintén képes erre a balta illetve a kenyérvágó kés is. De akkor lássuk csak mire is értettem. A vadászfegyverbe maximum 5-6 lőszert tudsz betölteni és akkor már a golyós fegyverekről beszéltem. A tűzgyorsasága egyiknek sem túl nagy mert minden lövés után ismételni kell. A sörétes fegyverekbe ezzel szemben összesen 2 patront lehet betölteni, még a félautomatákba is, egyébként nem lehet vadászfegyverként levizsgáztatni őket. Ezek mellett nehezek, nagyok, körülményesebb az utántöltésük mint az olyan fegyvereknek amiket önvédelemre vagy harcászatra terveztek (gondolok itt azokra akik M4-el illetve Glockal járnak sportlőni mert a 0.22-es puska vagy pisztoly már nem elég) ahol simán pár másodperc alatt lövedékek tucatjait lehet ellőni, egy pillanat alatt újratöltesz és lehet is folytatni. Gondolom ezek után egyértelmű, hogy melyikkel lehet hatékonyabban egy mészárlást végrehajtani.

    "Tudják, hogy bármekkora baromságot is csinál egyik tagjuk, a vadászközösséget emiatt semmiféle hátrány nem fogja érni."
    Ez megintcsak nem igaz. Elég egy vadászbaleset és a társaság vadászati joga a vizsgálatok végéig fel van függesztve nem csak a delikvensé. Emellett elég egy hülye aki elkezdi gyilkolni a romákat és erre megjeleni a rendőrség ellenőrizni a vadászoknál este 10-kor ahogy nálam is történt tavaly.

    "ráadásul náluk bármikor lehet töltött lőfegyver."
    Ez szintén nem igaz. Csak a vadászra jogosult (magyarul az adott területen vadászatra jogosult) kezében lehet töltött fegyver csakis a vadászterületen illetve lőtéren. Nincs olyan, hogy kezembe veszem a puskát és kimegyek levadászni az erdőt.

    Félreértés ne essék, én is támogatom, hogy pszihopaták ne kapjanak engedélyt de nem érzem, hogy ez csak a vadászokat érintené ahogyan ez a vita a felvetésedből kiindult.

  • #65675776

    törölt tag

    válasz NewTiger #1538 üzenetére

    Nem gyűlölöm a vadászokat, és a vadászatot sem. Egyszerűen csak felháborítónak tartom azt, hogy mennyivel több joguk van mindenre, mint bármilyen más fegyveres tevékenység folytatóinak.

    Amit mennyiszer is kell letenni? Milyen időközönként kell megismételni? Mellétéve az orvosi vizsgálatot is.

    Egy sportlövészeti szakágban a lőállás maximum pár 10 m² (leszámítva pl az LRS-t, ahol viszont a lőirány van nagyon szigorúan meghatározva). Egy vadász számára több km² terület áll rendelkezésre, ahol csőre töltött lőfegyverrel mozoghat. Nem kicsi különbség!

    Mégis miben különbözik egy vadászpuska és egy katonai távcsöves vagy mesterlövészpuska? Hogy konkrét példát mondjak: mi a különbség a Remington M700 BDL és a Remington M24 között? Nagy vonalakban semmi. Nincs olyan, hogy egy lőfegyver ilyen meg olyan célra van tervezve. Egy alapvető célja van mindnek: lőni. Hogy mire lősz vele, az már csak és kizárólag rajtad múlik. Nem azon, hogy mire szánták. (Ez amolyan "Mosom kezeim." hozzáállás.)

    Tárkapacitás, tűzgyorsaság és tömeg: most akkor mit is hasonlítunk mihez? Mert egy M4 és egy Remington M700 még véletlenül sem egy kategória. Az M700-at az M24-gyel hasonlítsd össze. Pont ugyan annyi a tárkapacitásuk, ugyan azokat a tárakat lehet hozzájuk használni. Tűzgyorsaságuk is azonos. Ha öntöltőt nézel, akkor öntöltővel hasonlítsd (pl Benelli M1-et Benelli M1-gyel). A polgári és fegyveres szervezetek számára értékesített példányok között nincs lényegi eltérés.

    Hogy egy képzett lövész mennyire igényli a nagy tárat, azt pl a rendőrségi lövészversenyeken lehet megnézni. Vagy akármilyen puskával űzött taktikai lövészversenyen. Pillanatok alatt lehet utántölteni egy pump action puskát, vagy egy öntöltőt. Mondjuk nem igazán értem a sörétesekre vonatkozó szigorúbb tárkapacitásbeli megkötéseket. Pont a golyósok azok, amik jóval nagyobb távolságból is veszélyesek, mégis lehet beléjük tárazni több lőszert.

    Egyébként mit értesz azon, hogy "(gondolok itt azokra akik M4-el illetve Glockal járnak sportlőni mert a 0.22-es puska vagy pisztoly már nem elég)". A lövészsportok igen szerteágazóak, rengeteg szakággal, és ennek megfelelően eltérő teljesítményű fegyverekkel. (Az LRS pl igen vicces lenne 22LR-rel...)

    Ellenőriznek. Ezzel nincs semmi baj, szerintem természetesnek kellene lennie. De konkrétan bármiféle törvényi szigorítás történt már vadászbalesetek miatt? Nem! Egy elmeroggyant sportlövő viszont elég ahhoz, hogy egyből szigorítani akarják a sportlövőkre vonatkozó szabályozást. Igen erős kontraszt.

    Mivel vadászokról volt szó, ezért az utolsó előtti bekezdésed nem tudom értelmezni. Senki sem beszélt arról (ami egyébként bevett gyakorlat több ismerősöm által is megerősítve), hogy vadászatokon boldog-boldogtalan töltött fegyverrel mászkál. Csak a vadászokról volt szó. És bizony mint fentebb már írtam, ők a vadászterületen úgy flangálnak a töltött lőfegyverekkel, ahogy éppen jól esik nekik. Nem kis területekről van szó.

    Az utolsó bekezdésed pedig azt érezteti velem, hogy szándékosan nem érted mit akarok mondani. Nem arról írom már nem tudom hányadik hsz-ban, hogy csak a vadászokra vonatkozó szabályokat szigorítsák, hanem arról, hogy a vadászok ne legyenek a továbbiakban pozitívan diszkriminálva! Ugyan úgy vonatkozzanak rájuk is a szigorított feltételek, mint a sportlövőkre.

    [ Szerkesztve ]

  • Integra

    titán

    igazi battlefield pro.... :DDD

    sörnyitót sem adnék a kezébe:)

    ...egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...

  • #65675776

    törölt tag

    válasz Integra #1540 üzenetére

    Azért az is megérdemelne egy felfüggesztett tarkólövést, aki konkrétan egy fa tövébe ásta azt a gödröt...

  • NewTiger

    csendes tag

    válasz #65675776 #1539 üzenetére

    Kezdek belefáradni, de teszek még egy utolsó próbát hátha sikerül megvilágítani a dolgokat.

    Kérlek magyarázd már el hogy mennyivel van több joguk a vadászoknak mint más fegyveres tevékenység tagjainak!

    Orvosi szükséges mindkettőhöz igaz a sportlövőknek évente a vadászoknál meg életkorral arányosan. Ebben nem látok problémát, minden más sportban ahol versenyszerűen sportolnak a sportolónak kötelező sportorvosi vizsgálaton megjelennie és ha nem felel meg
    akkor nem versenyezhet. A sportlövők esetében ez azt jelenti, hogy nem gyakorolhatja a sportot versenyszerűen ezért nem is jár neki a fegyvertartási engedély. A vadászok esetében ugyanígy van, ha nincs orvosi akkor visszavonják a tartási engedélyt ahogy
    akkor is visszavonják ha nincs befizetve az adott évre a vadászjegy. Magyarán ha nincs meg minden feltétel a tevékenység folytatásához akkor visszavonják a tartási engedélyt. De nehogymár az legyen a probléma, hogy az egyiknek évente a másiknak 4 vagy 2 évente kell megjelennie az orvosnál. Az egyik versenysport versenyekkel, VB-kel, olimpiákkal másik meg nem, nincs, nem volt és nem is lesz verseny.

    Hordozhatják, betölthetik a fegyvereiket a tevékenységi területen kívül? Nem, egyik sem. Itt sem látok jogtöbbletet. Most komolyan az a problémád, hogy az egyiknél be vagy szorítva a lőtérre a másikkal meg néhány száz méterrel többet mozoghatsz? Ez a tevékenység jellegéből adódik. Az egyik céllövészet a másik vadászat. Ezt az össze-vissza mászkálást sem értem. Cserkelni csak hajnali vadászaton lehet, estin nem, sőt akkor kötelező a leshelyet lámpával megközelíteni és elhagyni. Társasvadászat során tartani kell magát az embernek a vadászatvezető utasításaihoz, ott szigorúan tilos össze-vissza mászkálni.És még egyszer leírom, töltött fegyver csak vadászatra jogosult kezében lehet. Ha én most lemennék a gemenci erdőbe, nem vihetek puskát mert nincs jogom ott vadászni csak akkor ha 1. meghívnak, 2. belépek a társaságba, 3. veszek egy vadászatot. Egyedül a 2.esetben mehetnék ki teljesen egyedül a területre de ott is csak akkor ha megbizonyosodtak róla, hogy ismerem a területi viszonyokat. Lövést csak abban az esetben szabad leadni ha a vadász meggyőzödött, hogy a lövedék nem fog kárt tenni emberben, haszonállatban, vagyontárgyban. Magyarán ott sincs össze-vissza lövöldözés. Az megint más kérdés, hogy ezt ki mennyire tartja be. Az élet minden területén vannak szabályszegő és hibázó emberek de ettől még a szabályozás jó.

    Csak űrítve és szétszerelve lehet szállítani közvetlenül a lakhely és a tevékenységi hely között? Igaz mindkét fél esetében.

    Használhatják önvédelemre? Nem. Itt is egál.

    Megfelelő tartási körülményeket kell biztosítani a fegyverek számára? A válasz igen mindkét esetben. Itt sincs különbség.

    Akkor mégis miben látod azt, hogy az egyiknek több joga van mint a másiknak?

    "Nincs olyan, hogy egy lőfegyver ilyen meg olyan célra van tervezve."
    Na ezt pont tőled nem vártam volna. Akkor szerinted mégis hogy zajlik egy fegyver bevezetése? Hadd ne kelljen elmagyarázni, hogy milyen céllal gyártják a piszolyokat, milyen céllal a gépkarabélyokat és milyen céllal a puskákat. Mindegyik egy eszköz ami egy konkrét célra van tervezve, gyártva. Az megint egy másik kérdés, hogy lehet használni másra is de nem biztos, hogy abban ugyanolyan hatékony lesz. Szöget is be lehet verni csípőfogóval de valószínűleg kalapácscsal hatékonyabb lesz.
    A vadászfegyver vadászatra való. A golyós nagyvadakra, ahol nagyobb távolságból zajlik a vadászat. A tárkapacitása azért nincs korlátozva mert a legtöbb esetben úgysincs lehetőséged ismételni mert addigra a vad elszaladt vagy épp szalad. Trófeás nagyvadat csak álltában szabad lőni (kivéve a vaddisznót azt lehet futtában is). A sörétes teljen más célra van. Gondolom neked nem kell magyarázni, hogy miért kisebb a lőtávolsága. Ezt apróvad vadászatokon szokták használni ahol nincs lehetőség a hosszan tartó célzásra mivel a nyúl és a fácán is csak futtában vagy repülés közben lőhető. A tárkapacitás azért van korlátozva, hogy a vadnak is legyen esélye, ha nem sikerül két lövésből lelőni akkor hadd menjen. Ezen okból nem engélyezett semilyen automata fegyver vadászat céljából.

    A megjegyésemet arra írtam, hogy a legtöbb lövészsportot lehetne űzni sportfegyverekkel és szerintem semmi szükség arra, hogy nagy tárkapacitású, tűzerejű és tűzgyorsaságú fegyverek legyenek civileknél. A preciziós sportfegyverek esetén megértem, hogy személyre vannak szabva ezért van mindenkinek saját fegyvere. Egy nagy kaliberű maroklőfegyvernél vagy gépkarabélynál ezt már nem tudom megérteni. Az összes nagyobb visszhangú lövöldözés ilyen fegyverekkel történt, talán nem véletlen. Mint ahogy az sem, hogy a mindennapi ember melyiktől fél jobban. Attól, hogy két hülye vadász fejbelövi egymást az erdőben vagy attól, hogy egy őrült lemegy a metróba és egy tár pisztolyal lelő egy tucat embert. OK, azt mondod, hogy a sportlövészek is figyelnek a fegyvereikre de hány olyan eset volt ahol a gyerek kivette apa piszolyát és elkezdett ámokfutni vele (most nem Magyarországra gondolok). Simán meg tudja tenni, egy puskát azért nehezebb kicsempészni a lakásból és feltünésmentesen eljutni vele a célig.

    Mindegy, még tudnék regényeket írni de már tényleg unom. Ha sikerült megvilágítani egy-két dolgot annak örülök ha meg nem akkor az se fog segíteni ha még 100 oldalt írunk.

  • #65675776

    törölt tag

    válasz NewTiger #1542 üzenetére

    Én is, ugyanis láthatóan szándékosan nem érted.

    A vizsgálatok és hasonlók a költségekkel és kötelezettségekkel kapcsolatban merült fel. A vadászok esetén utóbbiak jóval kevesebben vannak időarányosan. Akár egy év alatt is jelentős változás állhat be egy ember egészségi állapotában, ami a fegyveres magatartására is döntő befolyással lehet. A sportolók esetén évente vizsgálják ezt. Vadászok esetén nem. Szóval akár fél (vagy egész)vakon is vadászhatsz, mert éppen nem volt még időszerű az orvosi vizsgálat. Sportolhatsz is így, viszont maximum egy évig. Vadászok esetén az egészségügyi feltételek meglétének vizsgálata jóval kisebb jelentőségű. De kérdem én: milyen alapon???

    Látom ez sem világos. A terület méretében jelentős eltérés van. És a másik igencsak hangsúlyos különbség: sportlövészetet csak zárt lőtéren lehet végezni. Vadászni lehet nyílt területen is. Ahova bárki bejuthat. Szerinted nem jelentősen magasabb a kockázat? De, az.

    Nem kell szétszerelni semmit, csak el kell különíteni a fegyver és a lőszert. Olyan fegyverek esetén igencsak érdekes lenne a szétszerelés, amelyekbe mondjuk bele van hegesztve a cső.

    A hatályos törvények szerint önvédelemre bármilyen rendelkezésedre álló eszközt használhatsz. Amire Te gondolsz, az az, hogy nem viselhetik önvédelmi céllal. De ha támadás esetén lehetőséged van a becsomagolt fegyvert tűzkésszé tenni, akkor használhatod, akkor is ha az nem önvédelmi céllal van nálad.

    Fegyverek tervezéséről: ha annyira eltér egymástól egy vadász és egy sportpuska, akkor hogy lehetséges, hogy teljesen azonos kiszerelésben dobják piacra mind a két célra? Ráadásul még eladják katonai célokra is, teljesen ugyan úgy. Ez úgy lehetséges, hogy az általad felvázolt elmélet hibás! A már említett Remington M700 pl egy nagyon jó példa erre. De értelmes fegyvertörvényekkel megáldott helyeken lehet pl maroklőfegyverekkel is vadászni.

    Konkrét példa: Szóval egy Taurus Model 416SS8 akár melyik célra használható (sport, vadászat, önvédelem). Family of Hunters; Raging SeriesElső vadászoknak, második önvédelem/sport. Mutasd meg a tervezésbeli különbségeket! A Model 416SS8-ra kattintva minden kategóriából ugyan orra a lapra jutsz. Nyilván a Taurus, mint elismert fegyvergyártó nem hallott még az elméletedről. Ettől függetlenül nagyon jól eléldegélnek a fegyvergyártásból...
    Illetve itt a Remington oldaláról az M700. [link] Valahogy érdekes módon Ők sem különítik el a vadász és sport puskákat. Nyilván mert nem ismerik az elméleted.

    Hogy miért nem ismeri ez a két cég (és a többi sem) az elméleted? Azért, mert annak semmi alapja. Szerkezetileg, felépítésileg az égvilágon semmi különbség egy sport, egy vadász, egy önvédelmi és egy hadi fegyver között. Nincsenek külön vadász fegyverszerkezetek, ahogy a többi felhasználási terület esetén sincsenek külön szerkezeti megoldások. A legkomolyabb eltérés az, hogy a hadi fegyverek esetén elsődleges a megbízhatóság, ezért esetenként nagyobb tűrésmezőkkel, lazább illesztésekkel készülnek ezek a fegyverek. De ettől még nem lesznek eltérőek. (Az I. és a II. vh után is a felhalmozott fegyverkészletek jó részét úgy számolták fel, hogy polgári célokra eladták őket, többnyire bármiféle módosítás nélkül. Mai napig látni olyan hirdetéseket netszerte, miszerint az adott fegyvert eredeti M98/K98 zárdugattyúval szerelik. Azaz I. vagy II. vh alatt a német fegyvergyárakban valamelyikében készültek, és sérült fegverekből építették ki őket újrafelhasználásra. Ez is ellentmond az elméletednek.)

    Amennyiben ezek után is kitartasz az elméleted mellett, akkor lehetőleg támaszd is alá tényekkel. Pl, hogy miben kell másnak lennie szerkezetileg egy vadászfegyvernek, mint egy sportfegyvernek.

    Sörétes fegyverből lehet lőni slug-ot. Azzal meg akár igencsak nagy vadakat is el lehet ejteni. Messze brutálisabb hatással, mint mondjuk golyóssal. Illetve vannak ugye a sabot slug-ok, amik nem gyenge átütőerővel rendelkeznek. Kb, mint az 50BMG... Simán át lehet velük lőni egy elefánt, vagy kafferbivaly bármely csontját, akár 100m távolságról is, aránylag elfogadható pontossággal. Az igazi afrikavadászok egyébként sem nagyon lőttek 60-70m feletti távolságból. Ezért is mondták, hogy 375H&H Magnum-nál erősebb lőszerre semmi szükség.

    Kérdés mit értesz automata fegyver alatt. Itt is vannak tévhitek. Pl az "automata pisztoly", ahogy sokan az öntöltőket nevezik. Ha ilyen értelemben használod az automata kifejezést, akkor ki kell ábrándítsalak. Öntöltő puskával lehet vadászni.

    Gépkarabélyt nem lehet használni sportlövészetre, sőt polgári személy nem is tarthat ilyesmit. És bizonyos szakágak igenis igénylik a nagy tárkapacitást vagy tűzgyorsaságot (pl az IPSC is ilyen). Nem tudom mi a probléma ezzel. Ahogy azt sem értem, miért gondolod, hogy egy pisztolyt nem kell testre szabni. Nincs két azonos anatómiai felépítésű ember. Ergo nincs két ember, akinek pont ugyan úgy lenne ideális egy fegyver fogása. A gyerek meg kiviheti apu vadászfegyverét is akár. És mondjuk őzsöréttel töltve már két lőszerrel is elég csúnya pusztítást lehet végezni. Emellett mondjuk egy pump action esetén nincs igazából korlátozva a tárkapacitás, viszont vadászatra csak tárreduktorral használható. Ami lehet akár eltávolítható is, és akkor akár 6-8 lőszert is be lehet tárazni...

    Hogy milyen könnyebbségekről beszélek, azt már leírtam.

    Nincs amit meg kellene világítanod. Viszont van jó pár dolog, aminek utána kellene járnod. A lövészsportokról és a fegyverszerkezetekről pedig láthatóan nagyon sok mindennek kell még utánajárnod.

  • e.vid

    senior tag

    válasz NewTiger #1534 üzenetére

    A megtanulandó információk (vadfajok jellemző, vadászati módszerek, jog, stb.) is több rétűek mint abban az esetben amikor kimegyek a lőtérre lövöldözni.

    Több sportlövész szakág van komoly szabályokkal/szabálykönyvekkel. A teljeség igénye nélkül: [link], [link], [link], [link].
    mint látható ez sem olyan egyszerű, hogy kimegyek a lőtérre, oszt lövöldözök… igaz nem kerül pénzbe.

    Ehhez képest mennyi lehet a sportlövészeti klubtagság? Évi 20 ezer? Töltényből biztos több fogy de még akkor sem ugyanannyi.

    Tagdíj évi 20-70k-ig, egyesülete válogatja. Versenyengedély (mssz, mdlsz) évi 20k + orvosi költség. Lőszerre könnyen elmegy 600-700k…

    Valóban gyilkoltak már vadászfegyverrel csak azt nem arra találták ki. Az egyik vadászatra való a másik pedig önvédelemre, rendfentartásra vagy harcászatra. Talán nem kell különösebben ecsetelni, hogy emberélet kioltására melyik az alkalmasabb.

    Egy hadipuska miben tér el egy vadászfegyvertől?

    akik M4-el illetve Glockal járnak sportlőni mert a 0.22-es puska vagy pisztoly már nem elég

    Bizony a .22-es nem elég a fémcélokra.

    Akkor mégis miben látod azt, hogy az egyiknek több joga van mint a másiknak?

    Pl. nincs darabszám korlátozás, évente orvoshoz + rendőrségre járni (fizetni a sarcot), évente meglőni a minősítést stb.

    A megjegyésemet arra írtam, hogy a legtöbb lövészsportot lehetne űzni sportfegyverekkel és szerintem semmi szükség arra, hogy nagy tárkapacitású, tűzerejű és tűzgyorsaságú fegyverek legyenek civileknél. A preciziós sportfegyverek esetén megértem, hogy személyre vannak szabva ezért van mindenkinek saját fegyvere. Egy nagy kaliberű maroklőfegyvernél vagy gépkarabélynál ezt már nem tudom megérteni.

    Nem lehet! A maroklő a karabély és minden sportfegyver is személyre szabott, ami nekem jó az nem biztos, hogy a másiknak is úgy jó. Senki nem tud elérni olyan eredményt klubfegyverrel, mint sajáttal. Sajnálom, hogy ezt így nem tudod megérteni, de vadászni sem egy azon puskával jár mindenki… Ahova jársz lőtérre, ott minden sportlövő klubfegyvert használ?

    '' Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem.'' - by Dali

  • e.vid

    senior tag

    válasz #65675776 #1543 üzenetére

    Mai napig látni olyan hirdetéseket netszerte, miszerint az adott fegyvert eredeti M98/K98 zárdugattyúval szerelik. Azaz I. vagy II. vh alatt a német fegyvergyárakban valamelyikében készültek, és sérült fegverekből építették ki őket újrafelhasználásra.

    Arról nem is beszélve, hogy tökéletes állapotú 80-100 éves hadipuskákat is lehet venni sport ill. vadászati célból "fillérekért".

    '' Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem.'' - by Dali

  • #65675776

    törölt tag

    válasz e.vid #1545 üzenetére

    Azokkal mondjuk nem árt vigyázni, ahogy a nevezett zárdugattyúkkal sem. Legalábbis a háborúk vége felé készültekkel. A nyersanyaghiány miatt néha igencsak tré acélt használtak a legyártásukkor.

  • NewTiger

    csendes tag

    válasz #65675776 #1543 üzenetére

    Csak tudnám, hogy miért meglepő, hogy egy versenysportolónak évente kell megjelennie sportorvosnál. Mint leírtam, minden más sportban is előírás. Viszont ha jól gondolom tudsz sportlőni anélkül is csak nem saját fegyverrel és nem versenyszerűen, vadászni viszont nem. Egyébként ha ilyen veszélyesnek érzed, a vadászok orvosi időintervallumát akkor a gépjárművezetőké nem az? Ott 10 évig is vezethetsz vakon, sőt még a hivatásos orvosi is több évente van, tehát buszt vagy kamiont is vezethetsz vakon évekig.
    Az ilyen megnyilvánulások csak erősítik bennem azt az érzetet, hogy sokaknak nem azért van fegyverük, hogy versenyezzenek hanem azért versenyeznek, hogy legyen fegyverük.

    Te akkor hogy képzelnéd a vadászatot? Kössük ki a vadakat és úgy lövöldözzünk rájuk, vagy mégis hogy?

    Szerintem viszont a te elméleted hibás. A tervezésről, a lőszerhez tervezik a fegyvert és nem fordítva. Lehet, hogy két fegyver nagyjából ugyanúgy néz ki (mint az általad emlegetett Remington 700-as) viszont teljeses más kaliberrel vannak szerelve ezért teljes más tulajdonságokkal bírnak. Ezért elsősorban a kaliber határozza meg a különbségeket. Most kérlek ne gyere azzal, hogy a 30-06-os is hadi kaliber volt! De most már nem az! Azóta továbbhaladt a technika.

    Lássuk csak, mi a vadászfegyver célja (kizárólag puska): a vadat vadászias módon (tehát nem úgy, hogy kilövök rá egy sorozatot) terítékre hozni, úgy hogy minél kevesebbet szenvedjen, lehetőleg "tűzbe rogyjon". Ezt mivel lehet elérni? Megfelelő kaliber és lőszerválasztással, ez vadfajtól függ. Tehát nagyvadra golyós fegyver (se a túl nagy se a túl kicsi kaliber nem jó) megfelelő lőszerrel (lehetőleg olyan legyen ami megfelelő megállítóerővel és roncsolóhatással rendelkezik, ha átszalad rajta az nem jó mert csak sebzés lesz belőle), apróvadra sörétes fegyver megfelelő lőszerrel.

    Önvédelemi fegyvernek (kizárólag maroklőfegyver): a támadó elriasztása, megállítása.Legyen lehetőleg könnyen hordozható és kezelhető és megbízható. A feladatnak inkább megfelel egy kis illetve közepes kaliber. A nagyobb kaliber feleslegesen teszi nehézzé a hordozhatóságot, kezelést és a gyors használatot.

    Harcászati fegyvernek (az összes kézifegyver típus): az ellenség harcképtelenné tétele és semmi más. Ezt mivel lehet elérni? Lehetőleg automata vagy félautomata fegyverrel, nagy tűzerővel, nagy tárkapacitással és olyan lőszerrel ami nem kenődik szét vagy pattan le a golyóálló mellényről. Mesterlövész puska esetében szintén ugyanez a helyzet de nagyobb hangsúlyt kap lőtávolság és a pontosság mint a vadászfegyver esetében.

    Sportfegyvernek (puska és pisztoly): versenyt nyerni. Személyre és versenyszámra szabottan extrém pontosság és könnyűség.

    És, hogy ezt miért írtam le? Azért mert mindegyik másfajta kalibert és/vagy lőszert használ! Ettől van köztük különbség!
    Természetesen vannak átfedések (pl. Remington 700) de nem túl sok.

    Én a jelenről beszéltem, az hogy 70 évvel ezelött még a puska volt az általános hadászati eszköz az nem jelenti azt, hogy ma is az. A technika fejlődik, a hadászatban lehetőség szerint mindig a legmodernebb technológiát használják, a vadászathoz teljesen megfelel a 80 éves technológia is.

    Sajnos nekem is ki kell, hogy ábrándítsalak, az 1996-os vadászati törvény:

    68.§ (1) E törvény alkalmazásában tiltott vadászati eszköznek minősül:
    a) az önműködő (automata) és öntöltő (félautomata) golyó lőfegyver, valamint a 0,22 kaliberű és negyven milliméternél kisebb hüvelyhosszúságú lőszer kilövésére alkalmas golyós lőfegyver;
    b) az öntöltő (félautomata) sörétes vadászlőfegyver, melyben egyidejűleg háromnál több lőszer található;
    (időközben ez kettőre csökkent, csak akkor vizsgáztatják le vadászfegyverként ha be van hegesztve a reduktor, ezt ebben a szezonban mindehol ellenőrízték a vadászat elött)
    c) a gímszarvasra, a dámszarvasra, a muflonra, valamint az őzre történő vadászat esetén a sörétes vadászlőfegyver;
    d) a vaddisznóra történő vadászat esetén - a sörétes vadászlőfegyverből kilőhető golyóval történő vadászat kivételével - a sörétes vadászlőfegyver;
    e) a gímszarvasra, a dámszarvasra, a muflonra történő vadászat esetében a kettőezetötszáz joule-nál kisebb csőtorkolati energiájú vadászlőszer, őzre történő vadászat esetében az ezer joule-nál kisebb csőtorkolati energiájú vadászlőszer;
    f) a mérgezett hegyű és robbanó fejű nyílvessző.
    g) a számszeríj;
    h) az e törvény előírásainak meg nem felelő vadászíj, illetve nyílvessző;
    i) lőfegyverre szerelt hangtompító eszköz;
    j) az elektronikus optikai eszköz;
    k) a vad megtévesztésére alkalmas elektronikus akusztikai eszköz;
    l) a vad megtévesztésére alkalmas mesterséges szaganyag, valamint élő csali állat;
    m) a törvényben foglalt esetek kivételével a fényszóró

    Tehát nincs se automata fegyver se pisztoly a magyar vadászatban.

    Igen, sörétes fegyverből ki lehet lőni a slug-ot (vagy brenneke illetve magyar nevén gyöngygolyó vagy posta) de csak vaddisznó vadászata esetén. Akkor is csak hajtásban érdemes
    mert 50 méter után már nem túl pontos és az erejéből is veszít (mivel lényegesebb kevesebb lőport tartalmaz mint a golyós lőszer), már 100 méternél is kétséges, hogy a sebzett vad nem megy ki a világból.
    A sabot slug-ot ne keverjük ide, az csak huzagolt csövű sörétes puskába (ami szerintem már nem sörétes puska) való, plusz a magyar viszonylatokban semmi sem teszi indokoltá.
    A gépkarabélyt azért írtam mert egyébként én is így tudtam de nemrégiben hallottam, hogy már arra is adtak engedélyt és szituációs lövészeten lehet használni.

    Köszönöm szépen, hogy felhívod a figyelmen a sportlövészeti hiányosságaimra, való igaz az újonnan bejött divatlövészetekben nem vagyok járatos. Talán azért nem mert eddig semilyen eredményt nem tudtak felmutatni? A régi klasszikus számokban viszont nincsenek hiányosságaim ahogy fegyverszerkezetekben sem. Viszont neked a leírtak alapján bőven van utánajárnivalód a vadászattal kapcsolatosan mert csak mendemondákból és urban legendekből építkezel.

  • NewTiger

    csendes tag

    válasz e.vid #1544 üzenetére

    "Több sportlövész szakág van komoly szabályokkal/szabálykönyvekkel. A teljeség igénye nélkül:"
    A legtöbb sportlövő egy számban indul, a fegyvere is ahhoz van kitalálva ezért nem hiszem, hogy az összeset ismernie kellene.

    "Egy hadipuska miben tér el egy vadászfegyvertől?"
    Fentebb vázoltam.

    "Bizony a .22-es nem elég a fémcélokra"
    A biatlonosok mivel is lőnek a fémcélokra?

    "évente orvoshoz + rendőrségre járni (fizetni a sarcot), évente meglőni a minősítést"
    Ezt is vázoltam fentebb.

    "de vadászni sem egy azon puskával jár mindenki"
    Most már nem, de volt egy idő (30 évvel ezelött és korábban) amikor csak kiváltságosok kaphattak golyós fegyvert. Akkor majdnem az egész társaság azt az 1-2 puskát használta ami a vadásztársaság tulajdonában volt.

    "Ahova jársz lőtérre, ott minden sportlövő klubfegyvert használ?"
    Ahova jártam (cirka 15-20 éve) ott igen, mindenki klub fegyvert használt kispuska és kispisztoly lövészetre.

  • #65675776

    törölt tag

    válasz NewTiger #1548 üzenetére

    Vadászati eszközök: Pisztolyok esetén külön kiemeltem, hogy "De értelmes fegyvertörvényekkel megáldott helyeken lehet pl maroklőfegyverekkel is vadászni."

    Emellett a törvény nem tiltja sörétes fegyverek esetén az önműködő működést sem, csak a kettőnél nagyobb tárkapacitást. (Az idézeted egyébként sem felel meg a jelenlegi hatályos törvény szövegének...) Kézi ismétlésűek esetén egyáltalán nem beszél tárkapacitásról. Plusz hivatásos vadászok munkájuk során használhatnak vadászati céllal maroklőfegyvert.

    Műszaki tartalom a fegyvereknél: Nem vázoltál semmit azzal kapcsolatban, hogy miben tér el egy vadász és egy hadipuska műszakilag. Ugyanis nem térnek el semmiben! Egyetlen műszaki részletről sem írtál.

    Az űrméret egy érdekes kérdés. És bizony igen komoly átfedés van a hadi-, vadász- és sportfegyverek esetén. Mindegyik nevezett kategóriában előfordul pl a .222/.223 Remington, a 7,62x51 (aka 380 Winchester), a .338 Lapua Magnum, a 7,62x39... Akkor az ezekhez tervezett fegyvereknek miben is kellene eltérniük? Fentebb már írtam: semmiben. A puskák többsége ráadásul multikaliber, szóval azonos néven forgalmazzák több űrméretben is, néha akár otthon átépíthető kivitelben. A Remington M700 erre is kitűnő példa.A 7.62x39-et leszámítva a fent említett lőszerek mindegyikéhez csövezik, a további legalább 30 féle egyéb lőszerről nem is beszélve (mondjuk csak az értelmes szintig, pl .700NE-hez nem). Akkor mi is a különbség?

    Az előző bekezdés szinte az összes forgó-tolózáras puska esetén igaz, a Remington M700 nem üdítő kivétel ebből a szempontból!

    A kategóriákat kellően sztereotip módon írtad le...

    Vadászat módja: Nem értem a kérdésed. Senki nem mondta, hogy a vadászterületek méretét kellene korlátozni. Mindössze arról volt szó, hogy a vadászok nagyságrendekkel nagyobb területen viselhetnek töltött lőfegyvereket, mint bárki más a fegyveres szervezetek tagjait leszámítva. Ehhez képest kevesebb az elvárás velük szemben. Az autós párhuzamod nagyon blőd... Már csak azért is, mert a busz és kamionvezetők (és még jópár egyéb munkakör művelői) PÁV-ra kötelezettek.

    "A technika fejlődik, a hadászatban lehetőség szerint mindig a legmodernebb technológiát használják, a vadászathoz teljesen megfelel a 80 éves technológia is." - Tévedés. Mint írtam, harci alkalmazás esetén (a hadászat egy teljesen más fogalom...) a legfontosabb a megbízhatóság. Dobtak már ki , húztak már le felettébb innovatív fegyvereket azért, mert egyszerűen nem voltak kellően megbízhatóak. Ha már a gépkarabély az állandó hivatkozási alapod, akkor erre ott van példának a G11.

    "vagy brenneke" - Egyrészt tulajdonnév, szóval illene nagy kezdőbetűvel írni. Másrészt a Brenneke féle slug csak egy a sok közül, nem egy kategória. A pontosságukat pedig leginkább a ballisztikai, azon belül is az aerodinamikai jellemzőik befolyásolják ennyire negatívan.

    A Saboted slug-ok (Eddig nem pontosan írtam) viszont akár 300m-en is hatásosak. Az meg nem jelent semmit, hogy egy cső huzagolt-e vagy sem. Nem ez határozza meg, hogy sörétes vagy golyós puska-e az illető. (Ennyi erővel a huzagolt és a sima csövű harckocsiágyúk is más elnevezést kellett volna, hogy kapjanak.)

    Gépkarabélyokkal kapcsolatban nagyon rosszul hallottál valamit. Ezeket továbbra sem tarthatja polgári személy. Amiről Te beszélsz, azok a sportkarabélyok (idióta elnevezés, az már biztos). Ezek csak egyes lövések leadására alkalmasak, lényegében öntöltő puskák/karabélyok. És bizony SA85M-ek előfordulnak vadászoknál is!

    Ha valamiben nem eredményes a közeledben senki, akkor az már egyből teljesen érdektelen? Egyébként vannak nemzetközileg is elismert szituációs lövészeink.

    ""Bizony a .22-es nem elég a fémcélokra"
    A biatlonosok mivel is lőnek a fémcélokra?"

    Azok a fémcélok igencsak kis tömegűek. Steel challenge vagy sziluettlövészet esetén jóval nagyobb tömegű célokat kell leborogatni.Oda viszont már kell is az energia. A .22LR még csak meg sem rezgetné ezen célok jó részét.

    Az IPSC és IDPA pedig eredendően az önvédelmi fegyverekkel végzett szituációs lövészeti szakágak, bár az IPSC ettől már eléggé eltávolodott (emiatt is jött létre az IDPA). Márpedig ha önvédelmi helyzetek szimulálása a cél, akkor azt önvédelmi fegyverrel érdemes végrehajtani. Ennyit arról, hogy teljesen más igényeknek kell megfelelnie egy sport és egy önvédelmi fegyvernek...

    Illetve egy érdekes kérdés: mivel magyarázod a sportvadászat kifejezést? És ha a vadászok döntő többsége sportvadász (azaz mindenki, aki nem hivatásos vadász), akkor rájuk miért nem a sportolókra vonatkozó szabályok érvényesek?

    "de vadászni sem egy azon puskával jár mindenki"
    Most már nem, de volt egy idő (30 évvel ezelött és korábban) amikor csak kiváltságosok kaphattak golyós fegyvert. Akkor majdnem az egész társaság azt az 1-2 puskát használta ami a vadásztársaság tulajdonában volt.

    Ha nem érdekel, hogy mi számított egyéni lövészfegyvernek 40-50 éve, akkor az se érdekeljen milyen korlátozások voltak 30 éve a vadászokra.

    [ Szerkesztve ]

  • e.vid

    senior tag

    válasz NewTiger #1548 üzenetére

    A legtöbb sportlövő egy számban indul, a fegyvere is ahhoz van kitalálva ezért nem hiszem, hogy az összeset ismernie kellene.

    Nagyon sok sportlövész van, aki nem csak egy „számban” indul. Pl. IPSC + gyorspont + steel. A fegyvere alkalmas rá.
    Sokan vannak, akik az elöltöltő fegyveres pontlövészet mellett CAS és IPSC versenyeken is indulnak különböző fegyverekkel. Látható, hogy több szabályzatoz is ismerni kell.

    A biatlonosok mivel is lőnek a fémcélokra?

    Nem arról volt szó, hogy a biatlonosok mivel lőnek, hanem, hogy van, amihez kevés a .22-es.

    Most már nem, de volt egy idő (30 évvel ezelött és korábban) amikor csak kiváltságosok kaphattak golyós fegyvert. Akkor majdnem az egész társaság azt az 1-2 puskát használta ami a vadásztársaság tulajdonában volt.

    2010-et írunk. Tehát nem egy fegyverrel vadásztok. Miért kellene a sportlövésznek klubfegyvert használni?

    Ahova jártam (cirka 15-20 éve) ott igen, mindenki klub fegyvert használt kispuska és kispisztoly lövészetre.

    Ma már nem jársz lőtérre? Hol lövöd be a fegyvered? Vagy belöveted?

    Köszönöm szépen, hogy felhívod a figyelmen a sportlövészeti hiányosságaimra, való igaz az újonnan bejött divatlövészetekben nem vagyok járatos. Talán azért nem mert eddig semilyen eredményt nem tudtak felmutatni?

    Nemzetközi szinten elismert lövészeink vannak IPSC, elöltöltő fegyveres és CAS ágakban is, több EB címmel és figyelemre méltó VB eredményekkel.

    '' Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sohasem.'' - by Dali

Hozzászólok Aktív témák