Új hozzászólás Aktív témák

  • Eastman

    őstag

    "A kisgyerek korától gitározó King soha nem járt
    tanárhoz, tudását teljes egészében autodidakta
    módon sajátította el. Az évek során
    folyamatosan fejlődött technikája, és pár év
    alatt a bluesvilág egyik legjellegzetesebb
    gitártechnikáját tudhatta magáénak. Stílusában
    érződik a delta blues lüktetése, de ezt a
    hangzást sikerrel vegyítette a kor más
    gitárosaira jellemző dzsesszes motívumokkal,
    így létrehozva az eredeti B. B. King-hangzást.
    Saját bevallása szerint az akkordjáték sosem
    volt az erőssége, de tempóérzéke, ujjvibratoja,
    és az egész dallamjátéka egyedülálló."

    "Egy ültetvényen született a Mississippi
    állambeli Itta Benában. 9 évesen kezdett
    gitározni, közben kórusba is járt, ahol énekelni
    tanult. 20 éves korában Memphisbe ment
    unokatestvéréhez, ahol kezdetben
    utcazenélésből próbált megélni, később a helyi
    WDIA rádióállomás lemezlovasaként dolgozott,
    amivel regionális szinten ismertté vált.
    Lemezlovasként kapta a „The Beale Street
    Blues Boy” becenevet, mely később „Blues Boy
    King”-re, végül csak B. B. Kingre rövidült. Egy
    idő után ismét gyerekkori szerelme, a gitár felé
    fordult..."

    "Ő minden idők talán leghíresebb bluesgitárosa,
    aki 89 éves korában is aktív előadó volt."

    (1925 - 2015.)

    /Forrás: Wikipédia/

    [ Szerkesztve ]

    https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

Új hozzászólás Aktív témák