Új hozzászólás Aktív témák

  • #10691584

    törölt tag

    válasz #85552128 #32115 üzenetére

    Sok helyütt. példának okáért:

    "A béta verzió vagy a béta kiadás egy számítógépprogramnak általában azt az első kiadását jelenti, amiben kezdeti követelményelemzésben valósítják meg az összes funkciót. Nagyon hasznos lehet a belső bemutatókhoz és előnézetekhez a vásárlók kiválasztásában, azonban labilis, és még nem érett meg a kiadásra. Némely fejlesztő erre a szakaszra előnézetként, technikai előnézetként, vagy korai kiadásként hivatkozik. Mivel a kiadási életciklusban az alfa szakaszt követően a második fontos szakasz, ezért a görög ábécé második betűjéről, a bétáról nevezték el.

    A béta verzió a fejlesztési ciklus közepén helyezkedik el. A fejlesztők vagy zárt béta, vagy nyitott béta változatban adják ki; a zárt béta verziókat egy kiválasztott csoport számára adják ki tesztelési célból, míg a nyitott bétákat nagyobb közösségnek szánják, többnyire a nagyközönségnek. A tesztelők bejelentik az általuk talált hibákat, és néha kisebb funkciókat is javasolnak, amiket szeretnének látni a végleges változatban.

    Amikor a nagyközönség számára elérhető egy béta, akkor azt gyakorta széles körben úgy használják a technológiailag hozzáértők, és az előző verziókban jártasak, mintha ez lenne a végtermék. A freeware vagy a nyílt forráskódú béták fejlesztői általában a nagyközönség számára adják ki, míg a zárt bétákat viszonylag kis tesztelőcsoport kapja. A szoftvert akkor hívják kiadásra késznek, amikor az alkotócsoport egyetért abban, hogy a rendszer eleget tesz a funkcionális követelményeknek, és nem tesznek már új funkciót a kiadásba, ugyanakkor felmerülhetnek még fontos hibák a szoftverben"

    "Hova van írva, hogy szigorúan csak tesztelési célzattal rakható fel ?" - Sehol, ez EVIDENS és mindenki eldöntheti magának, hogy vállalja e a hibákkal járó kellemetlenségeket. Ahogy már irtam: csak saját felelősségre.

    "Mert a changelog alapján ott van, hogy ez és ez javítva, XY-hoz ez a driver ajánlott stb" - Az egyikből nem következik logikusan a másik. Hiába irják le egy listában, hogy ez meg ez javitásra került (az ELŐZŐ verzióhoz képest) ebből nem következik egyenesen, hogy VÉGLEGES és hibátlan, vagyis: azokkal a részekkel végeztek volna, mármint hibajavitás tekintetében. Vagy igen, vagy nem, csak részben és "haladtak" vele valamennyit, de nem "kérhető számon", hiszen csak "béta" és mindössze közlik egy listában hogy dógoznak.

    "Vagyis ha nem akarsz várni legalább fél évet, hogy normális teljesítménnyel játssz néhány újabb játékot akkor jobb híján ezt KELL felraknod" - Ez tök relativ hogy mi számit egy PC-s VGA-nál játékonként "normális teljesitménynek". Én értem amit elvársz, de ők megtehetik, hogy pont lesz@rják, mert nincs is mihez kötni, ez nem olyan mint egy konzol, hogy ennyinek és ennyinek meg KELL lennie garantáltan, máskülönben perel valaki (USA) vagy visszaviszi a cuccost, vagy épp az MS, vagy a SONY koppint az orrukra, ha túl sokan panaszkodnak a vásárlók közül. Tehát "innentől kezdve" csak az számit hogy megvetted a terméküket és onnantól oldd meg, nem az ő dolguk, ha nem az igényeidnek megfelelően fut egy egy játék. Akkor felőlük vedd lejjebb a felbontást, vagy állj neki cfg-t buherálni, vagy amit akarsz, de legjobb lenne, ha megvennéd a legújabb/erősebb kártyáik valamelyikét és passz. Közben meg béta driver és changelog (dógozunk vaze látjátok)

Új hozzászólás Aktív témák