Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
net84
őstag
Nem azzal van baj, hogy ki és hova akar/nem akar appot. Akkor van baj, amikor engedni kell a harmadik féltől származó appot külső helyről telepíteni. Akkor nem lesznek rákényszerítve a fejlesztők, hogy minden Apple által előírt követelménynek megfeleljenek. Így elég csak összetákolni valamit, aztán úgyis kénytelen lesz az ember letölteni/feltelepíteni, ha használni akarja pl. a diagnosztikai eszközét (nekem erre a mai napig van egy régi droidos tabom, amin még a google fiókomba sem vagyok belépve - van olyan app, ami már ezért nem is indul, de nem vagyok hajlandó a cég honlapjáról letölthető apk-val kockáztatni, így inkább félredobtam a célhardvert is, mert nem vagyok hajlandó kockáztatni).
Közben félünk attól, hogy a gonosz gigacégek visszaélnek az adatainkkal (igen, visszaélnek, "követnek", elemeznek - de legalább tudom, hogy kik és miért - hogy célzottan próbáljanak valami újabb szart rám sózni) - ezeknek az alkalmazásoknak meg hozzáférést engedünk a telefonon mindenhez (különben szóba sem áll velünk) és pislogunk, amikor eltűnik a közösségi médiás profilunk, leszipkázzák a pénzünk a számláról, a mobilszámlánkat megterhelik, ne adj isten lesz belőlünk virtuálisan még 2, akik mindenfélét hirdetnek a nevünkben a neten...
-
Neurotoxin
őstag
Inkább ne engedjék be ezeket a store-ba, Isten ments! Game streaminget is maximum az iPad-re, az iPhone-t hagyják vele békén (igen, van már lehetőség 15 Pro-n raytracelt játékokat futtatni, de még TV-re kötve sem értem, az akkut meg majd gyorsan hazavágja....) Szerencsejáték appokat? Tényleg erre van igény? Androidon tőlem azt csinálnak, amit akarnak, de a stabil iOS-t ne vágják haza
Új hozzászólás Aktív témák
it Az Apple, az Alphabet és a Qualcomm vezérigazgatóival találkozott az EU trösztellenes vezetője.
- Samsung Galaxy S22 Ultra 12/256GB Független
- AKCIÓ Strix G614JVR/16.0"(2560x1600) 240 Hz/i9-14900HX/1TB SSD/16GB/4060 8GB/Wi11/Garanciális még
- Gigabyte GA-H87M-HD3 rev: 1.0 LGA 1150 alaplap
- HP14,1"FullHd,8.gen.Core i5(8 3,6Ghz)Magyar világító billentyűzet,8-16GB RAM,256-512GB SSD,szép
- Dell XPS QHD+ Érintős,core i7,16GB RAM,256-512GB SSD,ÚJ AKKU,ÚJ TÖLTŐ,Szép állapot
- LG 27GR95UM - 27" MiniLED - UHD 4K - 160Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium PRO - HDR 1000
- Honor X6b 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Csere-Beszámítás! RTX Számítógép játékra! R5 5500 / RTX 3060Ti / 32GB DDR4 / 500GB SSD
- Samsung Galaxy A13 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- LG 48C2 - 48" OLED EVO - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - A9 Gen5 CPU
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest