Hirdetés

Keresés

Hozzászólok Aktív témák

  • Amur

    addikt

    válasz Lauda #4444 üzenetére

    "mivel Amerikában vagyunk, felpörgött a fegyvervásárlási kedv is, az egyik fegyverboltban órákon keresztül kellett várni a kiszolgálásra, a fegyverbolt előtt kialakult sorhoz még egy büfékocsi is odatelepült. Az egyik vásárló a lapnak azt mondta, még sosem vett fegyvert, de most akar egy Glockot (kézifegyvert), hogy meg tudja védeni a családját, ha félelmetesre fordul a helyzet."
    Most olvasom a Reddit-en hogy Chicago lesz az új gócpont, mert az ottlakók konkrétan tesznek az egészre, Szent patrick tiszteletére tömegesen kocsmáznak, énekelve csoportosan vonulnak az utcákon(mondanom sem kell full részegen-lehet fertötlenítenek belülről valami jófajta whiskyvel). Mindenesetre azt írja a posztoló amerikai hogy a boltok kiürítve(wc papír elsők között fogyott ott is el)ő csak kenyérért ment, de csak üres boltot talált.Az üzletben kesztyűben szolgálta ki az egyik eladó(a 10ből csak rajta volt)
    Ő úgy látja(ez szimpatikus megjegyzés) hogy Trumpnak nem európát kellene hibáztatni, mert közben elbagatelizál mindent "itthon", hanem figyelni pl. chicagora, hogy ne legyen második olaszország belőle.. Ja és rengeteg európai is érkezett St.Patty's-ra..(gondolom írek? Ez nem derült ki, de náluk nagy ünnep ez ha jól tudom)
    Visszatérve kishazánkra, én kereskedelemben dolgozom, és azt láttam hogy tegnap családostul shoppingoltak, vitték a nagyit is a tömegbe meg a gyerekeket..Ennyit arról hogy figyeljünk egymásra..ha még családon belül sem veszik komolyan..Nem tudom meddig tart a pánikvásárlás, és mikor fordul át a vásárlástól való pánikra..mert egyelőre még nem félnek a tömegtől az emberek(itt keleten-én -is- szabolcsi vagyok) Pedig kellene félni! Közel a román, ukrán, szlovák határ is, a pár napos határzárak előtt volt rendesen mozgás. Szokásuk ide járni gyógyszerekért, főleg az ukránoknak,románoknak.
    Egyik ukrán törzsvevőnk tegnap is volt. Kérdeztem hogy te? Nem lezárták már a határt?
    Erre ő: korábban átjött, és ittmaradt egy kicsit még vásárolni, majd most megy vissza..

    [ Szerkesztve ]

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    olasz hír(forrás Reddit újfent):
    Veneno megyében, szemben a Római utasításokkal, a tünetmentes embereket is elkezdték tesztelni. Első körben a szupermarketek, és egyéb élelmiszerüzletek dolgozóit, és az utcán "elkapott" vásárlókat is.
    Azért ez gáz hogy olaszországban még mindig nem tesztelik a tünetmenteseket. Pedig csak így lehet lassítani, netalán majd hosszútávon megállítani.(lásd kínai, koreai példa hogy "mekis" standok mellett elhaladva kinyújtott nyelvvel veszik a mintákat napi ezerszám mindenkitől..)
    Nem értem az olaszokat..
    Ezzel szemben a magyarokat sem..Mi még azokat sem teszteljük akiknek vannak tüneteik. Csak ha érintkezhettek már ismert fertőzőtt személyekkel(az jelenleg azért elég szűk keret.) Így mi is jó úton haladunk hogy óriási robbanás legyen.

    [ Szerkesztve ]

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Rive #4936 üzenetére

    Ez szállóige lesz, én mondom:
    Egy zombi apokalipszist is csak a következő évi adóbevallások (hiányából) vennének észre
    Sajnos jogos is..

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz macikos #5000 üzenetére

    Jó példát mutatnak.. Én ma voltam Intersparban. Egyetlen szájmaszkosként mászkáltam..Rendesen kellemetlenül éreztem magam. Kifelé láttam egy kínait szájmaszkban, meg egy kismamát a szája elé fogott sállal.
    Még mindig nem fogta fel a tömeg hogy miben vagyunk..
    A példamutatás ilyen helyzetekben kiemelten fontos! Elvárnám a politikusoktól hogy megtegyék. Tudom ez magyarország, de ez nem is egy rutin napi országgyűlés.
    Vészhelyzet van az egész világon. Ideje lenne kicsit komolyan venni (nekik is)
    Bocsi kicsit túlszaladtam agyban! Mindenféle politikai töltet nélkül írom ezt, csak és kizárólag a járványügyi helyzetre való tekintettel!
    Grapics: nem csak a fertőzötteknek kell a szájmaszk, részlegesen téged is véd.

    [ Szerkesztve ]

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Erről valami pontosítást találtatok?
    "Az éttermek, kávézók, üzletek csak 15 óráig maradhatnak nyitva, kivéve az élelmiszerüzletek, drogériák, patikák."
    Azt is jó lenne tisztázni mi számít élelmiszerüzletnek. Minden ami tart humán élelmiszert, vagy csak az aminek az a fő profilja?
    Ebből lesznek még kavarodások. Jó lenne világosan fogalmazni egy ilyen fontos döntésnél.
    Úgy látom megy egy kis "azértsemondjátokmegnekünkmitcsináljunk", majd holnap zárunk be mindent, ma csak korlátozunk téma..

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Izraelben hiába hívják fel a figyelmet hogy most nem kellene csókolgatni a falat..ott is elég sok a fanatikus akiket ez nem érdekel.Mi meg isszuk a levét.
    alt="" title=""
    forrás Reuters.com

    [ Szerkesztve ]

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz freeknight #5196 üzenetére

    A fosztogatás akkor lesz realitás, ha elhúzódik a járvány.(amire azért van esély)
    Kell hozzá még az is hogy a rendfenntartó erők ne legyenek a helyzet magaslatán(azért erre is van esély),
    és persze kell az hogy az emberek elkeseredettek legyenek, elfogyjon a pénzük/kajájuk, vagy csak legyen hajlandóság az ilyesmire bennük.
    Nem igazán tudom, nem is tudhatom, mi lesz ennek a vége. Mindenesetre egy baseball ütő van a sarokban. A gyerekeknek meg eddig is azt mondtam hogy ajtót nyitni nem kell senkinek, akinek be kell tudni jönni , annak van kulcsa, vagy tud szólni telefonon hogy engedd be, mert itthon maradt. Mindenki más maradhat nyugodtan kinn.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Ajándékok #5206 üzenetére

    Én hütőbe semmiképpen nem tenném, ha olyan csomagolása van akkor mikró, vagy normál sütő. 170-200 fok biztos megöli. De nem ér annyit egy-két adag kaja, tényleg inkább dobd ki!

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Ajándékok #5222 üzenetére

    Azt hittem rendelt kajára gondolsz, nem nagybevásárlásról van szó...
    Akkor ami nem romlandó azt rakd félre 1-2 hétre. Ami fagyasztható az mehet a fagyasztóba.
    Ha van UV lámpád akkor azt is bevonhatod. Hirtelen ennyi jut eszembe.
    De a felvetésed jogos, csak nem írtad jól körül, azért nem válaszolt az első két hsz-edre senki.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Tisztifőorvos asszony most nyilatkozta mosolyogva hogy egészséges embereknek nem kell maszkot viselni. Azt az eü.dolgozóknak és a fertőzötteknek kell a kölcsönös védelem miatt.
    Ez a két mondat full üti egymást.. hiszen az utcán szintén tudtunkon kivül is kerülhetünk ilyen kontaktba egymással(egészséges-fertőzött mint ahogy a korházban az orvos-beteg..)
    Tudom hogy hiány a szájmaszk, de valaki csak megvette azt az 1.2 millió darabot ami március elején még készleten volt. Tehát van azért otthon, elég sok embernek.
    Nem mondom hogy rakja fel mindenki, mert jönnek még rosszabb idők, amikor sokkal több fertőzött járkál majd az utcán, netalán én is az leszek, de a megelőzés mindig jobb mint az utólagos cselekvés nem? Azért kezdek kételkedni abban hogy én látom-e jól, de inkább hajlok arra hogy az egészséges is viseljen maszkot.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Kijött a magyar közlöny. Elég rövid. Szinte csak a kereskedelmi egységek nyitvatartása van benne.
    [link]

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Dyingsoul #5796 üzenetére

    volt már nem ismétlem

    [ Szerkesztve ]

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Ádám16 #6067 üzenetére

    #Ádám16
    qubit.hu ami tudományos oldal, és nagyon sok cikk van a koronavírusról.
    pl.minden amit a tudomány eddig felderített a koronavírusról

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Azóta gyorsan le is kapták a videólinket az oldalról
    M1 azt írja hogy hamarosan Orbán Viktor tájékoztatója

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Aki maszkot akar venni :
    munkatársnőm egyedi ötlete bejött. Gondolta megnézi a helyi kínai áruházban.
    Volt! 200ft/db-ért szövet maszk. Volt, gumikesztyű is. Az már kánaán lett volna ha még fertőtlenítő is, de az sajnos ott sem.
    (Ez nyíregyházán volt az XXL nevű kínai tulajdonú objektumban).
    Az eladó azt mondta nekik már december óta van, de vuhan óta fehér ember be nem teszi oda a lábát!

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Éppen az jutott eszembe, hogy még január végén is azt gondoltam, ezt Kína most nagyon bebukja! A mindenhová bedifundált gazdaságuk rommá megy a vírus miatt.
    Erre lehet hogy Európa és Amerika bukik be.. Amerikában is nem kis gáz lehet a FED reakciója alapján, és a palaolajos bulijuk is erősen veszteséges lett, pláne hogy az oroszok és a szaúdiak is elkezdik piacra tolni egymással versengve az olajtartalékaikat, így a béka segge alá tolva az olajárakat. Ennek én(megjegyezem nem szakemberként) két okát látok:
    egyik az hogy pénzre van szükségük, ez a szaúdiaknak nagyon életbevágó, de az oroszokra sem jellemző hogy kp-ban nagy összeget tartanak. Másik pedig, hogy tudják, ez az időszak amikor még lehet olajat nagy mennyiségben eladni. Ha leáll a világ két(vagy több) hónapra, akkor max a teherszállító kamionok fognak benzinkútra járni.
    Ha lenne hajlamom az összeesküvés elméletek gyártására, akkor azt gondolnám hogy Kína ezt totál megrendezte! Beáldozták Vuhant(egy kommunista rezsimből kinézhető), és a végén a zsebükben lesz a világgazdaság..(nem a Heti, hanem az egész..), és a világ egy része még sajnálja is őket(vagy legalábbis sajnálta amíg az egész világot le nem fertőzték a jó kis denevérhúsiból kinyert brutál kis cuccal).

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Somatom #6741 üzenetére

    Ha nem titok melyik cégnek hozol németből árut? (a mi anyacégünk is német, lehet pont hozzánk is befutsz majd a kamionnal).
    Most péntekre is van szállításunk. kb. 40-50 raklapnyi. Gondolom a mostani helyzet miatt ne is számítsunk rá hogy beérkezik időben? (szerinted mennyit késnek a kamionok? akár több napot is, vagy annyira nem gáz?). Saját melóm miatt érdekel, mert gyakran én szedem le a kamionokat, amikor nincs másik targoncás is.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Ez a digitális tanrend egyelőre katasztrófa!
    3 gyerköcömből kettőt érint. Egyikük google class+redmenta kombóval támadott, az egész jó, másik gyerköc(pont a problémásabb alapból) edmondo+redmenta, de pár tanár Krétát hajlandó csak használni, másik meg facebook csoportban üzenget..
    A lényeg, a tanárok részéről le van tudva annyival a digitális oktatás hogy pl.:
    mai nap olvassátok el a tk 92-95.oldalát, készítsetek jegyzetet, holnap 10-ig pedig töltsétek ki a redmenta kérdéssorát amire jegyet kaptok majd dolgozatként.
    Innen a szülők feladata minden, mert ha vissza is kérdez a diák hogy valamit nem ért, akkor mire válasz érkezik a tanártól már lejárt a kérdéssor kitöltési határideje.
    Szülőként elég nehéz alapból rávenni őket itthon tanulásra, de az az én felelősségem, ezt nem vitatom. Viszont hogy én is magyarázzam el amit nem ért, az már túlnő rajtam!
    A tanárok elég könnyen lepasszolják ezt az egészet, én meg munka mellett végezzem az ő munkájukat is. Javítsatok ki ha rosszul látom, de a digitális tanrendnek kicsit gyorsabb kommunikációval kellene, interaktívan működnie! A felületek ezt lehetővé is teszik, csak ki kellene használni a kor vivmányait! nem pedig 2 perc alatt elintézni a munkát amit korábban 45-90 percig végzett! Nagyon mérges vagyok! Két kamasz gyerekkel alapból nem egyszerű, hát még így!

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz sasa134 #6773 üzenetére

    Igen a behurcolt jelzőn én is fennakadtam. Szerintem nem konrétan magyar állampolgárok vitték be, hanem magyarországon járt kínaiak. Azért az nem ugyanaz! Nem hiszem hogy bármelyik magyar most kínába utazott volna. Az viszont könnyen meglehet hogy magyarhonba szakadt kínai kereskedők elkezdtek hazautazgatni, mert látják hogy a kutya sem teszi be a lábát a boltjaikba...

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz #95561216 #6797 üzenetére

    "Apám tanár, egész nap óravázlatokat meg feladatsorokat ír, meg beköldött megoldásokat javít. Sokkal többet dolgozik most, mint amikor beslattyogott órára, és rutinból leadta az anyagot. Ahelyett, hogy itt hőbölögsz, talán jelezzétek a tanárnak, hogy nem jók a határidők, legyen mód kérdéseket is feltenni."
    Félreértesz, legnagyobb gondom ezzel az hogy nem interaktív a dolog. Nekem a digitális oktatás nem ezt jelenti. Hidd el aki annyit küld hogy olvasd el a tk. 90.-oldalát, készíts róla vázlatot, az nem ír egész nap óravázlatot. Ne általánosíts, nem minden tanárra értettem.
    Még csak nem is mindkét iskolás gyerekemnél tapasztaltam ezt(a nagyobbik gimnazista, ott nincs ezzel gond).

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz #95561216 #6801 üzenetére

    Nem reagáltam ,mert jelezte a gyerek hogy mit nem ért, de ha tényleg egész nap ezzel foglalkoznak, akkor gondolom látnia kell hogy a gyerekek nem értik.
    Elmondom újra: az interaktív kapcsolat lenne amitől tényleg digitális lenne!
    Ezt még csak távoktatásnak sem mondanám. Kb. mintha elküldenék levélben mit kell csinálni, onnan meg a gyereken(és a szülőn múlik) mi lesz. Ez nem oktatás.
    Ez feladatkiadás. Új helyzet, ezt egy ideig megértem, de ha az egyik iskolában tudják interaktívan, és vannak fórumok ahol eszmét cserélhetnek, segíthetnek egymásnak a pedagógusok, akkor ezt nem tudom elfogadni! Én ha kapok a munkahelyemen egy feladatot, és nem tudom megcsinálni, akkor felhívom az egyik kollégámat aki egy másik egységben dolgozik, és segítséget kérek. Szerintem ez nem nagy dolog. Ez nálunk rendszeres.
    Van hogy az ország másik végéről hív a kolléga: figyelj segíts, te ezt hogy csinálod?
    több elhívatottságot és találékonyságot vártam egy olyan rétegtől akik a gyerekek oktatására esküdtek fel. Mondom ennek ellenére hogy no offense, csak értetlenül állok hogy miért vársz te vagy a tanárok problémamegoldást a szülőktől, gyerekektől, ha ti sem teszitek meg?

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz zorzy4 #6816 üzenetére

    Itt nem csak arról van szó hogy bíznak-e az országban. Egyszerűen átcsoportosítják a befektetéseket. Szerintem aki megteheti az kivonja a pénzt a devizapiacról, mert már nincs jó választás! Zuhanásba kezd mindegyik nagy valuta, amelyik még nem tette meg.
    Az deviza helyett szerintem konkrét cégek papírjait veszik(olyan szektorokból amiket nem érint majd az előrejelzések szerint annyira a válság)

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Alex91 #6838 üzenetére

    Leírtam mit vártam: interaktivítást.
    Nem kell hozzá feltétlen videochat, felőlem turkálhatja az orrát, fel is rakhatja a lábát, de 500 féle felület van ahol csoportos hanghívást össze tud hozni (ha nem ő akkor az infós tanár segítségével) nem kell hozzá feltétlen számítógép sem, elég egy okosabb telefon.
    A tanóra legyen most is az. érezze a gyerek hogy iskola van, mert otthon vannak , hajlamosak elengedni magukat ha csak pár soros utasításokat kapnak.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Dyingsoul #6859 üzenetére

    Minden tiszteletem annak aki lelkiismeretesen végzi a munkáját. Írtam is hogy nem akarok általánosítani, ez (sajnos) az én tapasztalatom.
    Azt érzem hogy főleg aki még dolgozik(akár a munkahelyén akár HO) annak eszméletlen plusz teher, pláne ha nem egy gyerekkel kell foglalkozni.
    Nekem a nagy 17, gimnazista simán megoldják a google classroom-mal, a középső 15, és edmondo+kréta(itt csak mi szülők kapunk üzeneteket hogy mit csináltassunk meg a gyerekkel..)+fb csoport. A 15évessel van folyamatos gondom, a nagyobbik max 2x kér segítséget. Én mellette még kereskedelemben tolom napi 500-1000 fizető vevőt kiszolgálva egy élelmiszerközeli kategóriában(nincsenek annyian hál istennek mint egy Lidl-ben, de nálunk is érezhető hogy a normál forgalom triplája, totál le vagyunk terhelve, és létszám ehhez kevés. átérzem a nagyobb multiknál dolgozokat, az kb a mission impossible kategória most, van ismerős, ők nem tripla hanem 10szeres forgalmakat tolnak..) Szóval meló után leülni még órákat tanulni a gyerekkel totális KO. Normál üzemmódban 23 óra előtt soha nem feküdtem le, mostanában a két nagy később fekszik mint én, pedig 22 óra náluk a szabály szerinti "takarodó". De nem panaszkodom, mert aki most vagy a járvány előrehaladtával később az eü-ben tolja ahhoz képest még mi kereskedelmi dolgozók sétagaloppozunk. Viszont céges szinten a dolgozókban iszonyú nagy para van!
    Ha közvetlenebb a veszély jobban felfogják mi van. Nálunk mindenki maszkot, gumikesztyűt hord, szóban és táblákkal is felkérjük hogy bankkártyával fizessen, tartsa a távolságot a kasszánál, legyen tekintettel a többiekre(és ránk persze)
    Nehéz ez. Mindenesetre inkább lennék most tanár, ezt mindenféle offense nélkül mondom, és tényleg minden tiszteletem azé aki lelkiismeretesen végzi a munkáját akár azon a területen akár máshol. (respect az eü-nek és minden nemzetközi sofőrnek)

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Lauda #6900 üzenetére

    lehet sokat játszott a Plague Inc-el, és a játékban bármilyen vírus terjedésének a lépcsői eddig teljesülnek, gondolja az anarchia is jön majd..
    a légiforgalom leállítása, a határok lezárása, egyéb korlátozások totál átjönnek ebben a kb. 2-3 éves játékban(még tavaly probáltam ki, most már nem tartom olyan viccesnek, hiszen a játék célja hogy egy általad fejlesztett vírussal elpusztítsd a komplett emberiséget..)

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz #93187072 #6931 üzenetére

    a kótaj az nem teljesen igaz. Kótaji orvosi rendelőből szállították be , de nyíregyházi.
    aznap be is zárták azt az üzemet ahol a felesége dolgozott.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Érdekes cikk a digitális tanrendről:
    neked is hazaadták a gyereket hogy otthon tanítsd?
    egy rész belőle:
    "A gyerekek nem választották az otthontanulást – vagy hivatalos nevén digitális, tantermen kívüli oktatást –, hanem szünetként értékelik ezeket a napokat.
    A szülők szintén nem választották ezt, ahogy fentebb is fogalmaztam: a nyakukba szakadt most az állam és az oktatási hivatal feladata. Kapnak azért plusz fizetést, juttatást, hogy tevékenyen tanítják otthon a gyereket? Ez az időszak duplán beleszámít a nyugdíjalapba esetleg? Jár utána cafeteria is? Nincs elég stressz a járvány miatt ugyebár, és akkor még ez is hatványozza a problémákat, hogy ki érzi magát egyedül felelősnek? Aki otthon van a gyerekkel.
    Az a segítség, amit most tudnak nyújtani az egyszerű iskolák, hogy e-mailen van a kapcsolattartás, és küldözgetik a dokumentumokat, hát az ebben az esetben konkrétan a vicc kategória.
    A többit olvassa akit érdekel, nem akarok sokat idézni.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Alex91 #7094 üzenetére

    Rugózom, mert most elég stresszes problémaként élem meg, és semmi segítséget nem kapok. Nem, nem értek teljesen egyet a cikkel, mert én is úgy gondolom hogy meg kell oldani a gyerekek otthontanulását, de segítségre van szüksége szinte minden szülőnek.(akivel beszélek mind így gondolja). Ha úgy gondoljátok nem illik a koronavírus topicba akkor elengedem, de szerintem elég szorosan kapcsolódik. Én úgy látom hogy a keret hiányzik nekik, tényleg úgy élik meg, hogy ez egy rendkívüli szünet, és amikor ki akarom szakítani őket ebből, az elég nagy ellenállásba ütközik alapból, aztán amikor sem ő, sem én nem értjük a megoldandó feladatot akkor mindketten ingerültek leszünk, én alapból magasabb fokon rezgetem az idegszálaimat, hiszen többet felfogok abból hogy ezenkívül milyen következményei lesznek még ennek az egésznek. A tanárok pedig csak tolják a következő, meg a következő feladatsorokat, tanulnivalókat, és mi rutintalan tanárokként még az előző napival sem vagyunk kész. Ez az egész koronavírus háttér azért erősen rányomja a bélyegét az egészre, és még szó sincs karanténról, bezártságról, bár tény,ők nem voltak kinn az utolsó iskolanap óta. Csak én mert dolgozni járok(még)
    Tehát el lehet ezt bagetelizálni, érzem én is hogy lesz még ennél nagyobb problémám, de most ezt érzem elég élesen, és rettentően frusztrál hogy maximalista ember lévén ezt nem tudom kezelni, megoldani!

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Drakoo #7113 üzenetére

    Szia, fenti posztomra ha reagálsz, azt megköszönöm, te hogy látod ezt a helyzetet a másik oldalról. Nekem iszonyat feszkós!

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Drakoo #7115 üzenetére

    Köszi a jótanácsokat, sokat segítettél. Remélem nem Sheldonként gondolkozol és érted az iróniát..
    Nem gyereknevelési tanácsot kértem. három gyermekem van, hidd el tudom kezelni őket, még ha olaszosan is(semmi koronás párhuzam, csak hangosak vagyunk).
    Itt az otthontanulásra kértem tanácsot egy tanártól(nem te vagy az első).
    De te is csak panaszkodsz hogy milyen nehéz.(tudom, sőt tapasztalom)
    Ugyanezt hallgattam mikor a gyermekem egyik tanárától segítséget kértem. Köszi, mégegyszer. Témát lezárom.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    nálunk annyi bejelentés történt hogy 2 hét extra szabi az éves szabadságkereten felül jóvá lett írva mindenkinek. Tényleg a levegőben lóg a minden nem élelmiszer és patika jellegű boltok bezárása.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    most találtam a cikket, a tanulmányok is linkelve vannak aki kétkedik:
    hibás a tanulmány amely szerint a koronavírus tünetmentesen is terjedhet
    A cikkiró szerint amolyan tudományos fake news hogy tünetmentesen is terjeszthetjük a vírust.
    Egy másik cikket is linkelnék, csak mert elég jó meglátások vannak benne(nem az egész cikk jó, de vannak jó meglátások):
    ezért üt óriásit a mondern világrenden a koronavírus
    Ez pl. jó hasonlat:
    "A koronavírus világjárvány a természeti erők pusztításra képes félelmetes eszköztárához képest olyan, mintha ezek az erők három-négy ágyékkötős, kőbaltás harcost odaküldtek volna egy G20 meetingre. Ez a három-négy harcos pedig felolvasott egy kiáltványt, hogy a világ menetét és működését teljesen le kell állítani 4-6 hétre. Senki ne menjen sehova, nincs repülés, nincs munkahely, nincs gyártás. Utána minden mehet tovább a régi kerékvágásban. A világ vezetőinek a reakciója pontosan olyan volt a januári-februári-márciusi helyzetre, mint amilyen a G20 vezetők reakciója lett volna a kőbaltás harcosok követeléseire."

    [ Szerkesztve ]

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Rive #8610 üzenetére

    Igen, biztos hogy lehet tünetmentes terjesztés is, de elenyésző mértékben. Sokkal könnyebb fertőzni ha már vannak tünetek(köhögünk,prüszkölünk stb.), de valóban a cikk nem friss, és a lényeg tényleg fontos hogy az is tegyen a fertőzés terjedése ellen aki nem érzi magát betegnek. Ez már egyértelmű, mégsem látok maszkokat,kesztyűket.
    Jómagam kereskedelemben tolom, és úgy néznek rám mint a dinoszauruszra a maszk és kesztyű miatt. Van aki azért áll le kötekedni, mert érzi hogy neki is hordania kellene, és gondolja lehúz a szintjére.. Még mindig sokan jönnek azzal hogy szezonális infulenzában többen halnak meg, nem érti mire ez a nagy hype... El kellene gondolkoznia az ilyeneknek.
    Ha ez a pénztre épített társadalom képes leállítania magát , és súlyos pénzeket bukni a lassítás érdekében, akkor ez már nem játék!

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Gainka #8648 üzenetére

    Nagyon egyszerű, azért kell mindenkinek, annak is aki egészségesnek érzi magát, mert bárki hordozhatja a vírust. Lehet te úgy gondolod hogy a szokásos tavaszi meghűlés , és csak 2 hét múlva derül ki hogy még sem, mert nem hogy gyógyulna, még durvább, és már köhögés is társul. Mindeközben te metrózol, bevásárolsz, dolgozol, és még 20-30 embernek átadod, de nem viselsz maszkot, mert szerinted egészséges vagy.
    Mindig az egyszerű, nem választos rendelkezések eredményesek!
    Nem szabad az emberekre bízni hogy eldöntsék egészségesek-e vagy nem! Nem szabad rájuk bízni hogy kell-e maszkot viselni vagy nem! Mert ha van választási lehetőség, akkor nagyon sokan fogják a rosszat!
    Egyszerű: ahhoz hogy lassítsuk ennek az igen agresszívan nyomuló vírusnak a terjedését, MINDENKINEK kell maszkot viselnie!
    A feladatkiadás a munkám része, tudom hogy akkor eredményes, ha nem adok választási lehetőséget. Szerintem egyértelmű hogy ha azt mondom hogy festés közben tarts a másik kezeddel egy szivacsot a pemzli alá hogy ne csöpögjön, de ha elég profi vagy, és úgy sem csöpögteted le, akkor nem muszáj! -egy ilyen utasítás után a festők, köztük te is, biztos hogy nem tartanának oda szivacsot! Bocs ha nagyon szájbarágós voltam, csak látom hogy már hárman, négyen is reagáltak, és még mindig nem érted miért kell!

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Gainka #8726 üzenetére

    OK, de nem számít hogy nem védi meg az egészséges embert! Az számít hogy lassítsuk a járvány terjedését, mert sem én , sem te , nem vagyunk orvosok, fogalmunk nincs hogy tényleg egészségesek vagyunk-e! Értsd meg, nem az a lényeg hogy egészséges vagy-e!
    (mert nem tudhatod bíztosan!)

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz attiati #13787 üzenetére

    Én napi 7-8 órát dolgozom maszkban. Nem kellemes de ki lehet bírni. mellette vagy gumikesztyű, vagy rendszeres szappanos kézmosás, de általában mindkettő.
    (kereskedelemben dolgozom)
    A postásunkat hetek óta maszkban kesztyűben látom, eszébe sem jut levenni.
    Az hogy kellemetlen egy dolog. Ebben a helyzetben ez nem szempont.
    Egy lélegeztetőgép csöve jóval kellemetlenebb, pláne ha nem is te "fizetsz" érte, hanem mondjuk a 70+ anyukád, apukád.
    Hidd el életszerű, nem életszerű, kényelmetlen nem kényelmetlen, ez a helyzet van most, és közös érdek hogy alkalmazkodjunk.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz nubreed #36800 üzenetére

    tegnap 292 volt úgy hogy 6380 tesztet csináltak aznap,
    mai adat 178 az elmúlt 24 órában 3880 tesztet csináltak.
    Tehát nem csökkent az új fertőzések száma, szimplán kevesebb tesztre volt kapacitás vasárnap. Ugye hétvégén általában kisebb számok voltak eddig is, a most vasárnapi, ami a szombati adat , azért lehetett magasabb, mert áthelyezett munkanap volt és full létszámmal mentek a laborok.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    járványügyi matematikus a mostani helyzetről
    Nem csípem a portfóliót, de a Röst Gergely által mondott dolgokat érdemes elolvasni.
    Ami meglepett, pedig a számokból azért következtethető : 2,5-re becsülik a járvány reprodukciós rátáját.
    Valószínűleg igaz amit már több helyen is felvetettek, ez a mutáció gyengébb tüneteket produkál, ezáltal jobban fertőz, hiszen még sokszor az sem vigyáz aki érzékeli magán a tüneteket, hát még aki nem..
    Megoldásként a reprodukciós szint max 1-re csökkentését látja, de kombinált módszerekkel. A több tesztelés, kontaktkutatás mindenképpen része, de ez ugye nagyon emberigényes. a maradjotthon téma pedig a gazdaságra veszélyes, valahol meg kell találni az egyensúlyt, és nagyon gyorsan lehúzni a reprodukciós rátát.
    Na ez nem lesz egyszerű, mert a kombinált dolgok alapból nem mennek(nem tudjuk eltalálni az egyensúlyt), és ráadásul az érdekütközések is rendesen beleszórnak büdös dolgokat a ventillátorba!

    Parci, látom pont te is ezt linkelted! Bocsi a dupláért! Hagyom mert írtam ki pár fontosat a cikkből!

    [ Szerkesztve ]

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz nubreed #37006 üzenetére

    Ez nevetséges, és illogikus.. Csak a tesztelések csökkentésével lehetséges hogy egy ilyen felfutás után 2.5-ös reprodukciós ráta mellett két napja csökken a szám... Nem értem miért nem engedik már ezt el, mit nem látunk még? Nincs elég teszt vagy elég laborkapacítás?! Ez a mai szám nevetséges.. Nagyon bosszant hogy ennyire hülyének néznek minket! :(((

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz nubreed #37308 üzenetére

    én itt találtam friss számokat is:
    [link]
    szept.1. 1792 teszt... ha igaz, ez ijesztő!

    (kicsit lejjebb kell görgetni az oldalon és a 6. grafikonon lesz a tesztek száma.)

    [ Szerkesztve ]

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz papaya #37319 üzenetére

    Igen, most már látom, itt egy nappal elcsúszva, logikusabban mutatják mint a többi grafikonon, tehát a másodikán közölt szám a másodika reggelig végzett teszt elsején.
    Bocsi a rémhírért, benéztem.(illetve a többi grafikon logikája szerint elsejét néztem, nem is figyeltem hogy van tovább).

    Mondjuk az is gáz hogy tegnap csak annyi teszt volt..és a tegnapi számot nézve is elég rossz az arány..
    Eléggé ökörhugyozásra hasonlító grafikon..ok hogy nem lehet minden nap ugyanannyi tesztet csinálni, de valamivel több rendszer kellene egy ilyen fontos folyamatba..

    [ Szerkesztve ]

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    március-áprilisban sem értettük hogy miért nem támogatják az operatívok a maszkhasználatot, aztán kiderült később hogy nem volt az országban elég maszk..
    most lehet az áll a kevés tesztelés hátterében hogy "elfelejtettek" betárazni tesztből, és kevés a teszt.. csak logikázok, semmi konkrét tényről nem tudok, csak próbálom kitalálni miért dobják a sárgát széllel szemben..

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Kékes525 #37339 üzenetére

    Nálunk megy most is a telefonos gyógyszerfelírás gyerekorvos és körzeti részéről is.
    Szerintem nem kötelező folyamat, de ahol megvan az eszköz háttér ott megy az e-recept.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Srácok ezt a jelzáloghitel nem jelzáloghitel meddő vitát zárjátok már le. nagyon off, nagyon nem ide való, és értelme sincs! Köszi! :R

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz Ringman #37449 üzenetére

    Ezt úgy magyarul kiraknám az üzletek kirakatára! (kereskedelemben dolgozom)
    Naponta 20-30 vevő biztos poént csinál belőle, és hol a fejére teszi sapkaként, hol a nyakára húzza, hol csak kis táskaként lobálja a maszkot..(az hogy az orra kinn lóg mint valami nem szerv..azt már nem is említem, mert az kb. mindenki..)
    mikor szólunk neki(mert muszáj, hiszen az üzletet is büntetik ha maszk nélküli vevőt szolgál ki) akkor persze jönnek a gyenge poénok, meg a "hagyámá te se gondolod komolyan hogy ér valamit" dumák..
    Persze van aki elszégyeli magát és szalad ki a kocsiba..mert "elfelejtette"
    basszus lassan fél éve hogy kötelező a kereskedelmi egységekben.. erre én mondanám hogy "hagyámá te se gondolod komolyan hogy el lehet felejteni..."

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Ok, no offense. Én csak magamból indulok ki, még egyszer sem léptem be úgy üzletbe hogy ne az első lett volna a maszk. Pedig iszonyat feledékeny vagyok..
    De igazatok van, mindent el lehet felejteni, lehet nekem azért ösztönszerű mert olyan mintha dolgozni mennék ha boltba megyek, és napi 12 órában ahányszor az üzlettérbe lépek veszem fel.

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    professzionális maszkviselet! Akár alváshoz, vagy erős napsütésben is ajánlott:

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    válasz S e t h #37502 üzenetére

    írtam, no offense.
    Ezért kell beszélnünk róla. Megértettem valóban el lehet felejteni.
    Ti is értsétek meg azt a szerencsétlen eladót aki aznap a 30. emberre szól rá, és a harmincból 29 vagy ingerülten vagy beteg poénokkal válaszol.
    Tényleg nem akarom bántani azokat akik tényleg elszégyelik magukat, és tényleg elfelejtették.
    Azok a sorok azokhoz szóltak akik viccet csinálnak az egészből.
    Sajnálom hogy az utolsó két sor ragadt meg mindenkiben. Újra írom, nem támadásnak szántam azok ellen akik tényleg odafigyelnek a többiekre. :R

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Valahogy srácok én úgy érzem hogy ha a kormány nem lép, akkor a családom tekintetében nekem kell.
    Úgy érzem jó érzékem van hogy mikor kell ezt megtenni.
    anno 2008-ban a bankválság/világválság előestéjén akartunk lakást cserélni, és amikor a bank felhívott a szerződéskötés előtt, hogy van egy kis kamatemelkedés, elfogadom-e úgy(japán jenben vettük volna fel.....mert azt akarták ránktolni hogy milyen jó a kamat),
    nemet mondtam. visszaadtam a foglalót, kifizettem a vevőmnek az ügyvédi költséget és maradtam a seggemen. az ismerősök hülyének néztek. majd pár év múlva mikor nem tudták fizetni a deviza hiteleiket akkor megértették..persze nem mentem oda hogy ugye igazam volt..
    most megint ezt érzem!
    hogy itt nem (csak) pénz, hanem a legfontosabb, a családom egészsége a tét, amit én nem akarok felrakni.
    Utánajárok a lehetőségeimnek és a két iskolás gyerekem itthontartom.
    úgy tudom 10 napig megtehetem, ha addig változik annyit a kép hogy amúgy is digitálisra váltanak, akkor megint nyertem, ha nem akkor jön a gyerekorvos aki telefonon keresztül úgy is kiírja őket ha azt mondom hogy nincsenek jól.
    Most már nem érzem ezt túlzásnak! Ha két hete valaki erre biztatott volna, elküldöm hogy hülye vagy! Ez viszont már több kettőnél, és én nem akarok orosz rulettet játszani!
    Van a szűk családban több keményen allergiás, asztmás, rákból éppen felépült beteg, és persze idősek.
    Utálom a bizonytalanságot, és ha abban tartanak. Biztos lesz aki egyetért, és biztos aki túlzásnak érzi, de én megoldásokat akarok látni. azt várnám el hogy most tényleg még jobban kezelik ezt mint tavasszal. de erre hiába várok úgy látom!
    Csak helyileg akarják az iskolákat is bezárni, ha már van fertőzött..ez nem fog müködni magyarországon ilyen kontaktkutatás(illetve annak hiánya) mellett..a tesztelések számáról nem is beszélve!
    Bocs a hosszúért! Csak kijött belőlem! nem szeretek kiszolgáltatott lenni birkaként a vágóhíd felé tartani halkan bégetve!

    Youtube csatornám: youtube.com/c/AmurRajadasha =**=Minecraft és android gameplay=**=Az avatart Stonefortressdragon készítette https://www.deviantart.com/stonefortressdragon

  • Amur

    addikt

    Egyébként a maszkhasználat ellenőrzésén, szigorításán én úgy tapasztalom változtattak!
    Itt (Nyíregyházán) több nagy bevásárlóközpont és pláza előtt is megállt a rendőr csapat, elállták a bejáratot, a többiek pedig bementek és osztogatták az 50ezres csekkeket.
    Lidl, Pláza, Korzó is benne volt a szórásban csak amiről én tudok, van amelyikről facebookon fotókat is osztott meg pár ember. Nem szórakoztak, Lidl-ben kb. 20 csekk ment pedig délelőtt voltak. A pénztárosok is kaptak egyet-egyet..
    Én hónapok óta nem láttam rendőröket cirkálni a bevásárlóközpont környékén ahol dolgozom, most napi szinten jönnek.