Ügyelt rá az Apple, hogy ne emlegesse az AI buzzwordöt, ennek ellenére csendben minden termékét és szolgáltatását kitömte vele. Tim Cook szerint pedig remek értékét képvisel a 3499 dolláros Vision Pro, de nem biztos benne, hogy a vásárlók megengedhetik maguknak.

Teljesen elzavarhatja az EU a Huawei-t az európai 5G-ből
Mostanra megszokhattuk, hogy a kínai cégek termékei és szolgáltatásai messze nem akkor és olyan formában érhetőek el Európában (ha egyáltalán elérhetőek), mint korábban, a térképek és piacok átrendeződését csak fokozzák az USA Kínával szembeni újabb és újabb intézkedései, amelyek gyakran a szövetségeket is érintik, ösztönzik ugyanerre.

Kiderült, hogy mennyit érhet Elon Musk agyi implantátumos cége
Elon Musk Neuralink nevű, agyi implantátumokkal foglalkozó vállalata a Reuters jól értesült forrásai és privát részvénycserés ügyletek alapján állítólag most 5 milliárd dollárt érhet.

Szétverheti a munkaerőpiacot az AI
A munkaerőpiac nagyon komoly fennakadásaira és szétesésére figyelmeztetett Gita Gopinath, az IMF ügyvezető igazgatója – erre pedig az AI miatt kerülhet sor, ezért is sürgeti a törvényhozókat, hogy gyorsan állítsák össze a szabályozásokat.

Musk és a ChatGPT-vezér megmondták, kik segíthetnek kordában tartani az AI-t
Miközben az EU és az USA is dolgozik az AI-ipar törvényi szabályozásán, addig a tech szakemberek és az AI-cégek vezetői folyamatosan hangoztatják a technológia következményeivel kapcsolatos aggodalmaikat.

Sok amerikai örülne a gyors internetnek
Az FCC (Szövetségi Kommunikációs Bizottság) a napokban közölte, hogy még mindig több mint 8,3 millió amerikai otthon és cég nem fér hozzá a gyors, szélessávú internethez.

A Google is beszállt a Pixxel űrstartupba
Nem titok, hogy India is hatalmas fejlesztéseket hajtana végre, így chipgyártás, IT, EV-gyártás terén is nagyot lépne előre – valamint az űriparban. Utóbbi kapcsán örülhetnek a helyiek, hogy a Pixxel nevű űrstartup 36 millió dolláros befektetést kapott a Google-től.

A legtöbb EU-s ország nem akar hálózati big tech-adót
Régóta nagy vitatéma, hogy a big tech cégek az általuk generált, gigantikus adatforgalom (ami a teljes forgalom nagyját lefedi pár óriáscég révén) után fizessenek-e hozzájárulási díjat a hálózati költségekhez. Az európai telekomcégek egyre nagyobb erővel lobbiznak azért, hogy igen.

AI által írt szöveg politizált az olasz parlamentben
Rengeteg technológiai szakember és a nagy AI-cégek vezetői, fejlesztői is arról beszélnek, hogy az AI nemcsak a társadalom, de konkrétan az emberiség végét jelentheti, ezért mielőbb nagyon szigorú törvényekre és felelős fejlesztésekre van szükség.

Bennfentes kereskedelemmel vádolják Elon Muskot a dogecoin-perben
Elon Musk sokszor került már bajba az évek során a dogecoin miatt, konkrétan azért, mert szokatlanul látványosan támogatta a kriptovalutát, kampányolt amellett.

Kitört az Amazonnál a dolgozói klímabotrány
Még a múlt hét közepén kezdtek az Amazon dolgozói tüntetésbe, Seattle-ben pedig tiltakozást is szerveztek a vállalat irányelvei, klímastratégiája és leépítései miatt.

Örülhet az EV-ipar, az AI és a Microsoft a rézbányászatot is felturbózzák
Nem véletlen, hogy annyira siet az EU és az USA az AI-szabályozásokkal: a cégek öntik a technológiába a pénzt, és mindenbe AI-alapú szoftvert akarnak építeni.

Sokan kapják majd meg félig lemerülve a Teslájukat
Sokan rohannak mostanában Teslát venni, közülük pedig lesznek, akik meglepődnek, amikor 20-50 százalék közötti töltöttséggel veszik azt át. Hanyag a gyártó, és nem figyelt? Nem erről van szó: változtak az irányelvek, és nem szeretnék megismételni a Felicity Ace konténerhajó incidensét.

Már az USA-ban is a hírek törlésével fenyegetőzik a Meta
A Meta közölte: amennyiben Kalifornia valóban előáll egy olyan törvénnyel, amely miatt a tech cégeknek fizetniük kell a kiadók számára a hírekért, akkor törli az összes hír jellegű tartalmat a platformjairól, így a Facebookról is.
Tovább a teljes anyaghoz...Tovább olvasom... Közösségi média 7

Újabb nagy felhős hibát vétett a Toyota
A Toyota közölte, hogy Ázsia és Óceánia térségében számos országból az ügyfelek adatai nyilvánosan elérhetőek voltak 2016 októbere és 2023 májusa között. Nevek, címek, telefonszámok, e-mailcímek, járműazonosítók, rendszámok is voltak az adatok között.

Kína viszi a hátán a világ legnépszerűbb autóját, a Tesla Model Y-t
Úgy tűnik, hogy a tech szektor és az EV-ipar vezetői is világkörüli úton vannak az utóbbi időben, a nagy cégek vezérigazgatói sorra egyeztetnek a csúcstalálkozókon, az EU-ban, Kínában, Indiában a várható nagy befektetésekről, kedvezményekről, törvényekről, tervezetekről (legyen szó chipekről, AI-ról, EV-ről, akkugyárról, kriptopénzről). Mindez elképesztően felgyorsította a történéseket mindegyik téma és cég kapcsán.

Az AI-vezetők szerint kihalhat az emberiség a mesterséges intelligencia miatt
Óriási az AI-őrület, ennek veszélyeit sokan látják, és nem csak az átlagemberek tartanak attól, hogy az AI miatt halhat majd ki az emberiség. Kiderült, hogy a szakértők mellett a legnagyobb AI-cégek vezetői is aggódnak emiatt.

A legnagyobb olasz agrofotovoltaikus farm működteti az Amazont
A francia Engie és az Amazon egymással karöltve nyitották meg Olaszország eddigi legnagyobb agrofotovoltaikus farmját – ez látja el a jövőben zöldenergiával az Amazon olasz ágazatát.

Nem kerül a Sony kezébe a Cyberpunk 2077 fejlesztője
Többször felmerült már, hogy valamelyik óriáscég felvásárolná a többek között a Cyberpunk 2077 megalkotásáért felelős lengyel fejlesztőt, a CD Projektet. Ennek vezérigazgatója azonban jelezte: vállalata nem eladó.

NVIDIA: az AI révén már bárki lehet programozó
Üdvözölte a digitális megosztottság végét Huang Zsen-hszün, az NVIDIA vezérigazgatója, és ezzel egyszerre kijelentette, hogy az AI azt jelenti, már bárki lehet programozó, mivel csak beszélnie kell ehhez egy számítógéppel.

A Microsoft megmondta: ezért hiba blokkolni az Activision felvásárlását
Az EU és Kína is rábólintott az Activision Blizzard 69 milliárd dolláros, Microsoft általi felvásárlására, de Nagy-Britannia trösztellenes hatósága nem.
Percről percre
gp Szabadság, egyenlőség, testvériség, valamint kártyák, növénydémonok és roguelite felépítés. A Liberté meglepően sok forrásból táplálkozik, de mindezeket hogyan keveri össze?
ma Ez most a legkisebb elektromos BMW, hiszen az i3 gyártása megszűnt. Ez viszont egy jókora SUV, még ha kisebb is, mint az iX3.
ph Nálunk járt a Samsung 65 hüvelykes, 4K felbontású, Mini LED háttérvilágítású televíziója.
Állásajánlatok
Cég: Servergarden Kft
Város: Budapest
Cég: Test Innovation Technology Zrt.
Város: Budapest
Summer Game Fest 2023 - Az összes bejelentés egy helyen
gp Számos új előzetest és trailert kaptunk az este során.
SGF2023 - Jövő év elején jön a Final Fantasy VII Rebirth
gp A folytatás dobozos kiadása a legfrissebb hírek szerint 2 lemezen terpeszkedik majd.
SGF2023 - Íme a Like a Dragon Gaiden: The Man Who Erased His Name új előzetese
gp A legújabb hírek szerint november 9-én érkezik a játék.
SGF2023 - Pontos megjelenési dátumot kapott a Marvel's Spider-Man 2
gp A készítők tartják az ígéretüket, ősszel valóban megkapjuk a folytatást.
SGF2023 - Háromfős kooperatív móddal jön a Warhammer 40k: Space Marine II
gp Premier dátumot továbbra sem kaptunk, de annyi kiderült, hogy a tél folyamán érkezik a végső változat.
SGF2023 - Újabb videón az Alan Wake II
gp A sokak által várt folytatás az ősz egyik legjobb alkotása lesz reményeink szerint.
SGSF2023 - Alig egy hét múlva kipróbálható lesz a Warhaven (PC)
gp A Summer Game Fest alkalmából egy új trailer is érkezett a játékhoz.
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Battlefield 2042
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 / 4070 Ti (AD104)
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- HP notebook topic
- Teljesen elzavarhatja az EU a Huawei-t az európai 5G-ből
- Házimozi belépő szinten
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- További aktív témák...