A spameket csak a fizetős e-mail ölheti meg?

Vegyes a fogadtatása a Yahoo! tervének, mely szerint a spamek áradatát csak egy módon lehet megállítani: fizetőssé kell tenni az e-mailhasználatot. Ilyen próbálkozások már évek óta zajlanak, ám eddig egy sem bizonyult sikeresnek. Ám azt sem szabad elfelejteni, hogy az egykor szebb napokat is látott cég az elektronikus levelezés területén az Egyesült Államokban és Ázsiában még mindig piacvezető.

Az internet hőskorában még a legnagyobbak közé számító, ám gazdasági problémái miatt a Microsofthoz egyre közelebb kerülő ikonikus internetvállalat fejlesztői egy olyan, CentMail nevű projekten dolgoznak, melynek keretében a felhasználók az úgynevezett „virtuális bélyegzőkért” fizetnének, mégpedig vagy 500 darabonként 5 dollárt (körülbelül 950 forintot), vagy pedig darabonként egy centet (körülbelül 2 forintot). A befolyt összeget a szolgáltató a felhasználók által meghatározott jótékonysági célokra fordítaná. Az egyedi, biztonsági pecsétek reményeik szerint a spamszűrők alkalmazásával együtt jelentősen csökkentenék a kéretlen levelek számát.

A megoldáshoz való csatlakozást önkéntes módon tervezik, s a kételkedő szakemberek épp ebben látják a veszélyét, illetve hatástalanságát: ha a felhasználók egy része nem alkalmazza, akkor hiábavaló az egész. A másik probléma a Sophos alelnöke, Mark Harris szerint az, hogy bár a fizetős e-mail valóban komoly érvágás lehet a spammerek számára, akár gazdaságtalanná is teheti tevékenységüket, a másik oldalon azonban nem kívánt anyagi terheket róna azokra a cégekre, akik hatalmas mennyiségű elektronikus levelet forgalmaznak: ügyintézés, hírlevelek, kampányok, sajtókapcsolatok stb.

Azóta történt

  • Rengeteg az NDR-spam

    A Panda statisztikái szerint az elmúlt hónap óta a korábbi átlagnál 2000 százalékkal több ilyen kéretlen levél mozog az interneten.

Előzmények