A Western Digital a legnagyobb

Az idei első negyedévben a Western Digital – a története során először – több merevlemezt adott el, mint a korábbi piacvezető Seagate. Az iSuppli piackutató adatai szerint az előbbi vállalat 2010 első három hónapjában 51,1 millió winchestert forgalmazott, 3,2 százalékkal többet, mint a megelőző trimeszterben, míg az utóbbi 0,8 százalékkal, 50,3 millió darabra növelte eladásait. A helycsere azonban nem volt teljes: a papíron a Kajmán-szigeteken bejegyzett, de Kaliforniából irányított Seagate a valamivel alacsonyabb darabszám ellenére is nagyobb árbevételt (3,1 milliárd dollárt) ért el, mint riválisa (2,64 milliárd dollár).

Hirdetés

A piackutató szerint ez annak köszönhető, hogy a Seagate nagy mennyiségben szállít nagyvállalati ügyfeleknek felső kategóriás és ezért drágább merevlemezeket. „Ezzel szemben a Western Digital alacsonyabb árszintre fókuszált, ami az eladási átlagár és így az árbevétel csökkenéséhez vezetett, ám növekedést hozott a darabszámban” – magyarázta Fang Csang, az iSuppli illetékes szakértője.

A gyártók rangsorában a Seagate után a Hitachi, a Toshiba/Fujitsu és a Samsung következik. Ezek mindegyike megőrizte a korábbi negyedév során megszerzett helyezését, de közülük egyedül a Hitachi tudta növelni a forgalmát (mégpedig a top 5-ös mezőnyben rekordnak számító 13,9 százalékkal).

Az iSuppli szerint a két nagy harca a piacvezető pozícióért folytatódni fog, és az, hogy végül melyik marad az élen, számos tényezőtől függ. Ami biztos: mind a Western Digital, mind pedig a Seagate kapacitásproblémákkal küzdött az első negyedévben, de a helyzet a szezonális keresletcsökkenésnek köszönhetően mostanra javult.

Azóta történt

Előzmények