Egyesülhet a Western Digital és a Kioxia

Egy 20 milliárd dollárnál is többet érő üzlet keretében egyesülhet a Western Digital és a Kioxia (így már a Samsung vezető szerepe is veszélybe kerülhet a NAND-piacon).

Úgy tűnik, hogy a hatóságokat joggal aggasztotta az óriások közötti felvásárlási és egyesülési láz. Ezúttal arról érkeztek jelentések, hogy a 3D NAND flash memóriák pacán a Western Digital vásárolná ki a Kioxiát.

Az egyesülést egy 20 milliárd dollárnál is többet érő üzlet keretében bonyolítanák le. Ez bár nem olyan horderejű üzlet, mint az NVIDIA és az ARM vagy az AMD és a Xilinx megállapodása, de mindenképp igen jelentős változást jelentene. A két cég együttes NAND-piaci részesedése mellett pedig már a Samsung piacvezető szerepe is veszélybe kerülhet.

A WD és a Kioxia egyébként nagyjából 20 éve működnek már együtt, az egyesülés lehetősége többször is felvetődött már (a Kioxia a Toshiba memóriás üzletága, amely 2017-ben vált önállóvá). Amikor a Toshiba pénzügyi gondokkal küzdött, a WD 18,2 milliárd dolláros ajánlatot tett, de a japán anyacég azt elutasította. A Micron is fontolgatta a felvásárlást, végül meggondolta magát.

Az egyesülés után a cégóriást a WD jelenlegi ügyvezetője, David Goeckeler vezetné. Állítólag még semmi nem végleges, és amennyiben a japán kormány tiltakozna, akkor a Kioxia inkább a tőzsdére lépne. Ha lesz megállapodás, azt szeptember közepén jelenthetik be.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények