Megjelent a Vivaldi 3.0 – és megérkezett a mobilos verzió is

Az új változat legnagyobb újdonsága a beépített és menedzselhető követésvédelem és reklámblokkolás.

A Vivaldi Technologies bejelentette, hogy mától elérhető a böngésző új főverziója, a 3.0 (Windowsra, Linuxra és Macre), valamint kiadták a mobilos változatot is, egyelőre Androidra. Mindkét változat első számú újdonsága felhasználói védelem kiterjesztése: a nyomkövetés tiltásának és reklámok blokkolásának beépítése.

Hirdetés

Az asztali változat fő újdonságai:

  • a DuckDuckGo partnerként szállt be a fejlesztésbe, így a Vivaldi 3.0 már rendelkezik az internetes nyomkövetést tiltó Tracker Radar képességeivel: ez a megoldás blokkol minden harmadik féltől származó nyomkövető megoldást (a Vivaldi egyébként maga sem követi a felhasználóit – hangsúlyozzák már jó ideje) – a követés menedzselhető, a felhasználó maga állítja be, hogy teljesen tilt, kivételeket ad meg, vagy pedig engedélyezi
  • beépített reklámblokkoló: mivel szem előtt tartják a hirdetésekből élő weboldalak érdekeit is, ezért alapértelmezésben ez a funkció nem működik, a felhasználónak kell a beállításokat végrehajtania
  • a weboldalakon történő navigáció felgyorsítása a billentyűzet segítségével (Spatial Navigation)
  • többfunkciós óra az állapotsorban

A mobilos változat

A tesztfázis lezárása után megjelent a Vivaldi stabil mobilos verziója is, mely az Android 5.0 fölötti rendszereken működik, és kompatibilis a megfelelő tabletekkel és Chromebookokkal.

Vivaldi Mobile
[+]

A fejlesztők azt emelik ki, hogy igyekeztek egy végletekig leegyszerűsített, ugyanakkor sok funkcióval rendelkező, rugalmasan kezelhető felhasználói felületet előállítani a mobilos felhasználók számára. Ennek központi eleme az egyedi fülkezelés, de saját megoldásokkal igyekeztek a képernyőterület kihasználtságát is a maximumig kitolni, ezért a böngésző automatikusan optimalizál:

Vivaldi Mobile
[+]

A bejelentésben felsorolt, a bétából már ismerhető funkciók közül érdemes arra felhívni a figyelmet, hogy a mobilos változat is rendelkezik a fent említett nyomkövető- és reklámtiltási opciókkal. Természetesen elérhető az eszközök közötti szinkronizáció is – méghozzá harmadik fél bevonása nélkül, ugyanis a szinkronizációs adatokat a Vivaldi a saját szerverein tárolja Izlandon.

Hirdetés

Előzmények