Megjelent a Vivaldi böngésző legújabb verziója

Apró lépésekkel haladnak: az 1.6-osban a legfontosabb újítás az értesítések bevezetése.

A Vivaldi ma délelőtt jelentette be, hogy elérhető a böngésző legújabb, 1.6-os verziója, és a fejlesztők kiemelik, hogy legfontosabb újításuk, a más böngészőkből egyelőre még hiányzó funkció az egyébként is fókuszba állított fülkezeléshez köthető: mind a nyitott, mind a rögzített füleknél értesítések jelennek meg, ha az adott fülben lévő oldalnál új tartalom érhető el.

Hirdetés

Vivaldi
[+]

Ezen kívül eget rengető újdonság nincs az friss verzióban – habár a fejlesztők kitérnek arra, hogy dolgoznak fontos új funkciókon –, sokkal inkább az a jellemző, ami a korábbi alverziókban is: apró javítások és újítások teszik használhatóbbá és kényelmesebbé a böngészőt: ilyen például az összerendezett, téma szerint összeszedett fülcsoportok átnevezésének lehetősége. Ehhez kapcsolódik, hogy megkönnyítették a nyitott fülek menedzselését: a Ctrl lenyomásával, majd dupla kattintással egyszerűen lehet őket csoportba rendezni. Innen aztán tovább lehet őket rendezni a helyi menü segítségével, illetve a Ctrl+W kombináció használatával egyszerre lehet őket bezárni.

Ezeken kívül még 20 kisebb változtatás jelent meg az új verzióban, melyeket részleteznek a hivatalos blogban.

Azóta történt

Előzmények