Visszaszorul az FT a vezetékes piacon

Hirdetés

Európa második legnagyobb távközlési cége, a France Télécom SA (FT) tavaly 40 százalékkal, 9,55 milliárd euróra növelte üzemi nyereségét, a piacot azonban megrázta, hogy az árbevétele eközben 1,1 százalékkal, 46,121 milliárd euróra süllyedt. A vállalat papírjainak árfolyama tegnap délig 4,85 százalékot esett. A vezetékes forgalom 5,6 százalékkal csökkent, és az elemzők nem bíznak abban, hogy a társaságnak idén sikerül növelnie az árbevételét, mivel valószínűtlennek tartják ennek a trendnek a megfordulását. A vezetékes forgalom alakulása meghatározó, mert ez adja az EBITDA több mint 40 százalékát a cégnél. A helyi beszélgetésekben az FT piaci részesedése a 2002-es 81 százalékról tavaly 76 százalékra, a távolsági beszélgetéseknél pedig 64-ről 62 százalékra esett.

Az üzemi nyereség, valamint az EBITDA 16 százalékos bővülését a szakértők a költségek csökkentésének és a vállalati szerkezetátalakítás hatásainak, vagyis csak átmenetileg ható tényezőknek tulajdonítják. Kitűnően teljesített viszont az FT mobilszolgáltatója, az Orange, amely tavaly 2,2 millióval növelte ügyfelei számát, az árbevétele pedig 5 százalékkal, 17,94 milliárd euróra nőtt. Európa második legnagyobb internetes szolgáltatójának, a csoporthoz tartozó Wanadoonak a forgalma 26 százalékkal, 2,6 milliárd euróra bővült, a szélessávú szolgáltatására előfizetők száma Európában már megközelíti a 2,5 milliót. Ugyancsak kedvező hír, hogy az FT adósságát a 2002. végi 68 milliárdról 2003 végére 45 milliárd euró alá sikerült csökkenteni.

Azóta történt