Hirdetés

Virtualizációs labor nyílt az Óbudai Egyetemen

A Morgan Stanley és az Óbudai Egyetem február 8-án tartotta a Neumann János Informatikai Karon újonnan létrehozott virtualizációs labor megnyitóját. A labor része a két szervezet együttműködésének, melynek célja a gyakorlati üzleti tapasztalatok és a magas szintű felsőoktatás ötvözése.

A partnerség részét képező vékonykliens alapú labor egyike az ország első olyan műhelyeinek, melyek munkaállomás-virtualizációt alkalmaznak, ezzel lehetővé téve, hogy a diákok elméleti és gyakorlati tudásra tegyenek szert a virtualizációs technológiák terén. „Ennek az együttműködésnek köszönhetően a kar diákjai már értékes speciális ismeretekre tehettek szert a nagyvállalati infrastruktúrák terén, s várjuk a további együttműködést, kapcsolataink elmélyítését a céggel” – mondta Sima Dezső, a kar ipari kapcsolatainak felelőse.

A partnerség részeként az Óbudai Egyetemen a Morgan Stanley munkatársainak előadásaival tavaly szeptemberben elindította a nagyvállalati infrastruktúra kurzust, a cég segítséget nyújt olyan készségek fejlesztésében, mint az önéletrajz írása, interjúkon való részvétel, és szakmai konzultációval támogatja diplomamunkák megírását is. Mindemellett a diákok részt vehetnek a cég által szervezett eseményeken, például a Technology Expón, mely betekintést nyújt az IT-munkakörökbe, vagy használhatják a Portfolio in Perilt, amely egy a cég által kifejlesztett portfóliómenedzsment-szimulációs játék. A kimagasló eredményeket elérő diákoknak lehetőségük nyílik a vállalat informatikai szakmai gyakorlat programjában, valamint a végzős diákokat megcélzó tréningprogramokban való részvételre – közölték.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

  • Cloudlabort avattak az Óbudai Egyetemen

    Együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetem és a HP Magyarország az egyetemi Felhőszámítási Kompetenciaközpont közös működtetésére.

  • Etikus hackereket is képeznek a Neumann Karon

    Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának hallgatói szeptembertől nemzetközi minősítéssel rendelkező képzésen vehetnek részt.

  • Virtuális nyílt nap a Neumann Karon

    Az Óbudai Egyetem az informatikai pályára készülő diákoknak a múlt héten online nyílt napot tartott, melyen a kar vezetői válaszoltak a kérdésekre. Nézd meg az eseményt felvételről!

Előzmények