Virtuális terroristák virtuális bombával fenyegetőznek a virtuális világban


A mind népszerűbb és elterjedtebb számítógépes világ, a Second Life valóban egyre hasonlóbb a valódihoz, hiszen itt is megjelent a terrorizmus. A magát Second Life Felszabadítási Hadseregnek (Second Life Liberation Army – SLLA) nevező csoport egy kiáltványt tett közzé, melyben azzal fenyegetőznek, hogy ha nem teljesülnek a követeléseik, akkor felrobbantják az elmúlt hat hónapban elhelyezett virtuális atombombáikat.

A blogoldalt is fenntartó, önmagát „egy nemzeti felszabadítási mozgalom katonai szárnya”-ként aposztrofáló tömörülés – melynek szóvivője egy John Wayne-filmre utalva Marshal Cahillnek nevezte magát a Los Angeles Times-nak adott interjújában a múlt héten – célja, hogy a Second Life-ot elindító és működtető Linden Labs szabályait, „törvényeit” felváltsa egy szerintük demokratikusabb, a közel négymillió „telepes” (rezidens) érdekeit képviselő szabályozás.


„Amíg a Linden Labs önkényeskedő kormányzatként működik, addig az egyetlen helyes választás a harc” – fejtik ki a mozgalmárok alapelveik legfontosabbikát.

Támadásaikkal nem akarják megzavarni a világ mindennapi életét, a bombák a „fontos állami” és a Second Life számára stratégiailag kulcsfontosságú helyek ellen irányulnak. Amennyiben céljaik teljesülnek, akkor ígéretük szerint a „katonai szárnyat” feloszlatják, s visszatérnek a békés politizáláshoz.

A Linden Labs képviselője válaszában arra utalt, hogy a Second Life lényegéhez tartozik az eltérő véleményű csoportosulások megjelenése, de csak addig a határig, amíg tevékenységük nem korlátozza más rezidensek jogait, hogy szabadon élhessenek a virtuális világban. Az már máskor is előfordult, hogy hozzáértő felhasználók olyan kódokat fejlesztettek ki, amelyek gonosz dolgok (például fegyverek) bevezetésére voltak képesek, ám ezeket a többi avatar hathatós segítségével sikerült eltüntetni és kiszorítani. „A legmesszebb menőkig támogatjuk és védjük a kreatív önkifejezési módokat, de csak egy bizonyos határig” – summázta cége véleményét Catherine Smith, a Linden Labs marketingigazgatója, s kifejtette, hogy azokat, akik a virtuális erőszak valamely formáját kezdik alkalmazni, azonnal tiltólistára teszik.


A főhadiszállás

A Second Life-ban eddig felrobbantott bombák fehér golyóknak látszottak, melyek robbanásukkor letörlik a képernyő egy részét, s megsemmisítik a közelben található avatarokat. A Linden jelentése szerint az eddigi robbantások nem okoztak maradandó kárt a rendszerben. A társaság szerint az SLLA tréfás kísérlet arra, hogy a virtuális világ erőviszonyainak átrendeződését segítsék. Ha a szervezet mégis pánikot keltene a Second Life rezidenseiben, akkor a Linden Labs időleges büntetést szab ki rájuk, vagy akár véglegesen ki is tiltja őket.


Akcióban a békés szárny

 

Azóta történt

Előzmények