Veletech: koros konzolok és alkotói szabadság

Hirdetés

Úgy tűnik, a retro játékok sosem mennek ki a divatból, a szombati Veletech idősebb látogatói között akadt, aki nosztalgiázni ült le a kiállított gépek közé, míg a fiatalabb generáció számára a régi is új volt. Serényen rángatták a jostickot, nyomkodták a gombokat, vagy tátott szájjal nézték, amint a mindössze néhány vonalból álló Pong széles vigyort varázsol szüleik arcára.


[+]

Az Amiga- és PC Guru hasábjain Sakmanként ismertté vált Szakács Gábornak alig tudtunk feltenni néhány kérdést, mert mindig jött egy régi ismerős, egy rajongó, vagy egy szintén retróőrűlt gyűjtő - ők szintén igényt tartottak a gépek tulajdonosának társaságára. Azt azért elárulta, hogy idén sem marad el a RegGamEx Retro videojáték és kvarcjáték kiállítás, ami már a nyolcadik zsinórban. Április 16-17-én a hagyományokhoz híven a Csokit (Csokonai Művelődési Ház) lepik majd el a 70-es, 80-as és 90-es évek játékai és gépei.


[+]

Épp a Super Mario Worldbe Flappy Bird forráskódot injektáló fanatikusról alkotott véleménye felől kíváncsiskodtam volna, mikor megjelent egy újabb lelkes fiatalember, akivel pillanatokon belül egy potenciálisan működőképes Commodore monitor megszerzéséről kezdtek beszélgetni, így inkább elengedtem a témát, és a H.A.C.K. (Hungarian Autonomous Center for Knowledge) standja felé vettem az irányt, ahol soros porton programozható fényfestős LED-lámpákat és univerzális tévékapcsolókat építő érdeklődőket találtam.


[+]

A tavaly ősszel még bosszúsan füstölgő Digital Immigrant (távvezérlésű robot) üzembiztosan rótta a köröket a csarnok földszintjén, miközben a sistergő pákák árnyékában a Független Magyar Tudásközpont mozgalmárjai szúrós szemmel méregették kameránkat.

Miután tisztáztuk kik vagyunk, milyen célból fotózunk és szóbeli felhatalmazást kaptunk a kattintgatásra, már sokkal oldottabb hangulatban árulták el, hogy évről-évre egyre több ügyesen forrasztó titánnal találkoznak a Veletechen, és az ismerős arcok száma is szépen gyarapodik. Meetupjaik mellett nem csak nálunk lehet viszont tanulni a H.A.C.K. aktivistáitól, legközelebb a RegGamEx kiállításon bukkannak majd fel, ahol működő elemlámpát készítenek majd lemerültnek hitt elemek felhasználásával.

Hirdetés

Azóta történt

  • A magyar művészek és a számítógép

    Olyan kiállítás látható a Magyar Nemzeti Galériában, melyet mindenkinek látnia kell, akit érdekel az, hogy a Kádár-korban mire voltak képesek a magyar művészek a korai számítógépekkel.

Előzmények