Vasárnapi csetresz

Fences a rendezett asztalért

A Stardock ingyenes windowsos programja, a Fences az asztalunk rendben tartását, a megjelenő ikonok szervezését segíti. A segédprogram lehetővé teszi, hogy az ikonokat tematikus csoportokba rendezzük, majd ezeket a csoportokat menedzseljük. Az alapfunkciókat ismerő változat ingyenes, de a cég kiadott egy nagyobb tudású fizetős változatot is.

Hirdetés

Tintatakarékos fontok

Azt mindannyian tudjuk, hogy digitalizáció nem hogy csökkentette volna, hanem inkább megnövelte az irodákban, munkahelyeken, az otthonokban „megtermelt” nyomtatványok számát, így komoly gond ennek visszaszorítása, illetve takarékosabb megoldása. Egy holland cég, a Spranq sajátos megoldást javasol: ők nem a felhasznált papír, hanem az ugyancsak drága és egyben környezetszennyező tinta mennyiségének csökkentését tűzték ki célul, ezért kidolgoztak egy speciális fontot, az Ecofontot. E betűtípus kinyomtatásához véleményük szerint jelentősen kevesebb tintát kell felhasználni, ugyanis spóroltak a pixelekkel, így az olvasható szöveg megjelenítéséhez 20 százalékkal kevesebb tinta kell.

Ecofont

Segíthetünk megérteni az éghajlatváltozás okait

Egy régi modellről van szó, alkalmazásai közül a legnevezetesebb talán SETI projekt kapcsán kialakult együttműködés, ahol a számítógépeink holtidejét, számítási kapacitását egy kliensprogram segítségével felajánlhatjuk arra, hogy a világűrből szerzett adatokat más értelmes lények kutatása céljából dolgozzák fel. De hasonló megosztott munkára ad lehetőséget az IBM és a Scripps Research intézet FightAIDS@Home (Harcolj az AIDS ellen otthonról) címmel indított kutatási programja is.

A SETI-ben is részt vevő BOINC most egy másik, hasonló kezdeményezésbe vágott bele: a mind több figyelmet kapó éghajlatváltozás jelenségeinek elemzésére kínálhatjuk fel számítógépeink erőforrását. Jelen pillanatban 138 ország több mint 96 ezer egyedi számítógépe vesz részt a projektben, de bárki csatlakozhat, hogy ő is segítse az igen nagy számításigényű szimulációk megvalósítását.

Minden gép egyedi feladatot kap, melyet – a számítógép kihasználtságától függően – napok vagy hónapok alatt hajt végre. A kliensprogram letölthető a Climateprediction honlapjáról.

Az internet története nyolc percben

S végül egy egyszerűségében és áttekinthetőségében kiváló videó, mely az internet történetét foglalja össze nyolc percben.

Azóta történt

  • Vasárnapi csetresz

    Böngészős kódszerkesztés, valós idejű statisztikák vizualizálása, a processzoridő önkéntes felajánlása.

  • Vasárnapi csetresz Forma-1-es szimulátorral

    Forma-1 a Google Földben, CUCKU backup, Mozilla Prism, Photoshop-lebuktató, valamint az örök háború dokumentuma.

Előzmények