Üzenet a Vodafone-nak: Hagyjanak fel a törvénytelen építkezéssel!

Újbuda polgármestere megelégelte, hogy a Vodafone a törvények fölé helyezi magát, és engedély nélkül építkezik: „nagy nehezen sikerült elérni, hogy lebontsák az engedély nélküli adótornyot, de pár nap múlva megint felállították, persze engedély nélkül” - írja Molnár Gyula nyílt levelében, amelynek címzettje dr. Beck György, a Vodafone Magyarország nemrég kinevezett vezérigazgatója.

Hirdetés

Közel egy évtizede épült engedély nélkül egy adótorony a kelenvölgyi Bazsalikom utcában. Jogerős határozatok, ígéretek, határidő-módosítások sokasága után idén tavaszra sikerült elérni, hogy végre elbontsák az építményt. Néhány nap múlva azonban megdöbbenve tapasztalták a helyiek, hogy az adótornyot újra felállították.

„Tették mindezt annak ellenére, hogy évek óta egyeztetünk, tárgyalunk az engedély nélkül épített torony elbontásáról, új helyszín kijelöléséről. Ez a cselekedet elképzelhetetlen arroganciára vall. Úgy vélem, még egy világcég sem állhat a törvények felett.

Különösen nem tekintheti semmisnek a hatóságokat, a törvényeket és az ott lakókat egy olyan cég, amelynek forgalma, nyeresége az emberek bizalmán, fogyasztásán alapul. Polgármesterként határozott fellépést ígérek az ellen, hogy egy világcég visszaélve a gazdasági előnyével és vélt erejével, semmibe vegye a helyi jogszabályokat, és engedély nélkül építkezzen.

Itt nem csupán egy gazdasági-igazgatási jogvitáról van szó. Úgy hiszem, vezetőként Ön sem csupán üzleti döntéseket hoz, hanem vállalatának magatartásán keresztül etikai, illetve személyes erkölcsi mintákat is mutat. Vajon miféle etikát, erkölcsiséget sugároz ez a zugügyvédi mentalitással megvalósított, arcpirítóan cinikus lépés? Hogyan egyeztethető ez össze az Önök cége által hangoztatott társadalmi felelősségvállalás alapelveivel? Talán ezt értik a Vodafone anyavállalatának vezetői egy világcég számára kötelező etikus és törvényekkel összhangban folytatandó magatartás alatt?” – olvasható a meglehetősen indulatos polgármesteri levélben.

A Vodafone egyelőre nem reagált a panaszra, mindenesetre kíváncsian várjuk a választ.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények