Folyamatosak a jelentések arról, hogy Kína felháborodása és a mindkét oldalon meglévő kapcsolatrendezési szándékok ellenére az USA újabb korlátozásokat vetne ki Kínára, főleg technológiai fronton.
Hirdetés
A Bloomberg úgy tudja, hogy a Biden-kormány elnöki rendeletben korlátozza augusztus közepén a kritikus amerikai technológiai befektetéseket, Kínát érintően. Ahogy már korábban hallani lehetett: a félvezetők, AI, kvantumszámítógépek terén gyengítenék Kína tech szektorát, de az intézkedések célzottak lennének, csak egyes tranzakciókat tiltanának, a meglévő befektetéseket nem érintenék.
Erről beszélt korábban több amerikai miniszter is, például Gina Raimondo kereskedelmi miniszter, aki azt is megerősítette, hogy célzott exportkorlátozásaik ellenére néhány amerikai cégnek fájnak majd a lépések, és csökkennek a jövőben a bevételeik.
Több amerikai törvényhozó nem elégedett egyébként a Kínát érintő korlátozásokkal, vannak, akik a z önvezető rendszerek és autók kapcsán vezetnének be szankciókat, mások az AI-chipek exportkorlátozását sokkal jobban szigorítanák, főleg azért, mert a szektor nagy lobbitevékenységet folytat, hogy ne legyenek változtatások.
Az USA mindenesetre hazai pályán is tisztogat, a Biden-kormány eddig is több fronton támadta a big tech felvásárlásait és domináns piaci gyakorlatait, most pedig olyan tervezettel álltak elő szenátorok, hogy új hatóság létrehozásán keresztül szabályozzák a jövőben a nagy tech cégeket.