Az FTX-et vezető Sam Bankman-Fried 115 év börtönre is számíthat, pedig az ügyét még le sem zárták – de az USA más kriptofőnökökre is vadászik, összegezte a Reuters.
A hatóságok célkeresztjében számos iparági óriás és vezető van. A nyomozások persze nem feltétlen jelentik azt, hogy az illetők törvényt sértettek, a nyomozások és perek pedig nem feltétlen vezetnek konkrét intézkedésekhez, ítéletekhez.
Hirdetés
Az USA tőzsdefelügyeletének célkeresztjében van mindenesetre a Binance és vezetője, Changpeng Zhao, a cég és vezetője ellen pert is indítottak, számos igen súlyos váddal illetik őket, talán még súlyosabbakkal is, mint az FTX-et. Az érintettek minden vádat és eljárást visszautasítanak.
A dél-koreai Do Kwon a Terraform Labs és a TerraUSD, Luna összeomlásáról ismert, Montenegróban tartóztatták le idén, rengeteg vádat hoz ellene az USA.
Alex Mashinsky a Celsius Network kriptohitelező alapítója és vezérigazgatója volt, ez tavaly nyáron ment csődbe. New York államügyésze mellett a SEC, a CFTC és az FTC is támadja őt.
Barry Silbert a Digital Curreny Group vezetője, ez a szintén csődbe ment Genesis Global Capitalhoz köthető.
Stephen Ehrllich a Voyager Digitalt vezette, ez a cég szintén hozzátett a tavalyi kripto-összeomláshoz.
Justin Sun pedig egy kínai kriptovállalkozó.
Az érintettek mindegyike tagadja, hogy bármi rosszat tett volna. A konkrét személyekhez köthető ügyekről részletes történteket és korábbi jelentéseket is összegyűjtött a Reuters.