2017. május 28., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Mérleg rovat

Obama kiutasításokkal válaszolt az állítólagos orosz kibertámadásokra

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

Azonnali hatállyal és szokatlanul nagy számban tiltottak ki diplomatákat, de az elnök ígérete szerint ezzel még nincs vége.

Az Egyesült Államok és Oroszország közötti diplomáciai hidegháború friss eseménye, hogy korábbi ígéretéhez híven a januárban leköszönő elnök, Barack Obama kiutasított 35 orosz diplomatát, arra hivatkozva, hogy ez válaszlépés arra, hogy Oroszország különféle – főleg elektronikus – módokon beavatkozott az amerikai elnökválasztási folyamatba.

A közlemény szerint az érintettek mindannyian hírszerző tevékenységet folytattak, ezért a Washington DC-ben és a San Franciscó-i konzulátuson dolgozó diplomatáknak családjukkal együtt 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. A Fehér Ház honlapján megjelent elnöki közleményben az is szerepel, hogy a kiutasítás mellett bezárnak két orosz telephelyet is New Yorkban és Marylandben. Indoklásként felhozzák, hogy egyértelműnek látják, hogy a politikai célzatú hackertámadások mögött az orosz kormány áll. Obama azt is megígérte, hogy ez még csak a kezdet, lesznek további szankciók, és ezek közül nem mindet fogják nyilvánosságra hozni.

Oroszország gyorsan reagált is a bejelentésre, elsőként a brit nagykövetség a Twitteren, akik egy Obamára utaló „lame duck” (a szlengben: tehetségtelen politikus, illetve másik jelentésében a hivatali idejének végén járó politikus, akinek már kijelölték az utódját) mém mellett együttérzésüket fejezték ki az amerikai népnek, ilyen béna vezetőik vannak.

lame duck

 

Ezek után Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője adott ki közleményt, melyben nevetséges hazugságoknak nevezi a hacker-vádakat, melyeket az amerikaiak mindeddig semmiféle bizonyítékkal nem tudtak alátámasztani, és amelyek tovább rontják a két ország viszonyát. Majd közölte: „ha Washington újabb ellenséges lépéseket tesz, megkapják rá a választ”.

A januárban hivatalba lépő új elnök, Donald Trump is kommentálta a szankciókat, és elismételte, amit már többször is elmondott: ő teljesen alaptalannak tartja a hackelési vádakat, szerinte nem „az orosz ellenséggel” kellene foglalkozni, hanem azzal, hogy az USA helyzetét javítsák. Ugyanakkor hozzátette, hogy a jövő héten találkozni fog a titkosszolgálatok vezetőivel, hogy megismerje a legfrissebb tényeket. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy Trump újságíróknak azt mondta, hogy a számítógépek roppant bonyolulttá tették az életet, így ne az oroszokat hibáztassák az incidensekért – erre a kijelentésére Kevin Mitnick, a legendás hacker replikázott a Twitteren: „Annak idején én is ezt mondtam a bírónak, de nem jött be”.

Az amerikai nemzetbiztonsági szervezetek Trumppal szemben biztosak abban, hogy az orosz hackelések egy „évtizedes kampány” részei, melynek során minden eszközt bevetnek: adathalászat, kormányzati szervek megtámadása, a kritikus infrastruktúrák ellen indított támadások, adatlopás stb.

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.